Christopher Hitchens halála kapcsán azon gondolkoztam, vajon szabad-e ítéletet mondanunk bárki felett, vagy jobb csendben maradni, és meghagyni a véleményalkotást az örökkévalóságnak. Gyakran hallom a józan figyelmeztetést, hogy nem mondhatunk ítéletet egy másik emberről, és tulajdonképpen egyet is értek ezzel a gondolattal. Az ítélet Istené, nem a miénk. Nem vagyunk bírái embertársainknak. Az utolsó napon mindenkinek Isten előtt kell megállnia. Egyedül a Teremtőnknek leszünk kötelesek választ adni. Ő ismer mindenkit úgy, ahogy egy igaz bírónak ismernie kell, csak ő mondhatja majd ki egy ember életéről, hogy az mennyit ért. Logikus a következtetés: nincs jogunk ítéletet mondani még az olyan nyilvánvalóan istenkáromló embertársunk felett sem, mint Christopher Hitchens.
Ez így igaz is, toleráns is, jól is hangzik, egyet is értek vele, de csak az egyik fele az igazságnak. Van egy másik fele is. Ha nincs jogunk elítélni embertársunkat, akkor nincs jogunk felmenteni sem őt! Az ítélet és a felmentés egyaránt a bíró dolga. Önmagunkat sem menthetjük fel. Csak Isten menthet fel bennünket is és mást is. Ha ezt nem véssük jól a fejünkbe, megeshet, hogy a legjobb szándékkal mégiscsak felebarátaink bírájaként lépünk fel. Feltesszük a parókát, kezünkbe vesszük a kalapácsot, és még mielőtt az igazi Bíró belépne a terembe, kihirdetjük a felmentő ítéletet. De hogy jövünk mi ahhoz, hogy a bíró székébe üljünk? Milyen alapon mentünk fel bárkit, akiről Isten még nem mondott ítéletet? Embertársunk felmentése ugyanolyan arrogáns szereptévesztés, mint az elítélése. Ha az ítéletet nem mondhatjuk ki, akkor logikus, hogy a felmentéshez sincsen jogunk!
Ezek szerint az ég világon semmit nem állíthatunk Hitchens örök sorsáról sem? Bizonyos értelemben valóban nem. A szívek vizsgálója az igazságos és kegyelmes Isten. Vannak szobák és szentélyek, ahova nincs bejárásunk. Tisztelnünk kell Isten titkait, ha kulcsra zárt ajtóval vagy sűrű fátyollal takarta el azokat előlünk. Nem tudjuk, hogy Hitchens hol van most, és hol lesz a feltámadáskor. Ez Isten titka. Vagy mégsem? Valamit azért tudunk. Mivel Isten sokszor, sokféleképpen elmagyarázta, hogy mi alapján teszi majd mérlegre az életünket, lehet sejtésünk arról, hogy egy istenkáromló ember, aki az utolsó pillanatig kitartott a lázadása mellett, milyen kilátások elé néz. Az ítéletet nem mi mondjuk ki, de ahogy mondtam, ez a felmentésre is vonatkozik. Nem menthetjük fel azt, akit Isten kinyilatkoztatása alapján Isten ítélete fog sújtani. Egyedül Jézus Krisztus mentheti őt fel. Ennek a feltétele viszont a hit és a bűnbánat. Hogy ezt az ajándékot halála előtt megkapta-e a saját bevallása szerint antiteista író, azt nem tudjuk, nem tudhatjuk. Amit tudunk, az alapján nekünk, halandó embereknek nem áll módunkban felmenteni őt.
Valóban a felmentés is ítélet! De aggódni aggódhatunk érte, mint ahogyan a szeretteink üdvében reménykedhetünk, illetve kérhetjük az Urat engesztelődjön meg.