Szoktam olvasgatni a református Kevin DeYoung blogját, és pár hete találtam nála egy érdekes bejegyzést, melyet gondoltam, megosztok itt a Divinity-n, hátha valakinek hasznos lesz. DeYoung Martyn Lloyd-Jones 1947-es előadását szedte elő a felejtés homályából (ő is kedveli a velszi prédikátort). Az előadás az evangéliumi keresztények helyzetéről szólt. A brit evangéliumi keresztények jelentős része olyan felekezetekben élte a hitét (és éli ma is), melyek a névleges vallásosságtól és a liberális teológia romboló hatásától szenvedtek. A „Doctor”-t arra kérték, hogy a kiszakadás illetve a bentmaradás problémájáról beszéljen. Lloyd-Jones nem adott kész választ a dilemmára, hogy az evangéliumiak maradjanak-e a liberálissá vagy élettelenné vált felekezetekben, de feltett néhány hasznos kérdést, melyek segíthetnek a döntésben.

Azoknak, akik a kiszakadás felé hajlanak, Lloyd-Jones szerint a következő kérdéseket kell megvizsgálniuk:

1. Teljesen biztos vagyok abban, hogy Krisztus hírnevéről van szó, és hogy a helyzet az alapvető keresztény szabadságomat veszélyezteti?

2. Azért akarok kiszakadni, mert az könnyebb, és a legkisebb ellenállás irányába mozdulok?

3. Azért akarok kiszakadni, mert türelmetlen vagyok?

4. Azért akarok kiszakadni, mert önző vagyok és nem tudom elviselni, hogy pusztán csak egy legyek a testvérek közül, annak előnyeivel és hátrányaival együtt?

Azoknak, akik a maradás mellett döntenek, a következő kérdéseket érdemes átgondolniuk:

1. Azért maradok, és azért nem csatlakozom másokhoz az Úr harcában, mert gyáva vagyok?

2. Azért maradok, mert arról próbálom meggyőzni magam, hogy békeszerető ember vagyok, és a békesség mindennél fontosabb?

3. Azért maradok, mert bizonytalankodó ember vagyok, vagy mert a lelki életem éppen takaréklángon ég?

4. Önző érdek vagy anyagi megfontolások befolyásolnak?

Lloyd-Jones az előadásában hozzáteszi még: „Szüntelen imádkoznunk kell azokért, akikkel problémánk van, és saját lelki épülésünkért is. Arra kell törekednünk imádsággal és türelemmel, hogy mindenképpen megmentsünk némelyeket. Menekülnünk kell a ’farizeusok és szadduceusok kovászától’. Kerülnünk kell a versengés szellemét. ’De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot’ (2Tim 2,24-25).”

Lloyd-Jones kérdéseit mindenkinek magának kell megválaszolnia. Az egyház története során Isten megáldotta olyan emberek szolgálatát is, akik bent maradtak az evangélium szempontjából rossz állapotban lévő felekezetekben (pl. George Whitefield, Philip Jacob Spener, Szabó Aladár, John Stott, Zimányi József, Cseri Kálmán), és olyan emberekét is, akik kiváltak a felekezetükből és valami újat kezdtek (pl. Pierre Waldo, John Wycliffe, Luther Márton, Kálvin János, Adoniram Judson, Charles Spurgeon, Müller György, Gresham Machen, Kiss Ferenc). Fontos, hogy tisztában legyünk a motivációinkkal amikor akár így, akár úgy döntünk.

10 hozzászólás a “Kiszakadni vagy bent maradni?” bejegyzéshez

  • dzsaszper says:

    Szerintem 3 csoport van:
    1. a felekezetükben maradók,
    2. a felekezetükből kizártak és
    3. a felekezetükből kiváltak.

    Nem venném teljesen egy kalap alá a kiváltakat a kizártakkal.

  • Szabados Ádám says:

    Ebben egyetértünk. De a bejegyzés arról szól, ami a mi döntésünk. A kizárás a gyülekezet (felekezet) döntése rólunk.

  • chavila says:

    Vagy talán:
    5. Azért akarok kiszakadni, mert rájöttem, hogy eretnekségeket tanít a vezető lelkész?

  • dzsaszper says:

    @Szabados Ádám: rendben… ezek szerint az utolsó bekezdés egy picit pontatlan. (a poszt egészének mondanivalóján tényleg nem változtat).

    @chavila: ha eretnekségeket tanítanak, az alighanem Krisztus hírnevéről illetve a keresztény szabadságról is szól…

  • Szabados Ádám says:

    Dzsaszper, az utolsó bekezdés fényében tényleg jogos az észrevételed, köszönöm.

  • chavila says:

    @dzsaszper: köszi.
    Én ugyanis nem értettem pontosan, hogy mit takart ez a “Krisztus hírnevéről van szó”. A “Christ’s honour is really involved” már világosabb.
    Bár amire én utalok eretnekségként, az nem annyira nyilvánvaló mindenki számára, hogy az, és így tízezrek bekajálják a vezető lelkésztől keresztény tanításként. (különösen, mivel keverten adja elő: nagy adag igazság közé elegyítve egy kis hamis tant). Ez már a báránybőrös ordas esete…

  • dzsaszper says:

    @chavila: nincs mit 🙂

    a potenciális eretnekségek elbírálása szerintem a közösségi hermeneutika feladata, ld. az előző posztban a legfrisebb kommentemet…
    Amíg csak beazonosíthatatlanul utalsz valamire, addig a közösségi döntés biztosan nem tud működni…

  • Zoltan Zsolt says:

    Adam,

    Miert van az, hogy minden mas teruleten a Szentirast tarjuk a legfontosabb tekintelynek, de amikor az Egyhazrol van szo, akkor a lelkiismeretunk helyett lelki vezetoket kovetunk?

    Nem eleg vilagos a Szentiras ezen a teren? A gyakorlat mintha azt mutatna, hogy nem 🙁

    Itt most nem a gyulekezetek kozotti atjarkalasra gondolok, hanem foleg a nevleges liberalis felekezetben eltoltott eletrol.

    Itt most nem itelkezni kivanok (tenyleg), hanem megerteni, hogy miert van ez igy?

    Zsolt

  • Szabados Ádám says:

    Hmmm… talán azért, mert lelkiismeretes, Isten igéjét komolyan vevő keresztények máshogy ítélik meg a Biblia hangsúlyait ebben a kérdésben. Te milyen bibliai tanítás(ok)ra alapoznád a döntésedet?

  • Zoltan Zsolt says:

    Hmmm… szepen visszadobtad a labdat 🙂

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum