A reformátorok megigazulástana nem bonyolult, néhány magyarázó megjegyzés azonban jól jöhet, ha szeretnénk helyesen érteni, amit tanítottak. Ebben a bejegyzésben arra teszek kísérletet, hogy könnyen megragadható és emlékezetbe véshető kulcsfogalmak segítségével világítsam meg a tételt, melyen Luther szerint „az Egyház áll vagy bukik”. Hogy valóban ezen a tanon áll vagy bukik-e az Egyház, arról persze lehet vitatkozni, ahogy arról is, hogy a tannak elégséges exegetikai alapjai vannak-e (szerintem igen). Erről talán majd máskor többet is írok. Most egyelőre azt értsük meg, hogy egyáltalán mi a reformátori megigazulástan lényege, ugyanis az a tapasztalatom, hogy sokszor mi, protestánsok sem vagyunk tisztában vele. A kulcsfogalmakat 13+1 pontba foglaltam össze.

1. A megigazulás jogi esemény. Isten mint bíró kimondja a vádlottról az ítéletet, hogy nem bűnös. A megigazulás felmentő ítélet.

2. A megigazulás igazzá nyilvánítás. A bíró nem teszi a vádlottat igazzá (ahogy bűnössé sem teheti), hanem igaznak nyilvánítja őt.

3. A megigazulás kegyelem, mert Isten a bűnöst nyilvánítja igaznak, akit egyébként el kellene ítélnie.

4. A megigazulás tulajdonított igazság. A megigazulás esetében nem arról van szó, hogy Isten belénk oltja az igazságát és belülről megváltoztat (bár ezt is teszi), hanem arról, hogy másnak mond, mint amik valójában vagyunk.

5. A megigazulás Krisztusban történik. Ha hit által Krisztussal egyesülünk, az ő halálával és feltámadásával is egyesülünk, ezért halálában (amikor Isten őt sújtotta a bűneinkért) mi is megkaptuk a bűneink büntetését, feltámadásában (amikor Isten igazolta őt) mi is átmentünk a halálos ítéleten az életbe.

6. A megigazulás Krisztus igazságának nekünk tulajdonítása. Isten nem a bennünk lévő természetes vagy kegyelem által kimunkált igazság miatt mond bennünket igaznak, hanem Krisztus nekünk tulajdonított igazsága miatt.

7. A megigazulás „extra nos” (rajtunk kívül álló) igazság. Nem belső erények, vagy a Lélek által bennünk kimunkált szentség, tehát nem „intra nos” (bennünk lévő) igazság, hanem Krisztus igazsága.

8. A megigazulás idegen igazság, mert más igazságát kapjuk meg ajándékként. Ez az igazság sem természettől nem a miénk, sem belénk oltott kegyelem által. Isten Krisztus igazságát számítja be nekünk igazságul.

9. A megigazulás azt jelenti, hogy egyszerre vagyunk bűnösök és igazak (simul iustus et peccator). A megigazulás nem a belső változást jelöli, melyet Isten fokozatosan végez bennünk, hanem a jogi döntést, mely által még bűnösként nyilvánít bennünket igazzá.

10. A megigazulás egyedül hit által (sola fide) van. A hit a bűnös nyitott keze, mely elfogadja Krisztus igazságát.

11. A hit nem alapja, hanem eszköze a megigazulásnak. Isten nem a hitünkért fogad el bennünket igaznak, hanem azért, amit a hitünk elfogad: Krisztus igazságáért.

12. Az egyedül hit általi megigazulás kizárja azt, hogy a cselekedeteinkkel bármilyen módon hozzájárulhassunk megigazulásunkhoz. Vagy Krisztus igazságát kapjuk ajándékba, vagy a sajátunkét érvényesítjük. Harmadik lehetőség nincs.

13. Egyedül hit által igazulunk meg, de a hit, mely által megigazulunk, nincs egyedül. A megigazulás eszköze egyedül a hit, de a valódi hitnek vannak gyümölcsei. A cselekedetek tehát – bár nincs szerepük a megigazulásban – nem hiányozhatnak a valódi hívő életéből.

13+1. A hitünknek bármennyi jó cselekedete is van, a megigazulásunk alapja Krisztus nekünk tulajdonított igazsága marad. „Koldusok vagyunk, ez az igazság” – mondta Luther a halála előtt, egyedül Krisztus igazságába kapaszkodva.

***

Néhány kapcsolódó bejegyzés:

Megigazulás és megszentelődés: miben hasonlítanak és miben különböznek?

Szükség van szentségre ahhoz, hogy bemehessünk Isten országába?

Mégis cselekedetek alapján van az üdvösség?

Fontos teológiai vita az USA-ban?

Megigazulás cselekedetek „alapján” vagy cselekedetek „szerint”?

Mi az „Új Perspektíva” lényege?

Apostoli atyák a hit általi megigazulásról

55 hozzászólás a “Ismerjük a tant, melyen „az Egyház áll vagy bukik”?” bejegyzéshez

  • Ödönbéla says:

    11.-hez: Róma 4:3: “De mit mond az Írás? “Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.”” (MBT)
    Ha már ennyire szőrszálhasogatóan belemegyünk a megfogalmazásba, legalább nem menjünk direktben szembe az Írással!

  • Szabados Ádám says:

    Szinte vártam, hogy ezt valaki bedobja. 🙂 De esetleg fejtsd ki jobban, hogy mire gondolsz.

  • Ödönbéla says:

    “Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.”

    Tehát Isten Ábrahám hitét számította be igazságul. Ez – tudtommal – azt jelenti, hogy Ábrahám igazságát az ő hite eredményezte, az jelentette, amiatt tulajdoníttatott ez neki. Maga a hit volt igazságának forrása.

    Ennek a “mennyei jogi” hátterében nyilván az van, amit te is mondasz, csak az zavar, hogy most, amikor már kötőszavakon is vitatkozunk (-tok), akkor a Biblia már nem annyira tekintély, mint amennyire kéne. Mintha mi már jobban tudnánk. (Itt most nem akarom elvinni a problémát a verbális inspiráció témakörébe, mindenesetre szerintem teológiai állításokat a Bibliának ellentmondóan megfogalmazni azért nem szerencsés.)

  • Gábor says:

    Most már csak az a kérdés, hogy honnan van a hit?
    Vagy nem is kérdés?

    “Mert a kegyelem tart meg a hit által és ez (a hit) nem ti magatoktól van, Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Ef 2,8-9 (Ravasz László fordítása)

  • Szabados Ádám says:

    Ödönbéla, fogok válaszolni a felvetésedre, de lehet, hogy csak hétfőn, mert most nincs időm.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Ödönbéla!

    Természetesen egyetértek veled, hogy teológiai állításokat nem szerencsés a Bibliának ellentmondóan megfogalmazni. Ha jól értelek, szerinted a reformátorok a Bibliának ellentmondóan fogalmaztak, amikor azt tanították, hogy Isten Krisztus igazságát tulajdonította nekünk igazságul, a hit pedig csak eszköze annak, hogy ezt az igazságot megkapjuk. Ezt arra alapozod, hogy Pál szavai szerint Isten a hitet számította be igazságul Ábrahámnak.

    Ha Pál arra gondolt a Róma 4,3-5-ben, hogy Isten magát a hitet (tehát azt az aktust, hogy hiszünk) tekinti igazságnak, akkor igazad van. Ha Isten saját igazságunk és bűneink helyett magát azt a tényt teszi a számlánkra, hogy hiszünk, akkor a reformátorok értelmezése valóban téves. De vajon ezt mondja-e Pál ezekben a versekben? Vajon miért utasítja el ezt az értelmezést a bibliamagyarázók elsöprő többsége? Jó okok vannak rá, és az okokat maga a textus szolgáltatja.

    1. Pál az 1,17-ben azt mondja, hogy az evangéliumban „Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki… hitből hitbe”. Egy dolog tehát az Isten igazsága, más dolog a hit. Ha Isten a hit által adja az igazságát, akkor a hit maga nem lehet ez az igazság. Ez még egyértelműbb a 3,21-22-ben, amikor Pál azt mondja: „Most pedig a törvény nélkül jelent meg Isten igazsága, amelyről bizonyságot is tesznek a törvény és a próféták. Isten pedig ezt az igazságát most nyilvánvalóvá tette a Krisztusban való hit által minden hívőnek.” (A Fil 3,9-ben szintén azt mondja, hogy Krisztusban való hit által van Istentől igazságunk.) Nem lehet tehát maga a hit az igazságunk, hiszen a Krisztusban való hit hoz kapcsolatba bennünket Isten igazságával, mely Krisztusban jelent meg. Krisztus az igazságunk, és a hitünk azért számít igazságnak, mert Krisztusra támaszkodik.

    2. Pál szerint a megigazulás kizár minden dicsekvést (3,27; 4,2). Ha az igazság, amit Istentől kapunk magában a hitünkben állna (nem abban, amit a hitünk elfogad, vagyis Krisztus igazságában), akkor lenne dicsekvésünk Isten előtt (hiszen az én igazságom így az lenne, hogy hittem, szemben azzal, akiben nem volt ilyen lelkület). De Pál szerint Isten az istentelent igazítja meg (4,5), ezért senkinek nem lehet semmiféle dicsekvése.

    3. Pál a hitet a cselekedetekkel állítja szembe. Dávidnak Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot (4,6). Aki cselekszik, az bért kap, aki nem cselekszik, hanem hisz, annak viszont Isten ingyen tulajdonít igazságot a hite miatt (4,5-6). A hit lényege azonban éppen az, hogy igazsága nem önmagában van, hanem rajta kívül (különben a hit cselekedet lenne, amivel dicsekedhetünk). Ábrahám is azért igazult meg, amikor Istennek hitt, mert nem saját erejéből próbált bármit is elérni, hanem ráhagyatkozott annak az Istennek a kegyelmes ígéretére (4,13-22), aki megigazítja az istentelent (4,5).

    4. Pál az Isten igazságának megjelenését (3,21) abban látja, hogy Isten Krisztus halála által kiengeszteli istentelenségeink miatti haragját (1,18), hogy mindazokat, akik Jézusban hisznek megigazíthassa (3,24-26). Isten igazságát tehát az igaz Jézus Krisztus engesztelő áldozata képezi, nem a hitünk. Őbenne kapjuk ingyen, hit által az igazság ajándékát (5,17; vö. 2 Kor 5,21).

    5. A hit (mely megigazít) Krisztusra hagyatkozik, „aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért” (4,25). Ennek fényében Pál nyilván nem arra gondolt a 4,3-5-ben, hogy konkrétan a hit aktusa számít nekünk igazságul. A hit abban az értelemben számít igazságnak, hogy Krisztus halálával és feltámadásával egyesít, így Isten őbenne megjelent igazsága hit által a mi igazságunk. Isten igazságának megjelenése ugyanis nem a hitünk (nem a hitünk jelent meg „most” – 3,21), hanem Krisztus halála és feltámadása. Vagyis amikor Pál azt mondta, hogy a Krisztusban hívő „hite számít igazságnak” (4,5) nem arra gondolt, hogy ez a hit képezi a hívő igazságát, hanem arra, hogy ez a hit köti össze Isten igazságával. Nincs semmilyen más mód a megigazulásra, csak a hit, ezért aki nem fáradozik, hanem hisz, annak a hite számít igazságnak, hiszen a hit köti össze Krisztussal, akiben megjelent az Isten igazsága. Ez Pál gondolatmenete.

    A reformátorok véleményem szerint tehát nem mondtak ellent a Biblia tanításának, és helyesen értették Pál szavait a Róma 4-ben.

  • Zoltan Zsolt says:

    Adam,

    Eppen a napokban akartam kerdezni toled, hogy a mi a velemenyed a Federal Vision mozgalomrol. Olvastam irasod az Uj Prespektivarol, de abbol nem jottem ra.

    Udv. Zsolt

  • Szabados Ádám says:

    Szia Zsolt. Nekem úgy tűnik, hogy a Federal Vision egyfajta “high church” presbiteriánus teológia és gyakorlat. Van benne logika, de szerintem a premissza hibás, amiből kiindul. Arra a presbiteriánus premisszára gondolok, hogy a hívő szülők gyermekei is a szövetség népéhez tartoznak, és ki kell nekik szolgáltatni az új szövetség sakramentumait. A Federal Vision a csecsemőkeresztség okozta feszültséget igyekszik feloldani a rendszerben – logikus, de szerintem rossz irányban. (A jó irány a csecsemőkeresztség elhagyásának gyakorlata lenne.)

  • Zoltan Zsolt says:

    A FV tamogatoi foleg teonomista hatterbol jonnek es nehany presbiterianus zsinat mar hivatalosan is elhatarolodott toluk. A fo vad ellenuk a megigazulas tananak az elferditese es az Uj Perspektivara epulo modositasok a megigazulassal kapcsolatban. Az igaz, hogy a csecsemokeresztseget is probaljak ezzel igazolni, de az elmarasztalo hatarozatokban foleg a megigazulast es a szakramentalizmus visszacsempeszeset kerik szamon toluk. FV szerint a megigazulasunk akkor lesz ervenyes ha eletunk vegeig nem leszunk szovetsegszegok.
    Erdekes vita mindenkeppen, mert a FV kepviseloit sokmindennel lehetne vadolni, de liberalis elhajlasokkal semmikep.

  • Szabados Ádám says:

    Igen, ráadásul a “high church” sakramentalizmus és az Új Perspektíva “szövetségi nomizmusa” tényleg könnyen házasítható egymással.

  • Idealista says:

    Kedves Ádám! Biztos erre is számítottál, meg is kérdezem.

    “4. A megigazulás tulajdonított igazság. A megigazulás esetében … Isten … hogy másnak mond, mint amik valójában vagyunk.”

    El tudnád esetleg magyarázni, hogy ez miért nem hazugság?

  • Szabados Ádám says:

    Nagyon jó kérdés! A Róma 3,24-26-ban pont ez a dilemma Pál érvelésének az egyik legfontosabb részlete. Hogyan tud Isten úgy megigazítani, hogy ő közben igaz maradjon? Úgy, hogy Krisztust adta engesztelő áldozatul bűneinkért (3,25-26), bennünket pedig hit által (melyet a keresztség jelképez) vele egyesít, hogy Krisztus halála a mi halálunknak számítson és a feltámadásában mi is megigazuljunk (vö. Róm 6,2-7). Isten Krisztust tette képviselőnkké, hogy őbenne úgy igazulhassunk meg, hogy Isten is igaz maradhasson (vagyis ne hagyja a bűneinket büntetlenül). Isten másnak mond, mint akik valójában vagyunk (bűnösök vagyunk, mégis igaznak mond), de ezt azért teheti, mert Krisztusban – Krisztus miatt – igazak vagyunk.

    „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5,21)

  • Ödönbéla says:

    Ádám, köszönöm a válaszod. Azt hiszem, nem értettél meg teljesen, mert amit írtál, kimeríti a szalmabáb érvelés definícióját.

    Ezt írtam:
    “Ennek a “mennyei jogi” hátterében nyilván az van, amit te is mondasz [tehát a hit általi igazság valójában Jézus hit által nekünk tulajdonított igazsága]”.
    Erre te ezt válaszoltad:
    “Ha jól értelek, szerinted a reformátorok a Bibliának ellentmondóan fogalmaztak, amikor azt tanították, hogy Isten Krisztus igazságát tulajdonította nekünk igazságul, a hit pedig csak eszköze annak, hogy ezt az igazságot megkapjuk.”

    A cikk alapján azt gondoltam, hogy a megfogalmazás tőled származik (“foglaltam össze”), itt azt írod, hogy a reformátoroktól. Mindenesetre ahogy írtam, egyetértek azzal, hogy igazságunkat nem elérjük, hanem extra nos nekünk tulajdoníttatik, és ezt hit által kaphatjuk meg. Egyedüli problémám az volt, hogy az állítás úgy volt megfogalmazva, hogy konkrétan ellentmondott egy bibliai szövegrészletnek (“Isten nem a hitünkért fogad el bennünket igaznak” ↔ “Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.”).

    Szerintem Pál tudta, hogy miről beszél, és nagy jelentőséget tulajdonított a még különböző prepozíciók használatának is. Ezért nem hiszem, hogy jogunk van kijelenteni azt, hogy rosszul mondta, amit mondott, és mi jobban tudjuk. Mert – valljuk be – ha ezt nem Pál írta volna, akkor itt többen azt mondanák, hogy ez így nem igazán jó, nem teljesen helyes. De mivel Pál, ezért kimagyarázzuk, hogy igazából nem is igazán gondolta ő azt úgy. Csak ezzel van problémám, nem a mögöttes teológiával.

    Még valami: szerintem a reformátoroknak igazuk volt. De a tanításukat egy olyan állítással szemben megfogalmazni, ami konkrétan bibliai… nem bölcs.

  • Ödönbéla says:

    Formázási és nyelvi hibáimból látszik, hogy ezt este írtam. Elnézést.

  • Szabados Ádám says:

    Ödönbéla, akkor valóban félreértettem a problémádat. Ennek örülök.

    Ami meg a megfogalmazást illeti, én nem korrigálom Pált, nyilván jól fogalmazott, csak nekünk meg meg kell értenünk, hogy mit értett a szavak alatt, amiket választott. Ha egy tudósító azt mondja, hogy “Moszkva véleménye a kérdésről ez meg ez…” nem helytelen azt a magyarázatot hozzáfűzni, hogy konkrétan nem Moszkva városának véleményéről van szó, hanem az orosz kormány véleményéről. Amikor azt mondom, hogy konkrétan nem a hit számíttatik be igazságul, hanem a hit tárgya, lényegében ugyanezt teszem.

  • Ödönbéla says:

    Rendben. Szerintem ebben megegyezhetünk 🙂

  • Jonas says:

    Egy gondolat a 11.-es pont megértéséhez, kapcsolódva a Róma 4:3-hoz is. “Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” Itt sem önmagában a HIT a lényeg, hanem a teljes mondat együttes értelme. Itt azt olvassuk, hogy mindaz, amit Ábrahámnak mondott Isten, azt hitte el, és ez a hit tulajdoníttatott Ábrahámnak igazságul.
    Az alap, az mindig csakis Isten lehet, az-az Isten szava, Isten állítása (vagy az Ő Fia, az Ő szava, aki azt mondta, “aki engem lát, látta az Atyát.”).
    Honnan derül ki, hogy tényleg hitt? Onnan, hogy aszerint is tett. Innen derül ki a mi hitünk is. Tehát mondhatjuk, igen, a hit egy alapvetően fontos pont a megigazuláshoz, de én is úgy gondolom, hogy egy eszköz, hiszen az alap az, akinek, vagy akiben hiszünk.

  • toldigabor says:

    Ha megigazultunk azzal már “általmentünk a halálból az életbe” és Isten már “általvitt az Ő szerelmes Fiának országába”?

  • Szabados Ádám says:

    Igen. Pl.: „…akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette” (Róm 8,30)

  • toldigabor says:

    Igen, de annyi rossz példát lát az ember, hogy nem történnek igazi életváltozások (hosszútávon sem), sőt még saját magunkban is felfedezünk sok bűnt. Ez miért van, hogyha megigazultunk? Hogyan mehetünk így a mennybe? E szerint a videó szerint sehogy:
    http://illbehonest.com/hungarian/Egyetlen-bun-is-el-fog-pusztitani-Bob-Jennings 🙁

  • Szabados Ádám says:

    Ahol egyáltalán nincs életváltozás, ott kérdés, hogy van-e üdvözítő hit. Mivel a hit Krisztussal egyesít, Krisztusban van megigazulás is és belső változás is. De nem a változás az üdvösségünk alapja, hanem Krisztus extra nos igazsága. Ha magunkban továbbra is felfedezünk bűnt (ez biztos), valljuk meg, és Krisztus vére megtisztítja a lelkiismeretünket. Majd kérjük Istentől az engedelmesség Lelkét, hogy ne kövessünk el azt a bűnt újra.

  • toldigabor says:

    Mindenesetre nagyon vígasztaló Spurgeon-nek ez az idézete:
    “Aki vágyódik a megigazulás után, már majdnem elérte.” 🙂

  • Gábor says:

    Kedves toldigabor, ön szerint egyáltalán üdvözülhet-e valaki?
    Előfordulhat, hogy egyetlen ember sem üdvözül?
    Ha mégis vannak akik üdvözülnek, akkor ennek mi az alapja?

    Ajánlom figyelmébe Ádám egyik írását:
    http://www.evangeliumi.hu/konyvtar/konyvek/predestinacio.pdf

    Egy újjászületett ember vallomásai:
    „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül az első én vagyok.” 1Tim 1,15
    Itt Pál jelenidőben írja: „akik közül az első én vagyok”, érdekes, miért nem múlt időben írja hogy: „voltam”?

    „És titeket is, akik halottak voltatok vétkeitekben és bűnös valótok körülmetéletlenségében, ővele együtt életre keltett megbocsátva nekünk minden vétkünket. Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.”Kol 2,13-14
    Itt Pál azt írja a Jézusban hívőknek, hogy minden vétkük meg lett bocsátva.

    Tehát ezek szerint akkor a Krisztusban hívő ember, egyszerre bűnös és bűntelen.

  • toldigabor says:

    Igen ez a kettősség valóban érdekes. Hátha kifejtik néhányan, hogy mit gondolnak erről

  • toldigabor says:

    Itt van például Dániel, akiról semmilyen (kirívó) bűnt nem jegyez fel a Biblia (ettől persze még biztosan voltak azért neki, csak Jézus volt bűntelen) és mégis a 9. részben Izráel vétkei felsorolásánál magát is beleveszi (többes szám első személyt használ), az ő nevükben is bűnvallást tesz, saját magát is hozzájuk számítva.
    Vagy a múlt században is voltak olyan rendkívűl áldott életű prédikátorok, evangélisták, akik bűntvallottak és bánkódtak a bűneiken, pedig a környezetük a kivételes szent életükről számolt be.

  • toldigabor says:

    Kedves Gábor

    Olvastam már néhány hónapja ezt az írást, amit ajánlottál. Van még egy másik pdf is a témával kapcsolatban:
    http://hu.scribd.com/doc/60886816/A-Szentiras-tanitasanak-kifejtese-a-kalvinizmus-ot-pontja-alapjan

  • Bujdosó Marci says:

    Hm. Nem a változás üdvösségünk alapja? Talán ez így igaz, de azért… annak, hogy valaki az örökkévalóságban Isten boldogító színelátásában él, hát nem az alapja (az alapja egyszerűen Isten szeretete, kegyelme, bennfoglalva keresztje) de teljességgel kihagyhatatlan része az illető ténylegesen bűntelen állapota. Nincsen olyan kegyelem (mert nem méltó Istenhez), amely szerint egy “simul-justus-peccator” lélek boldogítóan színelát az örökkévalóságban. Nem tud, nem láthat, nem lehet. Az ezt az ajándékot lehetővé tevő tényleges tisztulás pedig itt a földi életben kell elkezdődjön. (És nagyon valószínű, hogy az Isten elleni gyűlölet és tudatos lázadás állapotában való meghalás örökre kizár ebből, szóval “nem elég” hozzá az, hogy valami “tulajdonítva” van az illető lázadónak.) Akkor miért lenne a megszentelődés afféle melléktünet, amitől teljesen függetlenül jut be valaki az “Úr Lakomájára”?

  • Éva says:

    Olvasom itt a mondatot, hogy Pál apostol jelenidőben beszél. Hogy az ember EGYSZERRE bűnös és bűntelen.
    Kiskoromban azt a bűn-fogalmat tanultam (tanították nekem) hogy TUDVA ÉS AKARVA nem engedelmeskedik Isten parancsának a bűnt elkövető. Közben pedig, igen sokaknak fogalmuk sincs – mert nem hallották/nem hirdették – Isten parancsairól … és a “direkt rosszat” elég nehéz volt mindig elképzelnem, határozottan törekszünk a jóra vagy nem? Tudunk-e bármikor megkülönböztetni jót-rosszat az összes következményével? Ugye, nem…tehát ezt a meghatározást el kell vetni
    főleg akkor, ha az ÚT IGAZSÁG ÉS ÉLET személye előttünk jár.
    De, hogy a bűntelenség és bűnösség mégis hogy “fér meg” egymás mellett? Azért, mert SOHA nem tudunk megfelelni MINDEN szempontból. Nagyon sokat törődtem szegényekkel, de a gyerekeim azt vették észre, hogy velük miért? ők pedig háttérben? Rendes az ilyen anya? nem … szörnyű bűnt követ el a gyermekeivel szemben (ők így élték meg) holott az a MUNKÁM is volt, és SZERZŐDÉS IS kötelezett erre (hogy egyikük kapott új cipőt, az én kislányom pedig csak nézte …) szóval

    EMBERNEK LEHETETLEN – így értem meg Jézust. Csak Istennek lehetséges, vagyis, csak ő tud mindent átlátni, eldönteni a legjobbat ha már a “tökéletesedés” grádicsairól van szó … De ugyanúgy ő tud MEGBOCSÁTANI feltéve, ha mi is megbocsátottunk (mindent). Mert akkor igazulunk meg … ugye?

  • Éva says:

    A példa után nem foglaltam össze röviden előbb: azért lehetetlen embernek tökéletesnek lennie – másképp: azért bűnös az ember mindenképp – mert egyetlen olyan tett sincs, ami egy MÁSIK SZEMPONT szerint ne volna “támadható” – ha értékelünk. Jobb szerintem le is szokni erről: nagyon jót olvastam egy ref.lapon

    “még mi magunk sem ítélhetjük meg magunkat, az ítélet egyedül az Urat illeti” – mennyivel JOBB – nem?

  • Szabados Ádám says:

    Marci, erre külön posztban reagálok majd, szerintem inspirálónak találod majd, mert az 5. századi krisztológiai vitákat fogom analógiaként használni. Most csak annyit, hogy részben egyetértek veled.

  • Szabados Ádám says:

    Éva, nagyon fontosnak tartom, amit írsz. Bármilyen magas szintre is jutunk a szentségben és az engedelmességben, az nem lesz elég. Ezért kell Jézus vérének elfedeznie a bűneinket. Csak az ő igazsága elég.

  • Bujdosó Marci says:

    Várom a bejegyzést! Előre mondom, ha vitatkozni is fogok, nem ez a célom, nem ezért látogatom Divinity-t, (bár, el kell ismernem, néha kifejezetten “negatíve”, az egyet nem értésen keresztül segítesz tisztázni az álláspontomat, de azért sok “pozitív” tanítást is kaptam errefelé…)

    Addig szeretnék még valamit hozzáfűzni, tulajdonképpen nem is a nekem, hanem a fentebb Évának írt válaszba dumálnék bele – egyben a másik cikk alatti kommentemet folytatva:

    Nyilvánvaló, hogy a mi engedelmességünk nem elég, főleg nem önmagában, hiszen az csak válasz a kegyelemre. Az is napnál világosabb, hogy van valami, nevezzük bűnre való hajlamnak, ami csak a földi életünk után, egycsapásra tűnhet el belőlünk. (Szintén Isten kegyelméből, és semmiféleképpen sem a “halálnak köszönhetően”.) Azonban: van a földi életben is olyan állapot, amikor a bűnre való hajlam (a bujaság, a dicsőségvágy és a többi) egymagában áll bennünk mint negatívum, de az akaratunk semmi fokon nem egyezik bele, és ezért a hívő aktuálisan NEM bűnös, HANEM igaz. Persze büszkeségre ilyenkor sincs semmi ok, hiszen ez csak azért lehetséges, mert a múltban elkövetett sok bűnt le lehetett tenni, ISTEN ELVETTE. Sola gratia.

    Az olyan típusú állítások viszont nekem gyanúsak, amik arról szólnak, hogy á, olyan mocsok bűnösök vagyunk, nincs más lehetőségünk mint ilyen mocskoknak maradva bízni a kegyelemben. Ez valahol nem stimmel. Vannak fokozatok. Például állhatunk úgy Isten előtt a kegyelemben, hogy közben érezzük, hogy MÉG mardos pl. a harag. – És igen, lehet a földi hívő úgy megigazult, hogy nem mardossa harag, nem vágyik semmi bűnre, bár benne is benne van még a bűn gyökere, a hajlam, de aktuálisan valóban bűntelen. Noha lehet, hogy egy perc múlva már bűnös lesz… ez a dráma a dologban… – Úgy viszont aligha, hogy na, Jézus igazsága úgyis tulajdonítva vagyon, csalom tovább a feleségem. És nemcsak haragszom, de forralom is a bosszút… így azt hiszem, aligha.

    Tudom, hogy számtalan kérdés merülhet fel, például mi a helyzet a szenvedélybetegségekkel? Vagy lehet-e úgy megigazult valaki, hogy bármit ténylegesen jobban szeret, mint Istent? Az első kérdést most kikerülném, a másodikra szerintem az a válasz, hogy ha az akarata azt mondja, semmit sem akarok jobban szeretni, mint Istent, akkor lehet, ha az érzelmei máshogy állnak is. De ebben az esetben is igaz marad, hogy a megigazulás a MÚLTBELI bűneinket fedezi és törli el, a JELENBEN pedig de facto megszabadít a bűntől, legalábbis a “szívünket”, vagyis a lényünk középpontját, irányultságát. Szubjektíve, és belénk oltva, igazzá téve. Különben nem megigazulás. Noha még nem teljes, nem hatja át az egész lényünk teljességét úgy, mint majd az örökkévalóságban.

  • Éva says:

    Kedvesek
    1. eszembe jutott egy lényegesen jobb példa mint előzőekben a sajátom és
    2. majd tovább fűzöm Marci utolsó mondatát (még nem teljes, nem hatja át az egész lényünk teljességét úgy, mint majd az örökkévalóságban).

    Lényegesen JOBB példa David Wilkersoné: világraszóló munkája ő a Szentléleknek de ugye NEM TUDOTT a felesége mellett lenni amikor kisfia született, hanem sokszáz kilométer távolságban, New Yorkban … a szolgálatban?
    Pedig tudjuk a sorrendet: 1. Az Úr 2. A családunk 3. A gyülekezet/egyházi munka/szegények szolgálata majd ez után a többi. Elméletben és gyakorlatban is de FELÜLÍRJA szándékunkat, eltökéltségünket is az a helyzet, aminek nem vagyunk, nem lehetünk urai… “Az Úr tövist adott … hogy el ne bízzam magam” – írja Pál apostol, de vajon tövis a küldetés, amit NEM LEHETETT másként “szervezni” akkor és ott David Wilkersonnak?!
    A tövis ott lesz mindig és ott is kell maradnia, milyen jó! Kiskorunkban, meghatottan emlékszem, Karácsonyra Jézuska-inget készítettünk papírból, bevagdostuk legalább 30 helyen, és a jó cselekedetnél egy-egyet fel lehetett hajtani, ezzel csipkés lett az ingecske, amit a fa alá szántunk: persze, szülői beleegyezéssel, mosollyal, hogy igen, ezért lehet …
    Jó és helyes ez GYERMEKKORBAN. “De amikor felnőtt lettem, elhagytam a
    gyermek szokásait” írja a szeretethimnuszban Pál apostol.
    Ugyanígy, a szerzetes Luther fényesítgetve életszentségét egyszercsak eljutott a felismerésig: SOHA nem lehetek tökéletes! Csak Jézusban VAGYOK igaz!” Eszembe jut egy dal, “ezért Jézusban Isten igazsága vagyok”innen a “benne vagyok” lét-elem.
    Ez az a “látási élményváltás” amiről T.S.Kuhn is írt, ha úgy tetszik, tudományos forradalom paradigmaváltása, mert tudományt ugye nem tilos emlegetni a Divinity-n :).

    Mégis, mi ez a tudomány? “… ha nem lesz a ti igazságotok az írástudóké és farizeusoké fölött, nem mentek be a mennyek országába”. Máté 5.20.
    Ezért, az út, amely “fényesíti az erényeket”, esetleg, “halmozza” 🙁 gyűjti a jócselekedeteket, és azt gondolja, valamikor ez elég, tévúton jár és most nem is említem ezen az úton a csapdákat. Mert nem lesz ebből, így, soha a “haszontalan szolgák vagyunk, csak a kötelességünket teljesítettük” Lukács 17.10. szerint vagyis, ennek ABSZOLÚT IGAZSÁGÁT képtelenek leszünk belátni.
    Egyetlen úton nincsen csapda, ha megértem, hogy akkor bocsátanak meg nekem, ha ÉN megbocsátok. Ha odatartom a másik arcomat … ha megértem, hogy akkor gazdagszom, ha adok: “Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg a barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, NEHOGY visszahívjanak és viszonozzák neked. Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. S BOLDOG LESZEL MERT nem tudják neked viszonozni.” Lukács 14.12-14.
    Ameddig ezt nem értjük meg, hogy nem “jókodunk” hanem MI KAPUNK, gazdagszunk (igazi kinccsel, ami a mennyben van) a szegények szolgálata által … hogy mi gazdagodunk de IGAZÁN, nem érti Isten gondolatait pedig:
    “Akinek füle van, hallja meg. Aki mást fogságba hurcol, fogságba kerül. Aki karddal öl, annak kard élén kell elhullnia. EZ A SZENTEK ÁLLHATATOSSÁGÁNAK ÉS HITÉNEK ALAPJA.” Jelenések 13. 9-10.

    Nem, nem elég Jézust “te vagy a Messiás, az élő Isten Fia” – kijelentéssel megvallani amikor Jézus megkérdezte hogy “ti kinek tartotok engem” mégis, Péter meg tudta tagadni. Ugyanígy TAGADJUK MEG ha nem bocsátunk meg (mert nem értjük, hogy akkor fakad fel az a víz a lelkünkben amely az örök élet forrása…)
    Ezért mondta Jézus: “ha majd MEGTÉRSZ, te erősíted meg testvéreidet”… tehát Péter akkor még nem tért ahhoz az ALAPHOZ amely “Isten gondolata”, amely az állhatatosság alapja, ti. hogy pontosan az által a kard által “hull el” amit megfogott … Nem értette még, hogy “erőm erőtlenségemben van” ami nem paradoxon – “keresztény paradoxon” – hanem Istennek VALÓSÁGA melybe belépésünk van a(z igazi) megtérés által …

    Lényünk teljességét EZ AZ, AMI ÁT TUDJA HATNI, és ne dobjuk át, hogy majd akkor, az örökkévalóságban. Mert az most van.

  • Éva says:

    Ja, azt már le sem írom, hogy kik a szegények meg a “gazdagok” 🙂

  • F. János says:

    Tisztelt Cypriánu!

    Itt válaszolnék a kérdésére a megigazulással kapcsolatban, melyet 2016. január 11. hétfő – 13:51 kérdezett a “Legjobb olvasmányaim 2015-ben” blogbejegyzésen.

    Amit röviden írtam, az nem egy kimerítő definíció volt, hanem csak egy mondatos reagálás arra, hogy a RKE azt tanítja, hogy megigazuláskor belsőnkben tesz minket Isten igazzá („igazzá és szentté tesz egész valónkban”), aminek semmi köze a megigazulás biblikus tanához. Részletesen nem fejtettem ki.

    Íme, a RKE hivatalos tanítása a megigazulásról a teljesség igénye nélkül (kérlek javíts ki, ha rosszul írom):

    „422. Mi a megigazulás? 1987-1995 2017-2020
    A megigazulás Isten szeretetének legnagyobb műve. Isten irgalmas és ingyenes tette, mellyel eltörli a bűneinket, igazzá és szentté tesz egész valónkban. Ez a Szentlélek kegyelme által történik, amelyet Krisztus szenvedése érdemelt ki számunkra és amelyet Keresztségben kapunk meg. A megigazulás indítja el az ember szabad válaszát: a hitet Krisztusban és az együttműködést a Szentlélek kegyelmével.”

    Trident: [1559] 9. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűnös egyedül a hit által igazul meg, s ezt úgy érti, hogy semmi mással sem kell hozzájárulnia a megigazulás kegyelmének az elnyeréséhez, és hogy az embernek egyáltalán nem kötelessége, hogy akarati tevékenységgel előkészüljön és felkészüljön a megigazulásra: legyen átkozott (kiközösítve) [vö. DH 1532, 1538, 1465, 1460k].

    Trident: [1562] 12. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulttá tevő hit nem más, mint bizalom a Krisztusért bűnbocsátó isteni könyörületben, vagy hogy egyedül e bizakodás tesz megigazulttá: legyen átkozott (kiközösítve) [vö. DH
    1533k].

    Trident: [1563] 13. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűnbocsánat elnyeréséhez minden embernek szükségszerű, hogy biztosan és a saját gyöngeségéből vagy a felkészületlenségéből eredő minden tétovázás nélkül higgye, bűnei meg vannak bocsátva: legyen átkozott (kiközösítve) [vö. DH 1533k 1460k].

    Trident: [1574] 24. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a jócselekedetekkel az elnyert megigazulás nem őrződik meg, s nem is nyer növekedést Isten szemében, hanem a tettek csak az elnyert megigazulás gyümölcsei és jelei, de nem növekedésének okai is: legyen átkozott (kiközösítve) [vö. DH 1535].

    Trident: [1580] 30. kánon. Ha valaki az állítaná, hogy a megigazulás kegyelmének elnyerése után bármelyik bűnösnek a bűnbánat oly mértékben eltünteti a vétkét, és eltörli az örök büntetést érdemlő vádlott-állapotot, hogy megszűnik az időleges büntetést érdemlő bűnösség is, amelytől ti. vagy ebben a világban, vagy a tisztítóhelyen kell megszabadulni, mielőtt bárki is beléphetne a mennyek országába: legyen átkozott (kiközösítve) [vö.DH 1543].

    Erre a kérdésére „Tényleg nincs bennünk az igazság a megigazulással?” a válaszom:

    A biblia tanítása szerint tényleg nincs bennünk az igazság a megigazulással. Az egyetlen igazság, ami a megigazulás alapja, az nem mibennünk van, hanem Krisztusé (Krisztus Igazsága), ami nem belénk kerül, hanem nekünk tulajdoníttatik. A bennünk levő igazság (szentség) növekedése az a megszentelődés tana, de az annyiból más terület, hogy a megszentelődés sosem alapja az Isten előtt való elfogadásunknak, vagyis a megigazulásnak.

    Ha részletesebben érdekel, hogy mit értek a megigazulás biblikus tana alatt, akkor pl. említeném a következő hitvallásokat, melyek elolvasásánál feltűnő az egyetértés:

    Az 1689-es Baptista Hitvallás (Spurgeon kiadó, Arad, 2010)
    Megigazítás

    1. Isten ingyen igazítja meg mindazokat, akiket hatékonyan [végérvényesen] elhív (1). Nem úgy történik ez, hogy igazságot plántál beléjük [hogy igazakká teszi őket], hanem megbocsátja bűneiket, igazaknak nyilvánítja [deklarálja] és fogadja el őket (2) kizárólag Krisztusért, nem azért ami bennük van vagy cselekedeteik alapján (3). Nem azért igazíttatnak meg, mert Isten beszámítja nekik igazságul akár hitüket, akár hitük cselekedetét [gyakorlását] vagy bármilyen egyéb evangéliumi [keresztyén] engedelmességet. Kizárólag és teljes mértékben azért igazíttatnak meg, mert Isten nekik tulajdonítja [számítja be igazságul] Krisztus igazságát, valamint az Ő egész törvény iránti aktív és halálában tanúsított passzív engedelmességét (4). Krisztus igazságosságát hit által fogadják el és arra alapozzák. Ez a hit nem tőlük van, nem maguk idézik elő, hiszen ez Isten ajándéka (5). 1) Róm 3,24; 8,30; 2) Róm 4,5-8; Ef 1,7; 3) 1Kor 1,30-31; Róm 5,17-19; Ef 2,8-10; 4) Fil 3,8-9; 5) Jn 1,12; Róm 5,17.

    2. A Krisztus igazságosságát elfogadó és azon alapuló hit a megigazulás egyetlen eszköze (6). Azonban ez a hit nem meddő [üres] a megigazult egyén életében [ez a hit nem képezi az üdvösség egyetlen bizonyítékát], hanem mindig együtt jár az összes egyéb üdvös ajándékkal [tulajdonsággal]. Ez a hit szeretet által működik, és így nem lehet halott hit (7) [hanem telve van Isten iránti szeretetteljes hálával, alázatosan odaszenteli magát neki és örül, hogy bizonyságot tehet róla]. 6) Róm 3,28; 7) Gal 5,6; Jak 2,17-26.

    3. Halála és engedelmessége révén Krisztus lefizette a megigazultak minden adósságát. A kereszten történt önfeláldozása és a bűneikért járó büntetés elszenvedése által megfelelően [specifikusan], valóságosan, tökéletesen kielégítette az isteni igazságszolgáltatást érdekükben (8). Mivel az Atya érettük adta ide Krisztust és mivel az Ő engedelmességét és engesztelő áldozatát fogadta el az övéké helyett (szabadon és nem azért, mert talált volna valami érdemeset bennük) (9), ezért teljes mértékben és kizárólag ingyen kegyelemből igazíttatnak meg, hogy Isten megkövetelt igazsága és gazdag kegyelme dicsőüljön meg a bűnös megigazításában (10). 8) Zsid 10,14; 1Pt 1,18-19; Ézs 53,5-6; 9) Rám 8,32; 2Kor 5,21; 10) Rám 3,26; Ef 1,6-7; 2,7.

    4. Isten öröktől fogva elrendelte [eldöntötte, elhatározta] az összes kiválasztott megigazítását (11), és az idők teljességében Krisztus meghalt ezek bűneiért és feltámadt megigazulásukért (12). Egyénileg azonban csak akkor igazíttatnak meg, amikor a Szentlélek, a megszabott időben, Krisztus munkájának áldását rájuk alkalmazza (13). 11) Gal 3,8; 1Pt 1,2; 1Tim 2,6; 12) Róm 4,25; 13) Kol 1,21-22; Tit 3,4-7.

    5. Isten folytatja a megigazultak vétkeinek megbocsátását (14). És, noha soha ki nem eshetnek a megigazult helyzetből [státuszból] (15), ha bűnt cselekszenek, Isten atyai nemtetszését váltják ki magukra nézve (16). Ilyenkor, míg meg nem alázzák magukat, be nem vallják bűneiket és nem esedeznek Isten bocsánatáért, valamint meg nem újulnak [újból következetesen járnak] a hitben és bűnbánatban, Isten megvonja tőlük „arcának világosságát” (17). 14) Mt 6,12; 1Jn 1,7-9; 15) Jn 10,28; 16) Zsolt 89,31-33; 17) Zsolt 32,5; Zsolt 51; Mt 26,75.

    6. Az Ószövetség hívőinek megigazulása ugyanúgy ment végbe, mint az Újszövetségben élőké. 18) Róm 4,22-24; Gal 3,9
    ______

    Westminsteri Hitvallás, (Koinónia, Kolozsvár, 1999)
    XI. fejezet A megigazulás

    I. Akiket Isten hatékonyan elhív, azokat ingyen meg is igazítja. Nem úgy, hogy igazságossággal tölti el őket, hanem úgy, hogy megbocsátja bűneiket, mindannyiukat igaznak számítja be és fogadja el. Nem azért, mert valami munkálta volna bennük ezt, vagy tettek volna valamit is érte, hanem egyedül a Krisztus érdeméért. Nem magát a hitet — a hitnek cselekedetét — számítja be nekik, vagy bármi más kegyes engedelmességet, mint saját igazságosságukat, hanem a Krisztus engedelmességét és elégtételét tulajdonítja’ azoknak, akik elfogadják őt, és őrá meg az ő igazságosságára támaszkodnak hit á
    ltal. Ez a hit nem tőlük van, hanem Isten ajándéka.

    II. A hit tehát, mely ekképpen fogadja Krisztust, és az ő igazságosságán nyugszik, a megigazulás egyedüli eszköze. A megigazítottban mégsem egyedül van jelen, hanem mindig társul hozzá az összes üdvösséges áldás. Ezért a hit nem halott, hanem szeretet által munkálkodó hit.

    III. Engedelmessége és halála által Krisztus teljesen elengedte azoknak az adósságát, akiket ilyen módon megigazított és érettük az Atya igazságosságának megfelelő, valóságos és teljes elégtételt szerzett. Mégis, minthogy az Atya őt adta értük és az ő engedelmességét meg elégtételét fogadta el helyettük szabadon, minden érdemük nélkül, megigazulásuk egyedül ingyen kegyelemből van. Mindez pedig azért, hogy Istennek mind tökéletes igazsága, mind pedig gazdag kegyelme a bűnösök megigazításában dicséretet nyerjen.

    IV. Isten öröktől fogva elrendelte minden kiválasztott megigazítását, akiknek a bűnéért az idő teljességében Krisztus meghalt, és akiknek megigazulásáért feltámadt. Mindamellett ez a megigazítás nem történik meg addig, amíg a Szentlélek alkalmas időben ténylegesen szívükre nem helyezi Krisztust.

    V. Isten továbbra is bűneik bocsánatában részesíti azokat, akiket megigazított. Ezek bár sohasem eshetnek ki a megigazulás állapotából, s bűneik miatt Isten atyai nemtetszésével szembesülhetnek, s az ő arcának fénye mindaddig nem ragyog újra feléjük, amíg meg nem alázzák magukat, bűneiket meg nem vallják, bocsánatért nem esedeznek, hitükben és bűnbánatukban meg nem újulnak.

    VI. Mindezeket figyelembe véve az ószövetségi hívők megigazulása teljesen megegyezik az újszövetségi hívők megigazulásával.

    ________

    Ír Hitvallás, (Koinónia, Kolozsvár, 1999)

    A hit általi megigazulás
    34. Isten előtt igazaknak számítunk egyedül a mi Urunk és Megváltónk, a Jézus Krisztus érdeméért, amely hit által a miénk, és nem a mi cselekedeteinkért vagy érdemeinkért. Ezt az igazságot, melyet Isten kegyelméből és Krisztus érdeméért hit által mi magunkhoz ölelünk, Isten is elismeri és elfogadja mint a mi tökéletes és teljes megigazulásunkat.

    35. Noha ez a megigazulás nekünk ingyen van, mégsem minden váltság nélkül a miénk. Isten megmutatta az Ő nagy irgalmát abban, hogy kiszabadított előbbi rabságunkból, anélkül hogy tőlünk váltságdíjat vagy megjobbulást követelt volna; erre ugyanis képtelenek lettünk volna. És mivelhogy senki a világon nem volt képes arra, hogy a maga váltságának akármi kis részét is megfizesse, tetszett a mi mennyei Atyánknak, hogy az Ő végtelen irgalmából, minden mi érdemünk nélkül megszerezze számunkra az Ő Fiának legdrágább érdemét. Ezzel a mi váltságunkat teljesen megfizethette, a törvényt betölthette, és tökéletesen eleget tehetett az Ő igazságának. Így hát Krisztus az igazsága mindazoknak, akik igazán hisznek benne. Ő fizette meg érettük a váltságdíjat az Ő halála által. Ő töltötte be érettük a törvényt, az Ő életében, hogy benne és általa minden igaz keresztyén ember a törvény betöltője lehessen. Azt ugyanis, amire gyengeségünk nem volt képes, Krisztus igazsága véghezvitte. Ily módon Isten igazsága és irgalma öleli egymást: mert az Isten kegyelme nem zárja ki Isten igazságát a mi megigazulásunk tekintetében, csupán az ember igazságát (azaz a mi cselekedeteinkét), hogy ne szolgálhasson a mi megigazulásunk alapjaként.

    36. Amikor azt mondjuk, hogy egyedül hit által igazulunk meg, nem állítjuk, hogy ez a megigazító hít nélkülözhetné az igaz megtérést, reménységet, szeretetet és az Isten félelmét (mert az ilyen hit halott, és meg nem igazíthat); azt sem értjük alatta, hogy az a cselekedetünk, hogy hiszünk Krisztusban, és a bennünk levő hit, önmagában megigazítana, vagy kiérdemelné számunkra a megigazulást (mert ez azt jelentené, hogy valami bennünk levő dolognak érdeméért vagy ereje által tartanánk magunkat megváltottaknak); ennek viszont az igazi értelme és jelentése az, hogy bár halljuk Isten szavát és elhisszük, és bár a hit, a reménység, a szeretet, a megtérés és az Isten félelme bennünk mind megvannak megannyi jócselekedettel együtt, mégis le kell mondanunk minden említett erényünkről — hitünk, reményünk, szeretetünk, valamint minden általunk elkövetett, elkövetendő vagy elkövethető jócselekedet — érdeméről. Ezek ugyanis mind túl erőtelen, tökéletlen és elégtelen dolgok ahhoz, hogy bűneink bocsánatát és a megigazulást nekünk megszerezzék, amiért is nekünk egyedül Isten irgalmában és az Ő legdrágább Fiának, a mi Megváltónknak, Üdvözítőnknek és Megigazítónknak, a Jézus Krisztusnak nevében kell bíznunk. Mindazonáltal mivel megigazulásunk dolgában a hit bennünket egyenesen Jézus Krisztushoz irányít, és mivel az Isten által adott hittel ragadjuk meg Isten irgalmának ígéretét és bűneink bocsánatát (amit semmi más erényünk vagy cselekedetünk el nem érhet), ezért mondja az Írás, hogy a hit cselekedetek nélkül igazít meg, az egyház régi atyái pedig hasonló céllal mondják, hogy egyedül a hit igazít meg.

    37. A megigazító hit több, mint a keresztyén vallás tételeinek közönséges elhívése, és az Isten Igéjének igazsága felől való általános meggyőződés: jelenti egyben az evangélium kegyelmes ígéreteinek sajátos alkalmazását is a saját lelkünk vigasztalására, ami által megragadjuk Krisztust, minden jótéteményével együtt; ugyanakkor azt az Istenbe vetett komoly bizodalmat is, hogy Ő irgalmas lesz irántunk az Ő egyetlen Fia érdeméért. Így hát az igazán hívő bizonyos lehet a hitnek bizonyossága által bűneinek bocsánata és a Krisztus által megszerzett örök üdvössége felől.

    38. Az igaz, élő, megigazító hit és az Isten megszentelő Lelke az újjászületett emberből sem végképpen, sem teljes mértékben ki nem hunyhat és el nem tíínhet.

    ________

    Belga Hitvallás, (Koinónia, Kolozsvár, 1998)

    22. cikkely A megigazító hit és a hit általi megigazulás
    Hisszük, hogy a Szentlélek igaz hitet gerjeszt fel szívünkben, hogy eljussunk e nagy titok igaz ismeretére, amellyel magunkba fogadjuk Krisztust minden érdemeivel együtt, amellyel őt tulajdonunkká tesszük, és amely rajta kívül hatalmasabbat nem keres. Mert vagy nincs meg Jézus Krisztusban minden, ami üdvösségünkre szükséges, vagy ha megvan benne, akkor azok, akik hit által Jézus Krisztust birtokolják, a teljes üdvösséget nyerik el. Ezért egyetértünk azzal, hogy Isten elleni gyalázatos káromlás azt állítani, hogy Jézus Krisztus nem elegendő, hanem rajta kívül még másra is szükségünk van. Ebből ugyanis az következnék, hogy Jézus Krisztus csak részben üdvözítő. Méltán mondjuk Pállal, hogy hit által igazulunk meg, vagy hitből, cselekedetek nélkül. (Róm 3,27) Még világosabban szólva, semmiképp sem gondoljuk, hogy maga a hit igazít meg minket, mivel az csupán eszköz, mellyel Krisztust, a mi igazságunkat megragadjuk, aki nekünk tulajdonította minden érdemét, érettünk és helyettünk tett oly sok szent cselekedetét; ő tehát a mi igazságunk. A hit pedig eszköz, mellyel közösségben maradunk vele és minden ő jótéteményével, és mert azokat érettünk cselekedte, bőségesen elegendőek a bűneinkből való feloldozásra.
    Zsolt 51,8; I f 1,17,18; 1Thess 1,6; 1Kor 2,12; Gal 2,21; Jer 23,6; 1Kor 1,20; Jer 51,10; 1Kor 15,3; Mt 1,21; Róm 8,1; 3,20,28; Gal 2,16; Zsid 7,19; Róm 8,29,33; ApCsel 13,28; 1Pt 1,4; Róm 10,3.5.9; Lk 1,77; Tit 3,5; Zsolt 32,1; Róm 4,5; Róm 3,24,27; Fi! 3,9; 2Tim 1,9; Zsolt 115,1; 1Kor 4,7; Róm 4,2.

    23. cikkely Igazságunk, amellyel Isten előtt megállhatunk
    Hisszük, hogy üdvösségünk azon áll, hogy bűneink bocsánatot nyertek Jézus Krisztusért, és ez a mi igazságunk is Isten előtt, amint azt Dávid és Pál tanítja mondván: boldog az az ember, akinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül. (Róm 4,7; Zsolt 32,2) Ugyanazon apostol mondja másutt: ingyen vagyis kegyelemből igazulunk meg, megváltás által, amely Jézus Krisztusban van. (Róm 3,24) Ezért ezt a biztos fundamentumot örökre Megtartjuk, minden dicsőséget Istennek adunk, megalázván magunkat őelőtte. Önmagúnkat csak annyira tartjuk, amilyenek valójában vagyunk, és nem tulajdonítunk semmit magunknak avagy érdemeinknek, hanem egyedül a megfeszített Jézus Krisztus engedelmességére támaszkodunk, és ebben megnyugszunk. Mindez pedig akkor lesz a miénk, ha hiszünk őbenne. Ezek elegendők minden alkalmatlanságunk elfedésére, és arra, hogy bizalommal közeledjünk Istenhez, (Ef 3,12) továbbá arra, hogy elűzzük szívünkből a félelmet, a borzadást és a rettegést, és ne kövessük amaz első szülőnk példáját, aki remegve fügefalevéllel próbálta eltakarni meztelenségét. És valóban, hogyha önmagunkban vagy bármilyen más kicsiny teremtményben bízva kellene Isten elé járulnunk, akkor (ó jaj) azon nyomban elpusztulnánk. Így mindnyájunknak imádkoznunk kell Dáviddal együtt: Uram, ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted. (Zsolt 143,2)

    Zsid 11,7; Ef 2,8; 2Kor 5,19; 1Tim 2,6; 1 Jn 2,1; 1Móz 3,7; (Róm 5,19) Róm 4,6; ApCscl 4,12; Ez 36,23-32; 5Móz 27,26; Jak 2,10; 1Móz 3,7; Zsolt 143,2; Lk 16,15; Jób 1; 1Kor 4,4; Zsolt 18,28; Zof 3,11; Zsid 10,20.

    ______

    A heidelbergi Káté, (Kálvin János Kiadó, Budapest, 2008)

    58. Kérdés: Micsoda vigasztalásod van az örök életről szóló hittételből?
    Felelet: Az, hogy miután már most is érzem szívemben az örök boldogság kezdetét, (Rm. 5 : 1, 2 Kor. 5:2.) e halandó élet után tökéletes üdvösségben lesz részem, amilyent szem nem látott, fül nem hallott, sem ember szíve soha meg nem gondolt, hogy abban Istent mindörökké magasztaljam. (1 Kor. 2:9, Jn. 17:3, 2 Pt.1:3.)

    59. Kérdés: Mi hasznát veszed, ha mindezeket hiszed?
    Felelet: Azt, hogy Isten előtt Krisztusban megigazulok és az örök életnek örököse vagyok. Hab. 2 : 4, Jn. 3:36, Rm.1:18-17, Fil. 3:9.

    60. Kérdés: Mimódon igazulsz meg Isten előtt?
    Felelet: Egyedül a Jézus Krisztusban való igaz hit által, (Rm. 3 : 21-22. 24. 28, Gal. 2:16, Ef. 2:18, Fil. 3:9.) oly módon, hogy bár lelkiismeretem vádol, hogy Istennek minden parancsolata ellen súlyosan vétkeztem és soha azoknak egyikét sem tartottam meg, sőt még mindig hajlandó vagyok minden gonoszra, (2Rm. 3:9, 7:23) Isten mégis minden érdemem nélkül, (3Tit. 3:5.) ingyen kegyelméből, (Rm. 3:24, Ef.2:8. ) nekem ajándékozza és tulajdonítja Krisztusnak tökéletes elégtételét, (1 Jn.2:2.) igazságát (igaz-voltát) és szentségét, (Rm. 4:4, 2Kor.5:19, 1Jn.2:1.) mintha soha semmi bűnöm nem lett volna, sőt mintha mindenben olyan engedelmes lettem volna, (Rm. 3:24-25.) amilyen engedelmes volt érettem Krisztus, (Rm. 4:6-8, 5:9. 18-19, 2Kor.5:21. ) – de csak akkor, ha e jótéteményeket hívő szívvel elfogadom. (Jn. 3:18, Rm.3:22.) –

    61. Kérdés: Miért mondod, hogy egyedül csak hit által igazulsz meg?
    Felelet: Nem mintha hitem érdeméért volnék kedves Isten előtt, hanem azért, mert egyedül Krisztus elégtétele, igazsága (igaz-volta) és szentsége az én igazságom Isten előtt és ezt semmi más módon nem fogadhatom el, sem sajátommá nem tehetem, hanem csak egyedül hit által. (1 Kor. 1:30, 2:2, 1Jn. 5:10. )

    62. Kérdés: Miért nem számíthatnak a mi jó cselekedeteink Isten előtt való igazságunkként vagy annak valami részeként?
    Felelet: Azért, mert annak az igazságnak, amely Isten ítélőszéke előtt megállhat, teljesen tökéletesnek és az Isten törvényével egészen megegyezőnek kell lennie, (5 Móz. 27:26, Gal. 3:10, Jk. 2:10.) a mi legjobb cselekedeteink is azonban ebben az életben mind tökéletlenek és bűnnel beszennyezettek. (Zsolt. 130:3, Ézs. 64:6, Jk.3:2, 1 Jn. 1:8.

    63. Kérdés: Nincsen hát semmi érdemük a mi jó cselekedeteinknek, holott Isten azt ígéri, hogy azokat mind e földi, mind a jövendőbeli életben megjutalmazza?
    Felelet: Ez a megjutalmazás nem érdemünkért, hanem kegyelemből történik. (Lk. 17:10, Rm.11:36. )

    64. Kérdés: Nem nevel-e ez a tanítás könnyelmű és elvetemült embereket?
    Felelet: Nem, mert lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba oltattak, a háládatosság gyümölcseit ne teremjék. (Mt. 7:18, Jn. 15:5, Rm.8:14. )
    ______

    Ezek alapján kérdezem, hogy Ön egyet ért a fenti protestáns hitvallásokkal? Ha valamivel nem ért egyet, mi az pontosan?

    Erre
    „Ha gondolja jelöljön ki valami katolikus témájú posztot, és tárgyaljuk ki ezt, és hogy az Eukarisztia katolikus értelmezés miért nem ellentétes a Zsidókhoz írt levéllel, miért jogos máig az Ön által szó szerint idézett tridenti átok ( hogy ” a hit abba vetett remény”… stb)”)
    kérem Ön, vagy Ádám jelöljön ki egy blogtémát, mert nem ehhez fűződik:

    Tisztelettel,

    János

  • Cypránus says:

    Tisztelt F. János!
    (Kérem ne románosítsa a nick-nevemet 🙂 ..Szt. Cypriánus észak-afrikai volt, valószínűleg pun származású)

    Persze Ön most beidézett egy csomó protestáns hitvallást, de hol marad a Biblia? Az a legfőbb tekintély, nem? 🙂
    Honnan tudjam, hogy a belga hitvallást kell elfogadnom, nem mondjuk az I. Vatikáni Zsinatot?

    Amúgy megvallom őszintén, számomra is vízválasztó volt ez a kérdés, csak éppen a másik irányba.
    Még 2013-2014 telén történt, amikor egy református házicsoportba jártam (vállaltan katolikusként) .
    Ott előkerült ez a kérdés, Luther “frappáns” hasonlataival együtt, mint hogy olyanok vagyunk, mint a hóval betakart trágya. Isten igazsága betakar minket, trágyákat, és az Úr “fölveszi az isteni szemüveget” (ez már nem Luther) és bűntelennek tart minket.
    Ott szembesültem újra azzal, hogy a magyar reformátusok nagy része egyáltalán nem kálvinista, mert szinte mindenki erősen arminiánus nézeteket vallott, és sokszor nem is igazán “protestáns” , mert nem nagyon tudtak mit kezdeni a hóval takart trágya gondolatával.

    Magam pedig arra ébredtem, rá, ez az egész voltaképpen mennyire nem győz meg, egyszerűen mennyire jogászkodó és mesterséges SZÁMOMRA. Más számára persze lehet megvilágosító erejű igazság.
    De számomra: mintha egy élőlényt fizikai fogalmakkal írnék le.

    Ezt félve írom le, biztosan van rengeteg ember, aki ebben a gondolatban vigasztalót és valami hatalmasat talál, és joggal. Nos, én nem tartozom ezen csoportba. De ez lelki beállítódás kérdése is, az illető Hölgynek a volt házicsoportomban hatalmas erőt adott, hogy Isten nem látja őt a bűneivel.
    Ki vitatja, hogy ez az Isteni Gondviselés ajándéka lehet számára? De van , akinek ez a leírás egyszerűen nem működik. Több kérdést gerjeszt, mint választ.

    Ráadásul protestáns szemmel is elindul a megszentelődés, tehát mégiscsak van köze egy bennünk lévő munkához. (mármint Szentlélek munkájára gondoltam.)

    Szóval egy református házicsoportban értettem meg, hogy a Megigazulás/megszentelődés /megistenülés katolikus fölfogása inkább olyan, mint a trágyába helyezett virágmag. Idegen ?
    Persze.
    azonos a trágyával?
    Nem.
    A trágya cselekvőképes érdeme , hogy a virágmag kihajt, és fölfalja, magába asszimilálja?
    Nem.

    De ebben benne van a katolikus felfogás: a kegyelem tökéletesíti a természetet.

    De mielőtt túltolnám a katolikus -protestáns biciklit, nem véletlen, hogy a lutheránusokkal sikerült közös megigazulástani nyilatkozatot aláírni a katolikusoknak .
    Hiszen ha nem modellekben gondolkodunk, hanem a lényegben, akkor is nyilvánvaló, a Megigazulás kegyelem, és a növekedés is kegyelem, akárki akármit gondol a kettő viszonyáról, hogy 1) azonos , vagy 2) összetartozó és kettő, vagy 3) nem összetartozó, és kettő dolog .

  • Cypránus says:

    helyesírási javítás: természetesen Belga Hitvallás, nagybetűvel.

  • F. János says:

    Tisztelt Cypránus,

    Sorban:
    „Persze Ön most beidézett egy csomó protestáns hitvallást, de hol marad a Biblia? Az a legfőbb tekintély, nem? „

    Megszámoltam, és több mint 120 igehelyre van utalás a hitvallásokban, amit bemásoltam. Megjegyzem, hogy nem google-ból másoltam, hanem könyvekből, és ha vettem a fáradtságot erre, akkor legalább azt gondoltam hogy végigfutja. A Westminsteri Hitvallásnál kihagytam a sok igehelyre utalást, mert több volt az utalás mennyisége, mint maga a hitvallás. (kb 2x-se)

    „Magam pedig arra ébredtem, rá, ez az egész voltaképpen mennyire nem győz meg, egyszerűen mennyire jogászkodó és mesterséges SZÁMOMRA. Más számára persze lehet megvilágosító erejű igazság.
    De számomra: mintha egy élőlényt fizikai fogalmakkal írnék le.”

    Megértem. Ha beszélne nekem valaki arról, hogy az áttétes rákos betegséget hogyan tudják meggyógyítani egy csodálatos új orvosi módszerrel, akkor lehet, hogy belealszok, mert nem vagyok érintett. De ha éppen én vagyok áttétes, akkor már nem is olyan unalmas egyszerre.
    Ha valaki Isten kegyelméből felébred, (Mk. 2:17: mikor Jézus ezt meghallotta, azt mondta nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.) és elkezdi úgy látni magát, mint elveszett, lelkileg halott, velejéig romlott, Isten haragját kiérdemlő ember, akkor nem tud megnyugodni a lelkiismerete, csak ha megérti, hogy mi az alapja Isten bocsánatának.
    Ha valaki ismeri magát úgy, ahogy Isten ismeri őt, akkor soha nem lesz békessége egy percig sem, míg meg nem ismeri az evangéliumot, ami arról szól, hogy Isten az istentelen embert jelenti ki igaznak, nem azért mert „munkálkodik”, hanem mert hisz abban, aki megigazítja az ISTENTELENT. Róma 4.3-8: De mit mond az Írás? Hitt Ábrahám Istennek, és ezt ő igazságul számította be neki. Aki munkálkodik, annak a bért nem kegyelemből számítják be, hanem tartozás szerint. Aki azonban nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, annak a hitét számítják be igazságul. Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül. Boldogok, akiknek megbocsáttattak hamisságaik, és akiknek elfedeztettek bűneik. Boldog ember az, akinek az Úr a bűnt nem számítja be.

    Ha az én megigazulásom nem nekem tulajdonított igazság, hanem „igazzá és szentté tesz egész valónkban”, és ha nem egyedül hit által igazulok meg, hanem szükséges valamilyenfajta „akarati tevékenységgel előkészüljön és felkészüljön a megigazulásra”, akkor sosem tudhatnám, hogy vajon előkészültem megfelelően?
    Ha nekem kéne megőriznem a megigazulásomat jócselekedetekkel, és annak még növekednie is kell, akkor hogyan lehet igaz békességem, amiről Róm. 5.1 beszél? (Trident: [1574] 24. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a jócselekedetekkel az elnyert megigazulás nem őrződik meg, s nem is nyer növekedést Isten szemében, hanem a tettek csak az elnyert megigazulás gyümölcsei és jelei, de nem növekedésének okai is: legyen átkozott (kiközösítve) [vö. DH 1535].)
    Hát ha még azt olvassuk a RKE tanításában, hogy el is veszíthetem megigazulásomat, amit újra vissza kell nyernem a bűnbánat szentségén keresztül?

    De mielőtt akaratlanul is azt sugallanám, hogy az egyetlen baj, hogy a RKE megigazulás tanával nem lehet igaz békessége az embernek, le kell írnom, hogy a tét nagyobb: örök élet, vagy örök szenvedés. Sajnos nagyon igaz a bogbejegyzés címe: „Ismerjük a tant, melyen „az Egyház áll vagy bukik”?”. De igaz lenne ez a cím is: Ismerjük a tant, melyen az egyén üdvössége áll vagy bukik? (Ádám, kérlek javíts ki, ha tévesen írom)

    Higgye el nekem, hogy a fent idézett protestáns hitvallások nem szárazok, lelketlenek, hanem örök élet van elrejtve bennük. Az, hogy néha mintha túl precízen, körültekintően fogalmaznának, csak azért van, mert az ember sokféleképpen tekeri, hamisítja az igaz tanítást, ami által lehetséges egyedül megállni Isten előtt.

    A LUTHERÁNUS-KATOLIKUS KÖZÖS NYILATKOZAT A MEGIGAZULÁSRÓL említéséről csak röviden jelezném, hogy nem arról van szó, hogy a RKE újradefiniálta volna a reformáció óta, vagy nézeteit megváltoztatta volna, (hiszen minden kijelentése a témában ma is áll, amit a Tridenti Zsinaton megfogalmazott) hanem arról, hogy kihagytak minden olyan megfogalmazást, ami egyértelműsítette volna a különbséget. Sajnos inkább arról szól ez a dokumentum, hogy fontosabb a Lutheránus egyháznak a látszat hamis egység, mint a megigazulás tana.

    C. H. Spurgeon szavai erről az egységről beszélnek:
    „…Juhokként küldettünk ma farkasok közé; lehet megegyezés? Lángra lobbantottak, hogy égjünk a sötétben; lehet egyetértés? Avagy nem maga Krisztus mondotta: »Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békét hozzak e földre, nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy fegyvert!« Értsétek meg, ez a legigazabb módja annak, ahogy a Szellem egységének megőrzésére törekedhetünk, mert Krisztus, a harc embere Jézus is, a béketeremtő. Ám a tartós szellemi béke létrehozásához a gonoszság falanxát szét kell zúzni, a sötétség egységét pedig pozdorjává törni. Azért imádkozom, hogy Isten mindörökre őrizzen meg bennünket az olyan egységtől, amelyben az igazságot semmibe veszik, amelyben az elvek helyére fortélyok lépnek, s amelyben a keresztény hőst ékesítő nemes és férfias erényeket a szeretetről való nőies affektálás váltja föl. Azaz élők javaiban nincs már osztályrészük. Van egyfajta egység, mely ritkán bomlik fel: az ördögök egysége, kik hatalmas hűbéruruk szolgálatában sohasem mondanak ellent és nem civakodnak – e rettenetes egységtől tarts meg, ó mennynek Istene!… Minden olyan egység rombolása, amely nem igazságon alapszik, a Szellemtől való egység építését készíti elő…” Úr szabadítson meg bennünket a szava és akarata iránti közönytől, mert ez hozza létre azt a levegőt is mérföldekre megdermesztő hideg egységet, amilyent a heggyé fagyott jégtömeg áraszt magából; a sírjaikban szendergő holtak egységét, akik már semmiért sem küzdenek… (The C. H. Spurgeon Collection, The Metropolitan Tabernacle Pulpit, Vol. 11, 3–4. p.)

    Szeretettel,

    János

  • Cypriánus says:

    Tisztelt János!
    igazán köszönöm, hogy így aggódik értem !
    De sajnos nem szeretnék protestáns lenni, ez van. 🙂 Számomra több kérdést vetne föl , mint amennyit megoldana.
    (Konkrétan most egy sem jut eszembe, amit megoldana.Ha gondolkozom rajta, azért biztosan lenne.)

  • Cypriánus says:

    (még annyi, hogy természetesen elolvastam amit írt, láttam benne az igehelyeket is, csak a hitvallások beidézésén próbáltam -kevés sikerrel -humorizálni.
    Hát nem kevés munka lehetett beírnia! Egyébként ezt abszolút díjazom.
    De látom, Ön a “konfesszionális-Sola Scriptura csapatban” játszik, nem a “Solo Scriptura” (a Bibliám és én elegen vagyunk ) csapatban.
    Abból amit írt, nekem az jön le, valószínűleg kálvinista meggyőződésű baptista lehet Erdélyben, vagy a Partiumban. )

    Sok áldást Önre!

  • dzsaszper says:

    Kedves F. János,

    hadd próbáljak meg a kánaáni nyelvjárások közt tolmácsolni egy kicsit.
    Fókuszálok az idézett katolikus tanításokra.

    A 422-vel nem értem, mi a probléma.
    Trident [1559]: itt szerintem a Jak 2,14-20 van a háttérben. Nem látom, hogy érdemben mást mondana a katolikus dokumentum, mint a Szentírás.
    Itt inkább van szó igeértelmezési vitáról és hangsúlykülönbségről, mint tévtanításról.
    A Trident [1562] az én olvasatomban arról szól, hogy nem mi igazítjuk meg magunkat a bizakodásunkkal, hanem Isten igazít meg minket.
    A Trident [1563]-mal nem egészen értem, mi a probléma, ez csak megerősíti az előző értelmezésemet. Ha János apostolnak meg kellett írnia az 1Jn 5,13-at, akkor alighanem voltak tétovázó üdvözülők.
    A Trident [1574] nekem is igen furcsa, de szövegkörnyezet nélkül óvatos lennék az értelmezésével… és első körben párbeszédet tartok szükségesnek.
    A Trident [1580]-nal legfeljebb a tisztítótűz miatt lehetne problémám, de mivel ott a logikai vagy az ebben a világvan való időleges büntetéssel, az igaz vagy hamis együttesen igaz, tehát a mondat egésze emiatt számomra rendben van 🙂

  • Cypriánus says:

    Dzsaszper, a magam részéről értékelem, hogy hidakat próbálsz építeni 🙂

  • F. János says:

    Kedves Dzsaszper,

    Köszönöm a kérdéseket. Sajnos túl rövidek és tömörek, ezért nehéz néha eldöntenem, hogy pontosan mire is gondolsz. Azért megpróbálok valahogy válaszolni.
    Hogy tisztán láss, a Tridenti Zsinatról vett idézeteim többségét innen vettem: http://www.depositum.hu/trident.doc

    Ha nem tévedek, általánosan mellette állsz a RKE, és a Tridenti zsinat által vallott megigazulás tanának.
    Akkor sorban:
    _______________________________
    1. „A 422-vel nem értem, mi a probléma.”

    „422. Mi a megigazulás? 1987-1995 2017-2020
    A megigazulás Isten szeretetének legnagyobb műve. Isten irgalmas és ingyenes tette, mellyel eltörli a bűneinket, igazzá és szentté tesz egész valónkban. Ez a Szentlélek kegyelme által történik, amelyet Krisztus szenvedése érdemelt ki számunkra és amelyet Keresztségben kapunk meg. A megigazulás indítja el az ember szabad válaszát: a hitet Krisztusban és az együttműködést a Szentlélek kegyelmével.”

    Itt az egyik probléma, hogy nem igaz, hogy ha valaki megigazul, (igaznak nyílváníttatik Isten ellőtt), akkor ez a megigazulás „igazzá és szentté tesz egész valónkban”. Vagyis a Biblia tanítása szerint a megigazulás az sosem arról szól ami bennünk történik (megszentelődés), hanem arról amit Isten kijelent rólunk.

    Mit jelent a szó megigazít? Talán egy igevers jól bemutatja Péld 17.15: „Aki igaznak mondja a bűnöst, és kárhoztatja az igazat: mindkettőt egyaránt utálja az ÚR.” (He who justifies the wicked and he who condemns the righteous are both alike an abomination to the Lord.)

    Ez az igevers azért fontos, mert a megigazít (justifies) szót jól úgy fordítja Károli, hogy igaznak mondja (igaznak deklarálja, jelenti ki), és szembe állítja a kárhoztatja szóval. Mindkettő egy jogi, (forensic) kifejezés. Mikor valaki áll a bíró előtt, és megvizsgálva a bizonyítékokat, kihirdeti a bíró az ítéletet, akkor senkit nem tesz igazzá, sem gonosszá, hanem kijelent igaznak, vagy kárhoztat (kijelent bűnösnek). Hasonlóan: Jób 9:3, Zsolt 143.2, Róm. 4:1-3, 4:6: Amint Dávid is boldognak mondja azt az embert, akinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül. Apcsel 13:39: És mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.

    Róm. 8:33-34: „Ki vádolja Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki az, aki kárhoztat? Krisztus, aki meghalt, sőt aki fel is támadt, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk.”
    Itt is nagyon nyilvánvaló, hogy a kifejezések: megigazít, kárhoztat ellentétként szerepel, jogi kifejezésként.
    Tehát mikor az újszövetségben a megigazulás tanáról olvasunk, sosem helyes, ha úgy értelmezzük, hogy Isten valamit tesz bennünk, hanem úgy, hogy Isten, mint bírónk, kijelenti rólunk hogy igaznak fogad el, igaznak lát bennünket. Ha őszinték vagyunk, akkor be kell látnunk, hogy mikor hiszünk, és megigazulunk, akkor nem igaz, hogy „igazzá és szentté tesz egész valónkban”, mint a RKE tanítja.

    A másik nem biblikus tanítás a 422-ben ez a rész: „és amelyet Keresztségben kapunk meg”. A Biblia sehol nem tanítja a keresztség által, mint egy szentség által történő megigazulást (mint ahogyan a keresztség általi újjászületést sem, de ez most nem ide tartozik)
    Teli van a Biblia a hit általi megigazulással: Apcsel 13:39 „megigazul, aki hisz.”, Róm 10:10 „Mert szívvel hisszük, hogy megigazulunk”, Gal 2:16 „hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből”, Róm 3:28 „ Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg”, Róm 5:1 „Mivel tehát hit által igazultunk meg…” csak hogy egy párat említsek, de sosem találunk olyat hogy keresztség által igazulnánk meg.

    Ne vedd rosszmájúságnak, de teljesen logikus, hogy a RKE ez még jobban kihangsúlyozza az ellenreformáció zsinatán: Trident 1529, 10 kánon: „Eszköz-oka pedig a keresztség szentsége, amely „a hit szentsége”, amelynek híján soha senki nem részesülhet a megigazulásban. „
    Ez azért fontos a RKE számára (meglátásom szerint), mert így pórázon tarthatja a híveit. Ha csak a keresztség kiszolgálása által igazulhatsz meg, akkor hozzá vagy kötve az egyházhoz, és nála kell keresned. 2. Vatikáni Zs.: „Az üdvösség eszközeit hiánytalanul ugyanis csak Krisztus katolikus Egyházában, az üdvösség egyetemes eszközében érhetjük el.”
    Mennyire idegen ez attól az egyszerűségtől, hogy Apcsel 13:39 „megigazul, aki hisz.”.
    _______________________________
    „Dzsaszper: Trident [1559]: itt szerintem a Jak 2,14-20 van a háttérben. Nem látom, hogy érdemben mást mondana a katolikus dokumentum, mint a Szentírás.”

    Trident: [1559] 9. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a bűnös egyedül a hit által igazul meg, s ezt úgy érti, hogy semmi mással sem kell hozzájárulnia a megigazulás kegyelmének az elnyeréséhez, és hogy az embernek egyáltalán nem kötelessége, hogy akarati tevékenységgel előkészüljön és felkészüljön a megigazulásra: legyen átkozott (kiközösítve) [vö. DH 1532, 1538, 1465, 1460k].

    Hagy mutassam meg, hogy Jakab 2:14-20 nem tanítja a cselekedetek általi megigazulást, vagy hogy a megigazuláshoz szükséges előkészülni, felkészülni.

    Kettős megigazulás van Istennél: az egyik deklaratív, a másik demonstratív. Az elsőt Pál tanítja (pl. Róma 3-4, Gal, stb.), ahol megigazulásról beszél a törvény cselekedetei nélkül. A második a Jakabé, mikor a cselekedetek általi megigazulásról van szó, de olyan értelemben, hogy a cselekedetek igazolják, hogy valódi volt a megigazulás. Tudniillik ha tényleg hittünk megigazulásunkra, akkor az azt jelenti, hogy újjá is születtünk, és Isten megszentelő munkája elkezdődött a Szentlélek bennünk végzett munkájával, ami élő, szeretet által munkálkodó hit. Innen a mondat: Jak 2:14 Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, cselekedetei pedig nincsenek? Vajon megtarthatja-e őt a hite? (ez a fajta hite, ami nem eredményez cselekedeteket, mint helyesebben van fordítva az ESV fordításban: „What good is it, my brothers, if someone says he has faith but does not have works? Can THAT faith save him?” Jak 2:17 „Így a hit is, ha nincsenek cselekedetei, halott önmagában.” is ezt támasztja alá, hogy nem beszélhet valaki arról, hogy hit által megigazult, mikor a hite nem eredményezett megváltozott életet, cselekedeteket.
    Tehát Jakab nem azt tanítja, hogy cselekedetek + hit által igazulunk meg, hanem az olyan hit által, ami cselekedetekben nyilvánul meg.
    Hagy idézzem Ádámot:

    A tévtanítás ami ellen Pál küzd: HIT + CSELEKEDETEK = MEGIGAZULÁS

    Tévtanítás ami ellen Jakab küzd: HIT = MEGIGAZULÁS – CSELEKEDETEK

    Pál és Jakab tanítása: HIT = MEGIGAZULÁS + CSELEKEDETEK

    Így már érthető, hogy miért tévtanítás ez: „Ha valaki azt állítaná, hogy a bűnös egyedül a hit által igazul meg, s ezt úgy érti, hogy semmi mással sem kell hozzájárulnia a megigazulás kegyelmének az elnyeréséhez, … legyen átkozott (kiközösítve).”

    Pedig a megigazulás kegyelmét egyedül hit által nyerjük el, és semmi mással nem járulunk hozzá annak elnyeréséhez (sem előkészülettel, sem semmivel!).
    _______________________________
    „A Trident [1562] az én olvasatomban arról szól, hogy nem mi igazítjuk meg magunkat a bizakodásunkkal, hanem Isten igazít meg minket.”

    Trident: [1562] 12. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulttá tevő hit nem más, mint bizalom a Krisztusért bűnbocsátó isteni könyörületben, vagy hogy egyedül e bizakodás tesz megigazulttá: legyen átkozott (kiközösítve) [vö. DH
    1533k].

    Angolul: Canon XII. If any one shall say, that justifying faith is nothing else but confidence in the divine mercy which remits sins for Christ’s sake; or that it is this confidence alone by which we are justified; let him be anathema.
    Canon IX. If any one shall say, that by faith alone the impious is justified; so as to mean that nothing else is required to co-operate in order unto the obtaining the grace of justification, and that it is not in any respect necessary that he be prepared and disposed by the movement of his own will; let him be anathema.

    Ez természetesen tagadja Pál tanítását a Bibliában, hogy cselekedetektől függetlenül igazítja meg Isten az ISTENTELENT. (Róm 4:5 Aki azonban nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, annak a hitét számítják be igazságul.) Hogy úgy mondjam, a megigazulásnak egyetlen eszköze a HIT, és az egyetlen feltétele, hogy belátjuk, hogy semmit nem tudunk tenni érte, hogy Isten igaznak fogadjon el minket (még előkészülni sem tudunk, sőt tilos próbálkozni elkőkészületekkel, („kötelessége, hogy akarati tevékenységgel előkészüljön és felkészüljön a megigazulásra”). Úgy ahogy vagyunk, szennyesen, istentelenül kell mennünk hittel Istenhez, semmire sem tekintve, egyedül Jézus helyettes áldozatára, azt elfogadva. Ez az a hit, amit egyedül megigazít egy egyént, és ez az egyszerű hit, bizalom amit elítél, és átkoz a Tridenti zsinat.

    Kérlek írd meg te hogyan érted ezt a mondatodat: „az én olvasatomban arról szól, hogy nem mi igazítjuk meg magunkat a bizakodásunkkal, hanem Isten igazít meg minket”, mert nem értem mit értesz a te olvasatod alatt.. a 9. kánont azért tettem alá, mert úgy jobban érthető, hogy mit is érthetett alatta a Zsinat.
    _______________________________
    „A Trident [1563]-mal nem egészen értem, mi a probléma, ez csak megerősíti az előző értelmezésemet. Ha János apostolnak meg kellett írnia az 1Jn 5,13-at, akkor alighanem voltak tétovázó üdvözülők.”

    Itt elolvastam most angolul is, és egyetértek veled, rosszul értettem. Úgy értettem, hogy a határozat a megigazulás bizonyossága ellen beszél általánosan itt, (amiről beszél máshol, hogy senki nem tudhatja, hogy üdvözülni fog, vagy hogy a kiválasztottal között van, csak direkt kijelentés útján) de valójában az ellen, hogy csak azok megigazultak, akik biztosan hiszik hogy megigazultak. Ezzel természetesen egyetértek, tudniillik van bizonytalan, gyenge hit is. Nem a hit erőssége, vagy megigazulásunk biztos tudata igazít meg minket.
    _______________________________
    „A Trident [1574] nekem is igen furcsa, de szövegkörnyezet nélkül óvatos lennék az értelmezésével… és első körben párbeszédet tartok szükségesnek.”

    Trident: [1574] 24. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a jócselekedetekkel az elnyert megigazulás nem őrződik meg, s nem is nyer növekedést Isten szemében, hanem a tettek csak az elnyert megigazulás gyümölcsei és jelei, de nem növekedésének okai is: legyen átkozott (kiközösítve) [vö. DH 1535].
    Angolul:
    Canon XXIV. If any one shall say, that the justice received is not preserved, and also increased in the sight of God through good works; but that the said works are merely the fruits and signs of justification received, but not a cause of the increase thereof; let him be anathema.
    Angolul jobb, pontosabb.

    Evvel sok gond van, de párbeszéd gyanánt hagy soroljak fel néhányat:

    1: jó cselekedetekkel nem megtartjuk, hanem bizonyítjuk másoknak, hogy a hit amivel megigazultunk, az élő, munkálkodó hit.

    2: a megigazulásban nem lehet növekedni, tudniillik az igazság, amit befogadunk, az egy tökéletes igazság, (Róm 1:16, Isten igazsága) amit Isten nekünk tulajdonít hit által.

    3: és habár nincs növekedés a megigazulásban, (Rom 5:1 szerint „Mivel tehát hit által igazultunk meg”, befejezett múlt, nem folyamatos jelen), a jó cselekedetek semennyire nem oka a vélt növekedésnek a megigazulásban, hanem csak bizonyítéka annak, hogy az egyén meg van igazulva (és újjá van születve).

    Ezek a pontok alapján kezdeményezem a párbeszédet.
    _______________________________
    „A Trident [1580]-nal legfeljebb a tisztítótűz miatt lehetne problémám, de mivel ott a logikai vagy az ebben a világvan való időleges büntetéssel, az igaz vagy hamis együttesen igaz, tehát a mondat egésze emiatt számomra rendben van ”

    Trident: [1580] 30. kánon. Ha valaki az állítaná, hogy a megigazulás kegyelmének elnyerése után bármelyik bűnösnek a bűnbánat oly mértékben eltünteti a vétkét, és eltörli az örök büntetést érdemlő vádlott-állapotot, hogy megszűnik az időleges büntetést érdemlő bűnösség is, amelytől ti. vagy ebben a világban, vagy a tisztítóhelyen kell megszabadulni, mielőtt bárki is beléphetne a mennyek országába: legyen átkozott (kiközösítve) [vö.DH 1543].

    Itt az a hamis tanítás, hogy

    1: tagadja, hogy akik megigazultak, azok valóban minden kárhoztatás nélkül állnak Isten előtt, nem érdemelve semmilyen büntetést.

    2: nem a bűnbánat tünteti el a vétket („bűnösnek a bűnbánat oly mértékben eltünteti a vétkét”), hanem Krisztus helyettes áldozata, az hogy helyettem elszenvedte, kifizette a tartozásomat. És nemcsak a törvény „büntetést” követelése tűnt el (bűn zsoldja a halál), hanem mivel Jézus tökéletes érdemei, igazsága tulajdoníttatnak nekem hit által, ezért a törvény betartása is teljesítve lett.
    Ezért mondja az ige: Róm. 8:33-34: „Ki vádolja Isten választottait? Isten, aki megigazít. Ki az, aki kárhoztat? Krisztus, aki meghalt, sőt aki fel is támadt, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk.”
    Ezért is helytelen a mise, halotti mise tan. Ha nincs vádló, („Ki vádolja Isten választottait? Isten, aki megigazít.”) akkor nincs bűnért bemutatott áldozat, akkor nincs bűnért való szenvedés. (van olyan szenvedés, amit Isten mint Atyánk ad nekünk bűneink miatt, (de nem mint bíró), hanem mint eszköz a visszatérítéshez)

    Most le kell zárnom soraimat, mert indul a gépem Indonéziába.

    Kérlek gondold át amit írtam, várom további beszélgetésünket.
    Szeretettel,

    János

  • dzsaszper says:

    Kedves F. János,

    “Ha nem tévedek, általánosan mellette állsz a RKE, és a Tridenti zsinat által vallott megigazulás tanának.”

    Ebben tévedsz. Aminek mellette állok, az a Józsué 22 kapcsán az, hogy ne adjuk fel könnyen a párbeszédet, akkor sem, ha elsőre hajmeresztő dolgokat látunk (mint az oltár másolata volt a Jordán partján). Jobb előbb a 10 vént átküldeni, esetleg kiderül, hogy félreértés volt az egész, mielőtt “polgárháborúba” kezdünk…

    422.
    “Itt az egyik probléma, hogy nem igaz, hogy ha valaki megigazul, (igaznak nyílváníttatik Isten ellőtt), akkor ez a megigazulás „igazzá és szentté tesz egész valónkban”. Vagyis a Biblia tanítása szerint a megigazulás az sosem arról szól ami bennünk történik (megszentelődés), hanem arról amit Isten kijelent rólunk.”
    Szerintem könnyen félreértésről lehet szó, Amennyire tudom, a katolikusok számára is külön jelentéssel bír a megigazulás és a megszentelődés. Arról pedig, hogy a “szentté tesz minket egész valónkban” a megszentelődésről szólna, az pedig szerintem csak a te olvasatod, az eredei szövegben nincs benne. Másik lehetséges olvasat: az igazi valónk az, amilyennek Isten lát minket. Tehát a megigazulással Isten szentté is tesz valónkban 🙂

    “A másik nem biblikus tanítás a 422-ben ez a rész: „és amelyet Keresztségben kapunk meg”. A Biblia sehol nem tanítja a keresztség által, mint egy szentség által történő megigazulást (mint ahogyan a keresztség általi újjászületést sem, de ez most nem ide tartozik)”
    Úgy első körben: Mk 16.16? Lehet hogy tényleg csak a kánaáni nyelvjárások köíti tolmácsolásra van szükség?

    Trident 1529 és a keresztség szükségessége kapcsán, emlékeztetnék Keresztelő János szavaira, miszerint ő csak vízzel keresztel, de aki utána jön, Szentlélekkel keresztel, és utaljak Péter látomására, és Kornéliuszék megkeresztelésére. Az én olvasatomban a Szentlélekkel való keresztségről van szó. Nem tudom, hogy ez az olvasat megfelel-e az RKE hivatalos tanításának — de mivel protestáns vagyok, ennek kiderítése nem annyira érdekes, sem sürgős számomra. Mindenesetre a Trident 1529 az én olvasatomban szerintem elfogadható.

    folyt köv.

  • dzsaszper says:

    Kedves F. János,

    a Trident 1559. kapcsán ez a rövid, kifejtetlen mondat kapcsám az a fajta lovaglás a szavakon, jogászkodás, ami engem a protestáns fundamentalizmusban nagyon idegesít, a szó szerinti értelmezés olyan mértékben, amire a Bolyki Lacitól tanult tanmese illik:
    “- Bocsánat, merre találom a vasútállomást?
    – Megbocsátok. Keresse csak!”
    Lehet hogy a szavakra cincálás helyett a szövegkörnyezetben való helyes értelmezésre volna szükség? (Nem vitatva, hogy a szó szerinti értelmezés alapján igazad van, de vitatva azt, hogy a szöveg az adott szövegkörnyezetben a te olvasatodat jelenti-e)

    1562: az angol fordítás szerintem is gáz. Viszont ha jól sejtem, ez is egy fordítás, a hivatalos gondolom a latin. Latinul sajnos nem tudok… Esetleg az angol fordítás sikerült félre?
    Ezen gyanúmat az erősíti, hogy mintha itt is Jakab levele lenne a háttérben…

    1574:
    1. sem a magyar, sen az angol nem mondja, hogy mi őrizzük meg, passzív alakot használ az angol is. Szerintem olyat olvasol bele a szövegbe, ami nincs is benne.
    2: hogy úgy mondjam (fundamentalista vitázóktól tanulva a rövid kritikát): bizonytalan írásmagyarázat. Addig oké, hogy az igazság amit befogad(t)unk teljes, de ki mondta, hogy a befogadásban ne lehetne növekedni?
    3: az előző után szerintem már irreleváns

    1580: szerintem itt megint olyat olvasol a szövegbe, ami nincs benne. A te olvasatod egyből az üdvösség kérdésére és implicit az utolsó ítéletre vonatkozik, pedig az eredeti szöveg szerintem egyértelművé teszi, hogy nem erről van szó — hanem mondjuk ha egy tolvajt lecsuknak, és utána megtér, még lehet hogy le kell töltse a büntetését a börtönben?
    2. akkor akinek nem inge, ne vegye magára?

  • Bolyki László says:

    Dzsaszper!

    Vigyázz, mert elpapjancsizod:-)

    – Bocsánat, az állomást keresem.
    – Megbocsájtok. Keresse csak…

    Csak mert ha rákérdez, hogy merre találja,
    akkor a levegőben marad a kérdés. Így viszont
    egész pontosan arra válaszol, amit a másik kérdez, mégis
    baromi abszurd az egész:-)

  • dzsaszper says:

    Köszönöm, ott a pont 🙂
    A szó szerinti tanulás nekem mindig nehézkesen ment…

  • Éva says:

    Ádám, az elején lévő párbeszédet olvastam, és erre reagálnék. Kopizom: “Aki cselekszik, az bért kap, aki nem cselekszik, hanem hisz, annak viszont Isten ingyen tulajdonít igazságot a hite miatt.”
    A bérről: ez a bér nem az ítéleten, jutalomként érkezik, hanem “a rendszerből”. Ugyanis minden JÓ – de rossz is – visszahat, gazdagodunk általa és még a megbocsátás is ilyen. Megtisztulunk általa (de ezt nem fejtem ki, hosszú).
    A hitről pedig: Ábrahámnak nem akármilyen hite volt. Hitt Isten TULAJDONSÁGÁBAN, abban, hogy ha Izsák feláldozását kéri is tőle, tud ennél jobbat!
    Ádám-Éva nem hitték, hogy Isten ABSZOLÚT JÓ hogy őmiattuk tiltott meg valamit, gyanakodtak, gyanakodni merészeltek 🙁 és csak azt kapták, amit Isten előre megmondott “ha ebből eszel, meghalsz”. A paradicsomi tökéletes állapot nem volt elég jó a hitre 🙁
    Pontosan ezért elengedhetetlen az Úr Jézus megváltó halálát hinni, elfogadni ingyen, mert azzal végre elismerjük végtelen, emberi módon fel nem fogható JÓSÁGÁT.

  • Éva says:

    A gondolatmenethez még valamit: Ábrahám TETTÉVEL bizonyította be a hitét. Ezért sem, plusz a rendszerből ránk visszaható jóság miatt sem tartom “annyira” érvényesnek a hit és cselekedetek szembeállítását. Azt meg pláne nem, hogy bármely katolikus “cselekedetek általi üdvösséget” szembe állítson bárki a “hit általi” üdvösséggel.
    Az üdvösség nemde így is, meg úgy is, akárhogy, Isten kegyelme?!
    Azt meg csak hagyjuk, hogy értik félre a “saját fiát sem kímélte” mondatot, és teszik ezzel az Úristent egy vért szomjazó … zsarnokká 🙁 holott “a modell” az, hogy MI követtünk el bűnöket Őellene, évezredeken át, bűnök sokaságát és ezt úgy oldja meg, hogy SAJÁT MAGA teszi jóvá és mindössze el kell fogadni

    és ezzel ugyanoda jutunk, mint előbb, hogy hisszük-tudjuk azt, hogy az Isten végtelen, emberi mértékkel fel nem foghatóan JÓ.

  • Bolyki László says:

    Kedves F. János!

    Mivel már több poszt alatt is ugyanezzel a témával kapcsolatosan és ugyanezzel hozáállással nyilvánultál meg (Vajon a katolikusok is nevezhetőek-e keresztényeknek?), szeretnék pár gondolatot ide tenni.
    Az a meggyőződésem, hogy a Krisztus testéhez (tehát a Szentlélek által újjászületett hívők közösségéhez) való tartozásnak vannak konkrét feltételei, melyeket a Szentírás meg is fogalmaz. Ez a poszt pl éppen ezeket a feltételeket részletezi. Az is szilárd meggyőződésem, hogy erről a témáról lehet és kell is beszélni, az egyháztörténelem során pedig sok esetben életbevágó fontosságú volt, hogy világos, tiszta és biblikus határokat húzzanak a keresztények és a nem-keresztények közé.
    Ugyanakkor – ahogy Dzsaszper és Cypriánus rámutatott – ez a határvonal nem pont ott húzódik, ahol a keresztény egyházakat egymástól elválasztó határvonalakat húzódni véljük, Te viszont úgy gondolkodsz, mintha így lenne.
    Pl a könyvemmel kapcsolatos gondolataid közt ezt írtad:
    “… Bolyki László szerint a katolikus is keresztény, ami semmissé teszi az egész könyvének a célját.”
    Tehát itt azt állítod teljes magabiztossággal, hogy a “katolikus” nem lehet keresztény.
    Pedig már csak az egyháztörténelem évszázadaijak és a különböző egyházak és felekezetek saját hitvallásainak tanulmányozása alapján is látszik, hogy ha megpróbáljuk ilyen feketén-fehéren értelmezni a világot, menthetetlenül összezavarodunk.
    De ha figyelembe vesszük az “emberi tényezőt” is, tehát hogy egy-egy “katolikus” ember hogyan viszonyul az általad oly’ lelkiismeretesen és szorgalmasan kigyűjtött teológiai/dogmatikai alapelvekhez, akkor végképp nincs értelme egyetlen sommás mondatban kijelenteni azt, hogy a “katolikusok” ilyenek vagy olyanok.
    Az a tapasztalatom, hogy csak addig tudunk határozottan és kategorikusan “katolikusokról”, “karizmatikusokról”, “reformátusokról” és “kálvinistákról” beszélni, amíg csak mozgalmakat, kinyilatkoztatásokat és hitvallásokat látunk magunk előtt, szövegek és paragrafusok szemüvegén nézünk élő emberekre. De amikor találkozol egy hús-vér emberrel, aki a paragrafusok általad értelmezett szövegösszefüggése szerint már fél lábbal a pokolban van, miközben azt tapasztalod, hogy Krisztus Szelleme lakozik benne, akkor el kell döntened, hogy mire nézel. És fordítva: Amikor találkozol egy “teológiailag”, tanbéli igazságok tekintetében tökéletesen rendben lévő emberrel, de az élete egészen másról beszél, mint amit szavaival megvall, akkor is döntened kell, hogy mire nézel. Jézus az evangéliumokban sokszor kifejezetten ezzel a hozzáállással sokkolta a farizeusokat, sőt a tanítványait is. Amikor a szíriai Naámánról, a szereptai özvegyről vagy az irgalmas szamaritánusról tanít, amikor a kananita asszonnyal vagy éppen a római századossal beszél, akkor vallási értelemben komoly határokat lép át, és ezzel szándékosan mutat rá arra, hogy a szívbéli hozzáállás és a személyes hit sokkal fontosabb, mint a vallások és hitvallások merev dogmatikája. Azt üzeni: “Nézd a szívet, lásd az embert, ne csak a betű igazságát kövesd!” Félreértés ne essék: Jézus lelkületének mai alkalmazása nem a punnyadt liberalizmus, nem a megalkuvó kompromisszumkészség és nem a divatos tolerancia területére tartozik, hanem annak a szellemi valóságnak a deklarálása, hogy
    Krisztus teste egy élő organizmus, az egyházak és felekezetek pedig emberek által létrehozott organizációk. Ne keverjük össze a kettőt, hiszen amilyen értelmetlen azt mondani, hogy minden református/baptista üdvözül, olyan értelmetlen az is, hogy egy katolikus sem lehet keresztény. Hiába idézgetünk mindenféle paragrafust, a fő kérdés mindig a személyes ember személyes hitén múlik. Ettől még lehet, sőt kell is tanulmányozni a paragrafusokat és a hittételeket, lehet és kell is határokról beszélni, de fontos elkülöníteni egymástól az embereket és az emberek által létrehozott szervezeteket, különben könnyen embertelenné válhat a hitünk.
    Érzem a kommentjeidben, hogy a Krisztus teste iránti elkötelezettség, és Isten illetve az ő igéje iránti szeretet vezérel, de a tanítványokat is Jézus és a “szent ügy” iránti elkötelezettség vezette, amikor az általuk ismeretlennek ítélt ördögűzőt eltiltották volna a szolgálattól, vagy amikor tüzet parancsoltak volna az égből, hogy a Mester vélt ellenségeit helyre tegyék.
    Szeretettel,
    Laci

  • Cypriánus says:

    Ratzinger egy régebbi cikke, szerintem fontos gondolatok vannak benne. Mely szerint szép dolog a megigazulás, de vajon érdekel ez még valakit?
    Provokatív kissé, de jó. http://vigilia.hu/regihonlap/2001/2/rat0102.html

  • dzsaszper says:

    Kedves Cypriánus,

    1. nekem nem állt össze a cikk alapján, hogy mit is akart Ratzinger mondani a cikkel — ez persze lehet a magyar fordítás hibája is.
    2. hajmeresztően leegyszerűsítő számomra, ahogy a lutheri teológiát értelmezi és értékeli. Ha tényleg felekezetközu párbeszédet szeretnénk, akkor szerintem nem szerencsés az ennyire leegyszerűsítő hozzáállás.

  • Cypriánus says:

    Szia Dzsaszper!

    Vissza olvastam, de nem találtam offenzívnek második nekifutásra sem.
    Szerintem a cikk fő üzenete: a megigazulás kérdése a ma embere számára lényegtelennek tűnik, mert elhomályosult a bűn fogalma, és az Istenkép is vagy eltűnt, vagy deista jellegű lett.

    Magam számára lefordítva a mai magyar valóságban:
    Kb. mindegy Luther vagy a Tridenti zsinat volt e igaz, vagy mindkettő, vagy egyik sem,- kortársaink nagy része magasról tojik rá, mi meg érdektelen kisebbségként vívhatjuk teológiai cicaharcainkat.
    Az átlag embert attól még jobban érdekli majd egy TV sorozat, vagy egy celebvetélkedő.

    Sőt, azt hiszem van arról tapasztalatunk, hogy a kereszténység jó részét sem érdekli. A pszichológia – cunami a gyülekezetekben nem kis részben ennek köszönhető.
    A megigazulás kérdései az átlag keresztény számára is homályos és lényegtelen dolgok. Az átlagos katolikus vagy református vagy baptista max néhány közhelyes mondatot tudna saját egyháza megigazulástani álláspontját illetően…tapasztalat : ha reformátusoknak választani kell a katolikus és protestáns felfogás között, sok kapásból a belénk öntött igazság gondolatát vallja, és nyíltan jogászi csűrésnek nevezi az imputatio tanát…ugyanez az illető ettől még lelkes szolgáló a gyülekezetben, és csillogó szemmel üli végig a reformáció emléknapján az istentisztelet, és áhítattal meg van győződve, hogy ő Luther és Kálvin követője…pedig pont hogy nem. De erről fogalma sincs.

    (meg más kérdés, de hallottam már református hittanárt nyíltan tagadni az összes fő kálvini tételeket, de ennek nincs sok köze a megigazuláshoz, bár egyes radikális BSZ hívek biztos ezzel vádolnák…inkább egy pietista kegyességű, mélyen odaszánt életű evangéliumi pietista arminiánus. )

    De fordítva, a templomba járó katolikusok jó része még elektromos sokk + vallatódrog kombinált alkalmazása mellett sem tudná elmondani, mi is saját egyháza álláspontja a megigazulással kapcsolatban…ha egyáltalán értik a megigazulás szót.
    Nagy részük valószínűleg nem is tudná, az meg micsoda.

  • dzsaszper says:

    Kedves Cypriánus,

    a te értékelésed érdekesebb számomra, mint az eredeti írás.

    Bár nekem nincs annyira lesujtó véleményem az átlag keresztényről, legalábbis aki a vasárnapi kötelező rutinon túl elkötelezett.

  • Pető Hunor says:

    Cyprianus, Dzsaszper, szerintem Ratzinger írása érthető. Kezdjük talán ott, hogy ha úgy olvasom, hogy Róma azt hirdeti, hogy a sákramentumaikkal való szabályos élés képessé tesz az Ige megértésére, követésére, akkor valóban csak azt lehet mondani, hogy a tömeget nem érdekli a megigazulás. A Biblia azonban azt mondja: nem érti, nem értheti. Mivel a sákramentumok nem tesznek hívővé, így aztán aki ennek ellenére hívőnek van beállítva, az pótcselekvésekre kényszerülhet. Azt hiheti, például hogy, érdemszerző jócselekedetekkel jó pontokat szerezhet Istennél. Itt az ember mintegy önerőből próbálja igazolni a hitét. Hiszen a hit halott cselekedetek nélkül. Azonban Jézus példázata beszédes, amikor valaki 99-szer nem mulasztotta el a cselekedetet, de egyszer elmulasztotta, míg egy másik 99-szer fittyet hányt rá, de egyszer megtette. S Jézus elkárhoztat azért az egyért, s üdvözít azért az egyért. Mert az-az egy volt a hit próbája, az volt a vizsga. Az az egy, amikor megtette igazolta a hitét, s az az egy amikor nem tette meg igazolta hitetlenségét. Mt25,31-46.

    Ami a megállapodást illeti. Ha más lecsengett bennünk az árulás érzése, ha túl vagyunk azon is, hogy Lélek nélkül úgy sem lehet megérteni, hát most az nem értők találtak egy közös „értelmezést” gondolatán, akkor egy pozitívumot azért lehet találni. Isten ad értelmet mind katolikusnak, mintd reformátusnak hozzá. S ekkor valóban érteni fogják, s immár nem lesz köztük egy mesterséges gát, hogy mégis csak más felekezethez tartoznak, kölcsönös átkokkal. Akkor ezek az átkok már nem számítanak, csak a Biblia átkai. S akkor már egy katolikus egyházban maradása semmivel sem lesz ellentmondásosabb, mint egy reformátusé, egy evangélikusé, egy baptistáé. Mert mindegyikben benne van, hogy a „felső” vezetéstől a legegyszerűbb tagokig sok mindent mondnak, sok mindent hisznek, de csak a Biblia számít. Így lehetséges, hogy egy katolikus ember hittanon hall Jézusról megtér, s onnantól naponta imádkozik egyedül Jézushoz, bibliás lesz, amiért kinézik, de egyházközségét sosem hagyja el. Számára az úrvacsora is tiszta lesz, anélkül, hogy mondjuk el tudná mondani pontosan miért. (Kálvinék végül Luthert is meghaladták.) Aztán élete végén a város másik felében is azt mondják róla, hogy egy hiteles ember. A református felfogás szerint ott van egyház, ahol az Ige tisztán szól. Talán helyesebb azt mondani, hogy ahol tisztán IS szól. Ismeri az Úr az övéit, s mindig gondoskodik róla, hogy ahol vannak ott az Ige tisztán (is) megszólaljon. Elég ha annyit elér valakinél, hogy egyedül Jézus, s onnantól kezdve mindent amit hall ezen át szűrve értelmezi, s cselekedeteit is ez motiválja. Nem érdekli, hogy lenézik, mert Bibliát olvas, mert Jézus megismerése a szíve középpontjában van. Legyen akármelyik felekezetben. Lehet, hogy előtte nem érdekelte, de most már érdekli. Legfeljebb nem is hallja a fogalmat, így nem is jut el, oda, hogy érdekelje. Egyszerűen megéli. Nem erőlködik érdemszerzésen, egyszerűen ajándékba kapja a hitelességet is. Krisztus Egyháza láthatatlan itt a földön. Egy keresztyén felekezet sincs belőle kizárva. Minél inkább van azonban a hit mértékével az igehirdető megáldva, annál inkább lesznek a gyülekezetében is hit által megigazultak. Akik pedig ugyanazt a drága hitet nyerték már egyek Krisztusban. Tanítson bármi ettől eltérőt a saját felekezetük éppen hivatalos álláspontja.

    Róma amúgy olyan mint Ahasvérus Perzsiája. Amit a király mondott visszavonhatatlan volt. A II. vatikáni zsinat részvevői megfogadták, hogy a korábbi zsinatokkal ellentétesen nem dönthetnek, beleértve a tridenti zsinatot is. Ahasvérus egy rossz rendeletén úgy tudott csak javítani, ha kiadta az ellenkezőjét is. Purim. Pogromra pogrom. A II. vatikáni zsinat békülékeny hangneme a tridenti zsinat árnyékában. Egy hitet kapó katolikus azonban bőven megtalálja saját egyházán belül a hitbeli elődeit. Bogárdi Szabó István a HK 80. kérdés-felelet kiiktatási kísérletének református zsinati vitáján éppen két katolikust idézet a XI. vagy XII. századból, de mondhatjuk Ágostont is, amit minden érdeklődő hívő szívesen idéz felekezettől függetlenül.

    Amikor valakik kiszakadnak, hogy majd ők megalapítják a tiszta egyházat, elég egy generáció a teljes kudarchoz. Más kérdés az, amikor kizárás történik. Azonban egyik esetben sem szakad el Krisztus varratlan köntöse. Ratzinger utolsó mondatai mutatják, hogy ők ezt mennyire ellentétesen élik meg. Ez is a katolikus felfogásra vezethető vissza, hogy ők az Egyház. Teljes ellentmondás, hogy az általuk kizártakat, megátkozottakat, tévelygő testvéreknek nevezik. Az Egyház Kriszztus teste, amit Krisztus a Szentlelkével tart egyben. Még pedig Egyedül hit által megigazítva akitakarnak. Az az egység megbonthatatlan, szakító szilárdsága végtelen. Ha tetszik a testvér megszólítással Róma belátja, hogy Luther nem volt hamis tanító, de mivel a tridenti zsinat határozatai nem visszavonhatók, Luthernek kellett egy ebbe a keretbe beleférő értelmezése. Másképp: A tridenti zsinat átkait kell árnyalni, aszerint, hogy aki tagadja, hogy a hitet cselekedeteknek kell „bizonyítania”, az Jakabbal megy szembe. Márpedig helyes értelmezés se Pállal, se Jakabbal nem mehet szembe. Viszont hiába minden erőlködés, helyes értelmezés csak a Szentlélektől jöhet. A tridenti zsinat motivációi között pedig Luthertől való elhatárolódás kényszere mindent felülírt.

    Amikor egy ember hit által megigazul, akkor képessé lesz rá, hogy saját felekezete állításairól eldöntse, hogy igaz az vagy hamis, s ehhez egyedül a Bibliát fogja használni. Ezt jelenti, hogy az Úrtól tanítottak lesznek a hívők. Zsid8,11 „Akkor senki sem tanítja többé így sem a társát, sem a testvérét: „Ismerd meg az Urat”, mert mindnyájan ismerni fognak engem kicsinytől nagyig. ” Róma úgy is mondhatjuk, hogy a nagy tanító szerepében „tetszeleg”, s mára csatlakoztak mások is. Akik azt javasolták, hogy a HK 80. kérdés-felelete kerüljön függelékbe csupa művelt teológiai tudós volt. Egy ellenálló volt köztük, aki azóta a zsinat lelkészi elnöke lett, s egyedül megakadályozta a döntést. A névszerinti szavazáson elsöprő 4/5(?)-ös többséget kapott. Egy egyedül hit által megigazult ember képes sikeresen szembe menni akármennyi emberrel, akik önmagukban bíznak. Róma hiába tanítja, hogy uralja a Szentlelket, s aki helyesen él a sákramentumaival, az üdvözül, mert akit Isten igazít meg, arra ez lesz igaz: Ézs54,13 Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. Teljes békességünk van, hogy nem Róma az Egyház, még csak nem is Róma és az elszakadtak együtt. Az Egyházat Krisztus eleve ismerte. Tagjait maga tanítja. S ez ad nekünk békességet.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum