Múlt vasárnap Athanasziosz negyedik századi egyházatyáról tartottam előadást a gyülekezetemben. Minden évben kiválasztok egy személyt az egyház történetéből, aki valami miatt nagy hatással volt rám. Tavaly Kálvinról beszéltem, korábbi években pedig Lloyd-Jones, Stott, Spurgeon, Whitefield, Bonhoeffer, Kierkegaard és Schaeffer voltak a témáim. Azt próbálom ezekben az életrajzi előadásokban elmondani, hogy mit kaptam ezektől az emberektől, konkrétan miért látom követhetőnek a példájukat, és szerintem mit tanulhatunk az életükből és a gondolataikból. Athanasziosz régi nagy kedvencem, most is szívesen beszéltem róla. Nagyjából egy évtizede ő ihlette a Küzdelem a Szentháromságért c. írásomat, azóta is sokszor merítettem bátorítást a személyéből és az ortodox hitért vívott harcából.

Ahogy készültem erre a mostani előadásra, a régi felfedezéseim mellett olyan új gyöngyszemeket is találtam Athanasziosz írásaiban, melyek engem is megleptek. Ezek közül egyikről-másikról beszámoltam már az elmúlt hetekben, de maradt még olyan kincs, amit szeretnék megmutatni. A következő néhány bejegyzésem Athanaszioszhoz fog kapcsolódni.

***

Az előadás a www.evangeliumi.hu oldalon meghallgatható (KÖNYVTÁR – HANGANYAGOK).

15 hozzászólás a “Mit kaptam Athanasziosztól?” bejegyzéshez

  • infaustus says:

    Néhány évvel ezelőtt nagy segítség volt számomra az említett tanulmányod. Akkoriban ex-Jehova Tanújaként nagy küzdelmet okozott nekem is a háromság-tan megértése. Aztán amit a Bibliában olvastam, kezdte felülírni az Őrtoronyból tanultakat. Többek között a te tanulmányod is megerősítés volt számomra ebben az időszakban. Köszönet érte.

  • Szabados Ádám says:

    Köszönöm, hogy ezt elmondtad. Isten áldjon!

  • bányász says:

    Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.

    ?

  • Szabados Ádám says:

    Kedves bányász, ezzel mire utalsz?

  • bányász says:

    ami 318 ban le lett zárva, úgy teljes. hisz az emberek döntései soha nem befolyásolták a Teremtőt, az Ő személyeiben. Teljességét pedig ember még nem látta, csupán részenként, akiknek megadatott. Mózes JHVH-t hátulról, Jákob az Úr angyalát birokban, az emberek Krisztusban az Atyát, az Isten női részét pedig ki látta?

  • endi says:

    Bányász, szerintem Istenben nincs női. Eredetileg az ember is csak a férfi volt, azaz nem volt nő. A nő a férfi miatt lett teremtve. Tudom, kemény szavak. 🙂 De ez is igazség: Krisztusban nincs nő és férfi.

    Jézus meg azt mondta: aki engem látott, látta az Atyát. Természetesen nem a fizikai külsejére, hanem a tetteire és a beszédeire utalt. Jézus a testté lett Ige. Én is ezt vallom: aki megértette Jézust, látta az Atyát.

  • bányász says:

    Szervusztok! Ezt írtam fentebb:az emberek Krisztusban az Atyát… Igen Endi, én is ismerem az általad leírt elgondolást. Persze nem fontos nagyon, hisz ez csak egy elméleti gondolatsor…, nem szándékom a szentháromság megkérdőjelezése, ne viccelj, ez csupán egy kérdés, ki látta az Istenek ( mert ha több és egy, ráadásul Ő maga többesszámban nyilatkozik a cselekedeteivel kapcsolatban)női részét valaha. Mert szerintem mindenképp kell lennie női részének, ha nem is abban a fajta materiálisan elképzelhető formában, ahogy a nő, nekünk ugye “megjelent”, / hála és dicsőség a Teremtőnek!!!! :)/…üdv, Gábor

  • esefi says:

    Van az Istennek női vetülete, ha már mindenképpen akarunk ilyet találni. A magasságos Jeruzsálem a mi anyánk. Mi pedig vagyunk a Krisztus menyasszonya.

  • Idealista says:

    Én más irányból közelítenék. Szerintem Istenben nem csak semmi női nincs, hanem semmi férfi; tovább megyek: semmi emberi. Nem Isten hasonlít hozzánk, hanem mi őhozzá. Pl.: Nem az egyház és Isten kapcsolata hasonlít a házasságra, hanem a házasság hasonlít Isten és az egyház kapcsolatára. Vagy kicsit triviálisabban: nem a Nap hasonlít a lámpára, hanem a lámpa hasonlít a Napra.

    Isten az Isten. Aztán persze vannak olyan tulajdonságai, amik számunkra “férfiasak” vagy “nőiesek”. Leginkább Atyaként jelenti ki magát és a teremtésnél a férfit formálta meg először, és Jézus is férfi volt, ennek biztosan van valamennyi jelentése/jelentősége. De ott van az Ézsaiás 66:13 “Mint férfit, a kit anyja vígasztal, akként vígasztallak titeket én” Ami ritka kivétel, de mégis benne van a Bibliában. Nem kell Istent beskatulyázni.

  • esefi says:

    Kedves idealista,

    Ha ez elvben igaz is lehetett volna valamikor, a Krisztus megtestesülésével bizonyos dugába dőlt. Mert Ő egyértelműen férfiként testesült meg, s ezen a feltámadás utáni állapota sem változtatott. (Csel. 17,31; 2Kor. 11,2.)

  • Idealista says:

    Mi lehet elvben igaz és mi dőlt dugába? Bocsáss meg, de semmi olyan kijelentést nem tettem, amit meg lehetne cáfolni. Pusztán annyit mondtam: nem kell Istent beskatulyázni; ti. “nőies” vagy “férfias” jelzőket aggatni rá, mert azért ő mégiscsak végtelen, és a nők is Isten képére lettek teremtve.
    Igazából mondjuk nekem ez nem egy kardinálisan fontos kérdés, csak annak a veszélyét látom az ilyen gondolkodásban, hogy előfordulhat, hogy alacsonyabb rendűnek gondoljuk a nőket (ami bizony igen sokszor megtörtént és történik, és tudjuk, hogy nem Biblikus Efézus 5). Azt természetesen nem vitatom, hogy Jézus férfiként született meg. A feltámadás utáni állapotára nem merek kategórikus kijelentést tenni, tudván, hogy a feltámadás után nem lesz házasság – ergó sok dolog nagyon más lesz.
    Azt meg egyelőre megérteni sem próbálom, hogy mit jelent az, hogy az Egy Isten, aki Szentháromság, egyik személye teljesen ember is és történetesen férfi. Bevallom, ez nekem magas.

  • Lacibá says:

    Női vonásokat is fel kell, lehet Istenben fedezni, hiszen ha nem lennének benne, nem teremtette volna meg a nőt!

    Meg van irva ugyanis, hogy:

    Iz 49 – 15De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.
    Oz 11 – 8Hogyan vethetnélek el, Efraim, hogyan hagyhatnálak el, Izrael? Elvethetlek-e, mint Admát, olyanná tehetlek-e, mint Cebojimot? Szívem elváltozott, egész bensőm remeg.

  • Szabados Ádám says:

    Jó a téma, de könyörgöm, hogy kapcsolódik a poszthoz?!

  • Lacibá says:

    csak az előttem szólóknak Isten jellemzéséhez.

  • Szabados Ádám says:

    Lacibá, igen, valamikor korábban kapott gellert ez a dolog… 🙂

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum