János apostol azt állítja, hogy az Isten parancsolatai nem nehezek (1Jn 5,3). Valóban? Én sokszor éreztem nehéznek őket. Isten elvárásai gyakran bűntudatot, máskor meg lázadást váltottak ki belőlem. Fiatal keresztényként talán ezért is örültem meg egy mondatnak, amit Dávid király imádságai között találtam. Dávid ezt kéri Istentől: „az engedelmesség lelkével támogass engem” (Zsolt 51,14b). Az új protestáns fordítás szerint: „támogass, hogy lelkem készséges legyen”. Keresztény életem egyik legfelszabadítóbb felismerése volt, hogy ezt én is kérhetem Istentől. Isten nem úgy küldi el a rendelkezéseit, mint ahogy egy bankban vagy egy ügyfélszolgálatnál elvárják a dresszkód betartását. Istent bizalommal kérhetem, hogy csinálja meg velem azt, hogy akarjam tenni, amit kér tőlem. Imádkozhatok valahogy így: „Atyám, változtass meg bennem valamit, hogy meg tudjam tenni a parancsolatodat!” János szerintem azért mondja, hogy Isten parancsolatai nem nehezek, mert Isten teszi azokat könnyűvé, amikor támogat bennünket az engedelmesség lelkével.

Augusztinusz híres imádságában Dávid királyt utánozva ezt írta: „Add meg, Uram, amit parancsolsz, és követelj tőlem, amit csak akarsz!” (Szent Ágoston Vallomásai. Szent István Társulat, 1995, 280). Ez az imádság felbőszítette kortársát, a szerzetes Pelagiuszt, mert úgy érezte, a mondat a szabad akarat megsértését feltételezi. Augusztinusz azonban pontosan tudta, mire képes a szabad akarata, ha Isten nem veszi le róla a bűn súlyos láncait. Vallomásaiban kíméletlen őszinteséggel ír akarata fogságáról:

„Akaratom az ördög hatalmában volt. Gúzst csavart belőle kezemre-lábamra. Akaratom ugyanis gonosz irányt vett; így szabadult el bennem a szenvedély; azután engedtem a szenvedélynek, s az szokássá erősödött, s mivel nem próbáltam ellenállni a szokásnak, igámmá vált. Így kapcsolódtak egymásba a láncszemek, amelyekkel (…) kegyetlen rabság tartott fogva engemet. Akaratomnak gerjedező új iránya pedig, hogy neked ingyen szolgáljak s benned, egyetlen igaz gyönyörűségünk, leljem örömömet, nem volt még elég erős, nem tudta legyűrni a réginek megszokásból eredő hatalmát (…). Az igazság biztos volt előttem. Csakhogy a földi bilincsek miatt még mindig vonakodtam nálad katonáskodni; rettegtem, hogy megszabadulok az összes akadályoktól (…). Semmit sem tudtam volna válaszolni, ha rám szólsz vala: ‘kelj fel, alvó, támadj fel a halálodból, és megvilágosít téged Krisztus’. – Mindenfelől bizonyítottad ellenem, hogy az igaz, amit te mondasz, de győztes igazságodnak semmi egyebet nem tudtam válaszolni, mint az álmos dadogást: ‘mindjárt, rögtön, várj egy keveset!’ De a sok mindjártnak nem volt vége, és a kevés várakozás igen hosszúra nyúlt…” (197-8)

„Így nyavalyogtam és kínlódtam a szokottnál is jóval kegyetlenebb önvádak között; vergődtem, nyújtóztam bilincseimben, ha netán leszakadnának egészen rólam. Úgy is alig tartottak már, de mégis tartottak (…). Folyton bíztatgattam magamat: Megteszem! Most mindjárt megteszem! S e szavakkal már kész is volt elhatározásom; már majdnem végre is hajtottam, és – semmit se tettem. Nem hanyatlottam vissza ugyan előbbi állapotomba, hanem ott állottam az elhatározó ponton s mintegy megpihentem. Azután nekilendültem. Már majdnem ott voltam, már csak egy hajszál hiányzott, már szinte elértem és megfogtam, – s  nem voltam ott, nem értem el, nem fogtam meg, mert halogattam meghalni a halálnak és élni az életnek, s több ereje volt bennem a gonosz réginek, mint az új jónak.” (211)

Hogyan vált Augusztinusz mégis késszé az engedelmességre? Szerinte így: „Teremtmények szakítottak el messze tőled, amik nélküled egyáltalán nem is volnának. Azután felharsant hívó szózatod; megtörted lelkem siket csendjét, kigyulladt bennem ragyogó világosságod, s elűzted rólam a vakoskodó homályt. Illatod kiáradt, beszívtam s most utánad lelkendezek. Ízleltelek, éhezlek, szomjazlak; megérintettél s íme, áttüzesedtem a vágyakozástól békéd után!” (279)

„Magadhoz fordítottál ugyanis egészen.” (215)

„Jaj, hol volt annyi időn keresztül akaratom szabadsága? Micsoda mély és titkos rejtekből került most egy pillanat alatt elő, hogy belehajtsa nyakamat szelíd igádba, s hátamra rakja könnyű terhedet, én Krisztus Jézusom, segítőm és megváltóm?!” (217)

Hát, valahogy így van ez velünk is. Velem egészen biztosan. „Add meg, Uram, amit parancsolsz, és követelj tőlem, amit csak akarsz!” „Az engedelmesség lelkével támogass engem!” És ő megteszi. Tudom, mert tapasztaltam.

Van, aki azt a következtetést szűri le ebből, hogy várnunk kell Istenre, addig úgyse tehetünk semmit, amíg ő nem cselekszik. Ez azonban tévedés. Isten parancsa akkor is áll, ha nincs elég akarat bennünk a megcselekvésére. Jézus azt mondta, hogy igyekezzünk bemenni a szoros kapun, pedig tudta, hogy erre csak akkor vagyunk képesek, ha az Atya ezt megadja nekünk (Jn 6,37.44.65). Azt is olvassuk az igében, hogy törekednünk kell a szentségre, amely nélkül senki sem látja meg az urat. Nem lehetünk passzívak.

Hogyan van akkor ez? Úgy, hogy a dávidi és ágostoni kérés csak a kezdet. John Piper amerikai baptista lelkész öt lépésből álló folyamatról beszél, melyet az APTAT rövidítéssel szokott megjegyezhetővé tenni. 1. Acknowledge: ismerd el, hogy magadtól nem tudsz engedelmeskedni. 2. Pray: kérj Istentől erőt ahhoz, hogy meg tudd tenni, amit parancsol. 3. Trust: bízz abban, hogy Isten veled van. 4. Act: indulj és kezdd el tenni azt, amit Isten parancsol. 5. Thank: köszönd meg Istennek, hogy erőt ad a parancsa megtételéhez.

Ha Pipernek igaza van, Dávid és Augusztinusz imádsága az APTAT első két lépése, melyet további három lépés követ. Nincs szó passzivitásról. Beismerés, ima, de utána cselekvés, bizalom és köszönet. Nem várunk, hanem megyünk a megadott irányba, próbálunk engedelmeskedni, törekszünk a szentségre, igyekszünk tenni Isten akaratát. Néha a kötelesség is hasznos ideiglenes pótmotivációnak. Az az első két lépés viszont, amiről Dávid és Augusztinusz beszél, forradalmian felszabadító! Gyakran imádkozom: „Uram, add meg nekem, amit parancsolsz, mert magamtól nincs erőm megtenni, amit kérsz. Ha megadod az erőt, akkor viszont parancsolj, amit csak akarsz, mert ha te adsz belém vágyat és erőt, mindent meg tudok tenni, amire kérsz!”

Na ettől lesz könnyű az engedelmesség. Szerintem csak ettől.

14 hozzászólás a “Mitől lesz könnyű az engedelmesség?” bejegyzéshez

  • Sefatias says:

    Jó ez a poszt. Annyit fűznék hozzá, hogy a rabszolgaság és a szabad akarat nem mindig üti egymást. Ezért egyetértek én is Ágostonnal, mikor ezt mondja: „Add meg, Uram, amit parancsolsz, és követelj tőlem, amit csak akarsz!”
    A mózesi törvén is ismeri a szabadon választott rabszolgaság uralmát. Ha az ember szereti azt aki fölé van kinevezve, akkor nem nehéz engedelmeskedni neki. Ráadásul, ha egyetértünk a parancsaival, elvárásaival, akkor még könnyebb az engedelmesség. A történelem tele van olyan diktátorokkal, katonai vezetőkkel, akiket a katonák örömmel követnek, mert bíztak benne. Ma is vannak olyan foci edzők, akiknek a focisták szívesen engedelmeskednek, mert látják benne a jóindulatot, és a szakmai hozzáértést.
    Tehát nincs abban semmi különös, ha önként lemondunk bizonyos szabadságunkról, azért mert bízunk abban, hogy a vezetőnk, Krisztus jó vezető, és érti azt amit csinál. Ilyen esetben sokkal könnyebb engedelmeskedni, mégha nem is mindenben sikerül

  • Sefatias says:

    “szabadon választott rabszolgaság uralmát.” Ebben a mondatban az ‘uralmát’ helyett, ‘lehetőségét’ akartam írni. bocs.

  • Miklós says:

    Az engedelmesség szelleme valóban Isten hét szellemének egyike. Szelídség, alázat, hűség, engedelmesség, ugyanannak a szellemnek a megnyilvánulásai. Ez a szellem felismerhető, ez a szellemi állapot megtanulható, ahogy Jézus is mondta: tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok. Így lesz az iga könnyű és gyönyörűséges…
    Jézus három akadályt/feltételt említ a “toronyépítéssel” kapcsolatban:
    A vagyonról való lemondást.
    A rokoni preferenciákról való lemondást, beleértve saját magunkat is.
    A kisgyermekké válást.
    Ha kisgyermek példájára gondolunk, azt hiszem ez leginkább azt jelenti, hogy a gyermekeknek nincs múltja, nincsenek érdemek, sem kudarcok, ezért nyitott, tud újat kezdeni, tiszta lappal indulni, leülni az utolsó sorba…, ahogy Pál írta: hátunk mögé vetve mindent ami elmúlt…

  • Gábor says:

    Nagyon jó téma a Krisztusnak való engedelmesség!
    Legalább olyan fontos, mint a predesztináció témája.
    “Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az Ő parancsolatai pedig nem nehezek.” 1Jn 5,3

    Azért még az is érdekes lenne, hogy János apostol itt mit érthet a parancsolatai szó alatt?
    Milyen parancsolatokról van itt szó?
    Mert ha körülnézünk a keresztyénségben, akkor azt látjuk, hogy a parancsolatok értelmezése és megtartása némely felekezetnél “érdekesre” alakult.

  • sefatias says:

    Gábor!
    Mit értesz az alatt, hogy a parancsolatok értelmezése és megtartása némely felekezetnél “érdekesre” alakult?

  • Szabados Ádám says:

    Milyen parancsolatokról van itt szó?

    A Jakab 2,10-11 segíthet megválaszolni a kérdésedet: „Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett. Mert aki ezt mondta: ‘Ne paráználkodj!’ – ezt is mondta: ‘Ne ölj!’ Ha pedig nem paráználkodsz, de ölsz, megszegted a törvényt.” Jakab azt hangsúlyozza, hogy a törvény az, amit Isten nekünk parancsol, ezért az tartja meg a törvényt, aki megteszi, amit Isten mond. Aki bármiben engedetlen Istennek, az megszegi az egész törvényt, mert nem a konkrét szabályok a fontosak, hanem az Istennek való engedelmesség. Az a fontos, hogy a törvényadó személyéhez hogyan viszonyulunk.

    Jánosnál a parancsolatok szerintem Isten kijelentett akaratára vonatkoznak. Ez magában foglalja mindazt, ami az ÓSZ etikai elvárásaiból továbbra is érvényes, és mindazt, ami konkrétan Jézus követőire vonatkozik. A lényeg azonban itt sem a személytelen szabálykövetés, hanem az Isten személyének való engedelmesség. Ezért fordulhat elő az, hogy adott esetben engedelmességnek számít az egyik embernél a szombattartás, a másiknál a szombat meg nem tartása, attól függően, hogy jó lelkiismerettel mit értenek Isten akaratának (Róm 14). Ez persze rengeteg további kérdést felvet, amit istenfélelemben kell végiggondolnunk.

  • sefatias says:

    Hú de nehéz ez… Ne ölj! De mi van a katonai szolgálattal? Persze ma már könnyű, de mi lenne, ha az ország háborúba keveredne? Mi lett volna Európával, ha az iszlám térhódítása idején a keresztény államok nem szorítják vissza fegyverrel az arab és török hódítókat? Hány embernek kellett meghalni ezekben a háborúkban? És ebbőlhányat öltekmeg “keresztény” katonák? Ha olyan emberek éltek volna akkor, mint én, aki megtagadtam a katonai szolgálatot, akkor hol állt volna meg a török, vagy az arab? Mi lenne ma a kereszténységgel egy erőszakos iszlám vezetés alatt? És mi lenne, ha ismét elindulna egy ilyen háború a két kultúra között?

    és akkor ez csak egy parancsolat. a többihez is van jópár kérdésem

  • Szabados Ádám says:

    Igen, tényleg nehéz kérdések, de a Ne ölj! már az ÓSZ-ben sem vonatkozott a katonai akciókra vagy a halálbüntetésre. Inkább olyasmit jelentett, hogy Ne gyilkolj!

  • sefatias says:

    Igen ezt tudom. A sokat átkozott Úvf. úgy is fordítja. Ám mégis komoly lelkiismereti problémát okozna, ha ilyen helyzetbe kerülnék. Remélem Isten irányítja ezeket a folyamatokat, mert képtelen lennék dönteni. A múltkor megnéztem egy dokumentumfilmet az indiai keresztény üldözésről ahol keresztények százait, ezreit alázták meg, végezték ki. két földönfekvő, már ájult keresztény rugdostak ahogy értek. nem tudom mit tennék ilyen helyzetben, mert azt hiszem azt aki a legjobban rugdosodott, azt egy ütéssel lecsaptam volna. Ha a keresztényüldözés alatt tűrni kell a halált, a kinzást, akkor egy iszlám térhódító háborúban miért kell ellenállni? Vagy ha ott háborúba mehetünk, akkor miért nem verhetem ki annak a fogát, aki csupán azért akar bántani, mert keresztény vagyok? Megölhetem azt, aki a gyermekemet azért akarja megölni, mert hisz Jézusban? Vagy sírva nézzem végig? De ha az ország háborúba hív, akkor menjek, és védjem meg mások politikai hatalmát?

  • Szabados Ádám says:

    Jó kérdések! Hasonlókkal küszködik Bonhoeffer az Etikában.

  • sefatias says:

    Akkor ez a könyv érdekel is. Egyébként privátban küldhetnél nekem könyv ajánlót. Bár most rendeltem a Harmat kiadótól 5 könyvet, de ha végeztem velük, akkor majd beruháznék néhány olyanra, amit te ajánlasz. A múltkori is bejött 🙂 Írtam is belőle egy posztot

  • Miklós says:

    Az evangélium hirdetésén kívül szerintem csak az a parancsolatunk van, hogy “Egymást Szeressétek”, és persze minden ami ebből ered. Így csak két dolgot kell tisztázni: mi az, hogy Szeressétek, és mi az, hogy Egymást. 🙂 Jakab is a testvéri szeretetről beszél, hogy a személyválogatás a szeretetben, ugyanúgy helytelen, mint a mazsolázás a törvények között. Ez utóbbival nekünk persze nem kell foglalkozni, Jakab csak példaként említi.

  • Dorosmai_Szabó Esztre says:

    Annyira szeretem a “Vallomások”-at.
    A legátütőbben és őszintébben leírt megtérés…legalábbis számomra.

  • Gergely Erzsébet says:

    “……………………………………………. vergődtem,
    nyújtóztam bilincseimben, ha netán leszakadnának egészen rólam.”
    írja tapasztalatáról Augusztinusz.

    Az én életemnek is volt ilyen szakasza. A szabadulás lehetősége
    akkor csillant meg számomra, mikor egy alkalommal Náhum 1:13 ver –
    sét olvastam:

    “Most már leveszem rólad az ő igáját, és bilincseidet leszaggatom.”

    Egész valómmal megragadtam, hittel belefogództam Isten ezen
    ígéretébe. Nyomorúságos állapotomból való kimenekedés egyedül
    lehetséges útjaként ismertem fel, hogy Atyám akar segíteni.

    Pedig az Úr ezt az ószövetségi ígéretet az i.e 7.sz-ban elsősor –
    ban Júda népének adta Náhum prófétán keresztül, Ninive (Asszíria)
    elnyomása idején. Ennek ellenére akkor és ott személyemre vonat –
    kozó ígéretnek ismertem fel, mely hála érte Istennek, megvalósult.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum