Luther Márton Szentírásról alkotott képe nem mindenben egyezett a svájci reformátorokével, elég csak a Jakab levelével kapcsolatos gyanakvására gondolni. Ellentétben a héber Bibliát és a huszonhét újszövetségi könyvet fenntartások nélkül elfogadó Bullingerrel, Luther számára a kánon legfőbb kritériuma az volt, hogy mi „hirdeti Krisztust”. A különbséget mégsem szabad eltúlozni. Luther és a svájciak csak a kánon meghatározásának módjában tértek el, abban nem, hogy a Szentírást Isten igéjének tartották-e. A Szentírás (azok a könyvek, melyek a kánonhoz tartoznak) a német reformátor számára is Isten igéje volt. Nem véletlen, hogy wartburgi „fogságát” azzal töltötte, hogy a Bibliát német nyelvre fordítsa. Luther sokat beszélt Isten cselekvő igéjéről, és azt a Szentírással illetve a Szentírás hirdetésével azonosította. Nézzünk néhány rövid szemelvényt.

„Aki elismeri, hogy az evangélisták írásai Isten igéje, azzal vitába szállhatunk, ám aki ezt tagadja, azzal szóba sem állok, mert aki prima principia vagyis az elsődleges elveket, az alapokat és a fundamentumokat elveti s megtagadja, azzal vitának nincs helye. Hiszen a zsidók, a pogányok és a törökök is elismerik, hogy a Biblia: Szentírás, és a legnagyobb és legmagasabb tanúság foglaltatik benne.” (Luther: Asztali beszélgetések. Helikon, 1983, 13.)

„Senki sem tud a Szentírás valamely helyéről méltóképpen szólni és senki sem tudja azt méltóképpen hallgatni, ha lelkének indulatai nem egyeznek meg a Szentírással, úgyannyira, hogy belsőleg érti meg azt, amit külsőleg hall és erre a vallomásra kényszerül: Igen, ez igaz! Isten igen nagy kegyelmének és csodálatos kitüntetésének tartom, ha valakinek megadatik, hogy a Szentírás igéit éppen úgy olvassa és hallgatja, mintha csak magától Istentől hallaná őket. Ki ne remegne meg testben-lélekben, ha tudná, hogy ilyen hatalmas felség szól hozzá?” (Virág Jenő: Dr. Luther Márton önmagáról. Ordass Lajos Baráti Kör, 1991, 76-77.)

Luther Nagy Kátéjában kiemelt helye van a Bibliának mint Isten igéjének. „Mindennapi kenyerünk az Isten igéje” c. fejezetben ezt írja: „De miért szaporítsam a szót? Honnan vennék elég papírt és időt, ha el akarnám számlálni mindazt a hasznot és előnyt, mely Isten igéjéből származik? Az ördögöt ezermesternek hívják: de minek nevezzük akkor Isten igéjét, amely ezt az ezermestert minden mesterkedésével és hatalmával együtt megfutamítja és megsemmisíti? Bizony több mint százezermester! Hát megvetnénk ezt a hatalmat, hasznot, erőt és előnyt, főként mi, akik gyülekezeti lelkészek és igehirdetők szeretnénk lenni? Ha ezt tennénk, akkor nem csak azt érdemelnénk, hogy koplaltassanak minket, hanem azt is, hogy kutyákat uszítsanak reánk, sárral hajigáljanak meg és elkergessenek minket. Hiszen az igére napról napra nem csak úgy szorulunk rá, mint a mindennapi kenyérre, hanem azt napról napra használnunk is kell az ezermester ördög mindennapos szüntelen kísértése és ólálkodása ellen.” (Luther Márton négy hitvallása. /Ford.: Prőhle Károly./ Magyar Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, 1996, 120.)

Amikor a wormsi birodalmi gyűlésen megpróbálták Luthert rávenni arra, hogy vonja vissza tanait, emlékezetes szavakkal válaszolt: „Amennyiben engem az Írás tanúságával vagy észérvekkel meg nem gyõznek, mert én a Pápának és a zsinatoknak nem hiszek, mivel bizonyos, hogy gyakran tévedtek és saját magukkal is ellentmondásba keveredtek, így én az általam idézett szentírási helyek alapján meg vagyok gyõzve lelkiismeretemben és Isten szavainak fogságában. Ezért nem akarok semmit sem visszavonni, mert a lelkiismeret ellen tenni nem lehet biztos és gyógyító sem. Isten segítsen meg engem! Ámen.”

Luther a legnagyobb hatalmasságok előtt jelentette ki, hogy számára a Szentírás a végső tekintély, mert a Szentírást – nem úgy, mint a pápák és a zsinatok határozatait – Isten szavának tartotta.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum