Eta Linnemann megtérése az én szememben az egyik legcsodálatosabb bizonyíték a Szentlélek újjászülő munkája mellett. Megható egy alkoholista vagy drogfüggő ember szabadulása és megtisztulása. Izgalmas egy ismert sportoló vagy filmszínész megtérése. Nagy dolog, amikor egy nyíltan ateista gondolkodó eljut a felismerésre, hogy Jézus valóban feltámadt a halálból. Annál lenyűgözőbb eseményt mégsem tudok elképzelni, mint mikor egy liberális teológus, aki a történeti-kritikai módszer alapján miszlikre szedte az Újszövetség szövegét, egyszer csak meglátja az evangéliumokban Isten dicsőségét, meghajol a Szentlélek bizonyságtétele előtt, és ennek hatására megváltoztatja kutatási módszertanát. Eta Linnemannal ez történt.

Linnemann teológiai tanulmányait Marburgban, Tübingenben és Göttingenben végezte 1948 és 1953 között. Doktori disszertációját Gleichnisse Jesu, Einführung und Auslegung címmel írta Jézus példázatairól, summa cum laude minősítéssel. Ezután Rudolf Bultmann és Ernst Fuchs mellett a passió-történetet kutatta. 1971-től teológia professzori állást töltött be a Marburgi Egyetemen, a Braunschweig Egyetemen pedig teológiai módszertant oktatott. Tagja volt a hétszáz egyetem kutatóit összefogó Studiorum Novi Testamentum Societas nemzetközi Újszövetség-kutató társaságnak.

Linnemann Bultmann radikális történeti-kritikus módszerét követte. Mikor elsőéves diákként Bultmann óráit kezdte látogatni, a nemzetközi hírű professzor az 1 Korinthus 15 egyik verse kapcsán azt mondta: „Pál itt nem éri el a rá általában jellemző teológiai magaslatot, mert Jézus feltámadásáról mint történelmi tényről beszél.” Linnemann ebből megtanulta, hogy teológusként nem szabad Jézus feltámadásáról tényként beszélnie. Megtanulta azt is, hogy a Bibliában leírt csodás események nem történtek meg, amit a szövegekben látunk, az a zsidók hitének a kifejeződése, nem valós események hiteles leírása. Linnemann magáévá tette Bultmann demitologizáló programját is: a villanykapcsoló korában többé nem lehet csodákról beszélni, a bibliai beszámolók mögött valójában egy monista világ természeti törvényei állnak, a valódi történelmet akkor ismerjük meg, ha lefejtjük a beszámolókról a mitológiai elemeket.

Linnemann tudományos munkáiban ezt a módszertant követte. Bultmann és a kritikai iskola tekintélye abban az időben megkérdőjelezhetetlen volt, Linnemann sem kérdőjelezte meg. Marburgi és braunschweigi éveiben a Bultmann-iskola képviselőjeként a radikális történeti-kritikai módszer szószólója lett, melynek metodológiai ateizmusa eleve kizárta a bibliai események magyarázatai közül a transzcendens okokat, és ezáltal a csodák lehetőségét is. Módszertani kiindulópontja miatt nem fogadhatta el az Újszövetség szerzőinek (vagy inkább szerkesztőinek) nézőpontját, helyette a korai egyház hite mögött található „valódi” történetet próbálta rekonstruálni. Azt a Jézust kutatta, aki biztosan más volt, mint ami a tanítványai (?) beszámolóiból kiolvasható. A hagyományrétegek mögötti zsidó tanító foszlányokban, homályosan felsejlő, bizonytalan képét akarta alapos és precíz szövegelemzés segítségével helyreállítani.

A Linnemann által követett módszer természetesen meghatározta a kutatásai eredményét. „Olyan ez, mint számítógéppel dolgozni” – mondta saját módszertanáról megtérése után. „Amit a képernyőn látsz, az az általad választott programtól függ. Ha a Bibliát úgy tanulmányozod, hogy azt feltételezed, hogy Isten nem létezik, nem is fogsz találkozni vele.” Ha az a kiindulópontunk, hogy Isten „természetfeletti” cselekvése eleve nem számbavehető oka bibliai eseményeknek, ne csodálkozzunk, ha lépten-nyomon gondunk lesz a Biblia szövegével. Mivel a történeti-kritikai módszer a cselekvő és beszélő Isten hipotézisét mint okot a szövegek kutatásakor kizárja, a módszer önmagába záródik, és semmiképpen nem vezethet a bibliai beszámolók igazságának elfogadásához. Tökéletesen zárt rendszer, melyből nincs kitörési pont. Linnemann is foglya volt a rendszernek. „Teológusként mélyen belesüllyedtem a történeti-kritikai módszerbe. Ha az Úr nem ragadott volna ki belőle, ma is benne lennék. De az Úr bármit megtehet, meg tud szabadítani bennünket a teológiánkból is.”

(Folyt. köv.)