Az elmúlt években többen elmondtátok itt ezen a honlapon, hogy a homoszexuális vágy személyes kálváriátok, mégis Krisztust akarjátok követni engedelmességben, tisztaságban. Most hozzátok szeretnék fordulni egy C. S. Lewistól vett gondolat erejéig. A homoszexualitás témájában posztolt előző két írásom (ez és ez) elsősorban azoknak szólt, akik az egyházakon belül véleményformálók, döntéshozók vagy egyszerűen csak befolyásuk van, illetve azoknak, akik szeretnék kialakítani saját véleményüket ebben a borzasztó sok indulatot kavaró témában. Ez a poszt viszont kifejezetten nektek szól, akiket homoszexuálisoknak neveznek. Én nem szeretem ezt a szót, mert a szexuális orientáció mentén beskatulyáz benneteket, és szerintem ez helytelen, de a könnyebb kommunikáció kedvéért most nem térek el a szóhasználattól.

Nem félek tőletek, ezért nem a félelem hangján fogok beszélni hozzátok, hanem ugyanúgy, ahogy másokhoz. Azt tapasztaltam, hogy amikor félünk a másiktól, nem merünk egyenesen beszélni, hanem addig kerülgetjük az igazságot, míg végül a nagy óvatosságban tényleg eltávolodunk egymástól. De nem is feddeni akarlak benneteket, hanem bátorítani, mégpedig az ötven éve eltávozott C. S. Lewis szavaival. Lewis nem volt sem teológus, sem pszichológus, viszont az emberi természetről és a keresztény reménységről mély beleérzéssel tudott írni. Ezt heteroszexuálisként és bűnösként sokszor átéltem, és most azt remélem, egy kis reménységet tudok rajta keresztül felétek is közvetíteni.

Lewisról elterjedt, hogy a homoszexualitásról nem írt semmit (a bentlakásos iskolákon belüli nyomorúságos viszonyokra tett utalásokat leszámítva). Egyik könyvében valóban azt mondja, hogy mivel ebben a kérdésben személyesen nem érintett, nem akar róla illetéktelenül írni. Ez azonban nem volt hallgatási fogadalom a részéről, inkább egyfajta óvatosság. Szerintem lelkipásztorok nem kerülhetik meg, hogy erről a fontos, a nyugati közbeszédet és sok-sok ember életét meghatározó kérdésről beszéljenek – és állást is foglaljanak –, ezért szoktam én is írni róla, viszont Lewis nem volt lelkipásztor, korábban is élt, könnyen kikerülhette a témát. De még ő is megszólalt, amikor volt oka rá. Sheldon Vanaukennek 1954. május 14-én írt válaszlevelében, mely a Severe Mercy (HarperOne, 2009) c. kötet 146-148. oldalán olvasható, felel Vanauken kérdésére, hogy vajon mi a helyes pásztori megközelítés a kereszténység és a homoszexualitás kapcsolatában. Lewis a tőle megszokott gyermeki eredetiséggel közelít a kérdéshez. Kérlek, ne akadjatok fenn az első bekezdésen, a lényeg utána jön.

„Először is,” – írja válaszában Lewis –, „hogy világos legyen, milyen mederben kell minden beszélgetésnek folyni, abból a biztos meggyőződésből indulok ki, hogy a homoszexuális vágy testi kielégítése bűn. A homoszexuális e tekintetben nincs rosszabb helyzetben, mint bármely más normális ember, aki valamilyen oknál fogva nem tud házasságban élni.” Ha ezt Lewis nem tisztázná, minden további gondolata a levegőben lógna. Én is azért térek vissza újból és újból ehhez az alapkérdéshez, mert ha ez nem világos, semmi nem világos utána, a pásztori tanácsok sem lehetnek világosak, marad az egyéni etika, a szubjektivitás és az erkölcsi relativizmus. Lewis azt is leszögezi, hogy az alapkérdés nem pusztán a homoszexualitásról szól, hanem a tisztaságról, ami sokkal szélesebb kör számára életfeladat. Vagyis Lewis szerint sem vagytok egyedül a küzdelmetekben, homoszexuális hajlamú testvéreim, és a küzdelmetek néhány lényegi ponton nem is más, mint azoké a heteroszexuális felebarátaitoké, akik nem élnek házasságban.

„Másodszor, nem az számít, hogy mi az abnormalitás oka, el kell fogadnunk, hogy ezt nem mindig tudjuk. A tanítványok nem tudták meg, miért (mi volt a ható ok) született a vak ember vakon (János 9,1-3), csak a cél okot ismerték meg, hogy Isten cselekedetei láthatóvá váljanak benne. Ez arra utal, hogy mint más nyomorúságok esetében, a homoszexualitásban is láthatóvá válhatnak ezek a cselekedetek: i.e. hogy minden alkalmatlanság hivatást rejt, melyet ha megtalálunk, ’a szükséget dicsőséges nyereségre váltja’. Az első lépés természetesen az, hogy elfogadjuk a veszteséget, melyet alkalmatlanságunk miatt nem tudunk törvényesen megszerezni. A homoszexuális embernek ugyanúgy el kell fogadnia az önmegtartóztatást, mint ahogy a szegény embernek el kell engednie az egyébként törvényes élvezeteket, mert igazságtalanná válna feleségéhez és gyermekeihez, ha azokat megszerezné magának. Ez viszont még csak negatív állapot.”

„Mi lenne a homoszexuális ember számára a pozitív élet?” – kérdezi Lewis. „Bárcsak nálam lenne még az a levél, melyet egy istenfélő homoszexuális írt nekem, aki már meghalt, de a levele olyasfajta levél volt, amit az ember elolvasás után természetesen megsemmisít. Ő hitte, hogy a szükség lelki nyereségre váltható: hogy az együttérzésnek és megértésnek, valamint a társadalmi szerepeknek vannak olyan fajtái, melyeket egyszerű férfiak és nők nem tudnak nyújtani. Ez így persze szörnyen általános és régi. De Isten talán minden homoszexuálisnak megmutatja az utat, aki alázatosan elfogadja a keresztjét és önmagát aláveti az isteni útmutatásnak. Abban biztos vagyok, hogy ennek a megkerülése (pl. az azonos neműek közötti ál-házasság vagy kvázi-házasság, még akkor is, ha az nem vezet testi aktushoz) rossz út. (…) Nem gondolom azt sem, hogy kis engedmények, mint a másik nem ruházatának otthoni viselése a jó irány lenne. Inkább azt sejtem, hogy a másik nem kötelességeit, terheit és jellegzetes erényeit érdemes kultiválnia önmagában.”

„Bárcsak konkrétabb is lehetnék. Igazából oda akarok kilyukadni, hogy mint minden más nyomorúság esetében, ezt is fel kell ajánlani Istennek és az útmutatását kell kérni, hogy hogyan tudjuk hasznossá tenni.” Eddig tart Lewis levele.

Lewis nem foglalkozik a szexuális orientáció megváltozásának lehetőségével, de a tanácsa mögött két mély meggyőződés húzódik meg, és szerintem mindkettőben hatalmas reménység van. Az egyik meggyőződés az, hogy Isten céllal enged az életünkbe nehézségeket. Nem az ok a lényeg, hanem a cél. A másik meggyőződés az, hogy a nehézségeink célját az Istennek való engedelmesség által megismerhetjük. Ez mindannyiunk számára igaz, és igaz számotokra is, akik homoszexuális vágyakkal küszködtök. Ebben a tekintetben nem vagytok mások, mint mi. Mi veletek együtt vagyunk „mi” és ti velünk együtt vagytok „ti”. Istennek terve van veletek, ha felveszitek a keresztet és nem akartok Isten törvényével szembefordulni. A sajátos kereszt – az önmegtagadásnak általatok tapasztalt formája – sajátos áldássá válhat számotokra is és a környezetetek számára is, mert engedelmesség által minden kereszt végső soron áldássá válik.

Ez a hit útja, amiről a Zsidókhoz írt levél is beszél. A hit a végső beteljesedés reményében elfogadja az önmegtagadást és a lemondást. Ez nem könnyű út, de nem is járhatatlan. Jézus végigment már rajta, és Lelke által bennünket is elvezet a dicsőségbe. Imádkozom értetek, hogy legyen erőtök ezt az utat járni. Ha a hit útján jártok – tisztaságban, erényesen –, hősök vagytok a szememben, akiktől tanulni fogok. Ti is tanulhattok tőlünk, hiszen mi is a hit útját járjuk, csak nekünk kicsit mást jelent az önmegtagadás. Figyeljétek egyedülálló keresztények életét, akik a reménységben bővölködnek, és tanuljatok tőlük reménységet! Ne a kesergőkre nézzetek, hanem azokra, akik örömmel hordozzák nehéz keresztjüket. Sokan vannak ők is.

De ti is legyetek nekünk példákká! Bármit is mondanak nektek, legyetek erősek Krisztusban! Tartsatok ki és éljetek szent életet! Ne pusztán magatok miatt, hanem miattunk is, akik meg benneteket figyelünk, mert ha a reménységben bővölködtök, a hitetekből mi is erőt merítünk. Tudom, hogy sokan félreértelmezett könyörületből vagy egyéb okból másra bátorítanak benneteket, de remélem, inkább az Úrnak hisztek, aki egyszerre kegyelmes és szent. Ha megmaradtok a kereszt útján, és nem adjátok fel a reménységeteket, nem csak a jutalmatok nem marad el, de áldás lesz az életetek számunkra is, akik más területeken vívjuk a magunk harcait, meg a világ számára is, ahol nagy szükség van az együttérzésetekre és irgalmatokra. Ahogy Lewis tanácsolja: fordítsátok a szükséget nyerességgé! Sugározzon át rajtatok Isten dicsősége! Ha tisztán megőrzitek magatokat, ikonok lesztek számunkra, Isten pedig, aki megengedte az életetekben ezt a nehézséget, gyönyörködni fog bennetek.

Köszönöm, hogy ezt elmondhattam most nektek. Az Úr legyen veletek.

34 hozzászólás a “Homoszexuális hajlamú testvéreimnek” bejegyzéshez

  • illés says:

    Ígérem, hogy nem fogok állandóan Driscollt linkelni, de ez már megitn témába vág és jó: http://fxn.ws/1iJyZua

  • Szabados Ádám says:

    Köszi a linket, illés, szuper cikk!

  • k26 says:

    Érdekes volt olvasni Lewis véleményét, szigorúbbnak gondoltam; egy könyvében például úgy érvelt, hogy a házassághoz nem is szükséges szerelem! – mellyel nálam rossz pontot szerzett.

    Örülnék, ha a cikk hatna a keresztények szemléletére a homoszexuális emberhez való hozzáállás tekintetében.
    Persze magának az érintettnek is megfelelően kell kezelnie ezt a dolgot! Tehát nem egy táblával a nyakában bevonulni a gyülekezetbe „Homoszexuális vagyok Szeressetek!”. Nem kell ezt mások orrára kötni. Elég ha az ember életében van egy-két barát, akivel megbeszélheti az ilyen élethelyzete miatti nehézségeket.

    Egy korábbi kommentemből megismételnék valamit:

    „Maga a homoszexuális kifejezés félrevezető lehet. A „szexuális” tag miatt azt gondolják az emberek, hogy egy homoszexuális ember, mégha önmegtartóztató életet is él, biztos nap mint nap azzal van elfoglalva gondolatban, hogyan vesse rá magát egy azonos neműre. Ez nem így van.
    „Mivel a homoszexuális szó „szexuális” utótagja aránytalanul nagy hangsúlyt fektet a testiségre, a homofil szó használatát javasolták helyette (például Gyökössy Endre protestáns lelkipásztor). Ennek utótagja, a fil(osz) valakinek/valaminek a kedvelőjét jelenti, tehát az összetétel szó szerint „azonost kedvelő” embert jelent.”
    Wikipedia, Homoszexualitás szócikk

    Érdemes elgondolkodni, hogy Gyökössy Endre – református lelkész, pszichológus – miért foglalkozott ilyen „nyelvtani” kérdésekkel, hogy a homoszexuális helyett a homofil szót használják? Csak egy szentimentális széplélek volt, aki a szavakon lovagolt? Vagy hivatásánál fogva volt benne empátia, és azt akarta érzékeltetni: egy homofil ember (aki az azonos neműekhez vonzódik lelkileg) erkölcsileg nem alacsonyabbrendű a „heterofileknél”.”

    (bocsánat a túltengésért, most már befejezem, és köszönöm a cikket!)

  • Viktor Barnabás says:

    Kedves Ádám!

    Én ilyesmire gondoltam, amikor homoszexuális irányultságú testvéreink támogatására, buzdítására gondoltam. Nagyon nehéz írás. Úgy értem: kemény eledel, szeretetből. Ezért tápláló is. Remélem lesz, aki megemészti.

    Lewis-nak a Jn 9,1-3 magyarázata nagyon jó. Ez a mondat pedig alap: “az első lépés természetesen az, hogy elfogadjuk a veszteséget”. Ez olyan igazság, ami az egész ember-Isten kapcsolatra kiterjeszthető. Az alázat követelménye.

    Üdv:
    Viktor

  • Idealista says:

    A reménység pedig nem szégyenít meg, mert Isten szeretete kitöltetett a szívünkbe a Szent Lélek által, aki adatott nekünk. Ez a Lélek pedig a mi lelkünkkel együtt tesz bizonyságot, hogy Isten gyermekei vagyunk.
    Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát. Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben. Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba, mert az Úr jól tett teveled. Minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól, szemeimet a könyhullatástól és lábamat az eséstől: Az Úr orczája előtt fogok járni az élőknek földén.
    Hittem, azért szóltam; noha igen megaláztatott valék. Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!

  • Szabados Ádám says:

    Ámen.

  • Viktor Barnabás says:

    Kedves K26!

    Csak egy gondolat, ami nem vág egészen témába.

    C.S. Lewis: “egy könyvében például úgy érvelt, hogy a házassághoz nem is szükséges szerelem”.

    Én ezzel kapcsolatban nagyon érdekes dolgokat olvastam nála. Érdemes lenne kigyűjteni, mit mondott a házasságról és a szerelemről.

    Amire én emlékszem, az az, hogy a modern ember gondolkodása teljesen visszájára fordította Isten tervét. Hogy manapság előbb van az érzelem, aztán az elköteleződés. Lewis viszont azt mondja, hogy Isten eredeti terve az, hogy az elköteleződés előbbre való legyen az érzelemnél. És igen, mintha azt is mondaná, hogy meg kellene előznie az érzelmet.

    De szerintem ez nem azt jelenti, hogy nem szükséges szerelem a házassághoz. Csak a szerelem máshogy is “megeshet”, mint ahogy a romantikus kultúránk elképzeli. Mondjuk lehet felépítmény is, nem csak alap.

    Pl. a Csűrcsavar leveleiben van erre vonatkozóan valami, csak most nincs nálam a könyv, hogy kikeressem.

    Üdv:
    Viktor

  • k26 says:

    Kedves Viktor!

    Van olyan is, hogy valaki nem „esik első látásra szerelembe”, hanem mondjuk akár évekig barátságban vannak vagy ismerik egymást, és ezek után látja meg benne a partnert. Tehát esete válogatja.
    Ez az „első látásra szerelem” tényleg félrevezető lehet. Nem a cukorszirupos értelmében értem, s nem gondolom, hogy puszta érzelmi alapon, ész nélkül kell házasodni!

    Saint Exupery-nek van egy nagyon bölcs meglátása:
    “A tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem az a szeretet, ha két ember egymás szemébe néz; hanem az, ha mindketten ugyanabba az irányba néznek.”

    Tehát mert valaki tetszik külsőleg, vagy valami pszichikus vonzást érzünk, az még nem jelenti, hogy hosszú távon jó partner lenne! A hosszú távú kapcsolat titka, hogy közös legyen a felek értékrendje, céljai az életben- esetleg még az érdeklődési köre, vagy ahogy szeretik tölteni a szabadidejüket.
    Ha valakivel fenti szempontból összeillessz, nagyságrendekkel (!!!) jobb partner lesz, mint aki esetleg valamivel szebb külsőleg, de egyáltalán nem passzoltok fenti dolgokban. És persze, hogy ki milyen belső értékekkel rendelkezik…
    Csak fiatalabb korában még nem jön rá ilyen fontos dolgokra az ember és mást gondol a „szerelemről”. Ádámnak mondom mint lelkipásztornak, hogy erről érdemes lenne a fiatalokat felvilágosítani a gyülekezetben.
    Móricznak van egy novellája, Ki szép, ki jó. A fiú végül nem a rámenősebb, szebb lányt kéri feleségül – a család általános döbbenetére-, akivel flörtölt, hanem a testvérét, aki meghúzódott a háttérben, és a házimunkával foglalkozott.

  • sefatias says:

    Nem tudok napirendre térni a homoszexualitás kérdése felett. Egyrészt van bennem kellő mennyiségű megvetés, undor ezzel kapcsolatban, másrészt meg ennek teljesen ellentmondva, úgy érzem, hogy nekik is joguk van a beteljesedéshez, mint minden más embernek. Egyszerűen képtelen vagyok kiegyensúlyozni a kettőt. A homoszexualitás aberráció és ezért szigorral kell fellépni ellene, vagy pedig ha nem lépünk fel ellene szigorral, akkor meg kell találni a módját, hogy boldogok legyenek.

    Én nem hiszek abban, hogy az ember belső énjének elnyomása, eltaposása, tűzzel vassal írtása boldogságot okoz. Ezt képtelen vagyok kezelni. Remélem sosem futok össze egy homoszexuálissal (homofillal)

  • Szabados Ádám says:

    Kedves sefatias!

    Egy csomó gondolat van bennem a hozzászólásod kapcsán, leírok ezekből néhányat:

    1. A homoszexualitás jogosan vált ki belőled undort, hiszen ellentétes a teremtés rendjével.

    2. A homoszexuális hajlamú embert viszont ne kerüld, hiszen Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. Mi is elveszettek vagyunk, te meg én, akiket a Pásztornak meg kell keresnie. Én azt remélem, hogy sok ilyen emberrel összefutok, sőt, hogy a gyülekezetünk menedéket tud adni az ilyen embereknek és segíteni tud nekik a gyógyulásukban, megszentelődésükben.

    3. Jézus Krisztus úgy barátkozott bűnösökkel, hogy egy pillanatig nem békült meg a bűneikkel. Ő a példa.

    4. Egyikünknek sincs joga a beteljesedéshez. Lázadók vagyunk, ítéletet érdemlünk. A kegyelem ajándék, nem jár nekünk. Megpróbálhatjuk elvenni, mint ami jár nekünk, de ez nem fog beteljesedéshez vezetni, ez inkább biztos út a pusztulás felé. Aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt. Aki elveszíti az életét Jézusért, az viszont megtalálja azt. Ez a Mester tanítása.

    5. A beteljesedéshez vezető utat Isten sokkal jobban tudja, mint mi. Ha Jézus azt mondta, hogy időnként az vezet ehhez, ha megtagadjuk a vágyainkat, hiszek neki. Te hiszel neki? Jézus végső, tökéletes beteljesedést ígért, melyhez adott esteben akár a kezünktől vagy a szemünktől is meg kell szabadulnunk. Ez elég mélyre vág, de nem én mondom, hanem az Úr.

    6. Mégsem gondolom, hogy ilyenkor a belső énünket taposnánk el. Éppen valódi énünket engedjük kibontakozni a bűn kényszerzubbonyából. C. S. Lewis gyönyörűen ír erről A nagy válás c. könyvében.

    7. Soha ne becsüld alá a Szentlélek munkáját egy ember életében! Akár a börtöncella mélye is nagyobb boldogság lehet, mint az emberi vágyak kielégítése. Ha meg nem, akkor is a feltámadás reménységében élünk (Zsid 11,24-28).

  • Sefatias says:

    lehet, hogy nem jól fogalmaztam. Nem kerülni szeretném a Homoszexuálisokat, mint valami undorító férgeket, hanem attól félek, hogy keresztényként Istent “képviselve” kellene beszélgetnem velük. Ahogy az előbb is írtam, minden idegszálam undorodik a szexualitásnak ettől a formájától. De mivel nem ismerem, nem tudom a miértjét, ezért félek ítéletet mondani, döntést hozni fölöttük. Én abban hiszek, hogy a boldogság elérése nem egy túlvilági idea, hanem mi emberek a boldog Istent szolgálva boldogok lehetünk már most is. (1Tim 1:11) A boldogsághoz pedig hozzátartozik a beteljesedés. (A megcsalt reménységtől beteg lesz a szív, a beteljesülő vágy az élet fája. példab 13:12) Azzal is tisztában vagyok, hogy milyen egy kielégítetlen férfi élete, és hogy micsoda szenvedés úgy élni, hogy esélyed sincs arra, hogy kielégülj, ráadásul a szerelmeddel. Főleg ha az önkielégítést is bűnnek tekinti. Nem marad más csak a folyamatos önmarcangolás, bűntudat, kínlódás. Az egyetlen módja a szenvedések elhagyásának a nősülés. De gondolom a nővel folytatott nemi viszony olyan egy homokosnak, mint nekem egy férfivel. Na abban nem sok élvezet lehet.
    Szóval azt kellene értenem, hogy mitől homoszexuális valaki. És vajon tényleg az, ha meg tud nősulni.

  • Szabados Ádám says:

    A 3-7. pontomat érintetlenül hagyta a válaszod. Mit szólsz pl. ehhez: „Hit által tiltakozott Mózes, amikor felnőtt, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Mert inkább választotta az Isten népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét, mivel nagyobb gazdagságnak tartotta Egyiptom kincseinél a Krisztusért való gyalázatot, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant.” (Zsid 11,24-27) Néha ezt – vagy még ennél is nehezebbet (11,36-38) – jelenti hitben és reménységben élni.

    Sefatias, őszinte leszek hozzád. Időnként azon gondolkodom, hogy átélted-e már az újjászületés csodáját. Mivel Jehova Tanúitól jössz, ahol hitem szerint más Krisztust tisztelnek, nem azt, akiről a Szentlélek bizonyságot tesz, könnyen el tudom képzelni, hogy számodra ez az egész még mindig egy emberi vallás, melyben nincs erő. Az ott töltött idő ebből a szempontból nem számít, Nikodémus sem volt fiatal, amikor Jézus a felülről születésről beszélt neki. Lehet, hogy nincs igazam, de gondoltam, felvetem neked ezt a lehetőséget. A vehemenciád, kapkodásod, küzdelmed, kételyeid, ordító nyugtalanságod engem arra a Jákóbra emlékeztetnek, aki még csak közeledett a Jabbók révéhez (1Móz 32,22-33).

  • Sefatias says:

    🙂 ez jó kérdés. Az újjászületésemről azt kellene megkérdezni aki újjászűlt. Én nem tudom, hogy nekem van-e közöm hozzá. Nem hiszem, hogy az újjászületés csodája olyan nagy jelentősséggel bír, mint azt sokan gondolják. Ebben megerősített John Stott is.(köszönöm, hogy ajánlottad a könyvet)Én most is ugyanazt a Krisztust tisztelem mint 20 évvel ezelőtt. Nem a tiszteletem és a vehemenciám változott, hanem a tudásom. És abban igazad van, hogy én a vallásokat (az összeset) emberi vallásnak tartom, amelyben viszont van erő. Én nem vallásban gondolkodom, hanem személyes hitben. Nem a teológiát tartom nagyra, hanem az embert. És inkább ülök egy alkoholista, ateista punkkal egy padon, mint egy képmutató vallásos és hazug emberrel egy istentiszteleten.
    Azt a néhány pontot két okból nem érintettem. Egyrészt csak a saját kommentemet szerettem volna tisztázni, másrészt meg nem teljesen értek velük egyet, de ennek nem akartam hangot adni

    Az is biztos, hogy nem értem még révbe, és azt is látom, hogy nem is mostanában fog megtörténni.(emberi szemszögből. A többit Isten jobban tudja)

  • Sefatias says:

    Mivel nem csupán egy féle teológiát olvasok, hanem sokmindent, ezért látom miképp érvelnek egymásnak ellentmondó tanok mellett a Bibliából a mindenféle egyetemeken tanító professzorok, teológusok. Én csak azt látom, hogy ott fent a nagyok ugyanolyan bizonytalanok, mint itt lent a kicsik. Csak úgy csinálnak mintha nem azok lennének, mert nekik kijelentésük van az Úrtól(álomban, nyelveken, stb) Én öszintén elismerem, hogy fogalmam sincs, hogy kinek van igaza, és fogalmam sincs, hogy ki ma az igazság birtokosa. De azt hiszem, hogy mindenki csupán szubjektív igazságban hisz. Ki a sajátjában, ki a máséban.

  • Szabados Ádám says:

    Sefatias,

    1) Ha ugyanazt a Krisztust tiszteled ma is, akit JT korodban, az azt jelenti, hogy számodra ő most is Mihály arkangyal?

    2) Egyetértek azzal, ahogy John Stott az újjászületésről beszél, és azzal is, amit szintén tanít, hogy ez kulcsfontosságú az üdvösség és a hitélet szempontjából (vö. Jn 3,3-8; Jak 1,18; 1Pt 1,3-9. 22-23; 1Jn 3,9; 4,7; 5,1-4. 18-21).

    3) János szerint Jézus Krisztus istenségének felismerése és az újjászületés között szoros kapcsolat van (1Jn 5,18-21; vö. Jn 10,24-30).

    4) Ennek semmi köze ahhoz, hogy valaki okos vagy buta, kukás vagy teológus, férfi vagy nő, gyerek vagy felnőtt, zsidó vagy görög.

    5) Imádkozom érted.

  • Sefatias says:

    🙂

    1. Nem. De hogy őszinte legyek, én sosem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, és sosem imádkoztam Mihályhoz. Nekem ez csupán egy adat volt

    2. Én is annak tartom, de attól még úgy érzem, hogy a keresztények túldimenzionálják ezt a kérdést

    3. Lehet. Szerintem azért ez nem ennyire konkrétan szerepel ezekben a versekben

    4. Így van

    5. Köszönöm :)(rámfér)

  • Szabados Ádám says:

    Kiváló weboldal indult, érdemes megnézni az anyagaikat: http://www.livingout.org/. A honlap működtetői mind személyesen érintettek és elkötelezett evangéliumi keresztények.

  • Szabados Ádám says:

    Néhány bölcs gondolat az egyedülállóságról David Powlisontól:
    http://www.ccef.org/resources/video/struggling-singleness

  • kéfás says:

    Hát akkor itten a fenti link magyar felirattal (hála rengeteg segítő kéznek-agynak-emberkének): http://www.youtube.com/watch?v=-1OaZULnAXQ

  • Nagy Péter says:

    Hozzászólásomban előrebocsátom, hogy nem kibicként írok, azaz nem olyanként, aki próbál okoskodni a témáról, de valójában lövése sincs, hogy miről van szó, csak találgatni próbál. Ezzel kapcsolatos korábbi hozzászólásomat és szabadulásom történetét itt olvashatjátok:

    http://divinity.szabadosadam.hu/?p=7281&cpage=1#comment-12621

    Férfiak iránt rendszeres szexuális kísértést (testi vágyat) érző, és azt testileg be is teljesített ember voltam.

    Miért nem írtam egyszerűen azt, hogy homoszexuális?

    Azért, mert az egy műszó. Emberi kreálmány, címke. Homoszexualitás. Vegyünk egy másik példát. A “homoszexualitást” bűnként tanító felsorolásban ott van egy másik bűn is, a rágalmazás. Na akkor próbáljuk úgy beállítani, mintha ez csak egy adottság volna, és nem lenne bűn. Pusztán öröklöttség, egyfajta másság. Valaki szereti ok nélkül rágalmazni embertársát, van ilyen. Fogadjuk őt így el.

    Alkossunk egy fogalmat” belőle: Rágalmazó-itás.

    Ugye milyen elképesztően idétlenül hangzik? Azonos neműek iránt kísértést érző-itás? Azonos neműekkel testi kapcsolatot létesítő-itás? Mi van ?!?

    Az a baj, hogy ez a Kertbenyi Károly által kreált műszó egyszerűen csapda. Azt a téveszmét ülteti az emberbe, hogy ez csak egy kategória, egy szexuális másság, egy veleszületett adottság, öröklöttség. Tévútra visz.

    A Szentírás ezzel szemben azt tanítja, hogy két férfi testi kapcsolata az bűn. Azt is tanítja, hogy ha valaki gondolatban követ el bűnt, már akkor is paráználkodott szívében. Tehát, ha én gondolatban fantáziálgatok egy másik férfiról, hogy mit csinálnék vele, bizony bűn az. Akkor is, ha ez a fantáziálgatás eljut a kielégülésig, akkor is, ha épp csak a buszon meglátok egy másik férfit, és lejátszom magamban a “pornófilmet”.

    Van egy másik dolog is azonban, amit tanít a Szentírás: létezik kísértés, ami még nem bűn.

    Én erről szeretnék most írni: hol a határ aközött, hogy kívánsággal tekintettem szívemben egy férfire és ezzel vétkeztem, illetve aközött, hogy csak kísértés ért, de ugye tudjuk, hogy a kísértés önmagában még nem bűn.

    Íme, amire személyes tapasztalatból elvezetett a Szent Szellem: Ha meglátok egy férfit, és rápillantva az ötlik fel bennem, hogy jól néz ki, ott, abban a PILLANATBAN egy döntési lehetőség előtt állok: úgy döntök, hogy az a tény, hogy jól néz ki, semleges maradjon számomra (önmagában az, hogy egy velem azonos nemű jól néz ki, és rápillantva ezt megállapítom, szerintem nem bűn, hiszen Saulról is írja az Írás, hogy szép volt, Absolonról is, és hogy ne csak negatív szereplőket hozzak, Dávidról is. Férfi író írta, mégsem sejtek mögé gonosz gondolatokat). Tehát első lehetőség, véletlenül rápillantottam, oké jól néz ki. Utána nem bámulom, hanem máshová fordítom a tekintetemet, nézem a tájat, vagy akármit.

    Második lehetőség:

    “hű, de jól néz ki ez a csávó. Különösen ez, meg az a testrésze. Nézzük már meg alaposabban, miért is néz ki olyan jól, mi az, ami tetszik benne? Kicsit csodáljuk (diszkréten figyelve, nehogy kiszúrja, vagy valaki más a buszon észrevegye). Ez már az a bizonyos “ki-ki a saját kívánságától vonzva, csalogatva esik kísértésbe, a kísértés megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz kategóriája.

    Most, itt, ebben a fázisban, túllépve az első PILLANATON átmentem a második, harmadik pilanatba, már ELIDŐZTEM tekintetemmel a másik férfin. Ez már bizony a kísértés előszobája, kapuja, kezdete.

    Jön a harmadik lépcső: miután megállapítottam, hogy mi és miért tetszik benne, még mindig van lehetőségem azt mondani, hogy állj, vagy továbbmegyek azzal, hogy az a tény, hogy mi mennyire tetszik benne, megfogjon, átlendítsen a következő fázisba, hogy na és mit szeretnék én csinálni azzal a bizonyos testrészével, ami nekem tetszik? Itt még mindig mondhatom azt, hogy állj, ne tovább, avagy végiggondolom, hogy mi is az, amit én szeretnék csinálni.

    Miután ezt is “sikerült” végiggondolnom, még mindig választhatok, it kezdek ezzel. Igaz, mostanra már bajban vagyok, mivel a testem már kísértést érez, kezdődő szexuális izgalmat, amit az okozott, hogy kaput nyitottam egy gonosz gondolatnak, hagytam magamat csalogatni. Ok, jelenleg már kezdődik az erekcióm. Mit kezdek most, hogy ilyen balga voltam, hogy hagytam idáig fajulni a dolgot? Újabb döntési lehetőség: egyetértek a szexuális fantáziálással, annak tartalmával, ELFOGADOM, hagyom, hogy hasson rám, adott esetben testi következményekkel járjon a dolog, avagy ELUTASÍTOM. Ha elfogadom, a szellemi, szívbeli (azaz gondolati és érzelmi paráználkodás) bűne után bekövetkezik a testi bűn is, megfoganva kiteljesedve testileg is bűnné válik.

    Ki-ki lefordíthatja ezt saját tapasztalatának megfelelően mondjuk éppen egy másik férfi helyett egy nőre vonatkoztatva, vizsgálja meg, ajon nála nem ugyanígy működik ez? Nős emberként meglát egy csinos kamaszlányt a buszon, végig folytatva a történetet, vajon nem ugyanezek a lépcsőfokok jelennek meg? Annyi az egyedüli pozitív különbség, hogy a szexuális fantáziának legalább a TARTALMA helyes, egészséges, ellenkező neműre irányul. Hozzáteszem, Jézus szavai szerint ez akkor is bűn.

    tehát igen, van, amikor ez még csak kísértés. De már ha szívemben egyetértek vele, gondolatban hagyom végigfutni, az bizony már bűn a javából.

    Nem értek viszont egyet – és ezt megint saját tapasztalatból mondom, nem pedig kibicként – hogy akkor marad az örök szenvedés, “ok, együttérzünk veled pajtás, de tartsd vissza életed végéig” Sajnos elterjedt téves gondolkozás van ezzel kapcsolatban a legtöbb – amúgy j szándékú és hozzáállású – keresztényben, testvérként, akár lelkészként is. Egyáltalán nem akarok pálcát törni senki felett, hogyan tudna erről véleményt alkotni az, akinek nincs ilyen szabadulással kapcsolatban szemlyes tapasztalata.

    Egyet azonban mégis mondhatok: Pál apostol ad egy felsorolást a kapzsiság, önzés, irigység, rágalmazás, fajtalanság témakörben. Majd hozzáteszi: ilyenek voltak közöttetek néhányan, de megmosattatok, megszenteltettetek, megis igazíttattatok Krisztusban.

    Gondoljuk át: néhányan közülük fajtalanok voltak (férfiapráznák, férfiakkal férfiként testi kapcsolatot létesítők), de megszenteltettek, megmosattak, meg is igazíttattak Krisztus által.

    Akkor tehát most már szabadok.

    Hogyan:

    Mi, akik belekereszteltettünk Krisztus halálába, eltemettettünk vele a halálba. Meghaltunk a bűnnek, meghaltunk a törvénynek. Bűneink, kísértéseink, erőtlenségeink, betegségeink, szégyenünk, mind-mind átkerültek őreá a kereszteltetéssel. Ezt tette meg Krisztus: elvette a bűneinket, magára vette azokat a fán, elhordozva érte a büntetést.

    Mi pedig azt tartsuk magunkról, hogy meghaltunk a bűnnek. De élünk a Szent Szellem által az Istennek. Vessük le teát a csalárd kívánságok miatt megromlott (kereszteltetéssel halott) óembert, és öltsük fel a keresztségben kapott Új embert, aki szentségben és igazságban teremtetett, romolhatatlan magból.

    És bármily hihetetlen, e pontosan úgy történik annak az embernek az esetében, aki kleptomániás (lám, itt is lehet műszavakat kreálni, pedig világos: elkezd morfondírozni, mi lenne, ha ellopnám a pénzt? Helyesnek tartja, megtervezi, végrehajtja, ugye, hogy ugyanaz a műveletsor, mint a buszon történő fantáziálás esetében?) Ő is megszabadul a lopás bűnétől Krisztusban. Ugyanaz a helyzet a gyűlölködővel, rágalmazóval: óemberként ezt tette. Automatikusan elfogadott hazugságokat másokról, akár tudatosan is, rossz szándékkal, ezt helyesnek tartotta, úgy döntött, ezeket továbbadja. Ugye, hogy végigvezethető ez a mechanizmus? Krisztusban új teremtésként van választási lehetősége mindegyik ponton: igaz-e ez a pletyka erről vagy arról? Akarok én ezzel foglalkozni? Tudom, hogy hazugság, de az én érdekemt szolgáljam hogy továbbadjam, helyesnek tartom? Hogy döntök? Megteszem, nem teszem? Krisztusban szabad emberként döntési szabadságom van, minden egyes pontos megállhatok, ha AKAROK. Minden pontos mondhatom azt, hogy Jézus nevében parancsolom neked, távozz tőlem Sátán (nemcsak, hogy mondhatom, hanem kötelességem is) minden pontos mondhatom azt, hogy Jézus segíts, szabadíts meg a kísértésből (nemcsak, hogy mondhatom, hanem kötelességem is). Ha akarom megteszem, ha nem akarom nem teszem meg. Szabad vagyok, de ez a szabadság felelősséggel is jár, hogyan élek a kapott szabadsággal. Ezt jelenti az, hogy vajon levetjük-e az óembert, vagy sem? Vajon felöltjük az új embert, vagy sem? Odaadjuk tagjainkat a bűnnek, hogy a gonoszság fegyverei legyenek, vagy Krisztusnak adjuk oda?

    Odáig értem, ha Szentírást tisztelő lelkészek arra a következtetésre jutnak, hogy egy korábban férfiakkal fajtalankodó ember (szándékosan kerülöm a homoszexualitás műszó használatát) eljuthat a tisztasárga, és az önmegtartóztatásra. megértem, ha a kijelentés fényében ennél nem merészkednek tovább.

    Itt jön be viszont az, amit megtapasztaltam, Krisztusban való hitem gyümölcseként:

    Nem csak hogy szabad vagyok arra, hogy ne fantáziáljak férfitársaimról, Krisztus még az álmaimat is őrzi, hogy tiszták legyenek. De még ennél is többet adott: szabadságot arra, hogy kívánsággal tudjak tekinteni a feleségemre, ez vágyat keltsen bennem, és ezt férfiként meg is éljem. Sőt, még gyermeket is adott. Ez az a tapasztalat, hogy Krisztus győzelme a kereszten nem áll meg félúton, hanem teljes és tökéletes szabadítás. Nem megszabadítás a nyomorból, őrizetben tartás, hogy majd a halállal megszűnik ez a bűnös hajlam. Már itt, e földön helyreállítja bennem az Isten általi teremtettséget, Isten eredeti szándékának megfelelően.

    Gondoljunk bele: Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. A keresztségben új teremtés vagyok. Nem egy semleges nemű önmegtartóztató új teremtés, hanem, ha épp eredetileg is férfi voltam, akkor az új teremtés is férfi. Férfiként Isten szeretett fiának (és nem lányának, vagy egyszerűen emberteremtménynek) teremt újjá, fiának tart. És az a tény, hogy Apa szeret, és szereti a fiát, engem, az mindennél megerősítőbb abban a hitben, hogy férfi vagyok.

    Azaz férfiasságom alapja hitbeli, és Krisztusra alapozott, nem pedig arra, hogy én vagyok a legjobb csatár, a legjobb matekos, a legkigyúrtabb bodys, a legnagyobb szerszámmal rendelkező, alegtöbb nőt elcsábító, sorolhatnám tovább.

    Krisztusra alapozott férfiasságtudat, nemi önazonosságtudat, és helyes szexuális orientáció.

    Azt kívánom, bárcsak terjedne el az egyházban a hit, hogy az ilyen embereknek, amilyen és is voltam, teljes és tökéletes szabadulást tud adni a hitben Krisztus! Hogy keresztényként ne a tanácstalan reménytelenség útmutatói legyünk, holmi élethosszig tartó kényszerű önmegtartóztatással “kecsegtetve” nyomorult sorstársainkat, hanem mutassuk fel a hit gyümölcseként a reményt, a diadalt, amit Krisztus aratott a kereszten, lefegyverezve a sátánt a fejedelemségeket, diadalt aratva rajtuk, nyilvánosan megszégyenítve őket!

  • Sefatias says:

    Érdekes volt ez a hozzászólás. Engem is érdekel a téma. Bár nem a fizikai, hanem az érzelmi része. Sosem vonzottak a férfiak. Undorítónak tartom azt, ha két férfi bármilyen módon szexuális tartalmú üzenetet közöl egymással akár szavakban, akár mozdulatokban. Én elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is szexuális kapcsolatba kerüljek a saját nememmel, vagy hogy szerelmes legyek egy férfiba.
    Viszont pont ebből kifolyólag érdekel az, hogy egy saját neméhez vonzódó férfi, aki valahol legmélyen homoszexuális, hogyan lesz végül képes arra, hogy szerelmes legyen egy nőbe? Ugyanis meglátásom szerint neki ugyanannyi nőbe szerelmesedni, vele szexuális életet élni, mint nekem egy férfival.
    A műszavakról: Szerintem nincs abban hiba, ha valamit valahogy elneveznek. Szerintem II.Rákóczi Ferenc nem ismerte a számítógép kifejezést, mégse reklamál senki, hogy kitalálta valaki ezt a kifejezést.

  • Nagy Péter says:

    Sefatias,

    meglátásod helyénvaló.
    Meglátásod nem helyénvaló.

    helyénvaló abból a szempontból, hogy emberi erőlködéssel, önneveléssel, fogcsikorgatva összeszorított szájjal, agyon-éheztetve önmagamat, böjtölve hamuban, és szöges ágyon aludva, avagy lakatlan szigetre vetődve, ahol csak nő van, sem fogom tudni magamat megerőszakolni EMBERI ERŐVEL, hogy nőre kívánsággal tekintsek.

    Meglátásod annyiban nem helyénvaló, hogy pont az a hibája, amiből fakad: EMBERI SZEMPONTBÓL NÉZVE.

    Olvasd el viszont a Szentírást, különösen az Újszövetséget, Krisztus váltsághalálával kapcsolatban. Ezen belül is ajánlom a páli leveleket, amelyek több helyen érintik ezt a kérdést. Amiről én beszéltem, az többek között, leghangsúlyosabban a Róma6 és a Róma8-ban található. Sok más vonatkozás pedig az Efézusiakhoz írt levélre utal.

    Azt szükséges megértened, hogy Krisztus azt tette meg, amire mi képtelenek vagyunk. Betöltötte a törvényt, legyőzte a Sátánt, a bűnt, a halált. Halálával életet adott.

    Amit leírtam az egy folyamat volt, ezt részletesebben el is olvashatod az általam belinkelt bizonyságtételemben. A bűnt bűnnek mondani. Elismerni tehetetlenségemet. Elfogadni Krisztus szabadító kegyelmét. Megkeresztelkedni. Úgy tekinteni magamra, mint aki meghalt a bűnnek, a törvénynek. Viszont élek az Istennek. Átadni magam az igazság szolgálatára.

    Mindezt nem lehet emberi erővel kieszközölni, kilogikázni, önmagunk emberi érzéseit átalakítani.

    A Szent Szellem az, aki által élünk az Istennek. Ő az, aki életre kelt, az Úr és Megelevenítő. Ő teremt újjá. Ő végzi ezt a folyamatot. Ezt hívják úgy, hogy újjászületés. Ezt viszont csak hittel lehet “megérteni” elfogadni, átélni, megtapasztalni.

    Hinni, hogy Jézus az Isten Fia, aki meghalt a kereszten és harmadnap feltámadt valóságos testben.

    És a Szent Szellem, aki elvégzi ezt az újjáteremtő munkát, egyrészt lerombolja a Sátán erődítményeit, melynek csak egy része ez a propaganda, amit a “homoszexualitás” mint műszó hordoz magában. Valóban nincs szó számítógépről a Bibliában, férfiak férfiakkal űzött ocsmányságáról viszont igen. Pont ez a lényeg, hogy a Szentírás ismerte már ezt a bűnt az Ószöetség idején is és az Újszövetség idején is. Pont az a lényeg, hogy egészen máshogy közelít hozzá, mint korunk tévelygő szellemisége. A Szentírás a kísértést kísértésnek nevezi, a bűnt pedig bűnnek. Kertbenyi Károly pedig jelenséget csinál belőle, amit lehet elemezni, más megvilágításba helyezni, ahol előbb csak betegségnek mondjuk, majd végül kihúzzuk a mentális betegségek listájáról is. Ez tehát alapvető különbség, nem illik ide a számítógépes példa. De nem csak ezért nem, hanem a számítógép önmagában csak egy tárgy, egy eszköz, semmi több. Lehet jóra is és rosszra is használni. Most például jóra használom. De megnyithatnék egy másik oldalt is és akár nagyon félre is klikkelhetnék…

    A Szent Szellem újjá teremti a szívünket. Lerombolja például a narcisztikus önimádatot is, ami emögött a bűn mögött lappang. Begyógyítja a gyermekkori sérüléseket, az Apa általi elárultatást, elvetettséget. A kortársak általi kiközösítettséget. A megfélemlítettséget az ellenkező neműekkel aló kapcsolatkeresésben. a gátlásokat. Csak néhány dolog, és ezt mind a Szent Szellem végzi el. Istenben kapok egy erős Apát, egy férfit, aki elfogad kárhoztatás nélküli szeretett fiaként. Kialakul bennem a hit, hogy férfi vagyok. És kialakul egy egészséges vonzódás az ellenkező nem felé. Amint erősödik a hit, érzés, tudat, hogy férfi vagyok, áll helyre a nem azonosságtudatom, kísértéseket megtagadva rontatnak le a Sátán erődítményei Krisztus golgotai áldozatában bízva. Megadom Krisztusnak, ami megilleti őt: imádom Őt és leborulok előtte.

    A többit a Szent Szellem végzi el. Hogy hogyan? Ő tudja, én csak a folyamatról tudok beszámolni, amit belülről átélek.

    De a végeredmény az, hogy kívánatosnak látom a női testet, vonzónak, tudok benne gyönyörködni, képes izgalomba hozni, örömöt találok a feleségemmel való együttlétben.

    Isten Igéjével azonosulva, Krisztus halálával azonosulva gyűlölettel tekintek a bűnre, gyűlölettel gondolok arra, hogy férfiak iránt továbbra is ocsmány vágyakat tápláljak magamban. Ezeket pedig megtagadom.

    Hát valahogy így.

  • Sefatias says:

    🙂 Köszönöm a választ. Hány éve sikerült megváltoznod? És olyan buszos esetek ma is történnek veled?

  • Nagy Péter says:

    Talán nem válaszoltam elég figyelmesen kérdésed azon részére, hogy szerelmes hogyan tud lenni egy volt homoszexuális férfi egy nőbe. Átfogalmaztam, mert muszáj volt. Ugyanis egy legbelül mélyen “homoszexuális” (idézőjel a műszó miatt) férfi sehogy sem képes szerelmes lenni egy nőbe.

    Ugyanis bizonytalan a saját nemében, csökkent értékűnek érzi magát férfiként. Már ez önmagában komoly akadály lehet. Ezt azonban pótolni akarja azzal, hogy más férfiaktól akarja megkapni azt, ami belőle hiányzik. Hiányzik, mert nincs Istene, Mennyei Atyja, akit imádjon, akit szerethessen, akinek a szeretetét megtapasztalja és mert nincs, nem volt olyan apja, aki segített volna neki, hogy elfogadja önmagát férfiként. Hogy tudja, férfinak lenni jó dolog. Hogy így tudjon önmagára férfiként tekinteni. Ezt a hiányt igyekszik tehát kipótolni. Számára egy nő sosem lesz vonzó, mert nem fogja neki ezt a hiányt megadni. Ezt mindig egy másik férfitól fogja akarni megkapni. A hiányzó apai szeretetet. A hiányzó isteni szeretetet. Természetesen ehelyett valami egészen mást fog kapni…

    Hiányzó férfiasságtudatát aztán megpróbálhatja úgy kipótolni, hogy önmagának adja meg azt, amit nem kapott meg az apjától: önmagát kezdi imádni, és éppenhogy túlzottan is kihangsúlyozza önnön férfiasságát, túlzottan is sokat foglalkozik önmagával, testépítésbe kezd (ami amúgy jó dolog), meg akarja mutatni, hogy ő vagány csávó, tökös legény. Belül bizonytalan, emberi eszközökkel, emberi cselekedetekre akar alapozni. Kudarc ez is.

    Ebben még mindig sehol sincs helye a nőnek.

    Ha megkapja ezt a szeretetet, ahogy én megkaptam Krisztusban, már nincs szüksége álland önmegerősítésekre, önmagától, vagy más férfiaktól. krisztusban kaptam egy szerető Apát, egy férfiistent, a Mennyei Atyát, és kaptam egy szerető Fiútestvért, aki a Bátyám. A Legjobb Barátom. Mindazt az űrt betöltötte Isten, ami bennem egész nyomorult eddigi életemben végigkísért(ett). Most, hogy enyém Isten szeretete Atyaként és Fiúként is, lelkéből, Szelleméből adott nekem, átformálódtam. Most már nem kell, hogy önmagammal foglalkozzak állandóan. A túlzott önutálat ahogy önnön férfiatlan voltomra tekintettem, és az ezzel karon öltve járó, ezt kompenzálni akaró túlzott férfiúi büszkeség, mind akadályai voltak, hogy szerelmes legyek egy nőbe. Az önimádat megakadályozza, hogy Istent imádjam, és megakadályozza, hogy egy nőt szeressek.

    A Krisztus-imádat viszont megtermi ennek a gyümölcsét.

  • Sefatias says:

    Örülök, hogy olvashatom olyasvalakinek a személyes érzéseit, véleményét ebben a témában, aki érintett. Engem érdekel nagyon a téma. Fentebb olvashatod a tavalyi kommentjeimet is, valamit más posztoknál is.

    A lényeg, hogy ennek a blognak az olvasóval ellentétben én nem hiszek abban, hogy egy ember képes levetkőzni olyan jellemhibákat, amelyek mélyen az egyéniségéből, kultúrájából, neveltetéséből fakadnak. Természetesen ismerem az érveket amelyeket te is felhozol, illetve ismerem azok ellenérveit is.
    Az ember nem változik meg csupán azért mert keresztény lett. Az újjászületés vitatott és értelmezhetetlen. De még az sem tudta megakadályozni az első századi keresztényeket, hogy olyan jellemhibákból eredő problémákkal küszködjenek a gyülekezetekben, amelyeknek elméletileg fel sem szabadott volna merülni. Én úgy gondolom, hogy a valódi, jellemből származó problémákat csak eltakarni lehet. Magyarán egy civakodó természetű ember talán képes türtőztetni magát bizonyos helyzetekben, de képtelen arra, hogy ezt örökké levetkőzze. Azt nem tudom, hogy a homoszexualitás bele tartozik-e ebbe a kategóriába. De jó lenne megérteni, hogy mi az alapvető oka, hogy kezelni lehessen. Nem hiszem, hogy el lehet szakítani Krisztustól bárkit. Biztos megvan a módja annak, hogy ezt a vitatott kérdést megnyugtatóan rendezni lehessen.
    Ehhez kellene tudni, hogy honnan is ered valójában a homoszexualitás.

  • Nagy Péter says:

    Időközben láttam a kérdésedet a buszos esettel kapcsolatban.

    Röviden, őszintén: igen.

    Bővebben: a megkeresztelkedés az egy PILLANAT. A megtérés egy FOLYAMAT. Az óembert levetni és felölteni az új embert. A Szent Szellem végzi el, a harcot Krisztus megharcolta. Azonban a kapott szabadsággal tudni kell jól élni, és tudni kell harcolni nekünk is a kísértővel, a Sátánnal szemben. Azt próbáld meg meglátni, hogy honnan hová tart ez a folyamat, és hol vagyok most.

    Egészen a kora gyerekkorban már voltak ilyen hajlamok bennem, amik nem voltak tudatosak. Azonban kamaszkorban ez már ott tartott, hogy a buszon ez nem állt meg a fantáziálásnál. Nem akarom részletezni, írd be a keresőbe, hogy frotterizmus (tessék, egy műszó…) Minden nap, a tömött villamoson, buszon. Aztán jöttek melegbárok, fürdők, szaunák, wc-k. A bűn legalja.

    Utána jött Krisztus, behívtam őt a szívembe. Aztán kezdődött a harc, mert én úgy akartam őt szeretni, ahogy nekem jól esik. Azt elhinni, hogy ez nem is bűn, és hihetek emellett Krisztusban is, jól megfér együtt a kettő. Aztán jött a felismerés, hogy ez bűn. Elhagytam a wc-ket, szaunákat, fürdőket, melegbárokat. Maradt a gay-pornó. Maradtam egyedül, a kísértéseimmel. Tehát egy folyamat volt, a legrosszabbtól a viszonylag kisebb rosszig. Harcok árán. Jöttek visszaesések. A pornót otthagytam, de maradt az önkielégítés a bűnös fantáziálásokkal. Aztán böjt, imaharc, lekésszel együtt imádkozás, olajjal megkenés, kísértés ideiglenes megszűnése, nősülés. Sikeres együttlétek. Újabb visszaesés, hátha csak önmagam erőlködtem ki: a Szent Szellem munkáját önmagamnak tulajdonítottam utólag. Ennek katasztrofális következménye lett, teljes szellemi sötétség, Szent Szellem káromlás közeli állapotok. A Sátán nem tett le rólam, nem adta fel. Felismerés, hogy a Sátánnak nincs joga hozzám, Krisztusba vagyok kereszteltetve. Mindezek már házas emberként, időnként mégis visszaeseések a fantáziálásban. Tesztelgetése a szabadságomnak = Isten kísértése. Ezen belül a buszos fantáziálások is.

    Igen, Krisztushívő emberként. Megtapasztalva szeretetét. Krisztussal a szívemben, sárba esve. Újra és újra megtagadva őt. Újra és újra megkísértve őt. Újra és újra kegyelmet kapva, felemeltetve. Testéből és véréből táplálkozok a kenyérben és a borban. Sárba esve hozzá kiáltok bűnbocsánatért és szabadításért. És ő újra megtisztít.

    Ha a honnan hová folyamatot nézzük, időnként, ritkán még előfordul, hogy eltévedek tekintetben, gondolatban. De erős Krisztus szeretete, kegyelme, megtart a szabadságban. Egyre inkább vettetik le az óember, és egyre hatalmasabban erősödik meg a szentségben és igazságban teremtetett Belső Ember.

  • Nagy Péter says:

    De vesd össze ezt Izráel pusztai bolyongásával, az sem volt éppen egy nyílegyenes diadalút. Kihozta őket az Úr Egyiptomból. Szabadok voltak. De újra visszaestek a bálványimádásba. Harcolt értük az Úr, de nekik is harcolniuk kellett. bementek az Ígéret földjére. De még ott is hányszor visszaestek.

    De titeket kérdezlek keresztény testvéreim, akik hazugságból, lopásból, paráznaságból, kábítószer-függésből, alkoholiznusból, kemény.szívűségből, irgalmatlanságból, haragtartásból megtértetek, vajon nektek nem így volt az életetekben? Megkeresztelkedve azonnal megdicsőült szentek lettetek? Krisztussal a szívetekben vajon nem estetek többen közületek sokszor vissza a bűnbe, vajon nem történt meg sokszor, hogy nem ti győztétek le a kísértés, hanem a kísértés titeket? Vajon nem ugyanígy ti is mindannyiszor kaptatok újra és újra kegyelmet, aki megbocsátott még hetvenszer-hétszer is?

    Hogy mióta vagyok szabad? Voltaképpen lassan nyolc éve. Ami a szabadságon belüli időnkénti, de egyre ritkább és kisebb visszaesésekkel tarkított, egyre kiteljesedőbb szabadságot jelenti.

  • Nagy Péter says:

    Na hagyd figyelmen kívül, hogy egy emberi erőlködéssel megváltoztathatatlan dolog megváltozott az életemben. Képes vagyok tisztán végigálmodni egy éjszakát. Nem egyet. Folyamatosan. Ezt emberi erőlködéssel nem lehet elérni. Képes vagyok nem gondolni férfiakra, nem kívánsággal tekinteni rájuk. Szeretni őket, de helyes értelemben: mint akikkel egy vagyok nememben. Barátként. Nem lehetséges szexuális partnerként.

    Képes vagyok felizgulni a feleségemre, elnézést, hogy nem használok virágnyelvet. Azelőtt ez lehetetlen volt. Egy kizárólagosan az azonos neműekhez vonzódó ember tudja, hogy ez elképzelhetetlen, önerőből.

    Ha ezt összevetjük azzal, hogy előbb volt a felismerés, a bűn bűnnek mondása, az ima, a böjt, Krisztus segítségül hívása, a Sátán megtagadása, az olajjal megkenés, és napra(!) pontosan megszűnt a dolog, arra csak azt tudom mondani: ez kizárólag az Úr szabadítása.

    Az is nagyon lényeges különbség, hogy azelőtt nem volt lehetőségem nemet mondani. Akaratom ellenére rámtörtek ezek a fantáziák. Akaratom ellenére ki kellett elégülnöm buszon, villamoson, bárhol. Akaratom ellenére muszáj volt szexpartnereket találnom. Akaratom ellenére, éjjel nappal ezen járt az agyam, ezzel feküdtem, ezzel álmodtam, ezzel keltem.

    Most, ha elbukok (ez nagyon ritkán fordul elő) mindig megállapíthatom: ha akartam volna, meg tudtam volna állni. Tudtam volna nemet mondani, elküldeni a Sátánt, segítségül hívni Krisztust. Szabad vagyok, de nem jelenti azt, hogy nem kell harcolnom.

    Izráel, ha akarta, ha nem, szolgálnia kellett Egyiptomban. Akarata ellenére. A pusztában már szabad volt. Ha akart. Szolgálta Istent, aki megsegítette őt a harcokban. Ha hagyta, hogy más istenek legyőzzék, elbukott, Isten is elhagyta a harcban. Ha újra kiáltott hozzá, újra megszabadította. De nem voltak már rabszolgák Egyiptomban.

    Minden alkalommal van döntési lehetőségem: ráklikkelek-e egy oldalra, vagy sem. 100 esetből 99-szer úgy döntök, nem. De előfordul, hogy igen… viszont ezen alkalmakból is van lehetőségem nem elbukni, és még ha el is jutok oda, hogy félreklikkelek, sokkal többször nem megy ez el a végkifejletig, mint ahányszor igen.

    Van szabadság, de harcolnom kell. Meg kell maradnom a szabadságban. Krisztus velem van. Felemel.

    Egy olyan ember, akivel nincs Krisztus, szerintem kizárt dolog, hogy el tudna jutni szabadságra a megkötözöttségnek (inkáb megszállottságnak) abból a fokából, amiben én voltam. Nemhogy még meg is maradjon a szabadságban!

    Ne feledd, a szexuális vágy nem egy akaraterővel irányított dolog. A szexuális vágy Isten ajándéka. A kísértésekben Isten edzi, erősíti az akaraterőnket, a jellemünket a Sátánnal szembeni harcban. Mi pusztán megmaradni tudunk a harcban. De nem mi teremtjük újjá magunkat.

    Ez olyasmi, amikor Isten azt mondta Izráelnek: ti maradjatok nyugton, az Úr harcol értetek. Ez az, amit Ő végzett el a kereszten.

    De volt olyan helyzet, amikor Isten azt parancsolta: harcoljatok, én megsegítelek benneteket a harcban. Ez az, amit nekünk meg kell harcolnunk a hit nemes harcaként.

  • Sefatias says:

    🙂 Remélem neked van igazad. Én kívánom, hogy az történjen veled, amit igazán szeretnél

  • Nagy Péter says:

    Még azt is kérdezted, honnan is ered a “homoszexualitás”:

    Hát a Sátántól. Ő a bűn szerzője, a hazugság atyja, embergyilkos kezdettől fogva.

    És lehet ezt szellemileg örökölni: akinek valamelyik őse elkövette például ezt a bűnt, örökölheti ezt a szellemet. “Megbüntetem az atyák vétkééert a fiakat is harmad- és negyedíziglen.”

    Lehet szellemi örökségről beszélni, úgy, mint Istenben megbotránkozottság, istengyűlölet, hamis vallásosság, bálványimádás. Ezek következményei bizonyos értelemben mind öröklőd(het)nek, szellemileg.

    Lehet felnőni degenerált, deformált családban, rossz szülő-gyerek kapcsolatban. Megrontatva nemiségemben. Akár csak szellemileg értem ezt. Rosszabb helyeken sajnos testileg is.

    Lehet rossz példát látni, csábításnak, vagy megerőszakolásnak áldozatul esni.

    Lehet tök normálisan felnőve, felnőtt férfiként áttérni a homoszexualitásra, ez az, amiről Pál ír.

    Ezer oka van, melyek mögött mindig a Sátán áll.

    Rossz példa, mert betegségről írok:
    mi az oka a vakságnak? Valaki ezt örökölte, rosszak a receptorai. Valaki szerzett látóideg sorvadásban szenved. Valaki szifilisz miatt lett vak. Valaki cukorbetegség miatt, valaki szürkehályog miatt. Valakinek kiszúrták a szemét. Valaki belenézett órákig a napba…

    Inkább azt kell tudni, mi a látás alapja: egészséges szem, látóideg, agy.

    A “homoszexualitás” nem betegség, hanem bűn, de annyiban áll a példa, hogy azt kell tudni, mi az egészséges szexualitás alapja: egészséges kapcsolat Istennel, Krisztus imádat. Szerető család, jó apa-fiú, és jó anya-fiú kapcsolat. Tudni, melyik nemhez tartozom. Jó példát látni. Akarni felnőni és férfinak lenni. tudni, hinni, érezni, hogy férfi vagyok. Szeretni az ellenkező nemet.

    Ha tudjuk mi az egészséges beállítódás alapja, és én Istentől kezdve vezettem egyre lejjebb, akkor ahhoz képest meg lehet találni, hogy kinél, hol, melyik sérült, avagy több tényező is egyszerre.

  • Jonas says:

    Kedves Péter, rendkívül értékes gondolatokat vetettél itt “papírra”. Én nagyon köszönöm (talán sokunk nevében is). Számomra nagyon tanulságos a tapasztalataidat olvasva, hogy a bűnt annak nevezve és azt Krisztusért megtagadva, valóságos szabadulást lehet átélni, akár a homoszexualitásból, akár más bűnből, még ha sok nehézségek és harcok árán is. Hisz így vagyunk mi újjászületettek ezzel mindnyájan, ki nagyobb, ki kisebb hullámokat, vagy bukásokat átélve. Szívből kívánom, hogy Isten áldása maradjon és teljesedjen ki rajtad, és családodon! És ha már neked megköszöntem, nem maradhatsz ki Ádám te sem, hiszen te adtál helyet értékes felvezető gondolataid alatt e soroknak. Ritka kincsesbánya lett ez a poszt az alatta levőkkel.

  • Nagy Péter says:

    Jonas,

    Köszönöm az áldást, és örülök, ha ez bárkit is erősített a Krisztusban való hitben. Áldáskívánásodra áldáskívánással válaszolok:

    Én is Isten áldását kívánom Rád, és minden Olvasóra. Sőt, Isten áldását kívánom erre az egész blogra,

    Ádám,

    neked is köszönöm, hogy lehetővé tetted ezt a megosztást. Azt kívánom Isten adja áldását erre a honlapra, formáljon Téged az Ő kezében szeretettel és irgalommal, hogy teológusként, lelkipásztorként minél több embert tudj a helyes irányba terelni, Krisztusra irányítva a figyelmet, Ő tisztítson meg téged minden olyan dologtól, ami ebben akadályozó tényező lehet, Ő mutasson neked helyes irányt mindig, hogy minél több embert tudj Krisztushoz vonzani ezzel a honlappal is!

  • Nagy Péter says:

    Sefatias gondolatai engem is továbbgondolkodásra késztettek:

    “Az ember nem változik meg csupán azért mert keresztény lett. Az újjászületés vitatott és értelmezhetetlen.”

    Ez engem kicsit a “kutyából nem lesz szalonna” közmondásra emlékeztet.

    Néhány gondolat az újjászületéssel kapcsolatban:

    “Akik Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették kívánságaival és szenvedélyeivel együtt.”

    Azt szeretném, ha elgondolkoznánk azon, mit is jelent itt a TEST kifejezés. Sokan úgy gondolják, hogy ez a szó szerinti, hús-vér testet jelenti. Én azt gondolom, hogy ennél sokkal többről van szó. Amint Krisztus teljes mértékben meghalt, a maga fizikai, lelki és szellemi valójában, és tökéletesen fel is támadt, úgy a mi kereszteltetésünk is ezt jelenti. Meghalni nem csak fizikai-testi, értelemben, hanem érzelmeinkben és gondolatainkban is. Teljes meghalást jelent ez.

    Az azonos neműek iránti vonzódás jó példa erre, hiszen itt mindhárom tényező jelen van:

    A testi része elég egyértelmű, ez abban nyilvánul meg, hogy az ember teste szexuálisan kívánja a vele azonos neműt.

    A dolog lelki része lehetséges, hogy kevésbé egyértelmű:
    az emberben vannak érzelmi betöltetlenségek, hiányok, avagy épp gyűlölet, zavar a saját- és ellenkező nemű szülővel szemben és embertársaival. A szexualitásnak nem csak testi vonatkozása van, hanem érzelmi vonatkozása is.

    Ez azt jelenti, hogy az embert nem csak a teste csábítja erre a bűnre, hanem a szíve is. Egy ilyen ember el sem tudja képzelni, hogy lehet enélkül élni, mert úgy érzi, a szíve szakad meg, ha nem élhet együtt egy másik férfival.

    De tudjuk: “Csalárdabb a szív mindennél.”

    Van ennek a bűnnek szellemi vonatkozása is:
    ez az Ádám által remekül felvázolt önimádat, bálványimádás, Istent imádni nem akarás. Van azért más összetevője is ennek, de ez már mind ebből fakad. Szellemi akadály az elme gonosz gondolkozásmódja. Onnantól kezdve, hogy elutasítom Isten Igéjét, máris önmagamhoz mérem önmagamat, vagy embertársaimhoz viszonyítva. Máris attól függ, hol élek, és mikor. Az ókri görögöknél ez szinte éppenséggel erénynek számított. Ha hallgatok a tudomány vagy a pszichológia némely képviselőjére, máris szellemileg váltam megkötözötté, azzal, hogy elfogadom a létjogosultságát, menthetőségét, megmagyarázhatóságát. Ideológiailag is foglyává váltam a bűnnek.

    Ez a hármas összetevő van jelen a “homoszexualitás”-ban.
    1. testi függőség
    2. bűnös szív
    3. gonosz gondolatok

    Amikor az Írás arról beszél, hogy adjuk halálba önmagunkat, akkor ez nem csak a fizikai testünk megkereszteltetését jelenti. Ha így közelíteném meg, akkor jogos Sefatias kételkedése, lehet, hogy testileg szabad vagyok, de a gondolataim, a szívem mélyén mégiscsak az vagyok, aki voltam, mégsem változtam meg.

    Ha azonban hiszek az Írásnak, szól hozzám Isten örömüzenete:

    A jó hír az, hogy meghaltam a bűnnek,
    1. fizikai testi értelemben,
    2. bűnös szívemet, érzelmeimet tekintve is, és
    3. bűnös, gonosz, hiábavaló, evilági “bölcselkedéssel” bíró elmémet tekintve is.

    Ezt a hármas összetételt jelenti az, hogy meghaltam a bűnnek, hogy megfeszítettem a TESTET (értsd, önmagamat, hústestemet, emberi szívemet és elmémet).

    Élek viszont Szent Szellem által újjáteremtve. Ez valóban nem közelíthető meg emberi logikával. Emberi oldalról nézve csak azt lehet látni, hogy aki “homoszexuális” annak valóban testileg, érzelmileg és gondolkodásilag is meg kell tagadnia eredet önmagát, azaz teljes valóját.

    Jól látja.

    “Aki nem gyűlöli meg akár a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.”

    Nehéz viszont átadni ezt a tapasztalatot a halálon innen lévőknek úgy, hogy én már a halálon túl vagyok. Én már meghaltam a keresztséggel. Ezt hitben kell meglépni, követve Krisztust a halálba. Én most nem elsősorban a mártírhalálra gondolok (eljöhet az idő, amikor arra is szükség lesz) hanem erre a “testi” (testi-lelki-szellemi) halálra gondolok. Krisztus ezután új életet ad, új teremtés leszek.

    Innen visszanézve egy furcsa emlék az, hogy ki voltam. Vissza tudok emlékezni egykori önmagamra, de már furcsának, távolinak, idegennek tűnik az, aki voltam. Olyan, mintha “előző életemben” tettem volna ezeket. Nem lélekvándorlásos értelemben, mert olyan nincs. Olyan értelemben “előző életemben”, hogy Krisztus kereszthalálába történt belekereszteltetésemet megelőző életemben.

    Kétféleképpen látom magamat: kereszthalál előtti voltomban és kereszthalál utáni, jelenlegi valómban.

    Azt hiszem, Ádám, te pontosabban meg tudnád magyarázni ezt görög-tudásoddal, mit is jelent a görög eredetiben a TEST kifejezés a vonatkozó igerészekben, és miért nem tudja ezt pontosan visszaadni a magyar.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum