A bibliakutatás egyik legismertebb és legelterjedtebb módszere az ún. történeti-kritikai módszer, melyet evangéliumi körökben a kissé pongyola (hiszen jóval tágabb jelentésű) „bibliakritika” szóval is szoktak jelölni. A 19-20. században ez a módszer uralta az európai egyetemek bibliakutatással foglalkozó tanszékeit. Mivel a módszer követői azt szedték ízekre, amire a hitünk épül (a Szent Biblia üzenetének történeti igazságát), jogos a kérdés, hogy evangéliumi keresztényekként mit kezdjünk ezzel a módszerrel. Bennünket is az igazság érdekel, nem akarunk butaságokhoz ragaszkodni, de a Szentlélek valamire ráébresztett bennünket, melynek létezését furcsa mód legtöbbször akkor is valóságosnak érezzük (vö. 1Jn 2,20.27), amikor körülöttünk mindenki tagadja azt. Nem akarunk kritikátlanok lenni, de most már hitetlenek sem. Mit kezdjünk hívőkként a tudományos igénnyel fellépő bibliakritikával? A kérdés sokrétű, de feltétlenül közelebb kerülünk a megválaszolásához, ha tisztázzuk, mit jelent a „kritikai” szó a „történeti-kritikai módszer” kifejezésben.

Kritikai = tudományos igényesség?

Sokan azt gondolják, hogy a történeti-kritikai módszer egyszerűen az igényes vizsgálódást jelenti – szemben mondjuk a fundamentalista igénytelenséggel. Tapasztalatból tudom, hogy igencsak üdítően tud hatni a gondolkodó hívőre, amikor egy ezerszer megcáfolt hiedelmet megint naivan elsütő igehirdetés, vagy egy már-már babonába hajló, ordító tudatlanságról árulkodó szóelemzés után az igazságra vágyakozó hívő végre olyan kutatással találkozik, melynek szerzője érti a nyelv sajátosságait, tudja, hogyan kell egy szintaxissal meg egy szöveggel bánni, és veszi a fáradságot, hogy utánanézzen a történeti tényeknek is, sőt, képes normális lábjegyzetekkel és hivatkozásokkal is előrukkolni, melyek ellenőrizhetővé teszik mindazt, amiről ír. Különösen örvendetes az, amikor a szerző ráadásul párbeszédet is folytat más tudósokkal, akiknek a tudományos munkássága és kutatói kvalitásai mutatják, hogy alkalmasak a tárgyszerű, fegyelmezett, az igazságot a szubjektív képzelgések elé helyező munkára. Sokan gondolják, hogy a történeti-kritikai módszer „kritikai” jellege erre a hozzáállásra vonatkozik.

És részben nem is tévednek. A kritikai alapállás valami ilyesmit is jelent. Tudományos szigort, alapos munkát, interakciót más tudományágakkal, kételyt a hiedelmekkel és babonákkal szemben, fegyelmezettséget és hangyaszorgalmú kutatómunkát. A történeti-kritikai módszer részben jogosan árasztja magából a tudományos igényesség nimbuszát, mert tudományosan valóban igényes. Tekintélyét is főleg ebből építette fel. A módszer hívei az elmúlt kétszáz évben a módszer tudományos megbízhatóságába vetett hittel foglalták el Európa egyetemeinek teológiai fakultásait. Ahhoz, hogy ezeken az egyetemeken valaki részt vehessen a bibliai könyvek tudományos kutatásában, el kellett sajátítania a tudományos módszertant. Egyedül a tudományos módszer garantálhatta a tudományos körökben komolyan vehető eredményeket. Aki nem tett le kritikus munkát az asztalra, az nem vehetett részt a párbeszédben. Aki nem bizonyította, hogy képes a kritikai módszerrel dolgozni, kívül rekedt az akadémia világán.

A probléma szerintem nem is ezzel van. Sőt. Az elmúlt évszázadban evangéliumi tudósok sokszorosan bebizonyították, hogy ők is képesek ebben az értelemben kritikai munkát végezni. Az evangéliumi teológusok ugyanazokon az egyetemeken és teológiákon szereztek PhD-ket és egyéb tudományos fokozatokat, ahol a többiek. Olyan konzervatív bibliakutatók lettek megbecsült tagjai az akadémia világának, mint F. F. Bruce, Gordon Wenham, George. E. Ladd, I. Howard Marshall, Leon Morris, Craig Blomberg, Bruce Waltke, Iain Provan, Phil Long, D. A. Carson, Gordon Fee, N. T. Wright, Richard Bauckham, Douglas Moo, Murray J. Harris, Dan Wallace, Craig A. Evans, Robert Yarbrough, Gregory Beale, Peter J. Williams vagy Balla Péter. Nem is beszélve Adolf Schlatterről, Gerhard Maierről, Herman Ridderbosról, vagy a konzervatív irányba változó Oscar Cullmanról, Martin Hengelről és Peter Stuhlmacherről. Konzervatív műhelyekben elképesztő mennyiségben születtek a lexikonok, szótárak, kommentárok, nyelvészeti és történeti monográfiák, szaklapok és antológiák, melyek tudományos igényesség tekintetében teljes mértékben felveszik a versenyt a mainstreamhez tartozó munkákkal. Ez igaz a szövegkritikára, a bevezetéstudományra, az exegézisre, a nyelvészetre és a történeti háttérkutatásra egyaránt.

A konzervatív műhelyek produktuma olyan mennyiségű és minőségű, hogy kérdéses: lehet-e egyáltalán a történeti-kritikai iskolát még mainstreamnek nevezni. De ha a tudományos hozzáálllás az evangéliumi bibliakutatásra is jellemző, akkor mi a különbség a konzervatív bibliakutatás és a történeti-kritikai iskola között? Ahogy az előbbiek is mutatják, nem a tényekhez való hozzáállás. Érdemes megjegyezni, hogy a konzervatív Schlatter például éppen a megfigyelés terén bírálta Bultmann teológiáját. A legfőbb különbség nem a tudományos igényesség megléte vagy hiánya, hanem az, hogy a konzervatív teológiai megközelítés elveti a történeti-kritikai módszer „kritikai” alapállását. A „kritikai” szó a történeti-kritikai módszer esetében ugyanis nem csak az igényes kutatásra vonatkozik (bár gyakran konzervatív teológusok is ebben az értelemben használják a szót); a „kritikai” jelző kezdettől speciális filozófiai jelentéssel bír, melyet a konzervatív és evangéliumi vizsgálódás nem vall magáénak. A történeti-kritikai módszer lényegét egészen addig nem értjük, amíg nem ismerjük fel a módszer filozófiai előfeltevéseit. A történeti-kritikai módszerrel nekünk, evangéliumiaknak nem a tudományos igényesség a bajunk, hanem a módszer filozófiai elkötelezettsége.

Kritikai = filozófiai elkötelezettség?

A történeti-kritikai módszer alapjában véve a felvilágosodás filozófiájának terméke. A módszer első követői a racionalizmus illetve a kanti transzcendentális filozófia hatása alatt álltak. A történeti-kritikai módszer nem csak a bibliai történet megismerésére irányuló nyitott érdeklődés volt, hanem egy metódus, melynek előfeltevései megegyeztek a racionalista filozófia Kant által finomított előfeltevéseivel. A kapcsolat kezdettől annyira nyilvánvaló volt, hogy a magyarországi református és evangélikus egyházakban a bibliakritika áttörését sokan nemes egyszerűséggel a racionalizmus időszakának nevezik. A racionalizmus az ész autonómiáját és megbízhatóságát hirdette. Kant szintézist próbált létrehozni a racionalizmus és az empírizmus között, vagyis az ész (a priori) kategóriái és a tapasztalati (a posteriori) ismeretek között. Bár ma már sok tekintetben meghaladták és megcáfolták, a maga korában Kant egészen kiemelkedő gondolkodó volt, és a megismerésről alkotott tézisei döntő hatással voltak a történeti-kritikai módszer első képviselőire. A „kritikai” jelző a „történeti-kritikai módszer” kifejezésben kanti filozófiai alapállást jelöl. Miről van szó?

A tiszta ész kritikája c. korszakalkotó filozófiai értekezésében Kant többek között amellett érvel, hogy a tiszta ész nem képes bizonyítani Isten létezését, ezért csak az immanens világ jelenségeire alkalmazható. A tiszta ész Kant szerint ugyanakkor megbízható, autonóm és normatív. A jelenségek világa, melyről tapasztalat útján szerzünk tudomást, az ész kategóriáival találkozva az ész formáját veszi fel, vagyis csakis az ész által vagyunk képesek a dolgokkal magukkal (Ding an sich) kapcsolatot létesíteni. Magyarul: az igazság megismerésében az ész az, ami igazán számít, az ész pedig nem képes a jelenségek világán kívül vizsgálódni. A természetfeletti nem lehet a vizsgálódása tárgya. A történelem is problémás terület, hiszen a jelenségek világának az a szegmense, melyet a bizonytalanság sokféleképpen átjár. A történelem esetében a jelenségek olyan területéről van szó, mely már nincsen, és amit tudhatunk róla, az is szubjektív emberi tanúktól maradt fenn. A történelem tehát nem csak a posteriori ismeret, de még annak is nagyon-nagyon halovány.

Mi következik ebből? G. E. Lessing tudta, mi következik ebből. Ha Kantnak igaza van, a történeti viszonylagosságtól szenvedő bibliai dokumentumok alacsonyabbrendű forrásai az igazságnak, mint a racionális gondolkodás. Az ész a Biblia felett áll. Ráadásul a Biblia történeti dokumentumai nem csak jelenségekről számoknak be (olyan jelenségekről, melyek már nem is léteznek, hiszen a múlt részei), de a jelenségek okaiként időnként isteni beavatkozásokat neveznek meg, melyeket a tiszta ész eleve nem vizsgálhat. Lessing szerint „csúnya, nagy árok” van a történelem véletlenszerű igazságai és az ész szükségszerű igazságai között. A történeti-kritikai módszer erről a csúnya, nagy árokról szól. J. S. Semler (a módszer egyik első képviselője) szerint sokkal jobban tudatában vagyunk az észnek ma, mint amennyire a bibliai szerzők tudatában voltak saját maguknak, ezért a mai észnek bátran felül kell bírálnia az ő beszámolóikat. F. D. E. Schleiermachertől R. Bultmannig végigkövethetjük, ahogy a módszer ezt a bírálatot elvégezte. Az ész nevében cafatokra tépte a bibliai tanúságtételt.

Konzervatív teológusok (mint A. Schlatter vagy G. Maier), illetve „kiugrók” (mint Eta Linnemann vagy Thomas Oden) az elmúlt száz évben gyakran rámutattak, hogy a történeti-kritikai módszer racionalizmusa és metodológiai ateizmusa vagy naturalizmusa olyan filozófiai alapállás, mely eleve nem vezethet azokhoz a hitbeli konklúziókhoz, melyeket a bibliai történetekben látunk. Nem az alapos, szorgalmas, becsületes, elfogulatlan történeti kutatás következtében jutottak a bibliakritika képviselői a bibliai szerzők állításaival ellentétes következtetésekre, hanem saját módszertanukból kifolyólag. Ettől még végezhettek alapos, szorgalmas, becsületes munkát, de a módszer – mint általában a módszerek – kezdettől befolyásolta, sőt, meghatározta a kutatás végeredményét.

Maga a módszer tette eleve lehetetlenné, hogy a tudósok a bibliai beszámolókat történeti igazságként fogadják, hiszen a tiszta ész (mely a transzcendens okokat nem kutathatja, és figyelembe sem veheti) a priori kategóriáit a módszer elsődlegesnek tekinti a történelemből felsejlő múltbeli jelenségekhez képest. Ha tehát például az ész csak azt fogadhatja el igaznak, aminek van a mi életünkben is analógiája (ahogy E. Troeltsch leszögezte), akkor a tudós értelemszerűen a Biblia beszámolóiban olvasható csodákat nem tarthatja az események valódi okának. Ha az ész azt mondja, hogy a halottak nem támadnak fel, akkor a Jézus feltámadásáról szóló tanúbizonyságokra is nyilván jobb magyarázatot keres, mint amit a szöveg felkínál. Ha az ész azt tartja, hogy a jövőt senki sem ismerheti előre, akkor a tudós következtetése az, hogy a bibliai próféciák nyilván az események után keletkeztek, ami persze azonnal felborítja a bibliai krononógiát és/vagy későbbi redaktorokat tesz szükségessé.

A „kritikai” jelző a történeti-kritikai módszer esetében tehát nem csak az alapos, kérdező, tudományos igényességre vonatkozik, hanem erre a filozófiai előfeltevésre is. Ez nem azt jelenti, hogy a módszer minden eredménye rossz, egyáltalán nem, viszont a módszer súlyos korlátokkal rendelkezik, és ha a Biblia Isten kinyilatkoztatása (vagy tanúság Isten kinyilatkoztatásáról), akkor a történeti-kritikai módszert az ismeretelméleti korlátai végső soron alkalmatlanná teszik a Biblia tanulmányozására. Hogy miért? Nagyon egyszerű. Gondoljunk bele. Ha Isten valóban kijelentette magát a történelemben (mondjuk megnyílt a Vörös-tenger, vagy Jézus feltámadt a halálból), a történeti-kritikai módszer ezt nem képes sem felismerni, sem elismerni. A legjobb szándékkal is csak elhallgattatni tudja az ezekről szóló beszámolókat. Mi ez, ha nem súlyos korlátozás, sőt bénító előítélet?

Elsősorban nem arányokról van szó (mondjuk hogy egy kis hitre is szükség van meg egy kis kritikára is, és egyiknek sem szabad túlsúlyba kerülnie), hanem előfeltevésekről. Tény, hogy a történeti-kritikai módszert nem mindenki alkalmazza következetesen, ezért a kritikai vizsgálódás nem mindig sérti a bibliai beszámolók történeti igényét. Ennek ellenére a problémát a gyökerénél kell orvosolni, nem a száránál. Konzervatív evangéliumi teológusok ezért többnyire különbséget tesznek a történeti-kritikai módszer és a nyelvtani-történeti módszer között, melyet ők követnek. Mindkettő alapos, szorgalmas, kérdező és igényes metodológia, de az utóbbi nem kötelezi el magát a kanti filozófiai alapállás mellett: nyitott a transzcendens okokra és arra, hogy a történelem az igazság forrása legyen. Különösen, mivel kutatásuk tárgya, a Biblia éppen ennek elmondására született.

12 hozzászólás a “Mitől „kritikai” a történeti-kritikai módszer?” bejegyzéshez

  • Miklósi H. Koppány says:

    Nem csak a fent említett kutatások olvasása hat üdítően a gondolkodó hívőre, hanem az ilyen jellegű cikkeké is. Csak így tovább Ádám!

  • Miklós says:

    Az ész valóban a Biblia fölött áll, hiszen a Bibliát az ész hozta létre. Nem az emberi értelem persze, hanem az isteni. A barlanglakók aztán, akik az értelmet a barlang jelenségeire korlátozzák, valóban nem képesek kilépni világukból, sőt kivetik, megölik azokat, akik mást hirdetnek. “A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének (Szellemének) dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki (szellemi) módon lehet azokat megítélni.” (1Kor 2:14)

  • Tóth Ákos says:

    Kedves Ádám!

    “Az ész nevében cafatokra tépte a bibliai tanúságtételt.”

    A bibliának nem egy darab tanúságtétele van. Sokkal pontosabb volna az a megfogalmazás, hogy megerősíti a bibliai tanúságtételeket, és emellett kimutatja azokat a hamis tanúságtételeket is, amelyek csak tanúságtételnek látszanak de nem azok.

    “Jézus feltámadásáról szóló tanúbizonyságokra is nyilván jobb magyarázatot keres, mint amit a szöveg felkínál.”

    Vagy maga a szöveg kínálja fel az alternatív értelmezést ez esetben,nem jobb magyarázatról van szó, azaz nem helyettesítő magyarázattal, hanem magának a szövegnek másféle magyarázatával.

    “ha a Biblia Isten kinyilatkoztatása”

    Igen, ha. Ám mi van akkor nem? Esetleg nem az egész, csak részben.

    “A legjobb szándékkal is csak elhallgattatni tudja az ezekről szóló beszámolókat.”

    A két példa közül egyiket sem hallgatja el.

    “Mi ez, ha nem súlyos korlátozás”

    Azzal a szemüveggel olvasni, hogy minden egyes szó Istentől származik, az nem súlyos korlátozás?

    No nem mintha maguk a hívők komolyan vennék a biblia egyes részeit!

    De mi lenne ha komolyan vennék? Az összes szombaton dolgozót halálra kéne kövezniük, és persze vagy egy tucat egyéb halálos ítéletet végre kéne hajtaniuk akár naponta.

    Tehát ez a cikk úgy degradálja a racionálisabban gondolkodó szelektáló Isten keresőket, hogy szemet huny a felett, hogy maguk a hívők is szelektálnak, szintén teóriákra alapozva. Úgyanis, ha az ószövetség nincsen érvényben, az újszövetség kegyelemtan tanítása szerint, akkor nem kéne a változhatatlan Isten szavának tartani. Amennyiben mégis annak tartják, akkor meg azt is be kéne tartani.

    üdv
    Ákos

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Ákos,

    nem sikerült megértened a cikket. De ami még ijesztőbb: x évnyi teológiai tanulmányok után még primitív szinten sem értetted meg az Újszövetség Ószövetség-képét. Nem tudom, ebben mennyi a Sola Scriptura főiskola felelőssége, és mennyi a tiéd, de az biztos, hogy kezdettől gyümölcstelennek érzem a veled való dialógust. Ennek ellenére rengeteg hozzászólásodat elolvastam, megválaszolgattam. Ez az utolsó, amire válaszolok, utána kérlek, menj máshová kommentelni.

    A bibliának nem egy darab tanúságtétele van. Sokkal pontosabb volna az a megfogalmazás, hogy megerősíti a bibliai tanúságtételeket, és emellett kimutatja azokat a hamis tanúságtételeket is, amelyek csak tanúságtételnek látszanak de nem azok.

    Ez a szokásos hantázás. Abból indulsz ki, hogy te eleve tudod, mi igaz kijelentés, mi hamis, majd a Bibliát annak megfelelően osztod-szorzod, darabolod-kaszabolod, hogy mi felel meg az előzetesen felállított kritériumaidnak. Ez a magunk csinálta vallás receptje. Ennél még a történeti-kritikai módszer is becsületesebb.

    Vagy maga a szöveg kínálja fel az alternatív értelmezést ez esetben,nem jobb magyarázatról van szó, azaz nem helyettesítő magyarázattal, hanem magának a szövegnek másféle magyarázatával.

    Ha lenne kedvem folytatni ezt a beszélgetést (nincs), arra kérnélek, hogy a bibliai szövegből mutasd meg nekem azt a magyarázatot, ami Jézus feltámadását nem szó szerint érti.

    Igen, ha. Ám mi van akkor nem? Esetleg nem az egész, csak részben.

    Ha a Biblia nem Isten kinyilatkoztatása, akkor az van, amit a történeti-kritikai módszer kapcsán látunk. Ha viszont a Biblia Isten kinyilatkoztatása – ahogy a kereszténység mindig vallotta -, akkor… nos erről szól a cikk.

    Azzal a szemüveggel olvasni, hogy minden egyes szó Istentől származik, az nem súlyos korlátozás?

    Bizonyos értelemben korlátozás, hiszen a bizalom határozza meg a kutatást, nem a kétely. A cikkben arra mutattam rá, hogy a történeti-kritikai módszer filozófiai premisszái is korlátozást jelentenek.

    No nem mintha maguk a hívők komolyan vennék a biblia egyes részeit!

    Sokszor sajnos tényleg nem veszik komolyan, de elképesztően ostoba példával próbálod ezt illusztrálni.

    De mi lenne ha komolyan vennék? Az összes szombaton dolgozót halálra kéne kövezniük, és persze vagy egy tucat egyéb halálos ítéletet végre kéne hajtaniuk akár naponta.

    Hallottál már arról, hogy Jézusban beteljesedett a törvény? Vagy arról, hogy Isten újszövetségi népe jövevényekként és zarándokokként él a világban, nem teokráciaként, ahogy Izráel?

    Tehát ez a cikk úgy degradálja a racionálisabban gondolkodó szelektáló Isten keresőket, hogy szemet huny a felett, hogy maguk a hívők is szelektálnak, szintén teóriákra alapozva.

    Egyrészt nem degradáltam senkit. Megmutattam, hogy a történeti-kritikai módszer sem semleges módszer, hanem meghatározott filozófiai premisszákkal dolgozik. Másrészt nem a racionalitás jelenti a különbséget, hanem a filozófiai alapvetések. A hívők pedig nem szelektálnak (hiszen az egész Bibliát hiszik és szeretik), hanem a megígért Messiás eljövetelének az örömében élnek.

    Úgyanis, ha az ószövetség nincsen érvényben, az újszövetség kegyelemtan tanítása szerint, akkor nem kéne a változhatatlan Isten szavának tartani. Amennyiben mégis annak tartják, akkor meg azt is be kéne tartani.

    A törvénynek igen fontos szerepe van Isten önmagáról adott kinyilatkoztatásában, és hogy értsd, az apostoli hagyomány szerint hogyan illeszkedik a Tóra ahhoz a kegyelemhez, mely Jézus eljövetelével megnyilvánult, olvasd el a Római levél 1-8. részét vagy a Zsidókhoz írt levelet. Ha tanultál bibliai (biblica) teológiát, talán hallottál már arról, hogy Isten kinyilatkoztatása és üdvterve az Ószövetségen belül is és az Ó- és Újszövetség kapcsolatában is progresszív. Tudom, te egészen másból indulsz ki, csak azért említem, hogy beleláss azok fejébe, akiknek viszont ez a kiindulópont.

    És most tényleg befejezem. Aki olvasta a kommentjeidet, tudja, hogy van honlapod, ahol lehet veled tovább vitatkozni. Az a platformod, ott folytasd, ne itt. Az egészséges vitának itt is van helye, de amit te csinálsz, az színtiszta szofizmus, ezért neked nem szeretnék tovább helyet biztosítani.

    Üdv:
    Ádám

  • dzsaszper says:

    Úgy látom, volt itt egy kimoderált komment.
    Látva a komment szerzőjének blogját (a legfrisebb kommentek közt még látszik) érteni is vélem a dolgot… (azért teljesítmény a saját érvek hosszas tálalása ellenérvként, majd a valódi ellenérvek félmondatos vannak még utalással való elintézése… nem mondanám kritikainak 😉 )

  • Szabados Ádám says:

    Nem moderáltam ki kommentet itt.

  • dzsaszper says:

    Furcsa — akkor valaki meghekkelte a blogmotort? Ld. utolsó hozzászólások.
    Az előző kommentem előtt hárommal…

  • Szabados Ádám says:

    Ha a Tóth Ákossal való párbeszédre gondolsz: annak az előzménye itt található.

  • dzsaszper says:

    Nem arra gondoltam… kipörgött a legfrissebb komentek közül.
    Esetleg blogmotor bug, hogy a komment elveszett az éterben, ha a szerzőnek fontos, gondolom újraküldi…

  • Szia Ádám!

    Van-e ennek a cikknek pdf-es változata, ill. ha nincs, akkor szabad-e csinálni belőle egyet?

    Üsv: Zsolt

  • Szabados Ádám says:

    Beállítottam a pdf-nyomtatás opciót egy rövid időre. Szólj, ha kész vagy vele, utána leszedem az ikont.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum