A reformáció emléknapján nemigen szokás megemlékezni az anabaptizmusról. Talán méltatlannak is tűnik ezen a napon őket említeni, ha figyelembe vesszük, hogy a reformációt útjára indító Luther viszonya mennyire nem volt harmonikus a radikális reformáció híveivel. Hadd törjem meg most mégis ezt a szokást, és szóljak néhány szót az anabaptistákról. Biztos vagyok benne, hogy mind Luther, mind a kálvinizmus megfelelő méltatást fog kapni ezen a napon, hadd jusson egy kis morzsa ebből az anabaptistáknak is.

Az anabaptizmus a lutheranizmus és kálvinizmus mellett a reformáció harmadik ága volt. Bár a mozgalmat legtöbben még mindig a Münzer Tamás vezette parasztlázadással és a Münsterben történt botrányos eseménysorozattal kapcsolják össze, az anabaptizmus részleges rehabilitációja elindult már a protestantizmuson belül. Nemrégiben a lutheránus egyházak hivatalosan bocsánatot kértek az anabaptisták elleni korabeli atrocitásokért, ünnepélyes formában kifejezésre juttatva azt is, hogy nem tekintik többé szektásoknak az anabaptisták leszármazottait. A mozgalom megítélésében mérföldkőnek számított William R. Estep számos nyelvre lefordított tanulmánya is, melyben az amerikai teológus az anabaptizmus történetét példás alapossággal dolgozza fel. Estep hosszú időt töltött Németországban, Svájcban és Hollandiában, hogy levéltárakban és könyvtárakban kutatva összegyűjtse a korabeli források anabaptistákra vonatkozó adatait. Estep szerint ezek az adatok véglegesen tisztázzák a mozgalmat – legalábbis annak mainstream részét – az eretnekség vádja alól.

Estep tanulmánya bizonyítékokkal szolgál arra nézve, hogy az anabaptisták a reformáció teológiai alapjain álltak: elfogadták az Apostoli Hitvallás tanítását, a Szentháromság fogalmát, a Szentírás tekintélyét, Krisztus engesztelő munkáját, és a hit általi megigazulást. Jogosan nevezzük őket a reformáció harmadik ágának, szemben az unitárius (szociniánus) irányzattal, mely teológiai szempontból nem tekinthető a protestantizmus részének. A korai anabaptista vezetés kimutathatóan függött a reformátoroktól: Hübmaier, Marpeck, Sattler és valamelyest Menno Simons is a lutheránus reformációnak köszönhette megtérését.

Miért lett az anabaptizmus mégis a reformáció mostohagyermeke? A fent említett botrányok és kisiklott politikai kísérletek mellett hozzájárult ehhez az a tény, hogy az anabaptistáknak nem volt sem kiemelkedő teológusok (mint amilyen Luther, Zwingli, Kálvin, Butzer és Melanchton), sem egységes teológiai rendszerük, mely megnyerte volna az egész mozgalom egyhangú támogatását. Estep szerint szinte szabálynak tekinthető, hogy „az anabaptista teológusok nem éltek nagyon sokáig, vagy nem alkottak felépített spekulatív teológiai rendszereket”. Az anabaptisták nagyobb hangsúlyt fektettek ugyanis magára a gyülekezeti életre és a Szentírás közös tanulmányozására, mint a bibliai tanok rendszerbe foglalására. Emiatt többnyire az egyéni vélemények, egy-egy tanító lokális befolyása, illetve a teológiai igényesség hiánya dominálták a mozgalmat.

Ez utóbbi kétségkívül gyengesége az anabaptizmusnak mind a lutheri, mind a kálvini irányzattal összevetve. Kétségtelen tény, hogy a reformáció teológiai gazdagságát nem az anabaptizmus, sokkal inkább a lutheranizmus, és talán még inkább a kálvinizmus képviselte és hagyományozta ránk. Azt javaslom mégis, hogy most lássuk meg egy pillanatra az érem másik oldalát is. Míg a reformáció többi ága a régi-új hit dogmatikai megalapozásával és politikai csatározásokkal volt elfoglalva, az anabaptizmus figyelmét elsősorban az evangéliumi élet és a gyülekezetek belső világa kötötte le. Az anabaptisták nem csak vallották, de meg is élték a szentek közösségét, kerülve még a látszatát is annak, hogy a tömegeket megtérés nélkül akarnák beterelni a gyülekezetekbe. Vallották, hogy Krisztus egyházába beleszületni csak felülről lehet, tudatos megtérés által. A keresztséget azoknak tartották fenn, akik ezt a lépést önszántukból megtették. A csecsemők megkeresztelését nem tekintették érvényes keresztségnek, ezért minden megtérőt újrakereszteltek (innen a nevük: anabaptisták – újrakeresztelők). Az anabaptisták szerint az egyház élő kövekből épül, nem hitvallásokból és keresztszülők fogadkozásaiból. Nem is politikai hatalommal és erővel, hanem Krisztus Lelke által.

Abban a korban, amikor egész országok vagy tartományok váltak reformátussá vagy evangélikussá, az anabaptisták nemigen rúghattak labdába, és valljuk be: nem is nagyon akartak. Nem hittek abban, hogy egész országokat lehetne a keskeny útra terelni. Úgy hitték, hogy a keskeny úton kevesen járnak, mert szoros az a kapu, ami erre az útra nyílik. Az anabaptisták Jézus követői akartak lenni, az uralkodást meghagyták másoknak. Ebben a tekintetben – és talán csak ebben a tekintetben – a mai pluralista világban szerveződő evangéliumi mozgalmak inkább örökösei az anabaptistáknak, mint a lutheri és kálvini reformációnak.

***

Az illusztráció habán kerámia. A Magyarországon élő habánok anabaptisták voltak.

4 hozzászólás a “Anabaptizmus: a reformáció mostohagyermeke?” bejegyzéshez

  • Éva says:

    Eretnekség vádja? Ebarhard Arnoldot (hutteri testvérek) egyik lelki vezetőmnek tartom (katolikusként).

  • Gál Lajos says:

    Nagyon köszönöm a cikket Ádám, csak most találtam rá. Tömören adod közre a lényeget. Örülök, hogy mai anabaptistának tarthatom magam, már csak azért is, mert gyermekkoromban megkereszteltek ugyan, de megtérésem után fontosnak tartottam a bemerítkezést is. Ezen túl pontosan azokat az alapelveket vallom a hatalommal való összekapcsolódásról és a gyülekezeti életről, mint amit te is megfogalmaztál ebben a cikkben. Bár végeztem teológiát, sokadrangúnak tartom a szentség, engedelmesség és szeretetközösség után. Áldjon meg az Úr!

  • Szabados Ádám says:

    Köszönöm. Téged is Isten áldjon!

  • summa says:

    – anabaptizmus: reformáció harmadik ága
    – teológiai alapok (~ reformáció):
    – Apostoli Hitvallás
    – Szentháromság
    – Szentírás tekintélye
    – Krisztus engesztelő munkája
    – hit általi megigazulás
    – jellemzők:
    – nincs kiemelkedő teológus
    – nincs egységes teológiai rendszer
    – gyülekezeti élet fontosabb
    – Jézus követése > uralkodás
    – SUMMA: mai “evangéliumi mozgalmak inkább örökösei az anabaptistáknak, mint a lutheri és kálvini reformációnak”

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum