Amikor a szexualitás üzenetéről írtam, tudtam, hogy ezt a cikket is meg kell írnom. A homoszexualitás üzenetére utalva még biztosabb voltam abban, hogy az egyedülállóság üzenetéről is beszélnem kell, hiszen a házasság egyetlen szent alternatívája a cölibátus. Az elmúlt években egyedülálló keresztények többször szeretettel emlékeztettek engem arra, hogy ők is köztünk vannak, és nekik egyáltalán nem könnyű folyamatosan a házasságról, a házasság értékéről, a házasság csodálatos jelentőségéről hallani. Kérték, hogy lelkipásztor társaimmal együtt ne feledkezzünk meg róluk. Ilyenkor mindig elszégyelltem magam, mert igazuk van. Olyannyira igazuk van, hogy a kereszténység egyik központi igazságát hanyagoljuk el, ha mindannyian – házasok és nem házasok – nem mélyedünk el időnként az egyedülállóság üzenetében. Úgyhogy most jön az a cikk, ami talán még a szexualitás üzeneténél is fontosabb.

Mi az egyedülállóság üzenete? Hadd kezdjem kicsit távolabbról. Sokat írtam az elmúlt években Kierkegaard létszféráiról (esztétikai, etikai, vallási), mint az emberi létezés megértésének egyik paradigmájáról. Senki ne kattintson most tovább, ígérem, nem leszek bonyolult. Kierkegaard az egyes létszférákhoz egy-egy metaforát kapcsolt, melyek példázzák és megragadhatóvá teszik az életstádiumok mibenlétét. Az esztétikai létszféra metaforája a szenvedélyektől lobogó, de elköteleződés nélküli romantikus szerelem. Az etikai stádiumot a monogám házasság példája szemlélteti. Az igazi hívő élet Kierkegaard szerint a vallási stádium, de vajon mi lehet a vallási szféra – a legmagasabb stádium – szimbóluma, ha Kierkegaard a házasság fennkölt metaforáját elhasználta már az etikai szféra számára? Nem más, mint a cölibátus. Kierkegaard egy szóval nem utalt arra, hogy a valódi hívők – vagy a nagyon komoly hívők – mind cölibátusban élnének. Ugyanakkor fontos volt neki, hogy saját példájával mutassa meg a vallási szféra – a krisztushit – metaforáját, az egyedülálló életet, a szexualitásról és házasságról való lemondást. Vajon miért?

Kézenfekvő magyarázat lenne, hogy Kierkegaard Regine Olsennel való jegyességének felmondását, bénázását,  elköteleződéstől való félelmét öntötte le kegyes mázzal, és tette a krisztushit szimbólumává. A freudi értelmezés ezt kb. így is látja, Joakim Garff Kierkegaard-életrajza például kellemetlen kísérletet tesz arra, hogy Kierkegaard vallásos víziója mögött Regine homályba vesző alakját tegye láthatóvá. Szerintem ez Kierkegaard esetében leegyszerűsítő és félrevezető magyarázat, de való igaz, számos egyedülálló élet mögött részben elköteleződéstől való félelem és kapcsolati képtelenség áll. Kierkegaard cölibátusa talán az egyike ezeknek. Ebből mégsem következik (sem más példájából), hogy az egyedülállóság ne lehetne mély üzenet, szimbólum, rejtjel, mely a krisztushit lényegére mutat. Kierkegaard talán tévedett, amikor felbontotta jegyességét, talán nem, akkor viszont biztosan nem tévedett, amikor az egyedülálló életet a vallási szféra metaforájaként látta.

Az egyedülállóságot szimbólumnak gondolom akkor is, ha egyébként nem tartom jónak a kötelező papi nőtlenség gyakorlatát, bajnak tartom az elköteleződéstől való félelmet, és gyászolom a házasság intézményének egyre mélyülő válságát. Közben nem akarok igazságtalan lenni azokkal szemben, akik szeretnének megházasodni, csak ez valamiért nem sikerül, vagy azokkal szemben, akik tudatosan, keresztény elkötelezettségből választották ezt az életformát. Nem hiszem, hogy a házasság elsősorban ügyesség vagy kegyesség kérdése lenne. Pál apostol szerint az egyedülállóság is lelki ajándék, ahogy a házasság (1Kor 7,7). Igen, ajándék. Ezért a házassággal együtt ezt is ünnepelni akarom. Sőt, meg akarom érteni az üzenetét. Meg akarom érteni, mit üzen Isten azon keresztül, amikor Jézus egy követője lemond a házasságról, hogy az evangélium szolgája legyen. Meg akarom érteni, mit üzen annak a saját neme felé vonzódó embernek az élete, aki a homoszexuális párkapcsolat helyett a cölibátus szent alternatíváját választja. Meg akarom érteni, hogy Kierkegaard miért tartotta ezt a létformát a vallási szféra szimbólumának.

A szimbólum a keresztény reménységről szól. Az egyedülállóság üzenete az, hogy az eljövendő világ Krisztussal többet ér a jelen világ minden élvezeténél és gazdagságánál. Az egyedülállóság üzenete a hit. A krisztushit. Az Isten örök országa Krisztus által betört a jelenbe, hogy magával vigyen bennünket a jövőbe. Jézus elhozta nekünk a feltámadás reménységét, és arra hív bennünket, hogy magunkat megtagadva éljünk ennek a reménynek a fényében. A hit a nem látott dolgok felől való meggyőződés, a remélt dolgok valósága. Ki az, aki ezt jobban szemléltetné, ha nem az, aki lemond a jelen élet szimbólumáról, a polgári házasságról? Ki az, akiben láthatóbban megtestesülne a krisztushit, mint az, aki lemond a házastársról és a gyermekekről, hogy százannyit kapjon: „most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,30)?

John Piper szerint az egyedülálló keresztények élete a világ számára négy igazságot világíthat meg: 1) azt, hogy Isten családja nem biológiai gyermekek által, hanem Lélektől való újjászületés révén gyarapodik, 2) hogy a Krisztusban való kapcsolatok sokkal maradandóbbak és értékesebbek, mint a családi kapcsolatok, 3), hogy a házasság időleges, és végül átadja helyét annak, amire képként mutatott: Krisztus és az egyház színről-színre látásának, 4) és hogy a Krisztus iránti hűség határozza meg az élet értékét, minden más kapcsolat értéke ebből ered. Piper az evangéliumok alapján állítja, hogy a családi kapcsolatok nem véglegesek, a Krisztussal való kapcsolat viszont az, és a cölibátus ajándéka ezt a maradandóbb dolgot szemlélteti.

Bármi is az egyedülállóság oka (Jézus több lehetséges okot is felsorol – Mt 19,12), a cölibátus a tanítványság szimbóluma, és ezáltal mindannak a jelképe, amiről a keresztény reménység szól. A cölibátus üzenete radikális, ahogy maga a kereszténység is az. Ha nem fér a keresztény hitünkbe az egyedülállóság mint ajándék, akkor más kereszténységben hiszünk, mint amit Jézus megmutatott. Jézus egyedülálló volt. Pál is. Athanasziosz és Augusztinusz is. Baszileiosz, Krüszosztomosz, Avilai Teréz, Assisi Szent Ferenc, Charles Simeon, Amy Carmichael, Kierkegaard, Sundar Singh, Molnár Mária, Corrie ten Boom, Basilea Schlink, Henri Nouwen, Warmer Rózsa, Rejtő Mária, Trausch Liza, John Stott, Andrew Page, Froukje de Hoop, Anne-Marie Kool, Jonathan Berry: mind (és még sokan mások) az evangélium radikális reménységének metaforái. (Szerintem a fiktív Dumbledore is az.) Halljuk az üzenetet? „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, és ne kapna százannyit” (Mk 10,29).

Tehát nem csak ez a világ van. Az igazi még eljövendő. Bizonyos értelemben mindannyian szűzek vagyunk (Jel 14,4), várjuk a Bárány menyegzőjét. Hálás vagyok egyedülálló keresztény testvéreimért, hogy létükkel nap mint nap emlékeztetnek erre.

32 hozzászólás a “Mit üzen az egyedülállóság?” bejegyzéshez

  • Viktor says:

    Kedves Ádám, én házasságban élek, gyermekem is van, és mélységesen egyetértek soraiddal. Üdv.

  • MacCsider says:

    Kedves Ádám!

    Köszönöm ezt a cikket. Egyedülállóként, keresztyén életem eddigi 13 éve alatt zsigerből utasítottam el az egyedülállóság ajándékát, szenvedtem is eleget. Ebben az évben kezdett el foglalkoztatni a dolog, hogy nincs igazam, most már máshogy látom… köszönöm az “ajándékot” és azt, hogy egyedülállóként egy egyedülálló Mestert képviselhetek.

    Isten áldjon.

  • Villam says:

    A kényszerből való egyedülállóság és az önként lehetőségeket visszautasítva élni egyedül két különböző dolog.

  • kéfás says:

    Kedves Villám,

    Eltartott egy ideig, amíg rászántam magam ezen sorok megírására, mert úgy éreztem, hogy nem sok jogom van téged – így ismeretlenül is – „kioktatni(?)/kiegészíteni”, de két nap után feladtam a belső küzdelmeimet és amellett döntöttem, hogy mégis megírom mindazt, ami a szívemen van.

    Mindenekelőtt azzal szeretném kezdeni, hogy 100%-ig egyetértek a véleményeddel, miszerint van különbség a között, hogy valaki önszántából vagy pedig „kényszerből” marad egyedülálló, de azért azt is tegyük hozzá, hogy ez az egész mégsem ilyen „egyszerűen” fekete-fehér…

    Mint ahogy Ádám is utalt arra a Máté 19:12-ben Jézus felhoz néhány példát, hogy emberek mely „kényszerű” és „nem kényszerű” esetben maradnak egyedülállóak, s én most a „kényszeres” döntés kapcsán szeretnék néhány kifejtős gondolatot leírni.
    Ezen Igerész kapcsán én 2010. október 24-én hallgattam tanítást (nem az egész tanítás szólt erről, de része volt), s emlékszem, hogy mennyire hálás dolog volt hallani az ott elhangzottakat, mivel jóval többet elárult/kifejtett, mint ami oda volt írva.
    Ugye azt írja a Biblia itt, hogy: „Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek (itt, a tanításban a homoszexuális hajlamot, az értelmi- és testi fogyatékosokat is megemlítették), és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké (példák erre: trauma, családi/háttér, rossz tapasztalat, görcsök stb.) , és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná a mennyek országáért.”

    És ha azt nézzük, talán a második példa ebben a felsorolásban nagyon is kezd elterjedni, vagyis, hogy sokan talán azért maradnak egyedülállóak, mert egyre több negatív tapasztalattal/példával találkoznak, vagy mert éppen ők maguk is valamilyen trauma/múltbéli sérülés kapcsán nem képesek házasságra lépni, de talán azt is ide lehetne venni, mint példát, hogy még keresztény közegekben sem feltétlenül van kiegyenlített arány a nemek között, vagyis, hogy több keresztény lány van, mint fiú, s ez már önmagában ad egyfajta „választ” arra is, hogy milyen más „kényszerből” marad valaki egyedülálló.

    Ezzel együtt viszont én nem gondolom, hogy annnnnyira el kellene kenődnie sok kereszténynek (s talán itt leginkább a lányok nevében beszélhetek, de biztos akadnak fiúk is, akik „küzdhetnek” ezzel a kérdéssel).
    Akármelyik – fent felsorolt – „kényszer” is áll egy egyén házassági élete útjába, nem hiszem, hogy az Úr ne tudná őt még inkább felemelni, vagy megáldani, mintha házas életet élne.
    Ez persze nem azt jelenti, hogy az illető nem fog olykor – talán sokszor – megküzdeni az egyedülállóság-magányosság érzésével, de mint ajándékot, elfogadhatja Istentől és utána fel is ajánlhatja Neki, mint jó illatú áldozatot + nem árt, ha az alábbi pontokat is szem előtt tartja:
    1.) Legyen őszinte magával szemben. (Ne csináljon úgy, mintha az egyedülállóság mindig olyan hű de happy és könnyű dolog lenne… s egyfolytában énekelne, mert ez annyira jó és kafa és könnyű… Ne tegyen ilyet!)
    2.) Fogadja el, ami ő maga, és ahol ő van.
    3.) Ne utasítsa el az érzéseit, a fájdalmat, ami olykor feltör az emberben.
    4.) Beszélje meg Istennel azt – folyamatosan -, ami a szívén van, s ahogy érez.
    5.) S beszélje meg emberekkel is ezeket a dolgokat, érzéseket… Olyan emberekkel, akikben megbízik, s akikkel mer őszinte lenni.
    6.) S imádkozzon Istenhez ezek miatt a dolgok miatt (is).
    7.) S imádkozzon azokkal az emberekkel, akikkel ezeket a dolgokat megosztotta.
    8.) S soha ne felejtse el azt, hogy Isten tudja azt, hogy az illető egyedülálló, s hogy Ő volt az, aki ezt megengedte.

    Mindazonáltal TERMÉSZETESEN mondathatnak Istennek NEM-et ezek az emberek, mármint azok, akik bármilyen oknál fogva, hosszú évek próbálkozása után is még mindig egyedülállóak maradtak, de az viszont sem őket, sem Isten országát nem építi/építené.

    Elisabeth Elliot a „Magányosság” c. könyvében arról ír, hogy mindezt megtehetjük, de akkor nem az engedelmesség és áldás útját, hanem a lázadás és a felesleges fájdalmak útját választjuk. (Az írónő is valamilyen szinten „kényszeresen” vállalta az egyedülállóságot, hisz alig házasodtak meg az első férjével, rövid időn belül férjét megölték az auka indiánok, s Elisabeth majd 10-13 évig egyedülálló maradt, aztán bár megint férjhez ment, második férjét is elveszítette, aki rákban halt meg. S ezt követően 4 évig újra egyedülálló lett, mire hozzáment harmadik férjéhez is. Nem ő „választotta” az egyedülállóságot, de elfogadta azt.)
    Ezt írja: „A Krisztusért vállalt nehéz engedelmesség a felvett kereszt. Az Ő keresztje. Nem adna nekünk olyant, amit ne Ő maga vinne velünk, amit ne vett volna már magára a Golgotán. Akkor veszem fel a keresztet, ha szívem Krisztus iránti szeretetből minden alkalommal igent mond, amikor emberi természetem nemet mondana. Ekkor egy kicsit jobban hasonlítok Mesteremre, ekkor élek benne, ekkor veszek részt munkájában, vagyis az Atya akaratát teljesítem a földön. (…) Bár a világ szemében talán egyedül vagyunk, Isten szemével mégsem vagyunk magányos hangszerek. Egy zenekarhoz tartozunk és azzal járulunk hozzá az összhanghoz, ha a nekünk adott hangszeren eljátsszuk a nekünk kijelölt részt. Vagy ha a fent idézett bibliai metaforával élünk, a keresztyének olyanok, mint a test részei, a kéz, láb vagy a szem. Pál a titokzatos test működését az emberi test egyszerű fogalmaival magyarázza el – a sok rész összhangját a fej vezetése alatt, ahol mindegyik rész hozzájárul az egész tökéletes együttműködéséhez. Ha az egyik rész azért panaszkodna, hogy különbözik a másiktól, nem tartozik a testbe, panasza nem változtatna a tényeken. Igenis, a testbe tartozik. Ha minden rész egyforma lenne, és ugyanaz lenne a szerepe, nem beszélhetnénk testről. A z egységet a különbségek teremtik meg, nem az egyformaság. Az egyik rész nem teheti feleslegessé a másikat, egyszerűen azért, mert nem ugyanaz a feladata (I. Kor. 12:21, 24-25)
    Tegyük fel, hogy a Legfőbb Tervező azt látja, hogy a Gyülekezet, vagyis az Ő teste, az egyedülállók nélkül nem működik megfelelően. Nincs benne összhang, nincs egyensúly. Látja, hogy a Gyülekezetnek szüksége van rájuk. És tegyük fel, hogy így felelnek: – Nem kell nekem ez a szerep. Nem szeretem. Miért engem jelölne ki arra, hogy én legyek a gépezetnek az a bizonyos darabja? Köszönöm, nem kérek belőle. Majd én döntöm el, mi legyen a szerepem a testben. Szóval az alábbvaló részek nagyobb tisztességet kapnak? Erről a kitüntetésről lemondok, nagyon szépen köszönöm. A dolgok mai állása szerint nem tudok egyedül marad ni. Nem tudom elviselni.
    Mint mond ez az ember? Legyen meg az ÉN akaratom.”
    „(…) A Megváltó szorosan maga mellé állított, egy kis feladatot adott, amely magával hordozza azt az erőt, amely segít TELJESSÉ TENNI saját szenvedésének történetét. A döntés az enyém. ’Te is el fogsz menni? ’– hallom a hangját. ’Vagy velem jössz?’ ”

    Igen… nem is kis „különbség” van kényszeres és nem kényszeres döntés kapcsán az egyedülállóság mellett. (S csak zárójelben jegyzem meg, hogy talán valóban nagyobb lelki erőt és alázatot kíván meg az, ha valaki „kényszerből” dönt az egyedülállóság mellett.) De VAN döntési lehetőségünk, illetve ha már az elfogadása mellett döntöttünk, akkor kérhetjük azt, hogy Isten fordítsa azt a javunkra, mások javára, de talán leginkább az Ő akaratának és Nevének a dicsőségére. És én tapasztalatból tudom, hogy Isten ezt a felajánlásunkat/imádságunkat MINDEN EGYES ALKALOMMAL meghallgatja/meg fogja hallgatni, ha igazán és őszintén kérjük Tőle.

  • Idealista says:

    A cikkhez még további gondolatébresztőnek ajánlom ezt a (sajnos egyelőre csak angolul elérhető) előadást/igehirdetést. Nekem nagyon tetszett benne, ahogy magyarázza az egyedülállóság ajándék voltát.

    http://www.youtube.com/watch?v=FL2aD40BTqA

  • Gábor says:

    Sziasztok!

    Érdekes téma ez.
    Az egyedülállóság ajándéka. Ez bizony tényleg ajándék.
    Csak azon gondolkodtam, mi az oka a kereszténységben is rohamosan terjedő szingli-jelenségnek?
    36 éves vagyok, jelenleg társkereső „állapotban”.
    És megdöbbenve tapasztalom, hogy a generációmban mennyire sokan vannak az egyedülálló keresztények.

    Mi lehet ennek az oka?
    Nyilván mindenki tudja a saját problémáját. Én is.
    De megpróbálom pár pontban felvázolni.

    1.-A Szentlélek Isten úgy döntött szuverén akaratából, hogy e jelen időszakban élő gyermekeinek „bőkezűbben” osztogatja az egyedülállóság ajándékát.
    2.-Az egyedülálló keresztyének közül sokan nem is akarnak megházasodni!
    (Minek, csak egy plusz terhet felvenni? Feladni a függetlenséget?)
    3.-Az egyedülálló keresztyének közül sokan meg akarnak házasodni, de ez (egyelőre) nem sikerül!
    (A keresztyén nők közül sokan a média, romantikus filmek, regények által sugallt „herceg fehér lovon” álompasira várnak)

    Én személy szerint az 1.-es pontot nem tartom valószínűnek.
    Már csak azért sem, mert éppen jelenkorban van a házasság válsága, és éppen most lenne a legfontosabb, hogy a keresztyének megmutassák a világnak – mintegy bizonyságtételként – hogy igenis lehet jó házasságban élni, amely házasságnak a Kőszikla, azaz Jézus Krisztus az alapja!

    Találtam egy cikket, aminek úgy gondolom van mondanivalója.
    http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/hiszek-hazassagban

  • Csaba says:

    Kedves Gábor!
    Azt hiszem, nem egyszer felvetődik a családos emberekben is az egyedüllét iránti igény, de egész biztosan csak átmenetileg. Semmihez sem tudom hasonlítani azt, amikor látom nap mint nap fejlődni a gyermekeimet, együtt tapsolni a pici – felnőtt számára banálisnak tűnő – sikerein, nem beszélve arról a gyermeki szeretetről, amit tőlük kapunk. Nekem bizony igen gyakran eszembe jut ezt a szülő-gyermek kapcsolatot hasonlítani a mi felnőtt (banális) életünk kvázi gyermeki mivoltát a Mennyei Atya tökéletes szülői léte viszonylatában.

    Hányszor véli úgy a gyermek, hogy a szülő (az Atya) nem igazságosan bánik vele, mert engedi meg azt, amit pedig ő azonnal akar. Hányszor toporzékol a gyermek és hisztizik, s hányszor száll szembe az Atya akaratával a felnőtt ember-gyermek, akár tagadva is őt (“nem szeretlek, nem is vagy az apám/anyám, nem is szeretsz engem”), mennyire analóg módon van jelen a szülő/teremtő felé irányuló számonkérés! Én gyakran hálát adok azért, hogy magam is fejlődhetek a gyermekeim nevelésében, általuk, alázatban, szeretetben. És szoktam szükség esetén bocsánatot kérni is a gyermekeimtől, akár még a másfél éves hüppögőtől is, aki meghatóan csóválja a fejét szipogva a kérdésemre, “ugye nem haragszol kicsim, apa nem akart megbántani!”… mert én nem vagyok olyan tökéletes, mint Isten.
    Én speciel nem cserélném ezt el az ajándék-egyedülállóságra, miközben az még nehezebb lehet a családfőségnél, amennyiben annyira kell tudni szeretni, hogy egy pár fős családnál még szélesebb horizonton tudjál mélyen és egyformán szeretni (ld. Böjte Csaba szolgálata).
    Üdv,

  • kéfás says:

    Kedves Gábor!

    Engedd meg, hogy egy pár sorban „megpróbáljak” válaszolni a (költői) kérdésedre/kérdésfeltevéseidre…

    Egyedülállósági lehetőségek (?):
    * Vannak olyanok, akik maguk választották ezt ugye, mert mondjuk féltek konkrétan a házasság intézményétől és mindattól, ami ezzel jár.
    * Aztán, mint ahogy Pál is írja, vannak olyanok, akiket az emberek tettek házasságra alkalmatlanná/képtelenné… (erről az előző hozzászólásomban már írtam pár sort).
    * Aztán ugye vannak azok, akik úgy lettek/lesznek egyedülállók, hogy ezért imádkoztak: Lehet azért imádkozni, hogy Isten azért adjon nekem/valakinek egyedülállóságot, mert úgy jobban tudom/tudja szolgálni Istent. Lehet egy ilyen vágy is az ember szívében, amit Isten el tud fogadni, meg tud áldani és be tud teljesíteni. Ehhez ugye azt is hozzá lehet tenni, hogy ez az ima már csak azért is jó, mert ez megmutatja a prioritását a lelki világomnak/világunknak. (De persze mindezt azért is téve, és úgy téve, hogy ne fuvalkodjunk fel, vagy hogy ne akarjuk magunkat ezért piedesztára állítani.)
    * Aztán „lehet” úgy is egyedülállónak maradni, hogy valakit sohasem érintett meg olyan „nagggyon” a szerelem szele, s hogy nem is volt akkora vágy az illetőben, hogy ő házas akarjon lenni
    * Aztán ugye vannak a beteljesületlen szerelmek, aminek révén valaki egyedülálló marad…
    * Aztán… vannak azok, akik mondjuk életük felét töltik így, s végül később megházasodnak, de akkor ugye már „nem jár gyerek” a házassághoz, lévén, hogy az idő/biológiai óra lejárt vala az illető felett, de addig se tétlenkedett, hanem szolgált, misszióban vett részt, családoknak segített a gyülekezetben stb.
    * Aztán… vannak azok az emberek, akik fiatalon lettek özvegyek, s (még) nem mentek férjhez. Vagyis csak „ideiglenesen” lettek/lesznek egyedülállók. De az sem kizárt, hogy végleg…

    De ha a lányok részéről nézzük a dolgot, szerintem – jó pár esetben – ott van az is, hogy keresztény közegekben több a lány, mint a fiú, illetve, hogy van úgy, hogy hiába vannak „jó feleségnek való lányok” – vagyis, igaz hitűek, aktív szolgálók stb. – nem egy esetben azt látom, hogy a férfiak nem mernek határozottak lenni velük szemben. Én nagyon kíváncsi lennék arra, hogy vajon mi tartja vissza a keresztény FÉRFIAKAT attól, hogy fel merjék vállalni az Istentől való szerepüket/felelősségüket?
    Ha a múltban voltak lelki sérülései – akár a családja részéről, akár más kapcsolatokban – az még nem „ok” arra, hogy feladja az álmát/lehetőségét annak, hogy egyszer megnősüljön.
    Ha a felelősségtől fél – vagyis, hogy vezetnie, szeretnie, szolgálnia kell egy nőt, s később 1-2-3 gyereket – akkor is van segítség mind az idősebb gyülekezeti tagok személyében, mint pedig Isten személyében…
    Vagy ha más félelme van, akkor sem kell(ene) ezen a szinten megtorpanni(a)…
    De ha csak a „kényelem” az, ami esetleg egyes embereket visszatart attól, hogy a lábára álljon és saját életet kezdjen, akkor nem sok mindent lehet ehhez hozzáfűzni.

    De az is lehet, hogy én látom rosszul… – még ha nem is 100%-ig, de felvállalom annak lehetőségét, hogy esetleg a fenti pár mondatomban tévedhetek… de én meg valahogy így látom/láttam az évek során a párkapcsolati problémákat a sok „szingli” keresztény között… Bár javítsatok ki, ha tévedek…

  • Csaba says:

    Amit az előzőekben megfogalmaztam, ahhoz ezt a zsoltár verset találtam:
    Zsolt 103,13: Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.

    Tartok tőle, hogy sokan vannak egyedülállók, akik ezt a blogot is követik és epekedve vágynak a “nekik rendelt” párjukra, a családalapításra és nehéz szívvel olvassák a felelősségvállalásra buzdító hozzászólásokat. Akiket pedig valóban buzdítani kellene erre, azok meg – tartok tőle – nem vagy csak kis számban olvassák Ádám posztjait és a kommenteket.

    Egyébként az én tapasztalatom az, hogy a családos lét már önmagában egyfajta “meghalás önmagunknak”, mert összehasonlíthatatlanul megváltozik az egyén élete, saját idejével rendelkezése, alárendelve azt (legalábbis elsődlegesen) a gyermekek érdekeinek.

    Még egy merész gondolatot “bedobva” elmondom, hogy véleményem szerint a hétköznapi ember a szerelemben és a szülőségben tapasztalhatja meg az agapé szeretet megnyilvánulását, amikor feltétel nélkül tud szeretni és az eléggé felemelő érzés…

  • Tamás says:

    >>”van úgy, hogy hiába vannak „jó feleségnek való lányok” – vagyis, igaz hitűek, aktív szolgálók stb. – nem egy esetben azt látom, hogy a férfiak nem mernek határozottak lenni velük szemben. Én nagyon kíváncsi lennék arra, hogy vajon mi tartja vissza a keresztény FÉRFIAKAT attól, hogy fel merjék vállalni az Istentől való szerepüket/felelősségüket?”<<

    Mondjuk a korábban kapott "NEM" válaszok meglepően magas aránya…

    Adott esetben az ember fia (ha még nem keseredett meg nagyon) várakozik egy kicsit, addig egy barátom szavaival "öntözi a virágot", próbálja kilesni az ember leányánál az optimális pillanatot, amikor nagyobb az esély a kedvező válaszra. Ha benézi, mert valójában már simán itt van az a pillanat, na, a leányok pl. azt is határozatlanságnak érzik.

    De mivel ez nem párválasztós bejegyzés, hanem pontosan az ellenkezője, már ezzel a pár mondattal is trollkodást követtem el, elnézést. 🙂

  • k26 says:

    Értékesnek találtam az írást, kéfás (aug. 20. 16:56) hozzászólását hasonlóképpen. Köszönöm a gondolatokat!

  • Idealista says:

    Nem akarok itt reklámozni, de a videóban, amit fentebb belinkeltem (igazából egy a családról szóló előadás sorozat egyik része), több dologról is szó esik, amiről a kommentekben beszéltetek. Persze csak angolul :S

  • pákó85 says:

    A cikkben kicsit furcsállom, h (legalábbis szerintem) szentebbnek mutatja be a cölibátust, mint a házasságot.
    A házasság tudja igazán kiábrázolni az ember egységét, személyiségét.
    A bibliai időkben ritka volt az egyedülálló ember, kivételnek számított, nem tömeges méretű jelenségnek, mint sajnos a keresztény berkekben mostanában látjuk. Arra kellene inkább törekedni, h minél többen, szinte mindenki párt találhasson.
    Azoknak, akik csak kényszerből egyedülállóak (és ez az egyedeülállók 99 %-a) nem jelent vigaszt az, ha a cölibátus szentségéről, magasabb rendű voltáról beszélnénk, mert ők szeretnének párt.
    Úgy gondolom, h az egyedül állóság csak akkor ajándék, ha teljes nyugodtsággal és békességgel tudja az ember viselni. Aki vágyik társra, annak valószínűleg nem adatott meg ez az ajándék. Annak keresnie kell, esetleg megnézni az okát, h miért nincs társa.

  • kéfás says:

    Elméletileg szombatra meg tudom neked csináltatni… 😉

  • Szabados Ádám says:

    Szuper, és fel is tudod tenni valahova, linkkel?

  • kéfás says:

    Mindent megteszünk ennek érdekében… 🙂

  • kéfás says:

    Hát akkor itten a fenti link magyar felirattal (hála rengeteg segítő kéznek-agynak-emberkének): http://www.youtube.com/watch?v=-1OaZULnAXQ

  • Szabados Ádám says:

    Köszönjük, kéfás!

  • Gergely Erzsébet says:

    A kéfás segítségével feliratozott és belinkelt videón
    Dr. David Powlison mondja el higgadt, bölcs gondolatait.

    http://www.youtube.com/watch?v=-1OaZULnAXQ

    Életem legkülönbözőbb területein tapasztalom meg üzenetének
    fő mondanivalóját:

    “………, ebben a folyamatban (küzdelemben) nem sok viga –
    szunk van, de a végén mélységes az öröm abból a szempontból,
    hogy “kiegyezel” és rájössz: bárhol is vagy,egyedülállóságban,
    házasságban, rákban haldokolva, gyermekkel, gyermektelenségben,
    gazdagságban, szegénységben; ez az a hely,ahová Isten elhívott!
    “Ez az én elhívásom!””

    Az egyedüllétet gyermekkoromtól szerettem, majd Istennel talál –
    kozva felismertem, kegyelmi ajándékként kaptam ezt. Fájdalmas,
    hogy mégsem vigyáztam rá eléggé, és olyan élethelyzetbe sodród –
    tam, mely tettem gyümölcsének aratását máig viselem.

  • Ilona says:

    Tetszett ez az írás, Kierkegaard idézett gondolatmenetével még annak idején filozófiaórán találkoztam, már akkor megfogott.
    Úgy emlékszem, ő felvázolta a három fentebb említett lehetséges variációt, aminek szentelheti az ember az életét, valamint megemlítette azt az úgynevezett “semleges” embert, aki mondjuk fel sem ismeri magát a választási lehetőséget. Aztán lehetséges, nem jól emlékszem.
    Hogy épp ma bukkantam rá egy 2012-ben íródott cikkre, csak azt jelenti, most sem veszíti aktualitását….

  • tolerancia says:

    “….Ezen Igerész kapcsán én 2010. október 24-én hallgattam tanítást (nem az egész tanítás szólt erről, de része volt), s emlékszem, hogy mennyire hálás dolog volt hallani az ott elhangzottakat, mivel jóval többet elárult/kifejtett, mint ami oda volt írva.
    Ugye azt írja a Biblia itt, hogy: „Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek (itt, a tanításban a homoszexuális hajlamot, az értelmi- és testi fogyatékosokat is megemlítették), és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké (példák erre: trauma, családi/háttér, rossz tapasztalat, görcsök stb.) , és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná a mennyek országáért.”…..”-kéfás.

    kéfás,

    Mt 19/12 , amit idéztél.
    Az ‘ alkalmatlan’ szó helyett a ‘ heréltek ‘ fordítás közelebb visz a megértéshez. Aki így született az ‘ herélt ‘ vagyis veleszületetten meddő. A férfi meddőségnek két oka lehet:

    – impotens, ennek szervi és lelki okai csak születés után alakulhat ki;
    – fogamzóképtenség, ez szervi veleszületett rendellenesség ( Klinefelter-szindróma), amelyre a spermiumok teljes hiánya jellemző, ill. a spermaszám normális de teljesen mozgásképtelenek ( Ivemark-szindróma).

    A házasságra alkalmatlanságnak az oka az első csoportban tehát, hogy utódokat nem képes nemzeni.
    A homoszekszuálisok egy részét ( akiknél szekszuális zaklatás az ok) a màsodik csoporthoz lehet sorolni, de semmiképp nem az elsőhöz. Ők a ‘ heréltek ‘ másik csoportja = impotensek, születés után alakul ki a lelki ok.

    A homoszekszualitást tiltja a Szentírás, hogy teremtene Isten ilyen embert?!

  • Gergely Erzsébet says:

    “…………………………………………………………………..Csak azon gondolkodtam, mi az oka a kereszténységben is rohamosan terjedő
    szingli-jelenségnek?
    ……………………………………………………………………És megdöbbenve tapasztalom, hogy a generációmban mennyire sokan vannak az
    egyedülálló keresztények. Mi lehet ennek az oka? …………………………………………………………………..”

    Csak az én ismeretségi körömben van nem kevés olyan Krisztust követő, akiket
    párválasztási döntésükben, az alábbi jól ismert igék is befolyásoltak:

    “Az a véleményem, hogy a mostani nehéz időkben az a helyes, ha mindenki abban
    az állapotban marad, ahogyan éppen most van. Ha megnősültél, akkor ne akarj
    elválni! Ha nincs feleséged, ne is keress magadnak! De ha mégis megnősülsz,
    nem vétkezel; és ha a leány férjhez megy, ő sem vétkezik. Az ilyeneknek azon-
    ban gondjaik lesznek a mindennapi életükben; én pedig szeretnélek benneteket
    megkímélni.” (1 Kor.7:26-28)

    Pál apostol nehéz időként jellemezte korát. Valószínű ez napjainkban sem lett
    könnyebb, csak a körülmények mások.

    És egy másik igehely ugyanonnan:

    “Azt szeretném, hogy gondok és aggodalom nélkül éljetek. Az a férfi, aki nem
    házasodik meg, az Úr tetszését keresi, és az Úr munkájára van gondja. Aki a-
    zonban megnősült, az a világi dolgokkal törődik, és a felesége kedvét keresi.
    Így kétfelé oszlik a figyelme: kedvét keresi az Úrnak is, meg a feleségének
    is. Hasonlóan: az asszony, akinek nincs férje, vagy a lány, aki még nem ment
    férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, és egyedül az Urat szolgálja testével
    és szellemével egyaránt. Az az asszony azonban, aki férjnél van, a mindennapi
    dolgokkal törődik, és a férje kedvét keresi.” (1 Kor. 7:32-34)

    Hálás vagyok és örülök az Istennek engedelmeskedő, Tőle megáldott nős és fér –
    jes testvérekért, de ugyanilyen hálás vagyok és örülök azoknak is, akik a fön-
    tebbi szempontok alapján az egyedüllétet választották, az Úr Krisztussal kö –
    zösségben.

  • Gergely Erzsébet says:

    Időközben az jutott eszembe, ha Istentől való a gondolat, örömmel ismernék
    meg személyesen további olyan Krisztust követő testvéreket, akik szintén a
    föntebbi kommentembert írt igék alapján választották az egyedüllétet, az Úr
    Krisztussal való közösségben.

  • tolerancia says:

    Aki azonban megnősült, az a világi dolgokkal törődik, és a felesége kedvét keresi.
    Így kétfelé oszlik a figyelme: kedvét keresi az Úrnak is, meg a feleségének
    is.
    Hasonlóan: az asszony, akinek nincs férje, vagy a lány, aki még nem ment
    férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, és egyedül az Urat szolgálja testével
    és szellemével egyaránt.
    Az az asszony azonban, aki férjnél van, a mindennapi
    dolgokkal törődik, és a férje kedvét keresi.” (1 Kor. 7:32-34)

    Erzsébet,

    köszöm az idézeteket, megfontolandó tanácsok.

    Az ima és a bőjt viszont házasnak és nőtlennek/hajadonnak is előíratott kötelező Istenszolgálat. Így akiből asszony lett sem csak a férjével törődik!
    A férj az asszony feje, ugye? Vagyis, ez is Istenszolgálatnak számít.

    Szép, békés Vasárnapot!

  • Gergely Erzsébet says:

    Kommentemhez hozzáfűzött gondolataid, tolerancia elolvastam.

    Én is kívánok Neked és Mindenkinek szép, áldott és békés napot!

  • Nándi says:

    Bárki bármit mond, a biológiát nem lehet meghazuttolni. Az embernek az evolúcióban (tudom, nem kedvelt kifejezés) érdeke volt a szaporodás, a faj fenntartàs! Szerintem nagyon egészségtelen visszafojtani a szexualitást, hiszen az körülbelül olyan mintha a táplálkozást fojtanánk vissza!

  • tolerancia says:

    “……És megdöbbenve tapasztalom, hogy a generációmban mennyire sokan vannak az
    egyedülálló keresztények. Mi lehet ennek az oka? …”

    Erzsébet,

    ezzel kapcs. az okot ott (is) lehet keresni, hogy nem csak egyedülálló keresztényből van sok, de a gyermekét egyedül nevelő elhagyott, elvált, megözvegyült keresztény nőből is egyre több van. A házasságra vágyó férfiak pedig nem óhajtják észrevenni a házastársi partnert az imént említett magányossá vált keresztény asszonyokban.

    Nem volna már itt az ideje az Egyháznak, hogy átgondolja ezt a tanácstalan helyzetet?

  • Gergely Erzsébet says:

    Hozzászólásod tolerancia jelzi, ez a téma is foglalkoztat.

  • Ilona says:

    Kedves Erzsébet!

    Ahogy felvetette egyik hozzászólásban, adott cikkel is egyetértve Krisztusban hívő, Őt követni igyekvő egyedülállóként nagyon szívesen találkoznék személyesen is istenfélő emberekkel.
    Nekem tetszik a gondolat. 🙂

    Üdvözlettel:
    Ilona

  • Gergely Erzsébet says:

    Köszöntelek Ilona!

    Őszintén örülök a visszajelzésnek.
    A továbbiakat egyeztetni tudjuk a
    laudatory52@gmail.com email címen.

  • Ilona says:

    Kedves Erzsébet!

    Köszönöm az elérhetőséget! 🙂
    Fentebbi cikk után egyébként épp Kierkegaard életéről olvasgatok ezen a blogon, érdekes írások, az ember kedvet kaphat ahhoz, hogy műveit megismerje.

    További szép napot kívánok:
    Ilona

Hozzászólás

Utolsó hozzászólások
Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum