Amikor Kálvin Genfbe került, Heinrich Bullinger már nagy befolyással rendelkezett a svájci reformált gyülekezetek körében. A zürichi reformátor a magyar reformáció ügyét is támogatta, Libellus epistolaris c. könyvét kifejezetten a magyar gyülekezeteknek és azok lelkipásztorainak írta 1551-ben. Legismertebb munkája A keresztyén vallás summája (Summa Christenlicher Religion), mely német és latin változatban jelent meg 1556-ban. Bullinger semmi kétséget nem hagy afelől, hogy a Szentírást Isten sugalmazott igéjének tekinti. Már a könyv alcíme is így hangzik: „A keresztyén vallás summája, amelyben Isten Igéjéből, minden vita és gyalázkodás nélkül, helyesen és röviden kiviláglik, mi az, amit minden keresztyénnek szükséges tudnia, hinnie, tennie vagy elhagynia, és elszenvednie, hogy boldogan halhasson meg.” Az Isten Igéje Bullinger számára a Biblia.

A tíz részből álló könyv első része a Szentírásról szól. A rész így kezdődik: „Minden keresztyén ellentmondás nélkül higgyen a Szent Bibliának, mind az Ó-, mind az Újszövetségnek. Ez az igazi Istentől sugalmazott Ige; saját magából ered tekintélye és hiteltérdemlősége, ezért nem szükséges, hogy ezt emberek vagy az egyház nyilvánítsa ki róla.” (A keresztyén vallás summája /ford.: Tillinger Péter/. Limache Verlag, Zürich, 1997, 13).

„’Szent’-nek azért hívjuk Bibliánkat, mert a Szent Lélek ihlette és szent emberek írták le, a szent Istenhez vezet, és csakis szentséges dolgokról tanít, de semmiféle pontatlanságot vagy tévedést sem. Ezért mondja Dávid a Zsolt 19-ben: ’Az Úrnak törvénye tökéletes… világos, megvilágítja a szemeket’. És a Zsolt 12,7-ben: ’Az Úr beszéde tiszta, mint a földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva’.” (13) „Valóban, a Biblia az igazi, hiteles, hibátlan egyházi és isteni könyv.” (15)

„Röviden: Mivel az Írás Isten Igéje, ezért kell hinni neki minden ellentmondás nélkül.” (16)

Az első rész harmadik fejezete azt a számunkra most különösen is érdekes címet viseli, hogy A szent Biblia Isten Igéje és Istentől ihletett. Bullinger nem is fogalmazhatott volna egyértelműbben. A szent Biblia Isten Igéje, mondja a svájci reformátor évszázadokkal a fundamentalizmus megjelenése előtt. Érdemes a gondolatmenetét közelebbről is megfigyelni, hiszen ez a teológiai hitvallás Kálvint is megelőzi.

„Egyetlen kegyes, Krisztusban hívő ember se hagyja magát félrevezettetni, amikor némely okoskodók szőrszálhasogató gondolatjátékot űzvén ezt mondják: Isten megfoghatatlan és elpusztíthatatlan lélek, az írás ellenben test, megfogható és elpusztítható, ezért nem lehet az igazi isteni Ige. Az ilyen téveszmék ellen maga Isten határozta meg: amit a próféták és az apostolok prédikáltak, az sajátja, tehát Isten Igéje; ezeket csak később foglalták azután írásba. De ki merészelné Istent kioktatni, hogyan beszéljen? Mire is jó ez az okoskodás? Hiszen jól tudjuk, hogy az Írást nem az emberi hang, a tinta, a papír és a betűk miatt hívjuk Isten Igjének; ezek testiek, megfoghatók és elpusztíthatók. Hanem azért, mert az a gondolat, amelyet emberi hang mond el, tintával és tollal papírra írtak, származását tekintve nem azoknak az embereknek a szava, akik ezt elmondják és leírják, hanem Isten Igéje, akarata és gondolata. Amit csak a királyi követ mond el, és csupán a fejedelmi kancellár ír le, az mégis a király beszéde és akarata, és a fejedelem írása, jóllehet a követ az, aki beszélt, és a kancellár az, aki az írást írta. Mert az ember arra figyel, akinek a nevében vagy akinek a parancsára szóltak és írtak; és mert ez a király vagy a fejedelem megbízásából történt, ezért a követ beszédét és a kancellár írását ’királyi beszédnek’ és ’fejedelmi írásnak’ nevezik.

Nem mondja-e Isten Mózesnek, Jeremiásnak és más szolgáinak: ’Íme, az én Igémet adom a te szádba’, hogy mondd és hirdesd a népnek. Mikor a nép Mózest vagy a prófétákat hallotta, akkor bár jól tudták, hogy ez a szolga emberi hangja, mégis felismerték, hogy az, amit emberi szavak adtak elébük, az Isten szava és gondolata. Mikor ők a próféták szavának hittek, vagy nem hittek, azt is pontosan tudták, hogy Isten az, akinek hisznek vagy sem. Ily módon kell még manapság is olvasnunk az Írást, és határozottan tudnunk kell, hogy ezek a halott betűk és halandó emberek hangja valójában Isten élő akaratát és örök Igéjét fejezik ki, hirdetik és tárják elénk.

Nem mondja-e Mózes az összes prófétával egyetemben mindenütt írásaiban: ’Így szól az Úr; így mondta a Seregek Ura’. Ez mintegy az igazság megindoklása, és senki ne mondjon ennek ellent. Pál mondja a Zsid 1,1-ben, hogy Isten régen gyakran és sokféleképpen szólt az atyákhoz a próféták által. Urunk mondja az evangéliumban: ’Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg’. És: ’Aki Istentől van, hallja Isten beszédeit’. Ő itt a hirdetett és az írott Igéről beszél. Másutt ezt mondja: A te Igédet, Atyám, adtam az apostoloknak. ’De nem csak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem’. Így mondja Péter és Pál apostol a próféták és az apostolok által hirdetett és írott szót ’Isten szavának’. Lásd: 1 Pét 1,25 és 1 Thess 2,13.

Mindez még világosabbá és határozottabbá válik, ha meggondoljuk, hogy a Szentírást, amely a bibliai igazságot tartalmazza, nem emberek gondolták vagy találták ki, hanem maga Isten ihlette. Mert Péter apostol ezt világosan megfogalmazza az 1 Pét 1,12 és 2 Pét 1,20-ban, hasonlóképpen Pál is a 2 Tim 3,16-ban. Sőt maga Krisztus Urunk mondja az evangéliumban: ’Mert nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, aki szól tibennetek’. Az Írás nem más, mint a próféták és apstolok szavainak igaz gyűjteménye; ezért a Szentírás Isten valóságos örök Igéje.” (16-17)

Bullinger hitvallásának Szentírásról szóló részének negyedik fejezete azt a címet kapta, hogy A Szent Bibliának önmagától elég tekintélye és hitele van; nem az egyháztól vagy az emberektől válik hiteltérdemlővé. A kifejtő részből idézek néhány további gondolatot, melyekből világosan látszik, hogy a reformátor – az egyház hagyományának megfelelően – a Szentírást Isten igéjének tekintette.

„A teljes szent Bibliának hinni kell tehát minden ellentmondás nélkül, mivel az Isten valóságos Igéje. Ebből következik alapvetően és egyértelműen: A Bibliának önmagában és önmagától kellő tekintélye van, és nem kell, hogy az emberek bármilyen módon is hiteltérdemlővé tegyék. A bibliai könyvek nem olyanok, mint más tanítások vagy könyvek, amelyeknek először be kell bizonyítaniuk, hogy igaz, amit állítanak. Ha a Szentírás mond valamit, akkor nincs szüksége igazságának további bizonyítására. Mert eléggé bizonyítja az igazságot, hogy azt a Biblia mondta vagy parancsolta. Ezért érvényes egyedül itt és sehol másutt a pithagoreus mondás: ’αὐτός ἔφα’ [autos efa = ő maga, ti. a mester, mondta]. Mivel a Biblia Isten szava, ezért, amikor Isten szól, minden test hulljon térdre. Vagy szólj így: Ha Isten nekünk valamit igaznak nyilvánít, vagy komolyan megparancsol, ki akarna vagy tudna akkor még ennek igazságára további bizonyítékot kérni. Ezért gyalázatos, szégyenletes és istenkáromlás azt mondani, hogy Isten Igéjének önmagában nincsen tekintélye és csak akkor hiteltérdemlő, ha az emberek annak ismerik el. Nem azt jelentené ez, hogy a teremtmény a Teremtő fölé helyezi magát, és Isten dicsőségét elrabolja és meggyalázza? Mintha Ő nélkülünk semmi lenne, és az Ő dolgai minden erőnek híjával lennének – hát ha így van, majd mi megerősítjük! Mit gondol hát tulajdonképpen a földszagú halandó ember? Avagy a nap a tiszta égen nem fénylik-e, és nem ragyog-e önmagától eléggé? Szüksége van talán arra, hogy mi itt alant gyufát gyújtsunk, hogy őt fényesebbé tegyük? Vagy a nap csak akkor ragyog fényesen, ha mi elismerjük, hogy elegendő fénye van?” (17-18)

„János mutatja meg nekünk az evangéliumban, hogy Isten Igéjét nem az emberek jóváhagyása vagy elismerése teszi hitelessé, ezt mondván: ’Aki felülről jött, feljebbvaló mindenkinél. Aki a földről való, földi az és földiekről szól; aki a mennyből jött, feljebbvaló mindenkinél. És arról tesz bizonyságot, amit látott és hallott; és az ő bizonyságtételét senki sem fogadja be. Aki az ő bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz. Mert akit Isten küldött, az Isten beszédeit szólja…’ (Jn 3,31-34)” (19)

„Ezért ezt a dolgot így kell megítélni: az emberek Isten Igéjéből hallották az igazságot, és mert hiteltérdemlőnek tartották, hitelt is adtak neki, és így váltak Krisztus egyházává. Ebből következik, hogy nem csupán akkor, amikor egyházzá váltak, tették az Igét hiteltérdemlővé; már korábban is hittek neki, mert hihetőnek tartották.” (19)

„Ezért egyszer s mindenkorra bizonyos, hogy Isten Igéjének, a Szentírásnak alapvetően önmagától van tekintélye és nem az emberektől.” (19)

Rengeteg további idézettel támaszthatnám alá Bullinger Szentírás-képét, de azt hiszem, ennyi bőven elegendő lesz.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum