Úgy írom ezt a listát, hogy néhány könyvet még nem fejeztem be, pedig szívesen felvenném a legjobb idei olvasmányaim közé. Ilyen például Faith Cook Selina: Countess of Huntington c. életrajza. Mély vonzódást érzek a kor felé, amelyben a grófnő élt, de nem a kultúra, hanem az evangéliumi ébredés miatt, amely páratlan erővel kavarta fel a 18. századi angolszász világot. Selina Huntington ennek az ébredésnek volt egyik vezéralakja. Faith Cook úgy mutatja be őt, hogy az életrajza felemelő kontrasztban áll egy másik idei olvasmányommal, a Hiúság vásárával Thackeray-től, amit viszont unalmasnak, vontatottnak és lehangolónak találtam.

Teológia

1. Ebben a kategóriában feltétlenül a Two Views of Hell (R. Peterson és E. Fudge) c. könyvet említem első helyen, mert teológiai olvasmányaim közül messze ez volt idén a legmélyebb hatással rám. (Két blogbejegyzést is írtam a témáról.) A kötetben Robert Peterson (volt professzorom) és Edward Fudge fejtik ki a véleményüket a pokol kérdéséről. Peterson amellett érvel, hogy a pokol örökké tartó tudatos gyötrelem lesz, Fudge a végső megsemmisülés mellett hoz fel exegetikai érveket. Meggyőződésem, hogy ezt a vitát csakis bibliai alapon szabad lefolytatni, és ebben ez a könyv örvendetes előrelépést jelent a dogmatikus és az emócióktól vezérelt kinyilatkoztatásokhoz képest.

2. The Canon of Scripture (F. F. Bruce). Alapos és átfogó történeti és teológiai munka a kánon kialakulásáról. Sokat segített nekem annak megértésében, hogy miért nem a lazább alexandriai könyvgyűjtemény a protestánsok Ószövetsége, és abban is, hogy milyen elvek vezették a korai keresztényeket a kánon könyveinek felismerésében. Bruce az evangéliumi teológusoknak ahhoz a nemzedékéhez tartozik, amelyik először nézett úgy farkasszemet a bibliakritika mumusával, hogy nem félt tőle. Bruce sokat tett le az asztalra, tudósok és hívők egyaránt elismerően gondolhatnak a műveire. A The Canon of Scripture az egyik legjobb könyve.

3. Did Adam and Eve Really Exist? (C. John Collins). A Covenant Seminary ószövetséges tanára Ádám és Éva történetiségéről írta ezt a rövid könyvet. Az tetszett benne legjobban, amit az ókori keleti mítoszok és a bibliai teremtéstörténet kapcsolatáról mond. Collins szerint bibliai alapon Ádám és Éva történetisége megkérdőjelezhetetlen, és amellett érvel, hogy morális okokból sem adhatjuk fel ezt a meggyőződést (pl. közös ős nélkül nehéz a rasszizmus ellen küzdeni). Természettudósként Collins az Ádám történetisége mellett és ellen szóló tudományos szempontokat is áttekinti. Érdekes és hasznos könyv.

4. Galatians (Thomas Schreiner). Nagyon vártam ezt a kommentárt, és egyáltalán nem csalódtam benne, bár nem minden kérdésemet válaszolta meg. Az angolszász világban Schreiner jelenleg az egyik legnaprakészebb evangéliumi Pál-kutató, szinte mindent szívesen elolvasok tőle, még ha nem is mindig értek vele egyet. Olvastam más kommentárt is a Galata levélről, de Schreiner segítségével azt hiszem, most egy kicsit jobban értem ezt a bonyolult újszövetségi könyvet. És azt is, hogy mi az, amit még mindig nem egészen értek.

Spiritualitás

1. Corrie ten Boom Menedék c. önéletrajzi regényét együtt olvastuk végig a családdal vasárnap délutánonként. A holland ten Boom család zsidókat mentett a német megszállás idején, és ez deportálásukhoz, valamint a család több tagjának erőszakos halálához vezetett. A könyv a hitről, a bátorságról, az emberségről és a megbocsátásról szól. Csodálatos történet, csodálatos szereplőkkel. Az igazi kereszténység valami olyasmi, amilyen a történetben Corrie, Betsy és egyenes gerincű, lágy szívű apjuk. Iszonyatosan vonzó a példájuk. Pedig nem tökéletesek.

2. Krisztus helytartói (Peter de Rosa). Peter de Rosa a pápaság történetét veszi végig a hatalom, az igazság és a szeretet perspektíváiból. Az első rész sokkoló, a második felkavaró, a harmadik inkább kérdéseket vet fel. Teológiai ízlésemnek túl liberális a könyv szemlélete, de történeti áttekintésként elképesztően ütős. Szerintem mindenkinek el kell olvasnia, akit protestánsként kicsit is megkísért, hogy átússza a Tiberiszt. A könyv bármelyik három oldalának elolvasása elég ahhoz, hogy az ember belássa: a reformáció nem volt alaptalan. És akkor eufemisztikusan fogalmaztam. Nem felemelő olvasmány, de nagyon jól van megírva.

3. Jack: A Life of C. S. Lewis (George Sayer). Ezen az életrajzon keresztül sokkal jobban megismertem és megértettem azt az embert, akinek a könyveit húsz éve falom. Sayer szimpatizál Lewis személyével (aki volt tanára, később pedig családjuk barátja volt), de nem hagiográfiát írt, hanem őszinte, kritikus és tanulságos életrajzot, melyből személyes benyomásai sem hiányoznak. C. S. Lewis az egyik leginspirálóbb keresztény szerző, akinek az írásait valaha olvastam; Sayer ebben az életrajzban magát az embert is közelebb hozta hozzám.

Kultúra

1. Modern Art and the Death of a Culture (Hans Rookmaaker). Érdekes volt végigmenni a képzőművészet történetén egy keresztény művészettörténész idegenvezetésével. Rookmaaker Francis Schaeffer szolgatársa és (bizonyos értelemben) mentora volt. A könyve segítségével néhány dolgot tisztábban megértettem az absztrakt festészettel kapcsolatban. A Rookmaaker által felrajzolt történeti ívet nem minden ponton éreztem meggyőzőnek, az egyes irányzatok megismerésében azonban hasznos kalauz volt.

2. God and Stephen Hawking (John Lennox). Lennox rövid, de meggyőző választ ad Hawking médiában is felkapott véleményére, miszerint a világegyetem kezdetének magyarázatához nincs szükség az Isten-hipotézisre. Lennox rámutat Hawking legfontosabb tévedésére: fizikusként szerzett tekintélyét felhasználva a filozófia területére merészkedett, és tudósként filozófiai véleményt mondott, ami nyilvánvalóan túl van mind a természettudomány, mind Hawking személyes kompetenciájának határain.

3. Akkor és most (Somerset Maugham). A regény főszereplője Niccolò Macchiavelli, aki Firenze követeként tartózkodik Cesare Borgia udvarában. Pazar és hiteles lélekelemzés egy okos emberről, akinek önmagán kívül nincs más célja az életben. Lebilincselő olvasmány volt.

4. 3-Theories of Everything (Ellis Potter). A svájci lelkipásztor-evangélista (volt zen szerzetes) érdekes és újszerű megközelítésben mondja el, miért nem a zen buddhizmus monista világképében találta meg a világegyetem lényegének valódi magyarázatát. Ellis Potter könyvét úgy olvastam, mint egy kedves barát könyvét. Ellis régóta csiszolgatja azt a gyémántot, amit most végre írott formában is a kezünkbe adott.

6 hozzászólás a “Legjobb olvasmányaim 2012-ben” bejegyzéshez

  • svgy says:

    Kedves Ádám!

    A pápaság történet feldolgozó könyv vajon mennyire objektív ill. tényszerű írás? Azért kérdem, mert magam körül időnként azt tapasztalom, hogy protestáns keresztény testvéreim igen hiszékenyen (sőt, sok esetben egyfajta kaján elégedettséggel) fogadják világi, nem egyszer kimondottan liberális beállítottságú írók vagy publicisták katolikus ellenes írásait.
    Ezekkel szerintem nem is az a legnagyobb baj, hogy ha a katolikus egyházra nézve terhelő dolgokat hánytorgatnak fel (magam is azt gondolom, hogy a valós bűnöknek napvilágra kell kerülniük, mert ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az Egyház eme bűnöktől tisztulhasson), hanem sok esetben inkább az, hogy ha az írások pontatlanok és/vagy koncepciózusak ill. nem egy esetben konkrétan hazugságokra (is!) alapozhatnak.

    Az általad említett könyvről pl. az amazonon a következő olvasói kommentet találtam:

    “I was entertained and intrigued by this book when I began reading it, but at some point I encountered a fact so bizarre that I had to check it. That was when I realized that the author had handed on the most outrageous libel as if it was historical fact!

    The fact in question was the assertion that pope Benedict V fled Rome for Constantinople in 964 AD, “after dishonoring a young girl,” and he brought with him “the entire treasury of St. Peter’s.” The author further alleges that Benedict returned to Rome penniless, and was murdered there by the jealous husband of one of his mistresses, and subsequently dragged through the streets and “tossed into a cesspool”.

    A brief review of other sources reveals unanimous acceptance of the following completely different story: pope Benedict V was elected in 964 AD and was deposed one month later by the German emperor Otto I. Otto ordered him brought by force to Hamburg, where he died in the following year.

    I suppose I should have expected this kind of thing – the book has no references, and in an appendix called “A Note on Sources”, the author mentions only two sources: both are general histories published in the 19th century.”

    Ha ebben az egy esetben felült a szerző egy rosszhiszemű, forrásokkal kellően meg nem alapozott beszámolónak, akkor mi a garancia arra, hogy nem tette ugyanezt sok más esetben is? És ha netán a szerző szándékosan “be akarta mószerolni” ezt a konkrét pápát, akkor vajon milyen mögöttes szándékok húzódnak meg magának a könyvnek a megírása mögött? Olyasféle jobbító szándék netán, mint ami a nem is olyan régen született bejegyzésedben, Luther Leó pápának írt leveléből érződik ki, vagy valami másfajta lelkület?
    (Nem olvastam a könyvet, így magam nem tudok ezekre a kérdésekre semmilyen választ adni ez idő szerint.)

  • Szabados Ádám says:

    Kedves svgy!

    Peter de Rosa könyvével kapcsolatban bennem is vegyes érzések voltak. Gyakran szűrtem és kettővel osztottam az állításait. Viszont egyáltalán nem olyan könyv ez, mint sok elvakult antikatolikus írás, amit el sem olvasok. Ez egy jó író, hosszú időn át formált, igényes kötete, elképesztő mennyiségű adattal és döbbenetesebbnél döbbenetesebb történetekkel.

    A Krisztus helytartói több, mint 700 oldal. Elsősorban Ignaz von Döllinger és Ch. Lea jól dokumentált történeti monográfiáira támaszkodik. A forrásaival ellentétben Peter de Rosa nem történettudományos alapossággal ír, inkább úgy, mint egy szépíró. Amikor értelmezi a tényeket, kiszínezi és elképzeli a tények mögötti valóságot, és rengeteget ironizál. Időnként kifejezetten rosszindulatú, máskor egyszerűen csak nem jut szóhoz a megismerhető tények láttán. Morális felháborodása egyértelműen meghatározza a könyv hangvételét. Én pedig valahol jogosnak érzem akkor is, ha egyértelmű, hogy nincs mindig igaza.

    Peter de Rosa többszörösen is elfogult. Katolikus papként ismerte meg egyházát és ábrándult ki belőle. Nagyon. Ugyanakkor mélységesen mély tisztelettel beszél XXIII. János pápáról, aki abszolút etalon és ikon a számára. Hozzá méri a többi pápát. II. János Pálról is tisztelettel beszél. Peter de Rosa a modern kor előítéleteit is beépíti az egyházkritikájába, időnként úgy, mintha ezzel maga sem lenne tisztában. Viszont a pápaság történetével szembeni legerőteljesebb kontraszt a könyvben nem a mai kor erkölcsi ítélete, hanem Jézus és Péter apostol hitelessége.

    Mindenképpen tanácsos óvatosan olvasni a könyvet, de szerintem megkerülhetetlen írás.

  • svgy says:

    Kedves Ádám!

    Köszönöm a kiegészítéseket a könyvel kapcsolatban. A katolikus egyházból végletesen kiábrándult és kiugrott papok írásai tapasztalatom szerint ritkán objektívek; hasonló keserűséget és elfogultságot szoktam kihallani az általuk írt – és általam eddig olvasott – cikkekből és írásokból, mint amilyen beszámolókat időnként egykori élettársaktól és házastársaktól hallok egy-egy tönkrement párkapcsolat vagy házasság után. Ami közös elem szokott lenni ezekben a beszámolókban: alapvetően mindig a másik fél volt a hibás (miközben ÉN mindent, az egész életemet tettem rá erre a kapcsolatra!) és ma már tudom, hogy eleve elhibázott döntés volt a kapcsolat fenntartása ill. intézményesítése egy “ilyen” emberrel ill. egyházzal. Azt még hadd tegyem hozzá: ez utóbbi, családi krízisekről szóló beszámolók is rendszerint tényszerűek! Vagyis a másik féllel szemben felhozott vádak jó részben épp úgy megalapozottak, ahogyan volt egyházi emberek vádaskodásai is sok esetben azok.

    Visszatérve a könyvre: Habár egyáltalán nem ismerem a szerzőt, de az általad (és mások, lásd pl. fentebbi angol nyelvű komment) írtak alapján nem tekintem tiszta ill. megbízható forrásnak ezt az írót, így valószínűleg nem fogom beszerezni ill. elolvasni sem a könyvét.
    Elhiszem, hogy olvasmányos lehet a stílusa, sőt, hogy sok mindenben igazat is állíthat, de mégsem szeretném ítélőképességemet befolyásolni hagyni hamis és rosszhiszemű spekulációkra alapozó írások révén.
    Ami engem illet: tapasztalatból tudom, mennyire könnyen befolyásolható, formálható az elmém; a neki felszolgált táplálék függvényében jobb és igazabb vagy rosszabb és hamisabb irányban egyaránt. Ráadásul túl sok szabadidőm sincs, így kénytelen vagyok nagy mértékben szelektálni már csak az időhiány miatt is a könyvek közt.

    Talán csak még annyit: a szerző más könyvei alapján az sem biztos, hogy pusztán csak a katolikus egyház megítélésében elfogult (persze itt is csak a könyv címére, valamint a fülszöveg kissé szenzációhajhász megfogalmazására tudok hagyatkozni):
    http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=der-jesus-mythos&ID=414834
    (Már csak zárójelben teszem fel a kérdést: Vajon a külső és a belső krízis elkülönült ennél az embernél? Nem várok választ erre a kérdésre, csak azért merült fel bennem, mert olyan emberekkel is volt már dolgom nem egyszer, akiknél a személyes hit (és életmód) krízise “megegyezett” a felekezeti hovatartozás krízisével. Vagyis: a saját hitem és életem kudarca = a felekezeti hovatartozásom kudarcával = a felekezet tanításának kudarcával. Minthogy ezen dolgok közt vagy nem tudtak, vagy nem akartak különbséget tenni, így a személyes krízisből való kilábalás elengedhetetlen feltételé(nek látszott…) a “krízisbe jutott” felekezet leváltása egy “jobbra”, egy “igazabbra”.)

  • Szabados Ádám says:

    Értem a válaszodat. Nem is akarlak arról győzködni, hogy olvasd el a könyvet. Neked kell eldöntened, hogy mi szolgálja a lelked egészségét. Én is csak most éreztem késznek magam arra, hogy átrágjam magam rajta.

    Viszont a szerző érveit sem tudom ilyen könnyedén félresöpörni. Óriási anyagmennyiséget dolgozott fel, melynek töredéke is elég ahhoz, hogy valaki megbotránkozzon a római egyházon. Peter de Rosa azért írt, mert megbotránkozott. A világ is megbotránkozik (a keresztény hittel szemben az egyik leggyakrabban emlegetett érv a katolikus egyház múltja és jelene). És rengeteg hívő is megbotránkozik.

    Oka van annak, hogy a magukat kereszténynek mondó emberek nagyjából fele (és a vallásukat aktívan gyakorlók jóval nagyobb százaléka) nem kér Róma irányításából. A történelem akkor is kiabál (néha artikulálatlan hangon), ha sokan bezárják a fülüket. Ez persze akkor különösen problémás, ha a fülüket bezárók közben hallatlanul magasztos ideákat kapcsolnak a pápai intézményhez. Na ilyenkor válik a tárgyilagos hang ironikussá és cinikussá.

  • svgy says:

    Igen, egyetértünk, ez valós probléma. Az egyház valóban más erkölcsi megítélés alá esik, mint akármely más intézmény.

    Annyit azért hadd jegyezzek meg: számarányait tekintve kisebb méretekben, de intenzitásában időnként hasonló keserűséggel és cinizmussal tudnak beszélni egykori Jehova tanúi vagy akár kiugrott Hit gyülekezetes, netán Adventista felekezetű hívek is korábbi egyházukról.
    Habár nem tartoztam sosem ezek felekezetek egyikéhez sem, de a véleményemet róluk mégis inkább a tanításuk alapján próbálom megítélni, mintsem egykori hívek megkeseredett (és elfogult) beszámolói alapján. Éppen ezért ilyen beszámolókat sem szívesen olvasok túl hosszadalmasan (csak a Neten rendszeresen belebotlok ilynekbe is.)

  • Spectator says:

    Peter de Rosa könyvét kb.20 évvel ezelőtt olvastam először.
    Azóta is könyvtáram egyik értékesebb darabja.Szerintem
    nagyon is tárgyilagos,sőt kímélő.Egyébként jelzésértékű az,
    hogy milyen gyorsan elsimították Ratzinger elcsapott inasának
    az ügyét.Ő elejtett egy-két szót,hogy mi is történik Vatikán
    falain belül.Gyorsan megbocsátottak neki,kapott valamilyen
    feltételes szabadaságvesztést csak hogy ne beszéljen a Vatikán
    belső ügyeiről.Peter de Rosa könyve hiánypótló,szerintem több ilyen
    könyvre lenne szükség.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum