Hacsak nincs rossz idő, vasárnap reggel gyalog sétálok el az istentiszteletre. Veszprém szélén lévő lakásunkból nagyjából negyvenöt perc alatt érek be a Városi Művelődési Központba, ahol termet bérelünk az istentiszteletek megtartására. Útközben remek kilátás nyílik a veszprémi várra és a történelmi belvárosra. Szükségem van erre a sétára ahhoz, hogy ráhangolódjak a délelőtti feladataimra: az igehirdetésre, az alkalom vezetésére, a gyülekezeti tagok bátorítására, és arra, hogy mindezt a Szentlélek erejében tudjam végezni. Spurgeon pulpitusára tizenöt lépcső vezetett, minden lépcsőn megvallotta: „Hiszek Szentlélekben”. Nekem ehhez a hitvalláshoz negyvenöt perc kell, meg egy hosszú séta. Az Aranyos-völgy úgy vágja ketté a várost, hogy az arra gyalogló előtt kitágul a tér, és megjelenik a vertikális dimenzió. Ennek látványától vasárnap reggel valahogy megnyílik a lelkem is Isten felé. A mediterrán hangulatú dolomitos táj és a többszáz éves történelmi épületek miatt egyszerre érzem magam Isten és az emberek világában, vagyis pont ott, ahol ilyenkor a helyem van.

Néhány hete azonban csüggedten bandukoltam az istentiszteletre, és még a hosszú séta sem változtatott a hangulatomon. Nyomasztott saját alkalmatlanságom érzése, letört néhány kritika, amit kaptam, fáradt voltam és kimerült. Mit adhatnék én, éppen én, ezen a reggelen? Haszontalannak és eredménytelennek láttam a szolgálatomat, úgy éreztem, nem vagyok hatással azokra, akikért dolgozom, a tanításaim Keresztelő János prédikációihoz hasonlóan pusztába kiáltó szavak – csak éppen János szavaival ellentétben megtérést nem idéznek elő. Erőtlennek és tehetetlennek éreztem magam. Elvárások nehezedtek rám, melyeknek soha nem fogok tudni megfelelni. Végességem tudata szinte agyonnyomott. A völgy és a várhegy sem dobott fel, sőt, a múltbeli emlékek is inkább visszahúztak és elkeserítettek. Már majdnem a művelődési ház bejáratánál voltam, amikor az Úr megkérdezte tőlem: „Ádám, kinek a szolgája vagy?” Nem hallottam semmit a füleimmel, de biztos voltam abban, hogy Isten szólított meg. Elgondolkoztam. Tényleg, kinek a küldetésében megyek az istentiszteletre? Kit akarok szolgálni? Kinek akarok megfelelni? Ki küld engem?

Igazából ugyanúgy tudtam aznap reggel a választ, mint bármikor korábban, de egészen addig, amíg a kérdés nekem nem szegeződött, nem voltam tudatában az igazságnak. Van úgy, hogy fontos gondolatok belesüllyednek a tudatunk képlékeny felületébe, és ott eltűnnek a felszín alatt, míg valami erőteljes vonzás elő nem csalja őket. Most a csüggedés és a Szentlélek kérdő jelenléte hozta elő azt, ami egy időre lebukott a tudatom szintje alá. A válasz pofonegyszerű volt: Isten szolgája vagyok, és Isten üzenetével megyek Isten gyülekezetébe. Isten küld, és amíg ő küld, nekem nem is kell mással törődnöm, csak azzal, hogy átadjam az üzenetét. Eszembe jutott, amit Pál a korinthusi gyülekezetnek mondott: „Úgy tekintsen minket minden ember, mint az Isten titkainak sáfárait. Márpedig a sáfároktól azt követelik meg, hogy hűségesek legyenek.” Nem azt, hogy sikeresek és eredményesek legyenek, hanem azt, hogy hűségesen lássák el megbízatásukat. Isten titkai sáfáraként tehát az én felelősségem is korlátozott. Azt kell elvégeznem, amivel megbíztak, és csak azt – a többi Isten dolga.

Hirtelen megint szabaddá váltam az emberi elvárásoktól, és rám nehezedett egy másik, boldogító felelősség: Isten szavának parancsoló ereje. Öröm töltött be, erő áradt belém, lélegezni kezdtem, megteltem bizalommal és reménységgel. Pusztán azáltal, hogy tisztáztam magamban a valódi munkáltatóm kilétét, leoldódott rólam a siker kényszerzubbonya, elszakadt a kritikák és elvárások kötele, megszűnt az alkalmatlanságom érzetéből táplálkozó félelmem, és szabaddá váltam arra, hogy Istenért, Isten által, Istenben szeressem azokat, akikhez ő küldött. Nagyon rossz reggelnek indult, nagyon jó reggel lett belőle! „Uram, segíts, hogy soha ne felejtsem el a leckét!”

6 hozzászólás a “Kinek a szolgája vagyok?” bejegyzéshez

  • Rafael Pál says:

    Aki alkalmatosokká tett minket arra,hogy Újszővetség szolgái legyünk……….. IIKór 3:6

    Azért szerelmes Atyámfiai erősen áljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgába mindenkor, tudván, hogy a to munkátók tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. I Kór 15:58

    Az Úr áldjon Ádám

    Pali

  • 1 Thess.2:4

    A reformatica.com oldalon olvastam az alkalmas mivoltunkról.

    Nagyon jó a bizonyságtételed. Én ilyenekre vágyom a vezetőktől is.

  • belabacsi says:

    koszonom az oszinteseged!

  • D-Szabó Eszter says:

    Ádám!
    Köszi, nagyon felszabadító, amit írsz…én is sokszor elfeledkezem arról, hogy nem embereknek szolgálunk! Isten mellénk áll a nehéz helyzetekben!

  • andriska says:

    Szeretem ezt a vallomást.Szeretem azt az Urat,Aki leszólt a lentről a mélységbe.Mert az Ő szolgája alaposan megjárja.l9 évnyi kitartó gyülekezeti szolgálat után okt,4.-én közgyűlésünkön kimondta a többség,hogy kiöregedtem az általános szimpátiából.Jóval durvább volt a megfogalmazás.Másnapra terveztem már a költözést,de hajnalban Jézus ezzel keltett fel:és az Én Igém?Te csak az Igémmel foglalkozz.Püff,azóta se fogtam neki pakolni,de olyan lazán küldi Ő az üzeneteket,mint megtérésem első évében,alig tudom követni,olyan gyorsan diktálja.Én is köszönöm,hogy Veszprémben is Ő az,Aki helyre tesz.Sipos A.

  • Ago Wolf says:

    Köszönjük, nagyon bátorító és felemelő, hálás vagyok Istennek, hogy egy ilyen lelkipásztor kezei alatt nőhettem fel!

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum