Nem is sejtettem, mennyire húsbavágó Luther híres különbségtétele a kereszt és a dicsőség teológusai között, amíg konfliktusokon és a saját szívem vizsgálatán keresztül Isten meg nem láttatta velem, hogy szinte minden erről szól a keresztény életben. Olyan ez a különbségtétel, mint az, hogy Magyarországon jobboldalon közlekedünk. Aki hosszabb angliai tartózkodás után jön haza, azonnal hozzá kell ehhez újra szoknia, különben össze fog ütközni másokkal. A két szabály egyszerre nem érvényesülhet: vagy a balodalon közlekedünk, vagy a jobboldalon. Ez a helyzet a kereszténységben is. Nem lehetünk egyszerre a dicsőség teológusai és a kereszt teológusai. A világból jőve ösztönösen a dicsőség teológusaiként akarunk viselkedni, emiatt aztán elkerülhetetlenek az ütközések, hacsak Isten át nem szoktat bennünket a másik oldalra. Nehéz dolog ez. És az benne a legnehezebb, hogy általában más kárán tanuljuk csak meg.

Carl Trueman Luther-kutató vendégprofesszorként tanárom volt a Covenant Seminary-n, tőle hallottam a dicsőség-kereszt lutheri ellentét legtisztább kifejtését. Trueman szerint Luther az 1518-as heidelbergi disputákban magyarázta el nyilvánosan azt a nézetét, hogy kétféle teológus létezik az egyházban: a dicsőség teológusai és a kereszt teológusai. A dicsőség teológusai emberi elvárások szerint mérik Isten hatalmát, a kereszt teológusai azonban a hit szemével annak lényegét látják. Nem meglepő, hogy a legfőbb példája ennek éppen Krisztus keresztje. A dicsőség teológusai számára a kereszt alapvetően az erőtlenség megnyilvánulása. Elfogadják, hogy így történt, de csóválják a fejüket. Nem vallják be, de ha rajtuk múlt volna, ők máshogy oldották volna meg. Saját életükben is máshogy oldják meg. A kereszt teológusa azonban látja a gyengeség mögött Isten valódi erejét, és ez lefegyverzi őt. A dicsőség teológusai a kereszténységet a világi tapasztalataik mentén, azok meghosszabításaként élik. A kereszt teológusait azonban megragadja és megalázza a kereszténység totális mássága és paradoxona.

Személyes és lelkipásztori tapasztalataimban két területen láttam, hogy ez a különbségtétel az, amelynek mentén elválik egymástól a pszükhikus és a pneumatikus, a természetes és a lelki valóság. Az egyik a személyes hitélet területe. Hosszú évek alatt akaratlanul is megfigyeltem, hogy azok az emberek növekednek a keresztény életben, akik mélyen megalázzák magukat Isten és mások előtt, és értik, miért kellett Jézusnak meghalnia értük a kereszten. Nem is csak értik ezt, hanem valahol mélyen, egzisztenciálisan át is élik. Tudják, mi a kegyelem. Sajnos sok farizeus van a gyülekezetekben, de egyértelmű, hogy a hitben csak a vámszedők növekednek, meg a bűnösök, akik kegyelmet kaptak. A kereszt legjobb teológusai azok, akik egyszerűen csak hálásak azért, hogy van még esélyük az életben. Nem követelőznek, nem hisztiznek, nem panaszkodnak, mert tisztában vannak azzal, hogy ők már az utolsó utáni esélyükkel gazdálkodnak. Csendben vannak, szeretnek, sírdogálnak, és hálásak.

A másik a szolgálatok területe. A dicsőség teológusai erőből tolják a kereszténységet. Pont úgy gondolkodnak, mint a világ. Az áldott ember sikeres, jól érvényesíti az érdekeit, keveset hibázik, megtalálja a megfelelő eszközöket, tud hatni másokra, eléri azt, amit szeretne. Természetesen jó célok érdekében: Krisztusért. És másokért. Közben nem látja, hogy Isten éppen az ereje miatt nem tud általa cselekedni. Nem veszi észre, hogy buzgalmában félretolja Isten eszközeit, mert lenézi és alkalmatlanoknak tartja őket. A dicsőség teológusa nem tud mit kezdeni a gyengeséggel és az ügyetlenséggel, nem tolerálja a rendetlenséget és a bűnösök taknyos, foltos, sete-suta hitét. Nem érti a paradoxont: Krisztus a nemteleneket, a gyengéket, az ismeretleneket, a semmiket választotta magának, hogy megszégyenítse a valakiket. Nem érti, hogy a szegények az áldottak, meg a szelídek. Na ezek az emberek – a dicsőség teológusai – okozzák a legtöbb bajt az egyházban.

Kulcskérdésnek tartom, hogy ráérzünk-e erre az igazságra, amiről Luther beszélt. Az istentelen megigazulására, az erőtlenség erejére, a kereszt dicsőségére. Pál a dicsőség teológusából lett a kereszt teológusa, ezért borzasztó érzékenyen reagált arra, amikor a korinthusiak a dicsőség teológusait kezdták ajnározni. Mindent bevetett azért, hogy levegye a szemükről a hályogot. Leginkább önmagát alázta meg előttük: az erőtlenségeivel dicsekedett, hogy felfogják végre, semmi mással nem szabad kérkedni, csak az Isten erőtlenségével, a megfeszített Krisztussal, aki által minden emberi dicsekvés halálos ütést kapott, és az egész világ is, minden hatalmával és dicsőségével együtt.

Egyszerűen nincs más út ebben az irányban, csak a kereszt útja.

28 hozzászólás a “A kereszt vagy a dicsőség teológusa vagy?” bejegyzéshez

  • Miklós says:

    Nagyon jó meglátás Ádám! 🙂 Még kiegészíteném a kárhoztatás teológusaival, a törvénykező egyház embereivel. Három fajta teológus van: a kárhoztatás teológusa, a kereszté és a dicsőségé. A kereszt az arany középút. 🙂

  • Kovács László says:

    Ádám! Idézlek: “Közben nem látja, hogy Isten éppen az ereje miatt nem tud általa cselekedni.”

    Éppen a kereszt teológusa nem mondhatja, hogy Istennek BÁRMI vagy BÁRKI határt szabhat cselekvésében. Amúgy nagyon örültem írásodnak, csak azért jelzek, mert a “dicsőség teológusainak” sokféle kegyességi irányzatban felbukkanó gondolati kliséitől, szinte imprinting automatizmusától nem könnyű szabadulni. Ez a “Isten ezért vagy azért nem tud” az egyik ezek közül.

    Laci

  • Szabados Ádám says:

    Igen, persze, Isten szuverén Isten, aki használja az erőseket is, ha akarja. Egyetértek. Nem általánosságban értettem a mondatot.

  • Lacibá says:

    Én ehhez nem értek.

    De azt tudom, hogy

    Zsolt 19,2 – Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.
    Zsolt 97,6 – Az egek hirdetik igazságát, minden nép látja dicsőségét.
    “23mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; 24maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége,”

    Tehát én nem tudom szétválasztani az Isten dicsőségét hirdető teológiát a keresztről való hirdetéstől. Mert mindenkor hirdetnünk kell, hogy mily nagy dolgokat művelt velünk az Úr, Aki mindenkor győzedelmes és ellenállhatatlan, de azt is, hogy szabad akaratot adott nekünk, és a döntéshez a saját példáját is. Abban pedig ott van a kereszt teológiája, ami pedig Isten dicsőségének is a teológiája!

  • Gábor says:

    Jó lenne ha valaki kifejtené, hogy mi ez a 3. kategória: kárhoztatás teológiája. És hogy hogyan viszonyul a másik kettőhöz?

  • Lacibá says:

    Hát igen. Ezt a “keménynyakú kálvinisták” esetében éreztem régen. Bár manapság sem épp a katolikus igazságok lelkes követői ők, de testvérileg lehet többségükkel beszélni.

    Mert ugye ott van a kettős elrendelés -szerintem totálisan bibliaellenes- tana, amiből származhat a kárhoztatás tana. Ugyanis, ha valakiről eleve tudja az Isten, hogy el fog kárhozni -és ezt eleve ezért el is rendeli-, nos akkor ott van a kárhoztatás is, joggal.

    De hála Istennek, Ő nem olyan! Ő, mint meg van irva, az itéletet a Fiára bizta, Aki pedig az Atya irgalmassága.

    Kárhoztatás pedig csak azokkal szemben lesz végül, akik nem tartottak ki az igazságban, vagy nem tértek meg- bár módjuk lett volna rá. Erre tökéletes példa a két lator esete: az utolsó pillanatig van lehetőség a megtérésre.

  • Szabados Ádám says:

    Gábor, abban a relációban, amiről a cikk szól, csak kétféle teológus van.

  • Szabados Ádám says:

    Lacibá, szerintem nem értetted meg a cikket.

  • Spectator says:

    “A dicsőség teológusai erőből tolják a kereszténységet”.
    Mennyire igaz és még inkább: mennyire aktuális!

  • Cypriánus says:

    hú, nagyon hiánypótló poszt!

    Kedves Laci bá, nem gondolom, hogy Ádám így értette…
    el is gondolkodtam, voltaképpen a “dicsőség-győzelem” teológia áll a merev törvénykezés, és a “bővölködős” elhajlások mögött is.
    Mindkettőből hiányzik az alázat, hogy szembenézzen az emberi önzéssel, a saját önzésünkkel legfőképpen..vagy merev előírásokkal véli elérhetőnek a”tökéletességet” és megveti azokat, akik nem képesek kellő “alázatra” a pásztortestvér vagy a közösség értékrendével szemben, vagy Istenből csinál egy automatát, és a “gyengeségeinket viselte” mondat onnantól azt jelenti, hogy “helyettünk, mert mi gazdagok egészségések és boldogok leszünk-itt a Földön”..az a mondat, hogy ” aki utánam akar jönni vegye föl a keresztjét” meg elsikkad.
    Elsikkad az az üzenet, hogy a szeretet nem “elsöprően” győz, hanem “csak” azzal, hogy nem hal meg. Soha többé, ha megölik föltámad, és onnantól végkép elpusztíthatatlan. “Ó, az Isten alázata, amely szégyent hoz a bukott anygalok gőgjére” írja Bernanos a Megtestesülésről. Hogy az Ő dicsősége a jászol és a kereszt felől jövő fény, a soha el nem múló szív és élet dicsősége.

    De mi emberek szeretjük eljátszani az evilágon -berendezendő-paradicsom színjátékát, persze pokoli eredménnyel. Vallásos és teljesen vallástalan/vallásellenes változatokban is…

  • Miklós says:

    Ádám! Abban a relációban, hogy a cikk kétféle teológusról szól, valóban csak kétféle teológus van. 🙂 Lehet elesett és nyomorult valaki, azért mert hamis vádlás, kárhoztatás alatt van, vallásos, bűnközpontú, törvénykező emberek uralma alatt, akiknek a bűntől való távolodás nem az Istenhez való közeledés következménye, hanem eszköze, ami egy besavanyodott, szabályrendszerektől kalodába zárt élethez vezet. Lehet elesett, nyomorult valaki azért is mert a keresztet hordozza… A farizeusok szép példái a világi dicsőség teológusainak és a kárhoztató teológia alkalmazóinak. A világi dicsőség embereinek a kereszt emberei nem elég jók, ezért gyakran kárhoztatják őket, feltételezve, hogy bűn van az életükben: Azért nem gazdagodnak meg, nem lesznek menők, befolyásosak, mert átok van az életükben… Ilyen értelemben a két hamis teológia nem mindíg válik el egymástól.

  • Cypriánus says:

    bár ez egy kereszténységen belüli önkritika, de nem tudoom kihagyni, hogy ne hozzam szóba az iszlámot. Mivel mi egy periférikus ország vagyunk az EU-ban, ez jelentéktelen kihívásnak tűnik-azonban Nyugat-Európai keresztények számára ez egyre növekvő feladat és probléma …

    Na az aztán a győzelemteológia netovábbja. Hiszen “föl a győzelemre” mondja és hallja a “jámbor” muszlim napi ötször, a Korán összes prófétája mind-mind győztes( a Koránbeli Jézus is!Hiszen nem őt, hanem a gonosz Judást feszítették keresztre-ráadásul középkori muszlim apokaliptikus elképzelések szerint Jézus próféta visszajön, megnősül, gyermeket nemz, majd győztes hadvezérként vívja meg a dzsihádot az egész Földön…) szóval a hit régi hirnökei mind sikeresek, kudarc egy száll se. A “próféták pecsétje” Mohamed pedig karddal veszi be a saját szülővárosát, gazdag és hatalmas lesz, minden neki tetsző nőt megszerez (még a nevelt fiának Zaidnak a feleségét is, persze ez is öröktől fogva meg volt írva a Koránban, amely Allah trónja mellett van) , eredendő bűn nincs, a vallási törvény megtartásával tökéletes lehetsz, a kivülállókra pedig rá kell tukmálni az igaz vallást, ha kell tűzzel-vassal…mert a hit, a társadalom és az állam ugyanaz, az “iszlám birodalom, a hit háza” amely őrzi az igaz “ábrahámi vallást” (ibrahim-millá) amely a tiszta egyistenhit. (hánifjá)…. persze sok vonás akereszténység történetében is megjelent, azonban ami az egyiknél degeneráció, a másiknál maga az alapvető minta. Az iszlám optimista, öntudatos, és hihetetlenül magabiztos vallás, rengeteg olajpénz áll mögötte, és már Magyarországon is térít…és nem is teljesen sikertelenül (engem is próbáltak már Budapesten utcán megtéríteni.) De egyre több szőlke, kékszemű fejkendős magyar lányt látok, zömébenpersze feleségek , de az iszlám terjed az európaiak között is…ráadásul ha egy ország lakossága nem veszi föl a térítés során az “igaz vallást” azzal uyge “támadást indít” ellen, innentől csak “önvédelmi háború” a dzsihád…sok muszlim komolyan gondolja, hogy Kr. u. 632 és 719 között Poitiers-től a kínai határig ők csak önvédelmet gyakoroltak miközben elöntöttek mindent…
    jellemző, amit H. Boulad arab jezsuita mesélt: egy német könyvesboltabn látta a Da Vinci -kódot, megkérdezte a boltostól: “Esteleg Salman Rushdie-tól megvan a “sátáni versek”?(amelyik a “szent” Korán keletkezését boncolgatja) mire a tulaj mondta: “persze hogy nincs,a muzulmán bevándorlók azonnal fölgyújtanák az üzletemet”

    Természetesen nem irigylem a muszlimoktól, hogy “megvédik magukat” pont hogy túl sokszor véddekezünk mi keresztények is. Csak érzékeltetni akarom, hogy ott aztán totál erőből és erőszakból nyomnak mindent-és erre halllatlanul büszkék, az életképességük és realizmusuk bizonyítékának látják, szemben a pipogya keresztényekkel, és “szánalmas kitalált Istenükkel” aki nem azonos a diadalmas és zárkózott égi királlyal, aki megközelíthetetlen és semmi kapcsolata sem lesz teremtményeivel (mégha a szúfi misztika aztán ezt jelentősen árnyalta is, de ezt most haggyjuk)… az emberig lehajoló Isten, a kereszt hordozása és a mások bűnei miatt meghasadt szív nem éppen az iszlám lényege.

  • Szabados Ádám says:

    Miklós, dupla lájk az első mondatodnak. De egyetértek Cyprianusszal, hogy ha van olyan, hogy kárhoztatás teológusa, akkor az a dicsőség teológusának egyik alfaja.

  • Miklós says:

    Sokszor eszembe jutott már, hogy vajon a dicsőségteológia hogyan magyarázza az ApCsel 5:40-41-et.
    “előhívták az apostolokat, megverették őket, azután megparancsolták nekik, hogy ne szóljanak Jézus nevében, és azzal elbocsátották őket. Ők pedig örömmel távoztak a nagytanács színe elől, mert méltónak bizonyultak arra, hogy gyalázatot szenvedjenek az ő nevéért;”
    Egyébként, lehet, hogy a dicsőségteológia sokszor a legtöbbünkben ott van, amikor azt hisszük, hogy a szomszéd egy logikus eszmefuttatástól, egy tudományos eredménytől, egy menő gitárostól, vagy egy menő “Amerikából jöttem” prédikátortól fog ráeszmélni Isten igazságára.
    Az Atya vonzza Jézushoz az embereket, és aki Hozzá jön az az Atya miatt jön és nem másért.

  • jobbagyp says:

    Kedves Ádám!

    Egyetértek, köszönöm a cikket. Érdekes tükör volt számomra, hogy bár papíron tisztán a kereszt teológiáját vallom, de a cselekedeteim alapján időnként kirándulok a másik oldalra is :S Nyilván, a test nem örül neki, hogy halálba kell adnia mindenét.

    Kedves Cypriánus!

    Nagyon tetszett az iszlámos komment, sok hasznos új ismerettel gazdagodtam általa 🙂

    Kedves Lacibá!

    Nem muszáj erőből odaütni, ha nem ért valamit – a cikk második elolvasása sokkal célravezetőbb lehet 😉 Azt pedig kissé nonszensznek érzem, hogy felrója a kálvinistáknak, hogy nem követik a római menetet. Ezzel az erővel én is számon kérhetném Önön az Institutio vagy a II. Helvét Hitvallás tantételeinek gyakorlását.

    Üdv
    Péter

  • Viktor Barnabás says:

    Jorge Mario Bergoglio (Ferenc pápa) 2007-ben egy riporter kérdésére, miszerint “mi a legrosszabb, ami az egyházzal történhet”, a következőt válaszolta:

    “Az, amit De Lubac ‘lelki elvilágiasodásnak’ nevez. Ez a legnagyobb veszély az Egyház számára, számunkra, akik az Egyházhoz tartozunk. De Lubac szerint ez ‘rosszabb, tragikusabb, mint a szégyenteljes lepra, amely a szabados életű pápák idejében torzította el a hőn szeretett Jegyes arcát’. A lelki elvilágiasodás azt jelenti, hogy önmagunkat helyezzük a középpontba. Ezt tapasztalta Jézus a farizeusok között: ‘ti, akik egymást dicsőítitek’.”

    Ne haragudj Ádám, hogy mindig a pápára hivatkozok, de jó ugyanazt a dolgot több irányból megerősítve tudni.

    Egyébként szerintem ez az a dolog (a kereszt teológiája), amit végképp nem lehet saját erőből elérni. Minden ember vágyik alapból a dicsőítésre, a tömjénre, hogy mások figyelmének középpontjában legyen (a természetként hordozott bűn miatt), de hogy aztán ebből ki-ki hogyan lesz a kereszt teológusa, az már egy igen fájdalmas, de annál gyümölcsözőbb folyamat. Mindenesetre a Fazekasmester külön-külön dolgozik rajtunk 🙂

    És még egy gondolat: Isten tudja jól, mit jelent mások szeretetére fájdalommal várni. Tudja jól mit jelent nem visszaütni akkor sem, ha megölnek. És ez az igazi hatalom.

    Valamit éreztet ebből Pilinszky János Könyörgés című versének első négy sora:

    Tág szemmel már csak engemet figyel,
    mint néma tó a néma csillagot,
    nem mer beszélni, szólni hozzám, mégis
    ha megölném is, hinné: jó vagyok.

    Persze ez nem Istenről szól, hanem egy elhagyott anyáról. De talán épp a magányos öregek a kereszt igazi teológusai.

  • Jonas says:

    Kedves Ádám,
    ez számomra is új megközelítés volt, de rendkívül építő, és figyelmeztető cikk. Úgy gondolom, hogy mi evangéliumiak -a fenti cikk értelmében-, a kereszt teológusainak látjuk (vagy akarjuk látni) magunkat.
    (Laci bá’, én sem vagyok kálvinista, de ezen a kákán nem találtam csomót :))
    Ha szabad, egy kicsit gyakorlatias irányba tolom a témát, annak is egy pici szegmense felé. Mivel kérhetünk Tőle bármit, kérünk is, lelki, és testi áldásokat is. És ez rendjén is van. Mégis itt (is) igen könnyű átcsúszni a dicsőség teológusainak halmazába. A kért lelki áldást alig tudjuk saját mércével lemérni, hiszen nem igazán látunk magunkra objektíven. A testi áldást pedig olykor természetesnek vesszük, és így észre sem vesszük a testi áldásokat, és az Ajándékozót. Azonban amikor nem látunk hosszabb ideig testi áldást, bizony könnyen elkezdődnek a lelki problémák is, és könnyen lehet belőlem is dicsőségteológus, a saját, és a környezetem kárára. Mert nem csak az a dicsőségteológus, aki a világi értékeket kiemelten értékeli, hanem aki magába roskad, amikor elapad a testi áldás. Vagy amikor vádlóan ezt kérdezem Tőle: Miért engedted ezt meg? Vagy, miért nem hallgattad azt a kérésemet meg?
    Mert ugye, mi van akkor, ha nekem is azt mondja a Mindenható: “elég neked az én kegyelmem, mert …” Aki Pállal együtt eljut(ott) oda, hogy ezt igazán örömmel veszi, az bátran besorolhatja magát a kereszt teológusok közé.

  • K.Tamás says:

    Szia! Az írás jó, bár a kategorizálás maga, főleg az egyébként akár erőből, akár a kegyelem erejét hangoztató, de legalább aktív emberek között (legalábbis ha már valaki valamelyik “kategóriába” beletartozik, akkor ő legalább csinál is valamit) legalább annyira emberi dolog, mint amit Luther nagyon helyesen egyébként, de kritizált a katolikus egyházban. Ezzel nem is értek egyet “A dicsőség teológusa nem tud mit kezdeni a gyengeséggel és az ügyetlenséggel, nem tolerálja a rendetlenséget és a bűnösök taknyos, foltos, sete-suta hitét. Nem érti a paradoxont: Krisztus a nemteleneket, a gyengéket, az ismeretleneket, a semmiket választotta magának, hogy megszégyenítse a valakiket. Nem érti, hogy a szegények az áldottak, meg a szelídek.” Az én olvasatomban bár valóban, az emberi büszkeség megtörése utáni “gyenge” ember hamarabb ismeri el Isten létezését, kegyelmét, tervét és feljebbvalóságát, de Krisztus nem csak a szelídeket, gyámoltalanokat és szegényeket hívta el! Megannyi példa tanúskodik, hogy politikai és egyházi befolyásos, anyagilag tehetős emberek szívét ugyanúgy megérintette, mint a világ szemében nincstelen koldusokét. Az ilyen fajta “Krisztus a szegények és elesettek Megváltója” kisajátítást sosem értettem prédikátorok részéről, ahogy nyilván az ellenkező oldal szintén ellentmondást nem szerető véleményét..Nem minden hívő ügyetlen, esetlen és életre nem való, még akkor sem, ha sajnos az elmúlt évszázadokban a kereszténységre és a papokra, szolgálókra feminim rétegek és jellem sokasága rakódott, helytelenül előtérbe helyezve a gyengédség, gyengeség, esetlenség, védtelenség,elesettség és bárgyúság, stb. értékeit. Mintha Krisztus, aki a Tökéletes Bárány, de egyben erővel és hatalommal szóló Júdea Oroszlánja csak ez vagy csak az lehetne. A kritika nem neked szól személy szerint Ádám, hanem inkább a,lutheri gondolatnak és kategorizálásnak. Üdv: K. Tamás

  • Szabados Ádám says:

    Tamás, az általad idézett mondatom olyasfajta általánosítás, mint Pálé: „Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.” (1Kor 1,26-29) Ehhez kapcsolódnak még Jézus boldogmondásai (Mt 5) és Pál dicsekvése az erőtlenségeivel (2Kor 10-13). Ugyanakkor igazad van abban, hogy 1) Isten nem csak az erőtleneket, nemteleneket, lenézetteket választotta ki, 2) a kereszt teológiája nem azonos az ügyetlenséggel, bárgyúsággal és femininitással (az utóbbi nem az előző kettő szinonimája).

  • Cypriánus says:

    nem gondolom, hogy a keresztről való tanítás a bárgyúság meg birkatürelem , meg a lúzerség kultusza lenne.
    Inkább azé, hogy ha a szeretet útja egyben a szenvedés útja-és a bűnbe esett, céltévesztett világban gyakran az!-akkor is a szeretetet válasszuk, ha kell a kereszttel együtt , és ne a szeretelenség az adott helyzetben gyakran”győztesnek” és “sikeresnek” tűnő útját…. Mert úgyis az Úr Jézus kegyelméből kapunk mindent, és Ő a kereszt gyalázatát választotta, ahol “nem a szögek tartották, hanem a szeretet” (Sienai Szt. Katalin).

  • Bujdosó Marci says:

    Húszéves koromig
    anyám nyakán éltem
    azután a barátnőm tartott el
    és amikor megkérdezte tőlem:
    “Te mért nem dolgozol”?- azt feleltem:
    még senki sem fedezett fel.
    (Alvin és a mókusok)

    A férfiatlanságnak semmi köze a keresztényi szelídséghez, és a lustaságnak az alázathoz. Az idézett dalszövegben felvázolt mentalitás voltaképpen inkább egyfajta passzív agresszió.
    Azonban azzal erősen vitába szállnék, amikor azt mondogatják, hogy a keresztény “nem balek”, “nem lúzer” meg ilyenek. Talán nem mindig és minden szempontból az. De készen kell állnia rá, és tudnia kell, hogy egyfelől a keresztény hit, másfelől a szeretet és feltétel nélküli megbocsátás mint alapattitűd igen sok helyzetben balekségre és lúzerségre van ítélve ebben a világban.

    Olvastátok a Félkegyelműt? Én az első rész végén tartok, és egyelőre egyetlen férfiasnak nevezhető viselkedésű szereplőt találtam benne. A címszereplőt.
    Aki amikor kap egy hatalmas pofont (herceg létére egy hivatalnoktól)(mert előzőleg megakadályozta, hogy a hivatalnok a húgát üsse arcul), NEM őrzi meg a méltóságát, végképp nem hívja ki párbajra (amit sokan elvárnának), hanem remegő szájjal elfordul, kezébe temeti arcát és elcsukló hangon ezt mondja: “Ó, hogy fogja később szégyellni ezt a tettét!”

    Ettől még nem minden hívő kell, hogy éppen így viselkedjen, Miskin herceg amúgy is egy fiktív és (ALjosa Karamazovhoz hasonlóan) kissé irreális figura. Viszont, bármilyen lelkialkatunk is van, a hit feltétlenül afelé kell elmozdítson, hogy levegyük a magabiztosság álarcát, hogy KÉSZEK legyünk megszégyenülni emberek előtt, a világ előtt, hogy készek legyünk erőtlenségünkben (mindenkinek másmilyen erőtlensége van, de van) megtapasztalni és megmutatni Isten erejét. Igazából mindenfajta határozottság és magabiztosság és jófejség akkor és annyiban jó, amennyiben szeretet. Amennyiben a másiknak arra van szüksége. Bátorításra, vagy épp arra, hogy (határozottan, vagy elcsukló hangon) megmondjuk neki: “Ó, hogy fogja később szégyellni ezt a tettét!” Ha azért vagyunk határozottak, hogy nehogy cikik legyünk, az nem erény, maximum “bocsánatos” bűn.

  • Miklós says:

    Az Ézsaiás 58:6-7 alapján azt hiszen két oldala van a kegyességnek, szeretetnek, együttérzésnek. Az egyik a közösségvállalás az elnyomottakkal, ahogy Jézus is ugyanazt ette, ugyanúgy öltözött, együtt bujkált a többiekkel, amikor üldözték. A másik a kiállás az elnyomottak megszabadítására, ahogy Jézus is szembeszállt a farizeusokkal, vagy épp kiűzte a templomból az odajárókat kirabló gengsztereket… Ez utóbbi igencsak férfias oldal.

  • Bujdosó Marci says:

    Szerintem az első is igencsak férfias, még akkor is, ha időnként nők is képesek rá. A férfiak meg időnként iszonyúan nem képesek.
    Sőt, azt mondanám: éppen a balekság és lúzerség vállalása (amennyiben azok a szeretetből következnek) abszolút férfias erény. (A női lélek talán sokkal inkább joggal nem akar pellengérre állítódni és megszégyenülni, hanem inkább megpihenni a szeretetben, és ezt a melegséget továbbadni.) Ha maga Jézus nem elég példának, nézzük meg Pált, aki finoman szólva eléggé aktív és irányító típus volt, de semmi nincs benne a gyomorhangon észosztó, ZÁRT férfimagabiztosságból, olvassuk csak el a második korinthusi levelet. Tekintély, aktivitás, felelősség és kiszolgáltatottság, érzelmi odaadás, erőtlenség együtt. Az utóbbiak VÁLLALÁSA. A másik ember vállalása.
    Vagy a tékozló fiú apja. Milyen arccal futhat szutykos fia elé? Amolyan énmegmondtam-macsóarccal? Nem. Az az arc, amivel fut, szerintem a férfi valódi arca, az, amilyen férjre, apára, barátra minden nő és férfi valójában vágyik. Csak mi férfiak FÉLÜNK ilyenek lenni, nem igaz? Valljuk csak be, tele a gatya, azért hangsúlyozgatjuk, hogy nem kell azért baleknak lenni.

  • Viktor Barnabás says:

    Tovább megyek: Isten balekké és lúzerré lett. Ugyanúgy, mint bűnné (2Kor 5,21).

    Másrészt a balekség, meg lúzerség, mint lekicsinylő minősítések, nem egy versengésre épülő társadalom alapfogalmai? Azokat nevezzük baleknak, meg lúzernek, akik kiestek a versenyből, mert bénák voltak. Pedig a versengés a Gal 5,19-21 szerint elég ronda dolog.

    Jézus közösségre lépett a lúzerekkel (Lk 14,15-21). Nem ezt jelenti az is, hogy kiüresítette önmagát (Fil 2,7)?

    Harmadrészt szerintetek Jézust nem zavarják kicsit a világ szerint győztesek (Lk 22,24-27)?

    Negyedrészt Simone Weil, aki bizonyos alulfizetett bányászok iránti szolidaritásból olyan keveset evett, hogy ennek következményeibe belehalt, vajon hülye volt, vagy Krisztushoz hasonló?

  • Miklós says:

    „Másrészt a balekség, meg lúzerség, mint lekicsinylő minősítések, nem egy versengésre épülő társadalom alapfogalmai?”
    Szerintem ez egy kulcsmondat a témában. A győztes-vesztes kategóriák evilágiak, nem Isten országának kategóriái. Ha a kincseink a Mennyben vannak, és valóban ott vannak, nem csak mondjuk, akkor képesek vagyunk Isten akaratát cselekedni függetlenül attól, hogy az vereséggel vagy győzelemmel jár-e e világ szerint.
    „Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” (Gal 1:10)

    Igazad van Marci, valóban, az első is lehet férfias. Azt hiszem, ahogy a versengés kategóriái evilágiak, úgy a nő-férfi fogalmak is evilágiak. Lehetnek ezek az ”emberi módon szólok” szemléltetés eszközei, ha valamit hangsúlyozni szeretnénk, de a valóságot pontosan leírni nem képesek.
    A jézusi karakter különbözik az evilági, baali maszkulinitástól.

  • Maci says:

    magyar nyelven lehet olvasni erről a témában Gerhard. O Forde könyvében KI A KERESZT TEOLÓGUSA? Gondolatok Luther Heidelbergi Disputációjáról.
    A Magyarországi Luther Szövetség adta ki a könyvet 2005-ben a MAGYAR LUTHER KÖNYVEK sorozat 10. köteteként. A könyvet Ifj . Fabiny Tibor professzor fordította, valamint Tóth Sára.
    A könyv borítóján Guido Rocha brazil szobrászművész “A megkínzott Krisztus” című műve látható. A könyv döbbenetes, meg a borító is….

    http://marvin.bookline.hu/product_tnimages_6/376/TN6_B1053721.JPG

    Pax et bonum! MAci

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Maci, üdv a Divinity-n, és köszönöm az információt! Ezáltal eljutottam a honlapodra is, amiről eddig nem tudtam. Valóban rengeteg érték van az anglikán egyházon belül. Időnként meg fogom nézni, hogy mi teszel közkinccsé ebből a hagyományból.

  • dzsaszper says:

    @Lacibá: a dicsőség teológusai éppenhogy nem Isten dicsőségét hirdetik!
    Még akkor sem, ha azt akarják hirdetni. Isten dicsőségének a lényegét nem értik… és azt, hogy Isten bolondsága bölcsebb az emberek bölcsességénél… A dicsőség teológusainak a tettei egy olyan istenképet közvetítenek, akinek nincs sok köze Krisztus keresztjéhez.. és innetől kezdve sajnos a kígyó fejére taposáshoz, vagy a Jelenések könyvének megöletett Bárányához sincsen túl sok közük.
    (a kettős elrendelésre meg sokat nem reagálok, elég sok más poszt és kommentjei érintette a témát)

    jobbagyp-hez hasonlóan én is olykor rajtakapom magam hogy kirándulást teszek épp a másik oldalon…

    @Miklós: az én olvasatomban a kárhoztatás teológusai a dicsőség teológusainak egy részcsoportja. Valahogy kéz a kézben szokott járni Isten dicsőségének, illetve Isten kegyelmének és irgalmasságának a félreértése…

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum