Csak ritkán érdemes gúnyolódók tükrébe nézni. Voltaire szerint a megsemmisítés ősi eszköze a nevetségessé tétel, hiszen ha valami nevetségessé válik, azt nehéz többé komolyan venni. Ha Voltaire-nek igaza van, a kereszténységet leghatásosabban nem az észak-koreai diktátorok és az iszlám fundamentalisták pusztítják, hanem azok az írók, publicisták, művészek és filmrendezők, akik képesek nevetségessé tenni. Főleg, ha Jézus követői okot is adnak erre. Márpedig adnak okot bőven. Megérezve a veszélyt sok éleselméjű keresztény inkább maga áll az egyházkritika élére, nehogy ezeknek a gúnyolódóknak a céltáblájává váljon. Úgy gondolkodnak, hogy ha egyébként nekik maguknak is rengeteg bajuk van a kereszténységgel, minek védjék a védhetetlent, védik ehelyett azt, ami még a jó ízlésű emberek előtt is vállalható. Felgyújtják maguk körül a prérit, beállnak a gúnyolódók közé, hátha megakadályozhatják, hogy a tűz eleméssze a házaikat.

Belátom, az önirónia időnként immunissá tehet a valódi vírussal szemben, de ha nem jó arányban alkalmazzuk, önveszélyessé válhat. Jonathan Edwards belehalt a himlő elleni védőoltásba. Az önmagunk ellen fordított gúny sem veszélytelen; még Adrian Plass szatírája is kétélű fegyver. Ha jól forgatjuk, leleplezi az ostobaságainkat és segít megváltoznunk. De ha a penge rossz oldalán kap el minket, a hatása felér egy Tóta W. cikkel. Azt javaslom, vigyázzunk a gúnnyal, azzal is, amit egyfajta mentálhigiénés terápiaként mi magunk köhögünk fel a lelkünk gennyes hörgőiből. Nem jó a gúnyolódók székébe ülni, még akkor sem, ha önmagunkon élcelődünk. Ha tehetjük, hajoljunk el a gúny elől, és magunkkal szemben is csak akkor alkalmazzuk, ha az identitásunk biztos Krisztusban. A humor alkalmas időben való használata felold, a gúny viszont elsorvasztja a lelket, és kevesen ismerik a kettő közötti határvonalat.

Ennek ellenére most mégis azt javaslom, hogy egy pillanatra nézzünk bele egy ókori gúnyolódó görbe tükrébe. Szamoszatai Lukianosz második századi nevettető Peregrinosz halála c. szatírájában tanulságos képet rajzol a keresztényekről. (Egyelőre nem merem azt mondani, hogy rólunk, mert éppen arra fogom ezt a cikket kihegyezni, hogy mennyire más képet festenek rólunk a huszonegyedik század gúnyolódói, mint amit az ókeresztényekről festettek.) Lukianosz szinte mindent nevetségesnek tartott, és mindent kigúnyolt, ami körülvette, de leginkább a filozófusokon tudott kacagni. Ennek alapján jellegzetes cinikus gúnyolódónak gondolnám, de Lukianosz még a cinikus filozófusokat sem tudta komolyan venni. Az pedig természetes, hogy maró gúnya elérte a keresztényeket és rajtuk is nevetett.

A gúnyiratban egy Peregrinosz nevű cinikus emberről ír, aki befurakodott a keresztények közé, hogy kihasználja őket. A szatíra nem a keresztényekről szól, de megtudhatjuk belőle, hogy Lukianosz hogyan látta őket. A történetben szereplő második századi keresztények készségesen segítenek Peregrinosznak és nagylelkűen ellátják őt minden szükséges dologgal. Peregrinosz ezáltal nem kis pénzt szed ki ezekből a hiszékeny emberektől. Lukianosz szerint ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a keresztények ilyenek. „Szegény nyomorultak legfőképp arról győzték meg magukat, hogy halhatatlanok lesznek és örökké élnek. Emiatt legtöbben megvetik a halált és önként mennek fogságba is. Első törvényadójuk azt is elhitette velük, hogy miután megtértek, megtagadták a görög isteneket, és a keresztrefeszített bölcselkedőt imádják, testvérei lesznek egymásnak. Ennek következtében mindenféle világi jót elvetnek, és mindenük közös, pedig ezeket a tanokat szilárd bizonyítékok nélkül fogadják el. Ha egy sarlatán és csaló érkezik hozzájuk, aki képes kihasználni a helyzetet, hamar megcsinálhatja a szerencséjét ezek között az egyszerű emberek között.” (Peregrinosz halála, 13)

Borzasztóan tanulságos ez a kép. Izgalmas, amit Lukianosz külső szemlélőként megértett a keresztények hitéből (keresztrefeszített ember imádata, feltámadásban való hit, megtérés a bálványoktól, testvériség, gyakorlatban megmutatott szeretet), de számomra ennél most még érdekesebb az, hogy Lukianosz olyan dolgok miatt tartja nevetségesnek és szánalmasnak a keresztényeket, amely okok jelentősen eltérnek a mai sztereotípiáktól. Lukianosz szerint a keresztények élhetetlenek, hiszékenyek, ügyefogyottak, bárgyúak, önfeláldozók, nagylelkűek. Szeretik egymást, de áldozat-típusok, lúzerek. Rokonszenvesek, csak hát ki akar olyan balfék lenni, mint ők? A keresztények „szegény nyomorultak”, akik a halhatatlanság reményében engedik, hogy kihasználják őket.

Hmmm. Vajon ezt mondják rólunk is? Időnként talán igen, de az az érzésem, hogy a mai gúnyolódók – írók, publicisták, művészek, filmrendezők – máshogy látnak bennünket. Amikor kinevetnek, inkább azt sugallják, hogy a keresztények kirekesztők, képmutatók, pénzéhesek, manipulatívak, türelmetlenek, nyavalyognak, ítélkeznek, felsőbbrendűnek tartják magukat, hatalomra törnek. Politikusaik moralizálnak, de vagy hiteltelenek, vagy folyton a „sötét középkort” akarják visszahozni. Prédikátoraik magas lóról beszélnek. Papjaik elfojtják a szexuális vágyaikat; ha nem, akkor közveszélyesek. A rólunk készített sztereotípiák ma már nem szánalmasnak mutatnak bennünket, hanem utálatosnak.

Szerintem ez a kép sem reális. Jézus valódi követői ma sem teljesen olyanok, amilyennek a gúnyolódók mutatják őket. Többnyire legalábbis. Van annak mégis üzenetértéke, hogy mostanság nem azt tartják bennünk nevetségesnek, amit Lukianosz idejében. Ezt az üzenetet meg kell hallanunk és a szívünkre kell vennünk. Lehet, hogy a gúnyolódók tükre torzít, de azt azért még így is megmutatja, hogy majom néz-e bele, vagy mártír. Ha a világ nem önzetlennek és hiszékenynek, hanem önzőnek és ravasznak lát bennünket, az nem csak a tükör hibája. Fontos feltennünk a kérdést, hogy vajon miért tár elénk ennyire más képet a gúnyolódók tükre most, mint a második században. Nem azért, mert mások lettünk?

Ideje, hogy belenézzünk a Mester tükrébe is.

4 hozzászólás a “Mit látunk a gúnyolódók tükrében?” bejegyzéshez

  • Sytka says:

    “Úgy gondolkodnak, hogy ha egyébként nekik maguknak is rengeteg bajuk van a kereszténységgel, minek védjék a védhetetlent, védik ehelyett azt, ami még a jó ízlésű emberek előtt is vállalható. ”

    Ezek az érzelmeik pedig alapvetően megérthetők – legalábbis annak a kereszténynek, aki átélte már őket. Ugyanis szerintem tényleg az a helyzet, hogy a kereszténységre elképesztően vastag, makacs és mocskos réteg rakódott rá az évezredek során, amit piszok nehéz lerobbantani róla. Az a bizonyos tükör, amit a gúnyolódok elénk tartanak, nevet is visel: egyháztörténelem. Sajnos kikerülhetetlen. És ha meg sem kíséreljük ezt a réteget levakarni, akkor félő, hogy a lényeg helyett mindenki csak ezt fogja észrevenni a kereszténységből.
    Teljesen természetes, hogy ezek után az ember azzal próbálja növelni a dolog hitelességét, hogy elhatárolódik a hiteltelenségtől és a saját portája előtt söpröget. Szerintem ez a minimum.

    Söprögetni kell, nem vitás, nekem inkább az a kérdés, hogy ezt milyen eszközökkel érdemes megtenni? Ezen a területen szerintem több baj van:
    – vannak, akik semmi mást nem csinálnak, mint söprögetnek. Az az ember, aki semmit nem akar hozzátenni Isten országának építéséhez, csak kritizál, számomra hiteltelen. Ő is ahhoz a rárakódott réteghez tartozik, ami növeli a kereszténység értékvesztését.
    – ha a söprögetés meghatározó elemei az érzelmek, akkor egy idő után már csak azok maradnak az eszköztárban. Az érzelmek pedig általában rossz irányba húznak, ha elszabadulnak.
    – azt látom, hogy a söprögetést sokan csak egy dühkitöréshez, panaszkodáshoz akarják felhasználni a “jogos kritika” maszkja alatt. Ez tehát nem eszköz náluk, hanem cél.
    – azt is tudomásul kell venni, hogy a gondolkodásunk aszimmetrikus. Ha ér bennünket 10 dolog, amiből 8 jó, akkor a 2 rosszat fogjuk a végletekig hangsúlyozni a 8 jó rovására. Én úgy látom, hogy az egyház hibái is ehhez hasonlóan értékelődnek, és sok esetben felnagyítódnak.

  • esefi says:

    “- vannak, akik semmi mást nem csinálnak, mint söprögetnek. Az az ember, aki semmit nem akar hozzátenni Isten országának építéséhez, csak kritizál, számomra hiteltelen. Ő is ahhoz a rárakódott réteghez tartozik, ami növeli a kereszténység értékvesztését.”

    Kedves Sytka,

    Nem tudom, mit értesz az alatt, hogy nem építi Isten országát, csak kritizál. Izrael prófétái szinte mást se csináltak. Az egyházból szerintem kifejezetten hiányzik a kritika. Az, hogy van 1-2 blogger, aki ír ilyesmiről, meg a pásztorok beszélnek más gyülekezetekről, tanításokról – mondjuk úgy – kritikai éllel, az valójában nem egy minőségi kritika. A minőségi kritika először is ellenőrizhető, nyomon követhető. Nem egy belterjes közösségben, a kritizált háta mögött folyik. A blogírás már legalább egy felvállalt tevékenység, a blog írója maga is kiteszi magát a kritika kritikájának. Ám összességében azt kell, hogy mondjam a kisegyházak nem akarnak kritikát. Tisztelet a kivételnek. (A történelmi egyházak meg kénytelenek voltak engedni, mielőtt végképp kiesik a kezükből az irányítás.) A kisegyházak félnek a kritikától. Félnek, hogy lelepleződnek. Mások félnek, hogy csak veszekedés lesz belőle. Pedig a próféták szerepe az újszövetségi időkben sem szűnt meg. Ha nem is a prófétai beszéd az eszközük, hanem mondjuk egy blogbejegyzés, funkciójuk ugyanaz. Aztán, ha lenne ennek tere, elfogadottsága, talán olyan próféták is lennének, akiknek a prófétai beszéd az eszközük. (Nem keverendő a prófétai beszéd a prófétálással.)

  • esefi says:

    A bejegyzéshez nincs mit hozzáfűznöm. Csak köszönöm!

  • Sytka says:

    “Nem tudom, mit értesz az alatt, hogy nem építi Isten országát, csak kritizál. Izrael prófétái szinte mást se csináltak. Az egyházból szerintem kifejezetten hiányzik a kritika. Az, hogy van 1-2 blogger, aki ír ilyesmiről, meg a pásztorok beszélnek más gyülekezetekről, tanításokról – mondjuk úgy – kritikai éllel, az valójában nem egy minőségi kritika.”

    Kedves esefi, tulajdonképpen meg is válaszoltad helyettem a dolgot. A “csak kritizál” alatt a nívótlan beszólásokat, leminősítéseket, pocskondiázást értettem, mindenféle előremutató, építő javaslat nélkül. Ezeket az indulatok viszik előre, nem az építő szándék. Lehet minőségi kritikát is megfogalmazni, szerintem ebből van kevesebb.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum