Milyen legyen a gyülekezeti vezetők és a gyülekezeti tagok kapcsolata? Ez az egyik legizgalmasabb, ugyanakkor az egyik legterheltebb kérdése is a közösségi életnek. Ki az, aki ne szerzett volna sebeket akár gyülekezeti vezetőktől, akár vezetőként a gyülekezete tagjaitól? Én voltam mindkét oldalon. Gyülekezeti tagként bántottam vezetőimet, engem is bántottak vezetőim, vezetőként vétkeztem gyülekezetem tagjai ellen, és engem is bántott gyülekezeti tagok viselkedése. Amikor nem vagyunk vezetői pozícióban, inkább a vezetők visszaéléseitől félünk, és arra törekszünk, hogy a gyülekezeti struktúra elégséges kontrollt képezhessen a vezetők hatalmaskodásának kivédésére. Vezetőkként inkább a gyülekezeti tagok lázadó lelkületétől tartunk, ezért olyan modellt próbálunk megvalósítani, amelyben a gyülekezet akkor is kormányozható marad, ha a közösségben vannak bizalmatlan, gáncsoskodó, szakadást szító emberek. Akik nem voltak még vezetői pozícióban, néha nehezen értik meg, hogy felelősséget csak úgy lehet viselni, hogy ha közben a felelősség hordozójának valódi eszközei vannak a vezetéshez. Vezetők pedig könnyen elfelejtkezhetnek arról, hogy esetleges rossz döntéseik következményeit mások is viselik. Vezetőkként is és gyülekezeti tagokként is szükségünk van tehát apostoli útmutatásra.

Péter első apostoli levelében megszólítja a Pontuszban, Galáciában, Kappadóciában és más római tartományokban élő gyülekezetek vezetőit, és instrukciókat ad nekik a helyes gyülekezetvezetési elvekkel kapcsolatban. Ezt írja: „A presbitereket, akik köztetek vannak, presbitertársként kérem (Krisztus szenvedéseinek tanújaként, mint aki részese eljövendő dicsőségének is): legeltessétek Isten köztetek levő nyáját; ne kényszer hatására, hanem önként, Istennek; ne anyagi haszonszerzésért, hanem belső indíttatásra; ne is kiskirályokként uralkodva a rátok bízottakon, hanem a nyáj példaképeivé válva. És amikor megjelenik a főpásztor, megkapjátok a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Ennek szellemében ti pedig, fiatalok, rendeljétek alá magatokat a presbitereknek! Az egymással való kapcsolataitokban mindenki alázatot öltsön magára, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak viszont kegyelmet ad.” (5,1-5; saját fordításom)

A vezetők feladata, hogy legeltessék Isten nyáját. Különleges felelősséget ró a presbiterekre az a tény, hogy a főpásztornak (Jézusnak) tartoznak elszámolással, nem a gyülekezetnek. A nyáj nem a presbitereké, hanem Istené, és a presbiterek sem a gyülekezet alkalmazottai, hanem Isten szolgái. A presbiterek Krisztus nyáját legeltetik, mint a főpásztor alpásztorai. Isten a megbízójuk, Isten a megjutalmazójuk is. Sokszor, sokan elmondták már: a keresztény gyülekezet nem demokrácia. Tekintélyellenes korunkban ez némi ellenérzést vált ki még hívőkből is, mégis megkerülhetetlen bibliai elv, hogy a gyülekezetben az irányítás nem alulról felfelé, hanem felülről lefelé valósul meg. A pásztorlás vezetéssel jár. Az ókori keleten a pásztor a nyáj előtt járt, és elvezette a juhokat azokra a helyekre, ahol a táplálék van. Közben megvédte őket a vadállatoktól, és gondoskodott arról, hogy mindig az időjárási körülményeknek megfelelő helyen tartózkodjanak. A presbiterek ilyen pásztorok: a gyülekezet élén mennek, hogy lelki vezetést és védelmet nyújtsanak a hívőknek. A legeltetés és a védelem kettős feladata miatt nevezi az Újszövetség a presbitereket időnként előljáróknak (ApCsel 11,30; 14,23; Róm 12,8; 1Thessz 5,12), máskor meg felvigyázóknak, püspököknek (Fil 1,1; 1Tim 3,1; Tit 1,7).

Péter arra figyelmezteti a gyülekezetek presbitereit, hogy ne kényszer hatására és ne anyagi haszonszerzésért szolgáljanak, hanem önként, Istennek, belső indíttatásra. Ha egy gyülekezeti vezető pusztán külső kényszer hatására végzi pásztori szolgálatát – például azért, mert nincs más végzettsége, vagy egzisztenciális függésben van az egyházától, és belső elhívás híján nem tudna más munkát vállalni –, alapvetően alkalmatlan a presbiteri feladatra. A presbiteri szolgálat motivációja az sem lehet, hogy a vezető a gyülekezete elvárásainak akarjon megfelelni, az meg pláne nem, hogy ezt anyagi függés miatt tegye. A gyülekezet valódi pásztorainak nagyobb ura van a gyülekezetnél: maga Isten. Belső elhívásra, Istentől való küldetéstudatra van szüksége minden gyülekezeti vezetőnek, mely akár anyagi áldozatot is vállal, és ha ez a belső elszánás nincs meg, Péter szerint nem valók a vezetői szerepbe. „Ha embereknek akarnék tetszeni, Isten szolgája nem volnék” – mondja ki egyenesen Pál apostol.

Péter arra is figyelmezteti a vezetőket, hogy nem szabad kiskirályokként uralkodniuk a gyülekezetükben. Sajnos rengeteg példát láthatunk a jelenben is és a múltban is olyan esetekre, amikor vezetők visszaéltek az Istentől a gyülekezet lelki építésére kapott hatalmukkal, és a nyáj legeltetése helyett birodalmat építettek maguknak. Ezékiel próféta kemény szavakkal ír azokról a pásztorokról, akik magukat legeltetik (Ez 34,1-10). A presbiteri szolgálat elengedhetetlen követelménye, hogy a vezetők a felelősségüket szolgálatnak tekintsék, és példával járjanak elől. Péter nem arról beszél, hogy a vezetők soha ne éljenek Istentől kapott tekintélyükkel (vö. 2Tim 4,1-2; Tit 1,11-14; 3,15), hanem arról, hogy csakis a nyáj érdekében, krisztusi példával és lelkülettel gyakorolják vezetői hatalmukat, az ige igazságának és tekintélyének önmagukat is mindig alávetve.

Péter a gyülekezet tagjait is inti: „Ennek szellemében ti pedig, fiatalok, rendeljétek alá magatokat a presbitereknek!” Az új protestáns fordítás az időseknek való engedelmességről beszél, de ez nem valószínű. Ugyanaz a szó szerepel itt, mint a szakasz elején: πρεσβυτέροι. A többes számú főnév jelenthet időseket, de Péter eddig a gyülekezeti tisztviselőkről (presbiterekről) írt, nem valószínű, hogy hirtelen más jelentést adna a szónak. A mondatot bevezető ὁμοίως (ugyanígy, hasonlóképpen, ennek szellemében) szóból is arra következtethetünk, hogy Péter a gondolatmenetet folytatja, csak most a másik oldalról közelíti meg. Az „idősek” fordítást időnként azzal indokolják, hogy Péter csak a fiatalokat szólítja fel engedelmességre. Csakhogy a fiatalok kiemelésének kézenfekvő oka van: a lázadás mindig nagyobb kísértés volt a szárnyaikat bontogató ifjaknak, mint más korosztályhoz tartozóknak, ezért őket érdemes elsősorban figyelmeztetni az Isten szerinti szerepükre. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak nekik kellene alárendelniük magukat a gyülekezet vezetőinek.

Az alárendelés nem jelent korlátlan engedelmességet. A presbitereknek nincsen joguk átvenni a Szentlélek szerepét a gyülekezeti tagok életében. Nincsen joguk ahhoz, hogy megmondják a gyülekezeti tagoknak, hol lakjanak, kivel házasodjanak, mit vásároljanak, hova menjenek. Nincs joguk ahhoz sem, hogy Isten igéjével ellentétes dolgot tanítsanak és gyakoroljanak, és Isten kijelentett akaratával összeegyeztethetetlen dolgot várjanak el a hívőktől. A gyülekezeti vezetők a gyülekezet biblikus vezetésére kaptak Istentől korlátozott felhatalmazást, nem a tagok életének kontrollálására. A gyülekezetet viszont Isten a vezetőkön keresztül vezeti. A presbiterek felelőssége, hogy Isten igéjét hűségesen és megalkuvás nélkül tanítsák, a gyülekezet életét érintő kérdésekben döntéseket hozzanak, a gyülekezet irányvonalát meghatározzák, a gyülekezeti tagokat szükség esetén intsék, a gyülekezeti fegyelmet és jó rendet őrizzék. Ahhoz, hogy ezt a szolgálatot végezhessék, a gyülekezeti tagok bizalmára és támogatására van szükségük. A Zsidókhoz írt levél szerzője megfogalmazza, hogy miért fontos ez a támogató engedelmesség a gyülekezeti tagok részéről: „Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra.” (13,17)

Péter végül megnevezi azt a lelkületet, mely a vezetők és a nyáj számára egyaránt irányadó ahhoz, hogy egészséges kapcsolat valósuljon meg a gyülekezetben: „Az egymással való kapcsolataitokban mindenki alázatot öltsön magára, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak viszont kegyelmet ad.” Isten ellene fordul a gőgös vezetőknek, és megalázza őket. Szembeszáll a gőgös gyülekezeti tagokkal is, és azok is megszégyenülnek. Kegyelmet ad viszont minden hívőnek – legyen akár vezető, akár gyülekezeti tag –, aki megalázza magát Isten és emberek előtt. Alázatos vezetés és alázatos követés nélkül nincs jó gyülekezet. Mindkét végén sérülhet a kapcsolat, de mindkét oldalon elindulhat gyógyulás is. A kulcs az alázat, pontosabban az alázatos lelkületet kedvelő és megjutalmazó Isten.

5 hozzászólás a “Apostoli gondolatok a vezetők és a gyülekezeti tagok kapcsolatáról” bejegyzéshez

  • Miklósi H. Koppány says:

    Az a Péter írja ezt a levelet, akinek maga Jézus mondta: “Őrizd az én juhaimat!” (Jn21,16)

    A napokban olvastam Visky Ferenc gondolatait ezzel az igével kapcsolatban és úgy gondoltam, hogy megosztom itt. Ezt írja:

    “Jézus elmondja Péternek, mit jelent szeretni. Ezt nem tudjuk magunktól – azt hisszük, hogy valami bensőnket betöltő érzelmi hullámról van szó. Nem – Jézus azt mondja, hogy „ha szeretsz, akkor legeltesd az én juhaimat”. Istent nem lehet direkt módon szeretni. Krisztus és miköztünk ott van a nyáj, a kicsik, a szegények, a nyomorultak, elesettek, magányosok, árvák. És ha én szeretni akarom őt, akkor nem kerülhetem meg a nyájat. De nem csak a nyájat, hanem az ellenségemet sem, aki sárban tapos, megsért, vádol, elhagy. És azt mondja Jézus: „Ezeket is szeresd! Nem tudsz engem szeretni, csakis ezeken keresztül. Nem kerülheted ki őket, mert én őértük is meghaltam.” Ki tudja, hogy a Saulként dühöngő farkas mikor áll be az Isten népe közé? „Szeresd ellenségeidet, szeresd oda hozzám!”

    A legeltetés halállal jár. Bele kell pusztulnia a pásztornak, meg kell halnia a juhokért.”

  • D-Szabó Eszter says:

    “Aki szereti istent, szeresse testvérét is” 1Jn4:21
    Ha ez szétválik, és az egyikben vétkezünk, a legfőbb parancsolat ellen vétkezünk.
    Alázat és bizalom nélkül meghal a szeretet.
    Én legalábbis ezt tapasztalom.

  • andriska says:

    Tiszteletlen szavak(alázat nélküli) dörömbölnek már öt hete emlékezetemben.Teljes bizalmatlansággal viszonyul a népem egy éve hozzám.A szeretet nem halt meg,de az biztos,hogy nem ragyogva virul.De az igei idézet az előttem szólótól a perfekcionizmus felé hajt,amire képtelen vagyok.A tapasztalati aforizmája pedig személytelen.Nem köt ehhez az aprócska ref.gyülekezethez más,mint annak tudata,hogy ide Isten akaratából kerültem,mert én akkor ellenkeztem.Fent emlitett Visky Feri bácsi pedig azt mondta pont nekem,hogy egy hivőt vagy hivnak,vagy kergetnek.Hát hivtak mindjárt 2o éve.Hát nem esik jól a hivőséghez tartozó második lehetőség,de,úgy tűnik,nem sokára bejön.

  • bányász says:

    Tiszteletem!
    „ Tekintélyellenes”
    A tekintélyről szóló írás mindenképp egy fontos összegzés (átolvastam a linket, ki kellene függeszteni minden gyülekezetben). Mind e mellett nem elhanyagolható az emberek szemében az a dolog, amit mindenképp hatalomnak (ez a szó is érdekes, HAT –ALOM) kell nevezni. A tekintély nem lett volna ott a szolgálata mögött egyetlen apostolnak sem, ha a jelek nem követik a szolgálatukat. A mai kor átlagembere egy picit sem tudja magát kivonni a „jelenség” fontossága alól, miszerint a nem hétköznapi történések felkeltik a figyelmét, ugyan úgy, mint több ezer éve. Tehát, amennyiben az emberek konkrét megoldást kapnak egy helyen az életükkel kapcsolatban, vagy egyéb ok folytán megdöbbentő történéssel találkoznak, vagy lelkükben következik be egy nem várt előrelépés, ideális eset, ha megtörténik Isten felismerése, ott fogják elismerni a tekintélyt. Amit leírtál, miszerint a tekintély túl sok oldalról lett kikezdve, sajnos igaz. Napjainkra sok fiatal nem igazán találkozott igazi tekintéllyel élete során, az úgynevezett fejlett országokban. A gyülekezetek is valahogy szavaznak a dolgaik kapcsán, amit írtál is Ádám, ez szerintem felháborító (nem amit írtál, hanem a jelenség). Nem tudom elképzelni az Apostolok között ezt a dolgot. Ráadásul ismert dolog, a demokrácia egy giga- hazugság. De nem erről van szó itt és most. A világ szerinti tekintélyt igencsak ismerik a politikusok, a katonák (volt egy százados, valamikor 2000 éve … ő is ismerte például, de ő a valódit), az okkult szellemi vezetők, hisz ők másképp nem létezhetnek. Fontos különbség azonban az irányultság. Mert Krisztus szerint, aki szolgál, az van „lentebb”, úgy segíti a másikat, nem pedig leuralja az alattvalót, valahogy még ezzel is fricskát tesz a világ orrára. De mindezt hatalommal teszi, olyan hatalommal, ami nem megkérdőjelezhető. Krisztus, Pilátus előtt nem volt alatta, vagy felette, csupán szemben álltak. Az emberek várják a megváltó hírnökeit, de ha ezt hiteltelenné teszi a „semmittevés”, elfordulnak a jó hír hozójától. Minden felől dől ránk a „megoldások” erdeje, nem lehet lépni kettőt, hogy ne fusson bele az ember valami okkult praktikába. A politikusoktól a monetáris világon át az üzleti döntésekig mindent átjár a fekete és fehér mágia. Ebben a közegben a szavak nem tudnak értékelhető bizonyíték nélkül, megfelelő nyomatékkal hatást gyakorolni csupán önmagukban. Az igazság kimondása nagy hatalom, és amikor elhangzik egy Isteni igazság, annak a nem anyagi világ megérzi a súlyát.
    /Más kérdés a tekintély, ami a magyar nyelvben nagyon élőn fejezi ki, mit is jelent igazán a szó. „TE” vagyis a személy, „K” a K a magyarban mindenképp a határozott, kemény, nem bizonytalant jelzi, „INT” vagyis utat mutat irányban tart vezet, „ÉL” halad mozgásban van. Tehát a tekintéllyel rendelkező személy pontos, határozott útmutatást tud adni a haladás során. Te-k-int-él-e van! ez lehet hogy vicces dolog így szétszedve, de nem baj, nekem tetszik. /
    Amennyiben a tekintéllyel rendelkező megfelel a fenti irányultságnak, biztos lehet benne, a rábízottak, követni fogják. A fiatalok „alárendeltsége” szerintem szintén egy félrevezetett társaság képét festi le, ha nem valósítja meg a célt, ami a biztonságos előre jutás. A fiatalok tapasztalat híján képesek lennének szakadékba szaladni, mert nem ismerik az életet, ezért kell a tapasztalt korosztályra hallgatniuk. A vezetés szerintem nem alulról vagy felülről történik, mert szerintem Jézus Krisztus nem felülről vezette a követőit. Egyszerűbb ez, mint bármely demokráciai törekvés. Csak ennyi: Kövess… , és aki akarta, megtette, ráadásul nem alatta, fölötte voltak a követői, hanem mögötte. Nem alkalmazott erőszakot, nem kényszerített, mert az Ő igája könnyű. Csupán kimondta az igaz szavakat, az emberek pedig megértették és követték. A szavak mellett pedig tette, amit az Atyával egy akaratban megtett, szabadított, gyógyított, szaporított, és ugye sok sok minden mást.
    Tehát a tekintély szerintem nem egy címmel, ranggal jár együtt, vagy „demokratikus döntések” sorozatának következménye, nem egy rang, amit mindenképp elfogadni kell és az előtt meghajolni, hanem egy élet, ami segíti a többit és bizonyított, többek által. Habár ez fájhat a címek és rangok tulajdonosainak, engem nem zavar. Elismerem tekintélyüket, ha méltóak rá. Ha csak egy cím, mögöttes ismeret nélkül, az veszély.
    Még valami: Terelni nem lehet elölről, azt csak hátulról, oldalról lehet. Más a helyzet, amikor vezetni kell valakiket, ez meg nem megy másképp, csak elölről. Egy jó pásztor mindkét feladat megoldásában sikeresen kell, hogy eljárjon.

    „Mert te vagy az én sziklaváram; vezess, és terelgess engem nevedért!”

  • Ez nagyon alapos volt, bányász.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum