Hadd fogalmazzam meg egyszerűbben is az előző cikk lényegét. Az apostolica successio katolikus és ortodox elképzelését hallva az a játék jut eszembe, amit gyerekkoromban az óvodában játszottunk. Az egyik gyerek kitalál egy mondatot (pl. „az erkély hűvös”), és belesúgja a mellette ülő fülébe. Ő továbbadja, amit hallott, majd a következő is, aztán ő is, és így tovább, egészen a kör végéig. Az utolsó gyerek aztán elmondja hangosan, hogy az ő fülébe mi jutott el (pl. „a szekrény büdös”). A játék azért vicces, mert az üzenet akaratlanul is torzul. Rutinos óvodások néha rá is játszanak a félrehallásra, hogy a vége – szerintük – még mókásabb legyen.

Költői kérdés: honnan tudhatjuk, hogy az üzenet torzult-e a játékban, vagy sem? A válasz egyszerű: aki kitalálta a mondatot és először súgta a mellette ülő fülébe, elmondja, mi volt az a mondat, amit ő a másikra bízott. Az eredeti mondat alapján aztán összehasonlítjuk az első mondatot az utolsóval, és azonnal látjuk a különbséget. A játék a maga egyszerűségében igazolja azt a kézenfekvő tényt, hogy egy üzenet továbbadásának megbízhatóságát nem a továbbadás megszakítatlan láncolata, hanem az eredetivel való összehasonlítás lehetősége garantálja. Kicsit bonyolultabb dologról van szó, de lényegét tekintve ez a helyzet az apostolica successioval is.

Az apostoli hagyomány megőrzése és továbbadása apostoli parancs. Az 1 Korinthus 11,2-ben Pál ezt mondja: „Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek.” Az apostol a thesszalonikaiakat szintén az apostoli hagyomány megőrzésére bíztatja: „Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultatok.” (2Thessz 2,15) „Testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsoljuk nektek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk vettetek át.” (2Thessz 3,6)

A  különböző katolikus és orthodox egyházak azt állítják magukról, hogy az apostoli hagyományt püspökök töretlen láncolatának segítségével hűségesen őrizték nemzedékeken át. Aki meg akarja ismerni az apostoli hitet, annak tehát nincs más dolga, mint hogy tanulmányozza a katolikus vagy ortodox egyházak tanításait és hitgyakorlatát. Mint azt az előbb láttuk, az apostoli hagyomány megőrzése és hűséges továbbadása önmagában nemes törekvés, összhangban áll az apostoli felszólítással. Ha a megőrzés és továbbadás sikeres, tényleg nincs is egyéb teendőnk, mint beilleszkedni valamelyik katolikus (római, görög, anglo-), vagy valamelyik ortodox (görög, orosz, belarusz, szír, kopt, örmény stb.) egyház hagyományába.

De tényleg hűséges és megbízható áthagyományozásról van szó? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy nem torzult-e menet közben az üzenet, mint a fülbesúgós játékban? Honnan  tudhatjuk például, hogy Máriának és a szenteknek olyan szerepet szántak-e az apostolok, mint a római egyházban? Vagy hogy a szentségeknek, az ereklyéknek, a zarándoklatoknak, a szerzetességnek volt-e helyük az apostoli hagyományban? Vajon az apostolok mit értettek oltáriszentség, papság vagy purgatórium alatt, ha volt egyáltalán ilyen az általuk továbbadott hagyományban? Tényleg a keresztség szül újjá? Vajon fontos része az apostoli hagyománynak, hogy Róma városában legyen egy hit dolgában tévedhetetlen püspök, akinek az egész egyház engedelmeskedik? Honnan tudhatjuk, hogy akár keleten, akár nyugaton nem csúszott-e félre valamikor (vagy szép lassan) az apostoli hagyomány átadása?

A válasz kézenfekvő: vessük össze a hozzánk eljutott hagyományt az eredetivel! Ez módunkban áll, hiszen az apostolok írásait a Szentlélek az újszövetségi iratokban megőrizte számunkra. A Krisztus által választott apostolok írásain keresztül megismerhetjük az eredeti, hamisítatlan, torzulásmentes apostoli hagyományt. Ugyanúgy, mint a fülbesúgós játékban. Viszonylag könnyű utána is a feladat, hiszen csak egymás mellé kell tennünk az Újszövetségből megismerhető apostoli hagyományt, valamint a katolikus, ortodox és egyéb hagyományokat. Ebből azonnal kiderülhet a számunkra, hogy mi és hogyan torzult az évszázadok során. Az igazán nehéz (és adott esetben komoly áldozatot követelő) feladat csak ezután következik: bármi áron vissza kell térnünk az eredeti hagyományhoz!

Az elmúlt kétezer év evangéliumi mozgalmai újból és újból ezt tették. Ad fontes: vissza a forráshoz, vissza egészen az apostolok hagyományához. Iréneusz, Athanasziosz, Valdo, Wycliffe, Husz, Savonarola, Luther, Kálvin, Bunyan, Spener, Zinzendorf, Lloyd-Jones, Stott és sokan mások, akiknek a felsorolása itt most lehetetlen lenne, kezükbe vették az elhanyagolt apostoli iratokat, hogy az apostoli hagyományt azokból ismerjék meg torzítatlan, eredeti formában. Arra gondoltak, hogy ha az első századi gyülekezetek számára nem voltak ezek az iratok érthetetlenek, akkor ők is fel tudják fogni a tartalmukat anélkül, hogy ehhez megfellebbezhetetlen tekintélyű tanítóhivatalra lenne szükségük.

A forráshoz való visszatérésnek pedig mindig lett következménye az egyházra nézve. Az iratok tanulmányozása után minden esetben elkerülhetetlenné vált az összehasonlítás és a fájdalmas következtetések levonása. Amit ezek az emberek az apostoli iratokban találtak, az sok tekintetben ugyanis egészen más volt, mint amit a katolikus és orthodox egyházak (vagy az új szokásokat átörökítő protestáns egyházak) hagyományként őriztek. Ebben a cikkben arra próbáltam most rámutatni, hogy a jelenség egyáltalán nem meglepő. Természetes és logikus, hogy ez történik, ha egy közösség jobban bízik a „fülbesúgásban”, mint az eredeti üzenet visszahallgatásában.

22 hozzászólás a “Fülbesúgós hagyomány?” bejegyzéshez

  • Bujdosó Marci says:

    ” különböző katolikus és orthodox egyházak azt állítják magukról, hogy az apostoli hagyományt püspökök töretlen láncolatának segítségével hűségesen őrizték nemzedékeken át.

    pontosabban, hogy Isten őrizte meg, és nemcsak a püspökök által. A püspökök és a pápa is végső soron az EGYHÁZ KÖZÖS HITÉNEK őrzésében játszik valamilyen szolgálati szerepet. Ez is benne volt az Egyház tévedhetetlensége szócikkben, amit múltkor belinkeltem.

    Ami az apostolok tanításában esetleg még nem pontosan úgy volt, mint ahogy később kibomlott illetve kikristályosodott… nos, az, mint már meg is adtam a választ, nem feltétlenül eltérés, hanem kibomlás, részleteződés, aktualizálódás és pontosodás. Például az első 4 évszázadban kétségtelen, hogy nem volt rögzítve a szentségek száma. Sem kettőben, sem hétben. De a katolikus-ortodox hétből mindegyiknek megvolt az alapja az egyház életében és hitében, és a Szentírásban, a betegek kenetének pl. a Jakab-levélben.
    (Egyébként pusztán a bibliai szöveg alapján egyáltalán nem egyértelmű, hogy pl. a lábmosás miért nem sákramentum, akár mint szertartás, akár általában a diakóniára értve. Mai katolikus teológusok szerint igenis van a diakóniának szentségi jellege, de tény, hogy a kat. egyház a konkrét sakramentumok számát hétben rögzítette.)

  • Én úgy gondolom, hogy ez a “kikristályosodás” szó szépen leplezi az elferdítés fogalmát. Addig, amíg a Bibliában egyértelmű elveket nem tudja/akarja betartani egy ember/felekezet/egyház, addig nem kellene azt “kikristályosítani”.

  • Bujdosó Marci says:

    Persze, így van. Addig nem kellene. És éppen előfordulhat, hogy azt leplezi. Például akár a Második Helvét hitvallásra is igaz lehet ez.

  • Ildikó says:

    Mennyivel egyszerűbb a zenészek dolga, akik naponta behangolják a 440 Hz-es “A” hangra a hangszereiket. “Csak tiszta forrásból!”

  • Brátán János says:

    Kedves Ádám!

    Egy picit zavar, hogy a Római Katolikus Egyház tanítását és az Ortodox Egyház tanítását összemosod. Szíved joga véleményt alkotni, félre ne érts! Csak azt gondolom, amit leírsz az “Apostolica successio”-ról, az ebben a formában pontatlan.

    1. Az ortodox gondolkodásmódtól idegen ez az elnevezés. A Nyugattal történt párbeszéd során került csak be az ortodox szóhasználatba átvételként, kényszerűségből. Ehhez meg kell érteni azt, hogy a Keleti Egyház gondolkodásmódja jóval “misztikusabb”, a nyugati “jogi” gondolkodáshoz képest.

    2. Maga a gyakorlat következményként több dolgot foglal magában:
    – szentségkiszolgáltatás,
    – tanítás, és
    – egyházkormányzás minden joga
    a püspöké. Ez teljes mértékben megfelel pl. Szt. Ignác Szmirnaiakhoz írt levelében foglaltaknak (vö. 8,1-9,2). Ugyanakkor az ortodoxia nem ismeri el a püspökök tanításbeli hierarchiáját: minden püspük a maga területén (városában, egyházközségében) levő Egyetemes Egyházban teszi a dolgát. (vö. pl. Berki Feriz et al.: Az Orthodox Kereszténység, Budapest, 1975, 161. skk.)

    3. A gyakorlatban kifogásolt tanbeli következmények területén is eltérés van az ortodox és a katolikus tanítás között. Az ortodoxia nem ismeri el a primátust, csak a tiszteleti elsőbbséget; nem ismeri el a pápai tévedhetetlenséget és az ebből jövő két katolikus dogmát, hiszen azt csak Egyetemes Zsinat mondhatta volna ki… (Sorolhatnám. Számomra megdöbbentő felismerés volt ez, amikor még protestánsként olvastam Alfejev metropolita A hit titka c. könyvét.)

    4. … és az is csak akkor lett volna Egyetemes (ti. a nyolcadik zsinat), ha az ott született döntést a nép, Isten népe elismerte volna. Amennyire én tudom, az Ortodox Egyházban a tévedhetetlenség hordozója nem a zsinat, nem a püspökök közössége – hanem az Egyház egésze. Így az egyes hívők felelőssége is az ortodox hit megőrzése.

    5. Az ortodox tanítás szerint a Szent Hagyomány nem különül el a Szentírástól, mint a katolikus tanításban. E szerint az egyházi Hagyomány része a Szentírás, és ez a Szent Hagyomány egyben az értelmezési keret ahhoz, hogy ne értsük félre azt. (A protestantizmus ebben a tekintetben kiváló példa: minden, az első négy században elítélt eretnekséget újra és újra kitermeli a Szentírás önmagában való értelmezése. Bocsáss meg, ezt 10 éves protestáns felekezetközi hitvédői szolgálattal a hátam mögött mondom.)

    6. És itt a gond (?) a “fülbesúgós” hagyománnyal: mi volt előbb, az Egyház vagy a Biblia? Sőt! Az egyházi Hagyomány, vagy a Biblia? Elmondhatod persze, hogy a “fülbe súgdosásnál” bizonyos hangok jobban átmennek mint mások, de vajon nem csupán “hallászavarról” tesz-e tanúságot a protestantizmus, hogy csak bizonyos “hangokat” képes egyáltalán meghallani?

    Látom én ez a küzdelmet, hogy az Egyetemes Egyház koncepcióját az Apostoli Hagyományra valahogy úgy vezesd vissza, mint egy állandó küzdelmet, egy állandó reformációt (!), amibe folytonosságként Iréneusztól Stottig felsoroltakban láttatod. Az ortodoxok azonban azt fogják megkérdezni, hogy melyik az az Egyház, amelyet maga Jézus Krisztus alapított, és mai napig is megőrizte annak Hagyományát, egységét, stb…?

    És még valami: a protestantizmus éppen “tancentrikus” megközelítése okán képtelen egyetemes lenni. Sarkítva: a kálvinizmusban csak öt pont van, az ortodoxok viszont arra hívják fel figyelmet az apofatikus teológiában, hogy mennyi mindent nem tudunk elmondani Istenről.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves János!

    Köszönöm a kiegészítéseidet. Igazad van abban, hogy kissé felületesen egy kalap alá vettem a két egyháztömb felfogását. Bár vannak hasonlóságok, a kettő tényleg nem teljesen ugyanaz, és bizonyos szempontból közelebb is érzem magamhoz az ortodoxiát, mint a római katolicizmust. Néhány megjegyzést hadd fűzzek én is a kiegészítésedhez.

    – Az általad megrajzolt ortodoxia úgy tűnik, nem tesz mást, mint hogy néhány évszázaddal (és néhány hitvallás megalkotásával) kitolja időben azt a hagyományt, melyhez az egyháznak igazodnia kell. Ez különbözik Ignatiosz, Polikarposz, Iréneusz és Athanasziosz felfogásától, akik számára az apostoli hagyomány már a zsinatok előtt lezárt igazodási pont volt, és kifejezetten az apostolok által átadott hagyományt jelentette. Athanasziosz szerint az apostolok hirdették Jézus tanításait, az atyák pedig megőrizték azt. Az egyház hagyománya az apostolok hagyománya, nem fordítva. Tehát nem a Szentírás része az atyák hagyományának, hanem az atyák őrizték az apostolok hagyományát (a Szentírást), mely kezdettől az egyház alapja. „Azért nézzük meg…, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja, s aki ezt elhagyja, az már nem lehet keresztény, s nem is nevezhető annak.” (Szent Athanasziosz művei, 484).

    – Az egyház közösségi hagyományát (és különösen az ún. egyetemes hitvallásokat) nem tartom elhanyagolhatónak, a hitvédelemben is nagy segítséget jelenthetnek, de azt gondolom (Athanasziosszal együtt), hogy az apostoli hagyománynak alá kell vetni őket, mert csak annyiban igazak, amennyiben hűen tükrözik Krisztus apostolainak tanítását. Ha ez a véleményem különbözik az ortodox felfogástól, akkor a véleményem különbözik az ortodox felfogástól is, nem csak a r. katolikustól.

    – A kálvinizmusban nem csak öt pont van (egyébként melyik öt pontra gondolsz, az öt solára, vagy a dordrechti öt pontra?). A dordrechti kánonok öt pontja a remonstránsok öt pontjára adott válasz volt, nem a teljes kálvinista hitvallás. Ha kálvinista hitvallást akarsz olvasni, biztosan te is tudod, hogy a Belga hitvallást, a Westminsteri hitvallást, a Heidelbergi kátét, a II. Helvét hitvallást, a La Rochelle-i hitvallást és más hasonló hitvallásokat érdemes fellapozni. Azokban nem csak öt pont van.

    – Az apofatikus teológia kétségkívül erőssége (és szerintem egyben gyengesége is) az ortodoxiának, de más formában megtalálható a protestantizmusban is (pl. kvékerek, pietisták, karizmatikusok lelkiségében). Az én evangéliumi hitemnek mindenképpen része az apofatikus dimenzió, de persze csakis a katafatikus dimenzióval együtt.

  • Bujdosó Marci says:

    Bocs, hogy a magam nyilván alacsonyabb szintjén szólok bele a nálam műveltebb Ádám és János beszélgetésébe, de pl. ha János kommentje 4. és 5. pontját olvasom, nem látom a drasztikus különbséget a katolikus és ortodox felfogás között.

    Lásd megint csak: katolikus lexikon, Egyház tévedhetetlensége szócikk.

    A tévedhetetlenség és a szenthagyomány fogalmainak ugyanaz a struktúrája, azzal a különbséggel, hogy a róm.kat. egyh. szerint Róma püspöke nemcsak egyfajta lelki értelemben, tiszteletben első, “prótosz”, (amit az ortodoxia bizony elismer még akkor is, ha a primátus jogi értelmezése miatt jelenleg nem tudnak közösségben lenni ezzel a Prótosszal), hanem szigorúan meghatározott feltételek mellett speciális feladatokat lát el, például ha vitás egy-egy kérdés, hozhat végső döntést. De azt se egyedül, a püspököket és az egyház közös hitét félresöpörve.
    Tehát van különbség, de az alapelv ugyanaz, amit János leírt.

  • Szabados Ádám says:

    Egyetértek Jánossal, hogy van különbség, és szerintem ő sem mondja, hogy nincs hasonlóság. Nekem ez az összehasonlítás most nem igazán fontos, ha nektek az, játsszátok le egymás között. 🙂

  • ludens says:

    Kedves Ádám!

    Hogyan látod a mai karizmatikus jellegű gyülekezetekben jelen lévő apostoli mozgalmat, ahol apostolok kennek fel apostolokat kisegyházi kontextusban? Mai magyar kisebb gyülekezetek vezetői is (legalábbis néhányan) fontosnak tartották hogy “megszerezzék” ezt a címet, illetve láthatóan fontos nekik, hogy apostolnak hívják magukat.

    Hogy látod ezt a fajta apostoli felhatalmazást és apostoli cím átadását valamilyen szempontok szerint? Mi a jellemzője világszerte a modern apostoli kisegyházas-karizmatikus mozgalmaknak?

  • Szabados Ádám says:

    Először is megpróbálnám megérteni, hogy apostolok alatt mit értenek. Egyes mozgalmakban az apostoloknak az első apostolokéhoz hasonló tekintélyt tulajdonítanak. Ezt rendkívül veszélyesnek tartom. Máshol apostolok alatt olyan gyülekezetplántálókat értenek, amilyen Kálvin, Wesley, H. Taylor, C. T. Studd vagy Kornya Mihály voltak, akiknek érthetően volt valamiféle tekintélyük az általuk alapított gyülekezetek számára, de nem emelték magukat az első apostolok szintjére. Ebben az esetben azt tartom fontosnak, hogy tegyék egyértelművé az első apostolok és a saját szerepük közti különbséget. Az apostol elnevezést így sem tartom szerencsésnek, mert óhatatlanul zavart okoz.

  • Csaba says:

    akkor most muszáj nekem is kérdeznem (a magam még alacsonyabb szintjén, Marci 🙂

    hogy az egy konszenzusos teológiai felfogás vajon, hogy az Apostolok Cselekedetei (Cselekedetek – Acts …) az egyetlen olyan könyv az ÚSZ-ben, ami tul.képpen nem ér véget és a cselekedetek még ma is tartanak, tehát az idők végezetéig? (mivel az összes többi “Ámen”-nel ér véget, csak az ApCsel nem)

    az előbb pedzegetett apostolok köztünk élnek (?) kérdéskörről jutott ez eszembe…

  • Szabados Ádám says:

    Csaba, azt hiszem, nem értem a kérdést. Át tudod kicsit fogalmazni?

  • Csaba says:

    Visszakérdezésedből már egyértelmű a válasz számomra. Van egy olyan (ezek szerint csak karizmatikus) teológiai nézet, hogy az Apostolok Cselekedetei (ami lehet csak a magyarban kapta az “apostolok” előtagot?) olyan cselekedeteket tartalmaz, amelyekhez hasonlóak napjainkig is történnek, mintegy kvázi kontinuitást adva az utolsó időkig, amire az ApCsel záró sora is utalhat, ami nem “Ámen”-nel végződik, szemben a többi úsz-i könyvvel. Nyilván ez csak egy feltevés, lehet belemagyarázás, de érdekes gondolat, ahogyan az is, ami még a formális, a császári hatalom mellett létrejövő római egyház létrejöttéig történt ún. őskeresztény vértanúk kora és “cselekedetei” is az apostolica successio továbbadói kellett legyenek, ami aztán félre-, vagy átcsúszhatott és formalizálódhatott a szervezeti keretek között értelmezett egyház keretei közé, amely aztán vallássá tette a hitet (“hiszek az egy szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban”).
    Majd fel-feltűnnek kisebb-nagyobb ébredések, ahogyan a reformáció is vagy az 1900-as évek elejei (ma már neo-protestánsnak nevezett) mozgalmak, ill. napjainkban a dél-amerikai, afrikai ébredések, amiben feltehetőleg szintén értelmezhetőek a Cselekedetek…
    Vmi ilyesmi

  • Andrea says:

    Szerintem ez a fülbesúgós hasonlat sántít. Jézus azt ígérte, hogy köztünk marad, elküldi a Lelket – aki “közbesúg” annak, akinek van füle a hallásra. Szerencsére nem csak arra kell alapoznunk, hogy eddig kik nem tévedtek. Már a Biblia lejegyzői is tévedhettek – volna, ha nem kapnak segítséget “felülről”. Hogyan lehet eldönteni, kinek van/volt füle rá: nézzük meg, milyen gyümölcsöt terem! Nem hiszem, hogy Jézus válogat az egyházak között, de kiválasztja azokat az embereket, akik nyitottak Örá és hagyják magukat vezetni, építeni ITT az Ő országát.

  • Szabados Ádám says:

    Andrea, nem teljesen értem, hogy a Lélek aktív munkája miért kérdőjelezné meg a hasonlatot. Júdás például egyszerre hangsúlyozta a Szentlélek szerepét (Júd 19-20) és a hitet, mely “egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” (Júd 4). A Lélek adja az evangélium megértését, de csak annak az evangéliumnak a hallása által, melyet az apostolok hirdettek (1Kor 15,1-4). Az evangéliumot tehát úgy kell megőriznünk, ahogy az apostolok hirdették, és a Lélek ennek az igazságát fogja a “fülünkbe súgni”. A két dolog nem feszül egymásnak, hanem feltételezik egymást. Vagy félreértettelek?

  • Szabados Ádám says:

    Csaba, szerintem van kontinuitás az apostoli korral, de van diszkontinuitás is. Ugyanaz a Lélek munkálkodik ma is az egyházban, mint az apostolok idején, de az alap le lett rakva, ami nem más, mint az apostolok hagyománya, melyre az egyház épül.

  • Szondi Endre says:

    Csatlakozom Brátán Jánoshoz, aki rámutat egy fontos pontra, a katolikusok és ortodoxok között lévő gondolkodásbeli különbségre. Ennek történeti okai vannak…
    Ez a kérdés, mint annyi minden, főleg a katolikusok számára fontos, mint a filioque, és a primátus is. Ennyi. Más szervezet, más történeti földrajzi háttér, más fejlődés, és más kúltúrák. Más hatások.

    “Amennyire én tudom, az Ortodox Egyházban a tévedhetetlenség hordozója nem a zsinat, nem a püspökök közössége – hanem az Egyház egésze. Így az egyes hívők felelőssége is az ortodox hit megőrzése.” B.J. Ez egy Brilliáns megfogalmazás, összefoglalja a hagyomány iránti mély tiszteletet, amit a mi jogi gondolkodásunk nem feltétlenül ért meg, de nem is ez a fontos, hogy megértsük.

    Jézus nem alapított egyházat! Ezt, ha elolvassátok akár az Apcsel elejét is kiderül. Nem törekedett arra, hogy új “Egyházat” alakítson ki, sokkal inkább a helyreállítás volt a célja! /most persze lehet azt gondolni, hogy nem olvastam a többi igeszakaszt, de olvastam, de ez nem változtat azon, hogy Jézus zsidó volt!/

    Apostoli hagyományt nehéz követni. Miért? Mert Újszövetségről nem beszélhetünk úgy 250-300-ig. Igaz a legtöbb könyv ismert volt, de ezután állították össze a könyveket, egységbe!
    Iréneusz volt az első, aki a négy evangéliumot egyáltalán együtt említi, jóval a mennybemenetel után 100 évvel!
    Az pedig, hogy nincs egy darab tekercs sem, az első századból, /illetve most találtak egy rézkönyvecskét nemrég Sheffieldi régészek/, ismét hangsúlyossá teszi, hogy nagyon erős és mély, mondhatni tudat alatti nyoma van a hagyománynak mindkét fent említett, de főleg a keleti egyházak közösségébe(főleg ott)! Egyszerűen, mert meg kellett őrizniük évszázadokig a lejegyzett tekercseket! És igen, nagyon fontos a hagyomány néluk.

    Ha annyira fontosnak tartod azt hangsúlyozni (igen hamar ez a második bejegyzés a téma körül, ha jól láttam), hogy az apostoli hagyományt mindazok, akik az Újszövetségi hagyományt követik, hordozzák, akkor érdemes ebbe mélyebben beleásnod magad, szerintem Történetileg, igazán izgalmas mind a bejegyzés felvetései, mind pedig a rá jött kommentek…

    Tisztelettel, Sz.E.

  • Szabados Ádám says:

    Beleástam magam, talán még azt is megkockáztatom, hogy elég mélyen. Vannak történeti tények. Például az, hogy a négy evangélium és a páli korpusz megkérdőjelezhetetlen apostoli hagyomány volt a legkorábbi időktől. Iréneusz előtt már Papiasz is utalt az evangéliumokra, Jusztinosz újszövetségi szerzőket úgy idéz, mint szentírást, Polikarposz szentírásként utal Pál Efézusi levelére, Római Kelemen is hivatkozik Pál levelére, és ott a Muratori kánon is, mely az apostoli iratok nyilvánvalóan nagyon korai gyűjteménye. Aztán a 2 Péter is utal Pál leveleire, mint szentírásra! Az Újszövetség kisebb része volt vita tárgya, de még az is ismert volt az első évszázadokban. De ha csak a négy evangéliumot és a páli leveleket követjük mint apostoli hagyományt, szerintem már az is elég biztos alap. Maga a kánon meghatározása is az apostoli hagyomány ismeretéből fakadt, nem az egyház közösségi tekintélyéből. Nekem a kánon kialakulásának története az egyik legkomolyabb érv az apostoli hagyomány egyház feletti tekintélye mellett.

  • Szondi Endre says:

    Tudtam, hogy valamitkihagyok,…
    Deuterokánoni könyvek. Óriási különbség ebből is adódik, ugyebár a Makkabeusoknál fellelhető a halottakért való imádkozás, stb… Ők ebből óriási távlatokig levezették a saját elképzeléseiket…

    Purgatóriumról is írtál… Hát az is érdekes, hiszen az abszolút nincs jelen az ortodoxoknál,ha jól tudom, bár ez most nincsúgy előttem. Az 1200 évek elején jelenik meg a gondolat, és terjed el. Szóval ennek is megvan a történeti távlata…

    Egyébként, köszönöm a kommentet, magam is ez akartam hangsúlyozni, még ha nem is jött át… Néha borzalmasan küzdök azzal, hogyleírjak dolgokat, nehezen tudok írásban bármit isjól megfogalmazni, mégegyszer köszönöm a kommentet…

    E.

  • Bujdosó Marci says:

    Azonban, ha jól tudom, hogy a korai egyházban sokáig kánoninak tartották a Kelemen-levelet, Hermasz Pásztorát és sok minden mást. Ezeket, minden nagyszerűségük elismerése mellett, (megint csak: ha jól tudom), a IV. század táján zárták ki egyértelműen.

  • Szabados Ádám says:

    1. Ha így volt, az szerinted mit bizonyít? Szerintem azt, hogy időbe telt, míg a korai keresztények teljes egyetértésre jutottak azzal kapcsolatban, hogy mely írásokra tekinthetnek úgy, mint apostoli tekintélyű írásokra. És hogy nem volt központi hatalom, mely ezt eldöntötte volna számukra.

    2. 1 Kelemen és Hermász Pásztora mellé odatehetjük még a Didakhét és Barnabás levelét is. Ezek előfordulnak egy-egy listán, és nem is csak a negyedik századig. Ennek két oka lehetett. Egyrészt a korai egyházban olvasásra ajánlott könyvek között nem feltétlenül csak az apostoli tekintélyű iratokat említették, másrészt volt némi vita azzal kapcsolatban, hogy egyik másik irat apostoli tekintélyű-e.

    3. Római Kelemen levele szerepel Alexandriai Kelemen listáján, aki köztudottan elég szabadon bánt a forrásaival, a lista nem valószínű, hogy az általa kanonikusnak gondolt könyveket foglalja egybe. Kelemen levele jelen van a Codex Sinaiticus (4. század) könyvei között, és a Codex Alexandrinus (5. század) tartalomjegyzékében is szerepel, világosan megkülönböztetve a kanonikus könyvektől.

    4. Athanasziosz a Didakhét és Hermász Pásztorát olvasásra ajánlotta, de hangsúlyozta, hogy nem tartoznak a kánonhoz. Olyan írásoknak tartotta ezeket, mint a héber kánonhoz szintén nem tartozó (de olvasásra hasznos) ószövetségi apokrifek (pl. Bölcsesség, Judit, Tóbit). Jeromosnak és Rufinusznak ugyanez volt a véleménye. A Muratori kánon (kb. 200) megemlíti, hogy Hermász Pásztora Rómában népszerű olvasmány, de megkülönbözteti az apostoli tekintélyű iratoktól. Iréneusz sem szentírásként utal a Pásztorra. Tertullianus elvetette a könyvet. Egy Cyprianus írásai között talált homília a Pásztort isteni írásnak tekinti, ami utal a könyv népszerűségére, de úgy tűnik, ez inkább elszigetelt vélemény volt. Origenész korai alexandriai időszakában szentírásnak tekintette a Barnabás-levelet és a Didakhét, később szigorúbb lett a kérdésben. Euszebiosz már egyiket sem sorolja a kanonikus könyvek közé.

    5. Az én konklúzióm tehát az, hogy bár néha (!) összekeveredtek az apostoli tekintélyű iratok más, hasznos olvasmányokkal (ne felejtsük el: a korai egyházban tekercseket őriztek, nem bekötött könyveket), ezen könyvek nem apostoli tekintélye a folyamatos kommunikáció révén tisztázódott. Az apostoli alapokat ezek a viták nem veszélyeztették, hiszen Mt, Mk, Lk, Jn, ApCsel, Pál levelei, 1Jn, 1Pt soha nem voltak vitatott könyvek! Ezek az apostoli alapok segítettek kezdettől kiszűrni azokat az írásokat, melyek nem csak nem voltak apostoli tekintélyűek, de hamisan is csengtek (pl. Péter evangéliuma, Héberek evangéliuma, Tamás evangéliuma, Pál és Tekla stb.).

  • Maris says:

    Nagyon tetszik a cikk!!

    Ez a fülbesúgós párhuzam szerintem nagyon jól leírja a róm. kat. egyházi hagyományokat. Mert a torzított végeredményt azzal igazolják, hogy hát az előző embert ezt “súgta” neki meg az előző annal és a sor elején a tiszta forrás, ergó a végeredmény igazolt.
    Az hogy az “erkély hűvös” és a “szekrény büdös” csak halványan emlékeztet egymásra, már másodlagos dolog.
    Sajnos 🙁

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum