Felbecsülhetetlen lelkigondozói jelentősége lehet annak, ha megértjük, hogy a tanítványság a hit engedelmessége. Hadd mondjam el, hogy miért. Jézus Krisztus megszólít: „Kövess engem!”, mi pedig azt válaszoljuk: „Követlek, Uram!” Ekkor kezdődik a valódi tanítványság. Pál saját küldetését így fogalmazza meg: „kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet” (Róm 1,5). A megtérés tehát a hit engedelmessége. Szintén a Római levélben mondja: „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: ’Uram, ki hitt a mi beszédünknek?’” (Róm 10,16) A hit és az engedelmesség ebben a kontextusban egymás szinonimái. A 16. részben az apostol ezt írja: „az evangélium a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére.” (26) De mit jelent ez, és mi a lelkigondozói jelentősége? Innentől átadom a szót Bonhoeffernek.

Bonhoeffer szerint csak az engedelmes, aki hisz, és csak az hisz, aki engedelmes. „Ha az állítás első fele egyedül marad, a hívő az olcsó kegyelem veszélyének van kitéve, ami az elkárhozással azonos. Ha a második fele marad egyedül, a hívő a cselekedetek általi megváltás veszélyének van kitéve, ami szintén a kárhozat szinonimája.” Értjük, miről beszél Bonhoeffer? Olcsó kegyelem az olyan hit, melyhez nem kapcsolódik Krisztusnak való engedelmesség. A cselekedetek általi megváltás az, amikor saját engedelmességünkben bízunk megmenekülésünk tekintetében, nem Krisztusban. De mi van akkor, ha a problémám nem az olcsó kegyelem és nem a cselekedetek általi megváltás, hanem az, hogy nem tudok hinni? Mindent megpróbáltam, de nem ment. Képtelen vagyok hinni. Mi van ilyenkor? Fogós kérdés, ugye? Az. Én most végleg hátra is lépek, hogy egy nálam bölcsebb ember tanácsát hallgassuk.

„Ezen a ponton érdemes néhány pásztorlással kapcsolatos megállapítást tennünk. Amikor a pásztor lelkekkel foglalkozik, fontos, hogy a fenti állítás mindkét felét észben tartsa. Amikor emberek arra panaszkodnak például, hogy nehéz hinniük, az ilyen a szándékos vagy tudattalan engedetlenség jele. Túl könnyű azzal elütni a dolgot, hogy olcsó kegyelmet ajánlunk nekik. Az viszont nem segít a betegségen, a kegyelem igéjét pedig egyfajta önvigasztalássá vagy önfeloldozássá teszi. De amikor ez történik, a szerencsétlen többé nem talál semmi vígaszt a papi feloldozás szavaiban – süketté válik Isten Szavára. És még ha ezerszer fel is oldozza magát bűnei alól, elveszíti képességét arra, hogy az igazi bocsánatban higgyen, pusztán azért, mert soha nem ismerte azt meg. A hitetlenség az olcsó kegyelmen virágzik, mert elszánt abban, hogy megmarad az engedetlenségben. Lelkipásztorok manapság rendszeresen találkoznak ilyen esetekkel. A következmény általában az, hogy az önfeloldozás megszilárdítja az embert az engedetlenségben, és aztán mentegetőzővé teszi őt Isten kedvességével és parancsolataival kapcsolatban. Arra fog panaszkodni, hogy Isten parancsolatai bizonytalanok, és sokféleképpen lehet azokat értelmezni. Eleinte még tudatában van engedetlenségének, de szíve növekvő keménységével egyre kevésbé érzékeli azt, és a végén annyira eltompul, hogy nem képes már meghallani Isten Szavát, a hit lehetetlenné válik számára. El tudjuk képzelni, amint így beszélget pásztorával: ’Elveszítettem a hitemet.’ ’Figyelj az igehirdetésben elhangzó Igére!’ ’Ezt teszem, de semmit nem kapok belőle; süket fülekre talál, legalábbis ami engem illet.’ ’Az a baj, hogy nem igazán akarsz figyelni.’ ’De igen, akarok.’ Ezen a ponton a beszélgetés általában véget ér, mert a pásztor kifogyott az érveiből. Az állításnak csak az első felére emlékszik: ’Csak az engedelmes, aki hisz.’ De ez nem segít, mert éppen a hit az, amit az illető ember lehetetlennek tart. A lelkipásztor ezen a ponton úgy érzi, hogy a predesztináció végső rejtélyével találkozott. Isten hitet ad egyeseknek, de visszatartja másoktól. A pásztor tehát bedobja a törölközőt, és sorsára hagyja a szerencsétlen embert. Pedig itt kellene megfordulnia a beszélgetésnek! Ez a tökéletes fordulópont. A pásztornak nem szabad tovább vitatkoznia vele, és nem szabad komolyan vennie a nehézségeit. Ez az illető ember érdekét szolgálja, hiszen ő csak megpróbál elbújni a nehézségek mögé. Ezen a ponton meg kell ragadni a bika szarvát, és azt kell mondani: ’Csak az hisz, aki engedelmes.’ A beszélgetés folyama így megakad, és a pásztor folytathatja: ’Engedetlen vagy, és az életed egyes részeit saját ellenőrzésed alatt akarod tartani. Ez az, ami megakadályoz abban, hogy Krisztusra hallgass és higgy a kegyelmében. Azért nem tudod Krisztust meghallani, mert akarattal engedetlen vagy. A szívedben valahol visszautasítod a hívását. A bűnöd az igazi nehézséged.’ Krisztus itt újból beléphet, hogy megragadja az ördögöt, aki eddig az olcsó kegyelem köntöse alatt bújt meg. Mindennél fontosabb, hogy a lelkipásztor az állítás mindkét felét komolyan vegye: ’Csak az engedelmes, aki hisz, és csak az hisz, aki engedelmes.’’Krisztus nevében arra kell bátorítania az embert, hogy engedelmeskedjen, cselekedjen, tegye meg az első lépést. ’Szakítsd el magad mindentől, ami feltartóztat, és kövesd őt.’ Mert ezen a ponton az első lépésnek van a legnagyobb jelentősége. Azt a pontot kell támadni, amelyet az ellenkező bűnös elfoglalt, mert ott nem lehet Krisztust hallani. A csellengőt ki kell vonszolni búvóhelyéről, melyet felépített magának. Csak ekkor lehet helyreállítani szabadságát, hogy lásson, halljon és higgyen. Bár az első lépés megtétele cselekedet, természetesen nincs érdemszerző értéke Krisztus színe előtt – soha nem lehet az több holt cselekedetnél. De Péternek akkor is ki kell először lépnie a csónakból, hogy hinni tudjon.”

„Röviden a következőről van szó. Bűnösünk elkábította magát az olcsó és könnyű kegyelemmel, mivel efogadta azt az állítást, hogy csak aki hisz, az tud engedelmeskedni. Megmarad az engedetlenségben, és abban keres vigasztalást, hogy felmenti önmagát. Ennek az a következménye, hogy megsüketül Isten Szavának hallására. Nem tudunk behatolni az erődjébe addig, míg azt az állítást ismételgetjük, mely lehetőséget ad neki az önvédelemre. Habozás nélkül meg kell tehát fordítanunk az ügyet, és arra kell bátorítanunk az illetőt, hogy engedelmeskedjen – ’Csak aki engedelmeskedik, az tud hinni. Nem vezeti ez félre őt, hogy aztán a cselekedeteiben bízzon? Egyáltalán nem. Éppenhogy azt tesszük könnyebbé számára, hogy felismerje: hite egyáltalán nem volt valódi. Ezzel kimentjük rabságából, mert arra kényszerül, hogy megfogható döntést hozzon. És ezáltal fülei újra megnyílnak, hogy hallja a hitre és tanítványságra szóló hívását.”

„Aggódsz, mert túl nehéznek találod azt, hogy higgyél? Senki se csodálkozzon a hit nehézségén, akinek az életében van olyan terület, ahol tudatosan ellenáll vagy engedetlen Jézus parancsának.”

(Az idézeteket Bonhoeffer Nachfolge c. könyvének angol kiadásából fordítottam magyarra, mielőtt a könyv magyarul is megjelent volna Követés címmel. The Cost of Discipleship, SCM Press Ltd, London, 2000, 58-60.)

22 hozzászólás a “Mi van, ha nem tudok hinni? Bonhoeffer megmondja!” bejegyzéshez

  • Sefatias says:

    Azontúl, hogy az írás nekem kissé bonyolult és száraz, alig találok benne olyat amivel egyet tudnék érteni. (lehet hogy pont ezért) Egyrészt hibának tartom a hitet és az engedelmességet egymás szinonimáinak tartani,még akkor is, ha egy-egy bibliai szöveg úgy kezeli, mivel sokan vannak, akik hisznek ugyan de nem engedelmeskednek. Jakab 2:19:”Hiszed, hogy csak egy Isten van, s jól is teszed. Ám ezt a gonosz lelkek is hiszik, mégis remegnek.” Jakab itt arról beszél, hogy igenis lehet hinni engedelmesség nélkül. Mégha az meddő is(20-as vers)
    Az hogy miért nem engedelmeskedik az aki hisz, arra is érdemes odafigyelni. Fent ezt olvassuk:” Arra fog panaszkodni, hogy Isten parancsolatai bizonytalanok, és sokféleképpen lehet azokat értelmezni.” Vajon mi a házasságtörés? Mi a paráznaság? Hogyan éljünk e világgal? Milyen mértékben engedelmeskedjünk a királynak? Menjünk e katonának? És még rengeteg kérdés amin komoly teológusok is vitáznak, és bibliaversekkel dobálózva védik az egymásnak ellentmondó állításaikat. Ilyenkor az egyszerű keresztény kire hallgasson? Ha bizonytalan vagyok, akkor hogyan döntsek? Nincs hitem, mert képtelen vagyok átlátni egy bizonyos helyzetet, és ebből adódóan nem tudok minek engedelmeskedni? Vagy épp engedelmeskedem, csak nem a lelkipásztoromnak, hanem a saját lelkiismeretemnek? 1kor 14:8: “S ha a trombita bizonytalan hangot ad, ki indul csatába?” Hogyan engedelmeskedjem, ha még azok is bizonytalanok, akiknek dolga a teológia? Mi alapján döntsek, ha a Szentírás nem fogalmaz tisztán egy kérdésben, vagy épp egymásnak ellentmondó gondolatokra bukkanok benne?
    Arról nem is beszélve, hogy napjainkban egyre többen szenvednek pszichoszomatikus betegségekben, amely igen erőteljesen kihathat az Istennek való engedelmességre. Egy depressziós embert a fenti szöveg alapján pásztorolni, majdnem gyilkosságnak tartok. Vagy vannak olyan emberek, akik az önbántalmazással küzdenek. Ők szándékosan tehetnek Isten törvénye ellen, mert az önbecsülésük olyan kicsi, hogy úgy érzik csakis istentől elidegenedett állapotban lehetnek, mert csak azt érdemlik meg. Ezért bűnt bűnre halmoznak, hogy az eltorzult gondolkodásuknak megfelelő állapotba kerüljenek. Ezek az emberek hisznek! Nem is akármilyen szinten. Csupán betegek, ami miatt képtelenek engedelmeskedni. Egy olyan pásztor, mint a fenti könyv írója, az ilyen embereket öngyilkosságba kergetné. Lehet, hogy az “olcsó kegyelem” az író számára megvetendő fogalom, de bizony van, hogy életet menthet

  • Szabados Ádám says:

    Sefatias, nézd abból a szemszögből, hogy a szerző lutheránus, tehát olyan közegből jött, ahol a hit általi megigazulás és a kegyelem ingyenessége nem kérdés. Speciális, de a kegyelem teológiáján virágzó evangéliumi lelkiségben igen gyakori problémáról beszél. Szerintem zseniális, amit mond, sőt, életmentő lehet sok esetben. Persze ez sem kaptafa.

  • Sefatias says:

    Nem tudom, hogy illik-e posztot ajánlani, de egyszer írtam ilyesmiről: http://sefatias.blog.hu/2012/05/23/a_hazassagtoro_asszony

  • Szabados Ádám says:

    A cikked (és a történet) végén Jézus azt mondja az asszonynak: „Én sem ítéllek el… Menj el; mostantól fogva ne gyakorolj többé bűnt.” De mi van, ha az asszony erre azt válaszolja: „Bocs, Jézus, de én ezek után már nem tudok hinni.” Na ekkor jön Bonhoeffer tanácsa.

  • Sefatias says:

    Én nem tudom elítélni, és megrovásban részesíteni azt, aki valamilyen oknál fogva hirtelen elveszíti a hitét. Sok ilyen emberrel vagyok kapcsolatban, és teljesen megértem őket. Nekik nem tanácsra, fegyelmezésre van szükségük, hanem türelemre és szeretetre.
    Példabeszédek 20:5 “A férfi szívében mélységek vize a döntés, de az okos ember a felszínre hozza.”

  • Szabados Ádám says:

    Félreérted Bonhoeffert. Ő sem ítél el senkit, nem is részesíti őket megrovásban. Segíteni próbál nekik azzal, hogy tisztázza a helyzetüket. Kísérletet tesz arra, hogy szeretettel kimozdítsa őket a fedezékükből. Akikkel te beszélgetsz, ha jól sejtem, főleg ex-Jehova Tanúi. Ezt én is alapvetően más helyzetnek tartom. De ha megértik, hogy Jézus Krisztus kicsoda valójában, és azt is, hogy a kegyelme ingyenes, még akár nekik is szólhat Bonhoeffer tanácsa: Most pedig engedelmeskedj Neki.

  • Sefatias says:

    Egyébként lehet, hogy félreértem. Ezért is kezdtem azzal, hogy talán a stílusa miatt nem értem. 🙂 Az én bányász agyamnak sokszor nehéz megérteni a “nagyok” írásait.

  • dzsaszper says:

    @Sefatias: az az érzésem, hogy az eltérő szóhasználat, esetlegesen eltérő kánaáni nyelvjárás is benne van abban, hogy nehéz megérteni Bonhoeffert…

    A fenti idézetekben a hit alatt (szerény véleményem szerint) nem a Jakab 2:19 szerinti jelentés értendő, elhiszem hogy létezik Isten; hanem az a hit ami bizalom is egyben (ógörögül nem tudok, de Strong konkordanciája alapján a szó bizalmat is jelent.
    Tehát az bízik Istenben , aki engedelmes, és aki engedelmes, az bízik.
    Kicsit átfogalmazva, aki fel meri tenni az életét Istenre az engedelmes; és aki engedelmes az meri feltenni az életét Istenre…

  • Laci says:

    koszonom,
    nagyon jó volt olvasni,
    pont ebben a hoszban és osszerakásban”

    .. konyorületességgel és igazsággal toroltetik el a bűn ..
    .. eljott .. kegyelemmel és igazsággal ..

    a kozosség ahol novekedtem az engedelmességre fektette a hangsúlyt,
    a család amiből kiszabadultam szintén ..
    így természetes” és konnyű” volt természetesnek” tekintenem ,h. “engedelmesség a normális állapot” ..
    és természetesen” lázadtam ..
    és persze a sok vádlás , onvádlás után a felszabadulásban adódik az onfelmentés .. talán nincs is más út ..
    azt hiszem megint visszajutunk az egyén ( jelen esetben az én ) egyensúlykeresésére ..

    akárhogy is, koszonom,
    számomra tiszta volt és világos.

    .

  • bagoly says:

    Bár nem vagyok Bonhoeffer rajongó, de ha a hitből fakadó engedelmességét megkülönböztetjük a hittől,akkor szerintem is rendben van ez a cikk. Mivel az élő hit cselekszik, ezért sokan a hit lényegéhez kapcsolják a cselekvést. Szerintem a cselekvés nem a hit lényegét, hanem gyümölcsét képezi. Ha ezt értjük, és feltételezzük, hogy Bonhoeffer is így gondolja, én teljes mértékben helyesnek tartom a cselekvésre való felhívást. Amikor Jézus azt mondta a száradt kezű embernek, hogy nyújtsd ki a kezed, érvelhetett volna úgy az ember, hogy nekem nincs hitem ehhez. És mégis kinyújtotta kezét. Hogyan? Hit által. Annak meglátása, hogy képtelen vagy megtenni azt, amit Isten kér, és mégis megteszed csakis hit által történik meg. Vagyis pont ez a hit csodája, amikor engedelmeskedsz Istennek és megteszed a lehetetlent.

  • Szabados Ádám says:

    Kedves bagoly!

    Köszöntelek a Divinity-n!

    Amikor Pál azt mondja, hogy „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: ’Uram, ki hitt a mi beszédünknek?’” (Róm 10,16), az Ézsaiás által említett hitet az engedelmességet szinonimájaként használja. Én ezt úgy értem, hogy a hit maga engedelmességi mozzanat: fegyverletétel az Úr előtt, meghajlás, bizalom. Ebben az értelemben a hit engedelmesség, az engedelmesség pedig hit, és ezért igaz, hogy az engedelmes élet a hitből való élet, a hit pedig üres fecsegés engedelmes cselekedetek nélkül.

    Azonban egyetértek veled: más kontextusban különbséget kell tennünk hit és engedelmesség között: az engedelmes élet a hit gyümölcse, a hit maga nem cselekedet (vö. A megigazító hit mint vákuum?).

  • Bujdosó Marci says:

    Lenne egy “elternatív javaslatom”, bár hangsúlyozom, hogy nem vagyok lelkipásztor…
    Ítéljétek meg – lehet, hogy ugyanazt mondom, mint Bonhoeffer, csak máshogy , de lehet, hogy egész mást, de úgy vélem, részben válasz lehet arra, hogy mit lehet mondani azoknak, akiket Sefatias első kommentje végén említ.

    Ha a lelkipásztor, ahelyett, hogy közli, hogy “engedetlen vagy”, megkérdezné: “Tényleg AKARSZ hinni? És vállalni AKAROD, ha ez nehézséggel fog járni? Hiszed, vagy legalább akarod hinni, hogy Jézus erőt adhat mindehhez? És ki tudod mondani, hogy mindazt, ami bűn volt az életedben, nem akarod többé megtenni, még ha nem is tudod ezt megfogadni vagy megígérni? Ideértve bűnként – nem azt, hogy nem hiszel, ha tényleg nem tudsz, hanem azt, ha és amennyiben nem is akartál hinni?”
    És ha az illető minderre igennel tud felelni, bocsánat a katolisztikus fogalmazásért, nyugodtan fel lehet oldozni, nem? Más szóval, azt lehet mondani neki: ha őszintén válaszoltál igennel, akkor a kegyelemben vagy. A lelkipásztor persze bele nem láthat a szívébe…

  • Sefatias says:

    Nekem tetszik ez a gondolat. Ahhoz, hogy az ilyen emberek (és általában az emberek) engedelmeskedni tudjanak Istennek, nem árt ha érzelmileg biztos alapra segítjük őket. Ha ez sikerült, akkor fognak örömöt találni az engedelmességben. Ha “segítenénk” nekik, hogy magukra erőltessék az engedelmességet(vagy annak látszatát), akkor később súlyos árat fizetne, és fizetnénk mi is érte.

  • Lacibá says:

    “Bár az első lépés megtétele cselekedet, természetesen nincs érdemszerző értéke Krisztus színe előtt – soha nem lehet az több holt cselekedetnél.”

    Eme kijelentéssel nem tudok azonosulni.

    Isten mindenkit az akarati hozzáállása alapján fog megitélni.

    Mert ha a kezdet része a folyamatnak -már pedig az!-, akkor annak érdemszerző értéke van! Ha ugyanis nem teszem meg az első lépést, és nem mondom az apával: “Hiszek Uram, segits az én hitetlenségemen”, elmarad minden. Tehát a hitetlen hit minden cselekedete is már érdemszerző.

  • dzsaszper says:

    Lacibá, nem értek egyet a következtetéseddel, hogy ha a kezdet része a folyamatnak, akkor annak érdemszerző értéke kellene legyen.

    Már csak azért, mert lehet hogy a kezdetet rég megelőzte a folyamat kezdete 🙂
    A kezdetnek, hogy a kígyómart zsidók felnéztek a rézkígyóra, nem volt érdemszerző értéke… de mégis annak volt a legnagyobb a jelentősége, hogy ki néz fel a rézkígyóra — ki bízik benne — és ki nem.
    Szerintem hasonlóan vagyunk mi is. Érdemszerző értéke Krisztus áldozatának van. Mi meg akkor kezdünk bízni benne, amikor, magunknak nem szerzünk érdemet, legfeljebb részesülünk Krisztus érdemében 🙂

  • dzsaszper says:

    Kedves Ádám,

    egy jó ideje emésztgetem a posztokat így egymásutánban, és számomra valahogy értékes lett, hogy ez a predestináció körüli beszélgetés — hit általi üdvösség, már-már azt is merészelem azt is mondani, hogy hit általi (hiten keresztül történő) kiválasztás — után érkezett azzal, hogy aki hisz, az engedelmes és aki engedelmes, az hisz 🙂
    Isten az ő népébe választott ki bennünket, hogy hit által üdvözüljünk, és engedelmes gyermekeiként az ő népébe/családjába tartozzunk. Valahogy így látom összeérni a két témát.
    Ha a formális szemantika szemináriumnak köszönhetően nem döbbentem volna rá arra, hogy Isten gyengébb a matematikusoknál, ha nem tud elágazó időben gondolkozni és teremteni, akkor én is a mai napig lineeáris időben ott állnék meg, hogy nem kell modell, mert az exegt ézissel kerülök ellentmondásba lényegében bármilyen modell kedvéért 🙂
    [De így most legalábbis egy hangyányit bátrabb vagyok afelől, hogy lehet e modellt alkotni úgy, hogy az exegézishez ragaszkodunk… egyelőre nem látom, miért ne lehetne. Egyedül az ellenállhatatlan kegyelem _tanát_ látom nehézségnek, de ott azt remélem, hogy az Ige helyes értelmezése feloldja az ütközést].

    Vissza ehhez a poszthoz, szerintem gyönyörűség van ebben a bonhoefferi meglátásban, hogy egyidejúleg kell figyelembe venni mindkét irányt. Nem is csak a meglátásban, hanem talán az istenképben is, amihez ez vezet.

  • Dorozsmai_szabó Eszter says:

    Szia Ádám!
    Mi van akkor, ha fogalma sincs arról az embernek, hogy az élete melyik területén nem engedelmes…szerintem olyan is van, hogy Isten egyszerűen csak hallgat…legalábbis remélem…

  • Szabados Ádám says:

    Eszter, szerintem Bonhoeffer elsősorban a hitetlenséget mondja engedetlenségnek. Vagyis ha tudod, hogy mit kér Isten tőled, tedd meg, ne azzal foglalkozz, hogy tudsz-e hinni. Itt pedig bejön a másik cikk, ami alatt kommenteltél: Mitől lesz könnyű az engedelmesség? Jézus azt kéri, hogy menj hozzá. Engedelmeskedni azt jelenti, hogy kilépsz a csónakból, és elindulsz felé. Ha ezt nem teszed, az az engedetlenség. Így érthetőbb, vagy félreértettem a kérdésedet?

  • Maci says:

    Sefatias szerintem nem száraz Bonhoeffer fejtegetése.
    Pont ellenkezőleg! Gyakorlatias. Bonhoeffer a nemzetszocialista közegben magasra tette a lécet.
    1933-ban, amikor Hitler hatalomra jutott a magdeburgi katedrális oltárát horogkeresztes zászlók lengték körül. A szószékről a következők hangzottak el: „A swastika a német reménység szimbóluma lett. Aki ezt a jelképünket elveti, az Németországunkat veti el. A swastika az oltár körül a reménységet sugározza – azt a reménységet, hogy eljött végre a mi napunk hajnala.” Bonhoeffer első prédikációja viszont így hangzott: „Az egyháznak egyetlen oltára van csak, a Mindenható oltára… mely előtt kell minden teremtménynek letérdelnie… aki bármi mást keres ezen kívül, annak távoznia kell: nem lehet velünk az Isten házában… Az egyháznak csak egy szószéke van, és erről a szószékről csak az Istenben való hitet hirdetjük, semmilyen más hitet, és semmilyen más akaratot, csak Isten akaratát, akármilyen jó szándékok is vezetnének másra.”

    Ádám által leírtak a Finkenwalde-i Hitvalló Egyház lelkészképző szeminárium élő szóban elhangzott Hegyi beszéddel kapcsolatos igemagyarázatai. A náci államhatalom számára kockázati tényező volt ez a fajta igemagyarázat, ezért 1937-ben a Gestapo bezáratta a szemináriumot, de az igemagyarázatok kéziratai alapján ki tudták adni egy könyvben.
    1940 karácsonyán még az ettali-i bencés kolostor szerzetesei is ebből a könyvből olvastak fel hangosan.

    Ezen felül annyira nem száraz a Követés, hogy Bonhoeffer-t 1945-ben kivégezték, tehát vérével fizetett megélt álláspontja miatt.

  • dzsaszper says:

    Eszter,

    szerintem nagyon fontos kérdést tettél fel… a lelkigondozói gyakorlat egy igen lényeges kérdését feszegeted. Azt — és itt csavarok egyet a helyzeten, és a lelkigondozó szempontjából írom: nem válunk-e olykor olyanokká, mint Jób barátjai?

    Ádám, nem tudom megválaszoltad-e Eszter kérdését, de akár igen, akár nem, engem érdekelne, hogy lelkigondozás közben hogy különbözteted meg, hogy valaki szimplán engedetlen, vagy pedig épp valami olyanon megy át kicsiben, mint Jób?

  • Szabados Ádám says:

    Kedves dzsaszper!

    Ádám, nem tudom megválaszoltad-e Eszter kérdését, de akár igen, akár nem, engem érdekelne, hogy lelkigondozás közben hogy különbözteted meg, hogy valaki szimplán engedetlen, vagy pedig épp valami olyanon megy át kicsiben, mint Jób?

    Ez azért nehéz kérdés, mert minden helyzet egyedi. Bonhoeffer tanácsa sem kaptafa. Sokaknak életmentő lehet, másoknak méreg. A megkülönböztetést befolyásolja a tapasztalat, a bölcsesség, a kontextus, az illető története, a konkrét élethelyzet, a figyelmes hallgatás, a megértés, az együttérzés, a szilárd igei meggyőződések, a Szentlélek sugallata és még sok minden más.

  • Margaréta says:

    Én csak egy egyszerű asszony vagyok,de olvasva Bonhoeffert és a hozzászólásokat,úgy érzem,hogy túl elbonyolítják a hit és engedelmesség összefüggését.Visszatekintve az életemre,egy “átlag” ember csak tudja,hogy van Isten,de addig nem fog hinni,ameddig valamilyen nagy gondja meg nem oldódott,csak úgy “véletlenül”.Akkor szólal meg az emberben először a lelkiismeret amikor Szentlélek megszólítja a lelkünket.Te adtál nekem kéretlenül is. Istenem bocsáss meg,hogy megtagadtalak és nem hittem benned.Akkor érezzük csak meg,hogy Isten szólt hozzánk. Imáinkat,újra meg újra meghallgatta.Csak a megbizonyosodás után jön az igaz hit és utána az engedelmesség.Első a tudás,azután a Szentlélek sugallata,ezután jön a megbizonyosodás azután a hit és a hit következménye csak,az engedelmesség.Akkor tudjuk csak őszintén, szívből azt mondani,hogy URAM ISTENEM én szeretlek!TE tudod mi a legjobb nekem,LEGYEN MEG A TE AKARATOD!Én várok, imádkozom és figyelek a te jeleidre.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum