A középkori és újkori katolikus lelkiségi írók elsősorban az Istennel való kapcsolat megéléséről és a belső formálódásról osztották meg gondolataikat, ezt azonban időnként összekapcsolták a Szentírás feletti elmélkedéssel is, mint ami által Isten jelenléte megtapasztalható. Ilyenkor kiviláglik az írásaikból, hogy a Szentírásra nem csak emberi műként gondoltak, hanem abban ők is Isten igéjét látták. A Szentírás Isten szavaként való fogadása magától értetődő volt számukra, hiszen – ahogy látni fogjuk – ez volt az egyházatyák álláspontja is, amit ők megörököltek és nem kérdőjeleztek meg. Illusztrációként négy példát választottam, időrendben visszafelé haladva: Madame Guyon, Kempis Tamás, Johannes Tauler és Clairxaux-i Bernát.

Madame Guyon (1648-1717) odaszánt hívő asszony volt, életéből huszonöt évet fogságban töltött, legtöbb könyvét ebben az időben írta. Imádságról szóló könyvében (csak az angol kiadást ismerem: Experiencing the Depth of Jesus Christ. Christian Books, 1975) nyomatékosan hangsúlyozza, hogy Isten jelenlétében a Szentírás olvasása által csendesedhetünk el. A könyv egyik mottója: „Imádkozd a Szentírást!” Madame Guyon azt tanácsolja olvasóinak, hogy lassan és figyelmesen olvassák a Szentírást, minden szavát megrágva, amíg egyik szakaszról a másikra haladva meglátják általa az Urat.

Kempis Tamás (1379-1471) az egyik legkedveltebb középkori szerző, Krisztus követése c. könyvecskéjét magyarra is lefordították. Kempis ezt írja a Bibliáról: „A hívő léleknek igen nagy szüksége van mind Krisztus testére, mind a Szentírásra. (…) [S] kezem ügyében lesznek a szent könyvek is vigasztalásul s életem tükreként, mindezeken túl pedig a te szent tested különös orvosságként és oltalomként. (…) E kettő nélkül jól élni képtelen volnék, mert Isten szava világosság a lelkemnek, az Oltáriszentség pedig életadó kenyér.” (Krisztus követése. Ecclesia, 1988, 353, 356)

Johannes Tauler (c. 1300-1361) A hazatérés útjelzői (Paulus Hungarus – Kairosz, 2002) c. misztikus elmélkedéseiben ezt írja Mária hitgyakorlatáról: „Ha ellenben valamilyen szent nap volt, akkor miután Istent otthonában magasztalta, elment, hogy meghallgassa Isten szavát, és bármilyen egyszerűen is hangzott az, nagy alázatossággal hallgatta – habár amit ott hallott, azt ő sokkal jobban tudta, s amit hallott, komolyan belevéste tiszta szívébe, egész szívéből vágyakozva arra, hogy éppúgy tapasztalatot szerezzen a legjelentéktelenebbekről, mint a legnagyobbakról. Amikor Isten szavát éppen nem hirdették, akkor Istenről és az isteni életről beszélgetett, vagy egészen vesperásig olvasta a Szentírást.” (123) A Szentírás tanulmányozása és megélése máshol is előkerül Tauler könyvében (pl. 191, 203, 432. oldal).

Clairvaux-i Szent Bernát (1090-1153) az egyik legnagyobb hatású középkori szerző, gondolatait Kálvin is gyakran idézte. Bernát egyik levelében ezt írja: „Nem szeretem a szócsatákat, kerülöm a divatos megfogalmazásokat, az Apostol tanácsa szerint (1Tim 6,4). Nem hozok elő mást, mint az Atyák gondolatait, nem is használok más kifejezéseket, mint ők, mert nem tudunk többet, mint az Atyák. Engedem a többieket, bővelkedjenek tetszésük szerint saját gondolataikban, csak azt szeretném, hogy engem hagyjanak az Írások értelmében bővelkedni, mert amint az Apostol mondja: ’Saját erőnkből nem vagyunk képesek valamit is kigondolni magunkról, minden képességünk Istentől származik.’ (2Kor 3,5).” (Szent Bernát, 77. levél in Jean Leclercq: Clairvaux-i Szent Bernát. Szent István Társulat, 1998, 64.)

Nem az a célom, hogy ezeknek a szerzőknek a gondolatait népszerűsítsem, bár van mit tanulni tőlük, pusztán arra akarok rámutatni, hogy a Biblia számukra is Isten szava volt.

13 hozzászólás a “A Szentírás Isten igéje (17)” bejegyzéshez

  • Bagyó says:

    Az idézet szerzőkhöz hasonlóan én is azt gondolom, hogy a Biblia Isten szava. Mióta hívő vagyok így viszonyulok a Bibliához. Viszont van egy gondom, hadd osszam meg, hátha valaki tud hasznosat írni.
    Ez év elején elhatároztam, hogy egy bibliaolvasó útmutató segítségével végig olvasom egy év alatt a Bibliát. Naponta 2-3 fejezet az ószövetségből, kb. 1 fejezet újszövetségből a napi adag. Így folyamatosan olvasva az ószövetséget többségében – bocsánat a kifejezésért, mert se tiszteletlen nem szeretnék lenni, se botránkoztatni – de ritka unalmas. Elfogadom, hogy Isten szava, elfogadom, hogy “Isten jelenlétében a Szentírás olvasása által csendesedhetünk el”, és minden ehhez hasonló szép gondolatot. Mégis nagyon sok helyen unalmas, fárasztó, nem tudom miért jó nekem, hogy olvasom. Vagy öldökléssel találkozok, vagy a próféták unalomig ismételt ítélethirdetéseivel, vagy hosszú leírásokkal pl. Mózes könyveiben, de másutt is (pl. Ezékiel). Ahogy olvasom – megvallom néha elkalandozó figyelemmel – arra gondolok, miért is jó ez nekem? Olvasom, mert Isten szava, és így olvasnom kell, de ez így nem önmagáért való, nem hasztalan? Mi a megoldás? Ne olvassam ezeket a részeket? Csak a szép és tanulságos történeteket, tanításokat? De miért ne, ha Isten szava: nem azért adta, hogy olvassuk és benne őt megtaláljuk, üzenetet, tanítást, életet nyerjünk belőle? Hogy nyerhetek üzenetet pl. a Krónikák könyveinek családfájából, vagy az idejét múlt törvényekből? Vagy nincs értelme ennyit olvasni egyszerre? Csak emészthető, apró adagokat? Ettől más lesz az üzenet?
    Tényleg nem támadni akarom a Bibliát – távol álljon, csak az olvasás értelmét keresem. Egyedül vagyok ezzel a problémával, vagy más is küzd ilyennel? Kíváncsi vagyok a tapasztalatokra!

  • dzsaszper says:

    Kedves Bagyó,

    nem hiszem, hogy egyedül vagy…

    Ehhez annyit tudok hozzátenni, hogy nekem pont ez a tempó nem vált be. Sem elég rövid, hogy elmélyedjek valamelyik részletben, sem elég hosszú ahhoz, hogy az összefüggések igazán előjöjjenek.
    Ha gyorsabb tempóra váltok, akkor lényegében minimum 4 rész vált be összefüggően. (ami nincs is messze attól, amit te írtál, ha nem egyszerre akarsz haladni az Ó és Újszövetségben). Illetve az vált be, hogy egy valamiért épp számomra érdekes könyvvel kezdek, és engedem, hogy vezesse a gondolataimat, hogy melyik könyv legyen a következő, a még nem olvasottak közül.

    De ezzel együtt is, van amikor jobban megérint, van amikor kevésbé…

  • k26 says:

    Kedves Bagyó!

    Nem vagy egyedül és nem baj, hogy fel mersz tenni ilyen kérdéseket! 🙂
    Én is hasonlóan furcsa olvasmánynak tartottam az Ószövetséget. Én is gondolkodtam már a kérdésen, csokorba szedem, eddig mire jutottam.

    – Az Ószövetséget csak félreérteni lehet, ha nem olvasol el hozzá szakkönyvet, amiből megismered a történeti hátteret, keletkezésének folyamatát. Ajánlom figyelmedbe Ursula Struppe: Bevezetés az Ószövetségbe (Jel Kiadó, 2003) c. könyvét, nagyon jó könyvek tartom, nem teológus számára is emészthető, tűrhető hosszúságú (198 old.) 🙂 Rávezetett például arra, hogy az Isten SZABADÍTÓ Isten, aki a szegények és elnyomottak pártján áll. Ez mutatkozik meg Izrael esetében is (Egyiptomból való megszabadítás), s az egyén életében is, ha Jézus Krisztusban való hitre jut. Istennek nagyon fontos tulajdonsága, hogy Ő a szabadító!

    – Nem értettem azt sem, miért olyan eklektikus az ószövetségi szöveg, egyazon szövegen belül néhány mondat gyönyörű és tökéletesen megegyezik Jézus szellemiségével, aztán a következő mondatokban már harc, bosszú, átok. Erre szintén megkaptam a választ a könyvből. Ugyanis az Ószövetségi szövegeket sokszor átdolgozták az évszázadok folyamán, idézek a fent említett könyvből:
    „…nem egyszerűen egy adott kor szerzőjének szövegével szembesül. Gyakran egymásba fésült szövegekkel találkozik, amelyekben a legkülönbözőbb szálakat szőtték egybe. Néhány soron belül az olvasó egy 9., 5. illetve 3. századi szerzővel találkozhat.”

    – Nem szabad elvetnünk az Ószövetséget (mint pl. a 2. századi eretnek Markion javasolta), mert a Jézus esemény megértése szempontjából alapvető dolgokat tartalmaz. Tudniillik, hogy az ember bűnbe esett s most Sátán uralma alatt leledzik. Jézus eljövetelének jelentősége nem érhető meg az Ószövetség előzménye nélkül (ő Isten Fia, a Megváltó a Sátán uralmától).

    – További érv az Ószövetség mellett, hogy számos, Jézus Krisztus szellemiségével tökéletesen megegyező (!) gondolatot tartalmaz, írok egy példát:

    Ésaiás 58,6-11
    58,6 Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?
    58,7 Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?
    58,8 Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.
    58,9 Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és megszünsz ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;
    58,10 Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.
    58,11 És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.

    – Jézus nem vetette el az Ószövetséget, idézett is az Írásokból. Pl. szeresd felebarátod mint magadat a Mózes könyvében is előfordul 3 Móz. 19,18. Továbbá az ószövetségi próféciák beteljesítőjének tartotta magát.

    – Az Ószövetséget és az Újszövetséget nem lehet egy kalap alá venni. Az ÚSZ könyvei mintegy 50-60 év leforgása alatt íródtak, míg az ÓSZ könyvei a szájhagyománnyal kezdődtek, majd lejegyezték és hosszú évszázadok alatt íródtak a könyvek és sokszor átszerkesztették.

    – Valahogy kevéssé szokták idézni az alábbi újszövetségi részt:
    3,14 De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;
    3,15 Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.
    Az Ószövetség is tartalmazza Isten Igéjét, de az igazi világosság akkor jött el, amikor Jézus, Isten Fia élt és tanított.

    Még egy írás, amit ajánlok:
    Fabiny Tibor: Ami változik és ami/Aki örök a Szentírásban
    http://church.lutheran.hu/rakoskeresztur/irasok/SZOCIKK/Ami%20valtozik%20es%20amiakiorok%20Fabinyi%20Tamas%20Kis%20tukor.pdf

  • jobbagyp says:

    Kedves Bagyó!

    Én személy szerint nagyon szeretem az Ószövetséget (is), különösen a történeti könyveket. Élvezettel kutatom az összefüggéseket (kik kinek volt a rokona, miért haragudott rá, miért és hogyan ölték meg, stb.) és gyönyörködöm Isten igazságosságában. Kb. egy éve kaptam egy bibliai atlaszt (Y. Aharoni – M. Avi-Yonah – A.E. Rainey – Z. Safrai), ami nagyon hasznos segítség ezen történetek mélyebb megértéséneél, illetve jó látni a “történész szemével” azt atlasz lapjain azt a történetet, ami Isten szemszögéből megjelenik a Szentírásban. Szóval csatlakoznék K26-hoz, hogy egy megfelelő háttérirodalom komolyan megdobhatja az ÓSz. tanulmányozásának hangulatát.

    Amit még nagyon hasznosnak tartok, hogy ha elgondolkozom azon, az adott részből mit lehet tanulni. Mit akar vele nekem üzenni Isten, hiszen az én tanulságomra íratott meg, vagy mit mutat be az Úr Jézusról (rengeteg dologban felismerhető, hogy az Ő előképe).

    A nemzetségtáblázatok számomra is nehéz irodalmak, de igyekszem az időnként közbeékelt információkra koncentrálni (pl. Jábes története, vagy 1-1 mondat valaki jelleméről, ami igen tanulságos lehet).

    A gyilkolós részek nekem személy szerint sohasem okoztak gondot, mivel erőszakosabb egyéniség vagyok, de talán segíthet a feldolgozásukban az a magyarázat, amit egyszer hallottam, miszerint Isten ennyire halálosan komolyan veszi a bűnt és nekünk is így meg kellene halnunk a bűneinkért, de az Úr Jézusban kegyelmet nyertünk.

    Az elakadás elkerülése végett én olyan rendszerben olvasom az Igét, hogy 1 történeti könyv, 1 bölcseleti/költői, 1 prófétai és egy Újszövetség. Persze, ez így időigényes, de ha az egyik rész unalmasabbnak tűnne, akkor tudom, hogy utána olyan jön, ami jobban érdekel, vagy nagyobb eséllyel lesz belőle üzenet.

    Üdv
    Péter

  • Szabados Ádám says:

    Kedves Bagyó!

    A bibliaolvasás közben érzett unalom lehet annak is a jele, hogy igaz történetet olvasol. C. S. Lewis mondta egyszer (nem emlékszem a pontos idézetre), hogy az evangéliumok nemhívőként azért okoztak neki csalódást, mert nem olyanok voltak, mint a mítoszok. A Biblia története sokkal színtelenebb és kevésbé izgalmas, mint a fiktív történetek. Ráadásul a mi kultúránktól idegen stílusban lett megírva.

    Ettől még nem kell unatkoznod a Biblia olvasásakor. Én három dolgot találtam hasznosnak. Az egyik az, hogy a Bibliát szent történetként olvasom. A történet azt mondja el, hogy Isten hogyan hozta létre a világot, majd miután az elszakadt tőle, hogyan kezdte megmenteni azt. Ennek a történetnek számos állomása, kacifántos cselekményszála és kelléke van. A nemzetségtáblázatok kellékek. Szükségesek a történet hiteles elmondásához, de csak kellékek. Nem fognak feltétlenül megmozgatni, de ha ismerjük ezeket a részleteket, hitelesebben jelennek meg azok a részek, melyeken keresztül Isten kijelenti magát. Ha elmélyedünk a történetben, saját történetünket is az isteni Történet fényében látjuk és értelmezzük, és ez a bibliaolvasás egyik legfontosabb célja.

    Bonhoeffer írja a Szentek közössége c. könyvecskéjében: „A Biblia könyveinek folyamatos olvasása arra kényszeríti mindazokat, akik az Igét hallani akarják, hogy ott legyenek, ott engedjék magukat megtalálni, ahol Isten egyszer s mindenkorra cselekedett az emberek üdvösségére. (…) Részeseivé válunk annak, ami egykoron üdvösségünkre történt, magunkfeledte kelünk át mi is a Vörös-tengeren, vonulunk át a pusztán, megyünk a Jordánon át az Ígéret földjére, esünk Izráellel együtt kétségbe és hitetlenségbe, s tapasztaljuk meg büntetésen és bűnbánaton túl újólag Isten segítségét és hűségét; s mindez nem álmodozás, hanem szentséges isteni valóság. Saját létünkből kiragadva Isten evilági szent történelmébe helyeződünk át. Ott cselekedett velünk Isten, s ott cselekszik velünk ma is, nyomorúságainkkal és bűneinkkel, haragja és irgalma által. Sorsunk nem azon fordul, hogy Isten ránk tekint és részt vesz a mi mai életünkben, hanem azon, hogy istenfélő hűséggel mi tekintsünk rá és vegyünk részt mindabban, amit Ő cselekedett a szent történelemben, amit Krisztus tett e földön – s csak amennyire mi ott vagyunk vele, annyira van Isten is velünk a mai napon. A helyzet homlokegyenest a fordítottja annak, amit elvárnánk. Nem a magunk életében kell arra várnunk, hogy Isten segítségéről és jelenlétéről megbizonyosodjunk; Jézus Krisztus életében már megbizonyosodtunk Isten jelenlétéről és segítségéről. Tulajdonképpen fontosabb azt tudnom, hogy mit cselekedett Isten Izráellel, mit cselekedett Fiával, Jézus Krisztussal, mint azt kutatnom, hogy a mai napon énvelem mi lehet a szándéka. Hogy Jézus Krisztus meghalt, fontosabb annál, hogy én magam meghalok; s hogy Isten engem is feltámaszt majd az ítélet napján, azt csakis a Jézus Krisztus feltámadására nézve remélhetem. Üdvösségünk rajtunk kívül (extra nos) található – nem a saját életünk, hanem csakis a Jézus Krisztus történetében.” (43-44)

    A másik hasznos dolog az, ha a Bibliát elmélkedve olvasom. A gyors olvasás előnye az, hogy nagyobb áttekintésem lehet a nagy történetről, a hátránya viszont, hogy átsiklok egy csomó érdekes és hasznos részlet felett, és mivel a Biblia mint történet nem olyan sodró erejű, mint mondjuk A gyűrűk ura, alapvetően unni fogom. Ha viszont elmélkedve olvasom a Bibliát, rengeteg érdekes részlet tárul fel, melyek által Istent és az emberekkel való terveit ismerhetem meg jobban. Érdemes megállni egy-egy részletnél, utánaolvasni, gondolkodni rajta. Hasznos, ha újból és újból felteszem magamnak azt a kérdést, hogy az előttem lévő szövegből mit tudhatok meg Istenről és mit tudhatok meg a népével való kapcsolatáról. Az elmélkedés olyan, mint a kérődzés. Visszatérünk arra, amit már lenyeltünk, hogy újra megrágjuk.

    A harmadik dolog, ami segít nekem az, ha a Bibliát imádkozva olvasom. „Uram, beszélj ma hozzám. Nyisd meg a szemem, hogy csodálatos dolgokat lássak az igédben. Taníts engem. Formálj, puhíts, tisztogass. Veled akarok lenni, szólj hozzám. Miért áll itt ez a szó ebben a mondatban? Miért pont ezt mondtad ennek az embernek? Köszönöm, hogy így bántál XY-nal. Uram, én sem akarom elkövetni a hibát, amit WZ elkövetett. Uram, várom, hogy megvalósuljon ez az ígéreted. Segít ennek a fényében tölteni a mai napomat. Stb. Stb.” És ha az ige kapcsán a Szentlélek előhoz valamit, azzal kapcsolatban is imádkozom.

    Remélem, ez segít. Biztos van más is, ami személyesebbé, élvezetesebbé teheti számodra a bibliaolvasást, nekem főleg ezek segítettek.

  • Sytka says:

    Kedves Bagyó!

    Átérzem az unalmadat – én annak idején elhatároztam (kezdő hívőként), hogy végignyomom az egész Bibliát. Azt hiszem 3Mózesig tartott a fogadalmam, ott egész egyszerűen kidőltem a szárazabb részeknél. 🙂

    Az a helyzet, hogy nekem meg kellett tanulnom, hogyan kell Bibliát olvasni. Az embereket sok kisegyházi gyülekezetben a Szentírással kapcsolatban csakis arra szocializálják, hogy a Bibliát naponta olvasni kell. Szubjektív véleményem szerint ez valóságos “bibliakultuszhoz” vezetett mára, a bibliaolvasás önmagában céllá vált, holott a lényeg az Istennel való kapcsolat – melynek persze talán legjobb eszköze (de akkor is csak eszköze!) a Biblia.

    “Olvasom, mert Isten szava, és így olvasnom kell, de ez így nem önmagáért való, nem hasztalan?”

    Inkább úgy mondanám, nem sok haszna van, ha azért olvasod, mert olvasnod “kell”. Utóbbi szócska nagyon nem tetszik nekem. Bibliát nem kell olvasni, hanem lehet – igen, még egy hívő embernek is.

    Furcsa dolgot fogok írni, kérlek értsd jól! Nálam akkor változott meg valami, amikor – a szó bizonyos értelmében – szabad lettem a Bibliától, mármint a kényszeres bibliaolvasástól. Ezután már nem a lelkiismeret furdalás elkerülése miatt vettem kézbe a Szentírást, hanem mert valóban érdekelt. És úgy olvastam, ahogy akartam. Volt olyan, hogy egy hétig rágtam egyetlen mondatot belőle. 🙂

    K26-hoz csatlakozva én is ajánlom, hogy szerezz be néhány jó kötetet a Biblia mellé. Ha ügyes vagy, még a netről is letölthetsz néhányat.

    Egyébként januártól tervezem, hogy csak az Újszövetséget olvassam végig – mégpedig az egyes könyvek keletkezési idejének sorrendjében. Kíváncsi vagyok, hoz-e ez valamilyen változást?

  • Bagyó says:

    Kedves Testvéreim!
    Köszönöm a hozzászólásaitokat, tanácsaitokat! Mindegyiket hasznosnak és építőnek tartom. Hadd foglaljam össze röviden az üzeneteket, amiket kaptam (némelyik erősítette azt, amire magam is gondoltam):
    • Ez a tempó, ahogy olvastam ebben az évben nem jó. Ahhoz sok, hogy elmélkedve és imádkozva olvassam, ahhoz meg kevés, hogy átlássam az összefüggéseket. Egy dologra viszont jó volt: gyakoroltam a kitartást. Volt néha holtpont – mint Sytkánál a 3 Móz – amikor közel jártam ahhoz, hogy bedobjam a törölközőt, de túl tudtam ezen lépni.
    • Tényleg fontosak a segédkönyvek, amik segítenek érteni a történelmi hátteret, az összefüggéseket.
    • Nem kell azt várjam, hogy a Biblia minden mondata üzenetet hordozzon, de a teljes Biblia kell ahhoz, hogy a Szent Lélek munkálkodjon általa az életemben.
    • Mióta hívő vagyok, sokszor hallottam arról buzdítást, prédikációt, hogy olvasni kell a Bibliát, reggel kell a csendesség stb. Engem is így “szocializáltak”, így nevelkedtem. Ki is alakult egy kényszeres bibliaolvasás. Nos, azt akarom, hogy ez a kényszeresség elmúljon, és helyébe lépjen a „de jó, olvashatom a szentírást”.

    Még nem tudom, hogy jövőre hogyan fogom olvasni a Bibliát, de az biztos, hogy a mennyiségi olvasást fel fogja váltani a minőségi!

  • Szabados Ádám says:

    Bagyó, eszembe jutott még egy gondolat, ami a hitéletem elején sokat jelentett. Valaki azt mondta nekem akkor, hogy a Biblia mindennapi kenyér, nem sütemény. A sütemény finomabb, de a kenyér táplálóbb. Ez így van. Reggelente kitámolygok a konyhába, vágok egy szelet kenyeret, megvajazom és egy tea mellett elmajszolom. Minden reggel. Süteményt nem bírnék enni, főleg nem minden nap, de kenyeret igen, pedig unalmasabb. Így vagyok a Bibliával is. Alapvető szükségletem. Huszonötödik éve olvasom naponta a Bibliát, és meg kell mondjam, ez az egyetlen könyv, amit újra és újra és újra el tudok olvasni, mert érzem, hogy táplál. Nem mindig ad extatikus élményt – bár semmi nem tud úgy feldobni, mint az Ige igazsága, amikor az feldob -, de megtapasztaltam, hogy táplál. Szükségem van rá, mindennél inkább szükségem van rá. És szeretem, pont azért, mert kenyér.

  • kereső33 says:

    A google-ban kellett megnéznem, hogy mi az az Jn 1,1, szóval ennyire az alapról kezdve kezdtem hozzá a Biblia olvasásához, mint kereső.
    Egyébként egy felnőtt, egyébként intelligens, vallástalan, de nem elutasító közegű emberről beszélünk, tisztesség, család, munka, kevés idő. Nem akarom fejből idézni a Bibliát, ha majd felkeresek egy lelkészt, vagy valakit, mindössze pár napról-hétről van szó, amíg az ember érzi ezt annyira fontosnak, hogy már beszéljen róla valakinek, kérdezzen valakitől, aki nem családtag. Hogyan kezdje egy ilyen ember? Nem, még nem megy templomba, még nem ír emailt szimpatikus arcú lelkésznek, csak még gondolkodik, elmélkedik rajta a maga suta módján, olvas(na) valamit erről.
    Én összevissza olvastam mindenfélét, sok volt, „zajos” volt, szerintem sokan ezt abbahagyják. Mert az biztos, hogy a Bibliát nehéz olvasni, sokáig tényleg csak összezavar. Hogy „elsőre” felnőttfejjel meg érdemes-e vaskos magyarázattal együtt kezdeni az olvasást, azt nem tudom. A káték, hitvallások szerintem kifejezetten hanyagolandóak ilyen helyzetben. Kossuth Lajos összes cikkét sem kellett elolvasnom, hogy képem legyen róla, a Bibliáról sem tudok még semmit, pláne nem mondott semmit nekem egy 500 éves szöveg, ami nem szépirodalom, Lutherről, Kálvinról stb. elég a lexikális tudás kezdetben. Nekem a napi ige vált be a Bibliából, egy-egy mondatban, rövid olvasmányok, de csak kommentár nélkül. Volt, ami „nem fogott meg”, nem értettem, hogy ez mit üzen. Arra a napra abbahagytam. Nagy sok megfogott, azon még gondolkoztam.
    Szívesen vettem volna valami magyarázatot, abszolút kezdő, de értelmes felnőtt szintjén. Az általam talált ilyen magyarázatok, kalauzok vagy primitívek voltak, vagy nagyon mélyek, áhítatosak, ami elsőre egy szleng az avatatlan szemnek, fülnek („kegyelmes szeretet”, meg ilyenek, ez nem segít semmit a megértésben, sőt). Az meg elsőre riasztó, hogy Isten szava, mert jelentős részeket ki kell belőle hagyni első olvasatban, kizárt, hogy jelentőséget lehessen tulajdonítani ennyi névnek, meg adatnak, leírásnak. Messze nem olvastam még mindent belőle, már ami „értő olvasást” jelent.
    Segítsetek kérlek a kályhától indulva: Bibliát, vagy valami mást? Vagy küzdjek vele, amíg bírok? Meddig magányos „műfaj” ez?

  • Szabados Ádám says:

    Kedves kereső33!

    Üdv a honlapon! Azt tanácsolom, hogy olvasd végig valamelyik evangéliumot (Máté, Márk, Lukács vagy János), és figyelj Jézus személyére. Ez (illetve ő) a kályha. Ha az evangéliumot olvasva felmerülnek konkrét kérdéseid, nyugodtan írj egy emailt (posta@szabadosadam.hu), megpróbálok támpontokat adni vagy további forrásokat ajánlani a kutakodáshoz. Nem bonyolult az evangélium üzenete, de azt tapasztaltam, hogy többet ad a szöveg, ha olvasás közben imádkozom. Például így: „Isten, kérlek, segíts megértenem azt, amiről olvasok!”

  • kereső33 says:

    Kedves Ádám!

    Köszönöm, megpróbálom így.

  • Ilona says:

    Kedves Ádám!

    Jó ezen a blogon a fent említett lelkiségi írók műveit is megtalálni, én a Kempis Tamásnak tulajdonított Krisztus követése című művet kezdtem a napokban olvasni, követhető, építő olvasmány.

  • Szabados Ádám says:

    Kempis könyvecskéjében rengeteg kincs van. Ő is ágostonrendi szerzetes volt, mint Luther, Lutherre is nagy hatással volt. Igazi krisztushit és bölcsesség jön át a gondolatain.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum