A kálvinizmus egyeseknek botrány, másoknak szívbe markoló megtapasztalás, megint másoknak szilárd identitás. De vajon mi a kálvinista gondolkodás igazi középpontja és veleje? A kiválasztás? A kegyelem? Isten titkos végzései? Nyáron a Wheaton College könyvtárában kutakodva bukkantam H. Henry Meeter The Basic Ideas of Calvinism (Baker, 1990) c. könyvére, abban pedig a következő mondatokra: „A kálvinizmus nagy központi gondolata Isten. (…) Ahogy a metodisták a bűnös megváltásának gondolatát helyezik előtérbe, a baptisták az újjászületés misztériumát, a lutheránusok a hit általi megigazulást, a cseh-morva testvérek Krisztus sebeit, a görög katolikusok a Szentlélek miszticizmusát, a római katolikusok pedig az egyház egyetemességét, a kálvinisták Isten gondolatát állítják előtérbe.” (17)

Még ha egyik-másik lelkiség jellemzésekor talán nem is teljesen igazságos és pontos, a kálvinizmus esetében Meeter megragadja a lényeget. A kálvinizmus veleje és legfontosabb rendezőelve az istenközpontúság. És mivel a kálvinista Isten köré rendez mindent, hite szerint az összes többi hangsúly – a bűnös megváltása, az újjászületés misztériuma, a hit általi megigazulás, Krisztus sebei, a Szentlélek miszticizmusa, az egyház egyetemessége – is a helyére kerül. A naprendszer középpontja a Nap, a kálvinista teológia középpontja Isten. Minden körülötte kering, benne és általa nyer értelmet. Ez nem túl bonyolult, de annál megrázóbb gondolat. Részben ez tett engem is annak idején kálvinistává.

Mert a végső, minden más teológiai megfontolás mögött meghúzódó kérdés az, hogy teocentrikus vagy antropocentrikus világképünk van-e; Isten vagy az ember van-e a gondolkodásunk középpontjában. A kálvinizmus nem tökéletes teológiai rendszer, mivel ez is – ugyanúgy, mint más rendszerek – az isteni kinyilatkoztatásról való emberi gondolkodás eredménye. Világos és egyértelmű középpontja miatt a kálvinizmus mint teológiai rendszer mégis komoly előnyökkel bír más rendszerekhez képest.

17 hozzászólás a “Mi a kálvinizmus központi gondolata?” bejegyzéshez

  • Sytka says:

    Kedves Ádám, nem akarom összeakasztani a bajszomat veled, de nekem Meeter gondolata kissé pökhendinek hangzik, legalábbis ebben a szövegezésben. Ha te kálvinistának vallod magad – amivel semmi gond nincs, a Jóatya áldja meg a kálvinistákat! – akkor persze eleve bizonyos mértékű elfogultsággal kezeled, talán ezért nem veszed ezt észre. 🙂

    Valahogy a korinthusi civakodás jutott róla eszembe, ahol a négy pártra szakadt közösség egyik szegmense mintegy kiemelve magát a másik három légköréből azt mondta: “mi Krisztuséi vagyunk”. Azaz, mi foglalkozunk a lényeggel, mi koncentrálunk arra, akire nektek is kellene.

    Azt mondani, hogy a kálvinizmus istenközpontú, míg a többi nem – bizony könnyen kihallani ebből egy elitizmusból fakadó öntudat hangját. Ugyanakkor ismerve téged, kizártnak tartom, hogy erről lenne szó, lehetséges hogy én értek félre valamit, vagy Meeter megfogalmazása nem túl szerencsés.

  • Szabados Ádám says:

    Sytka, köszi a visszajelzést. Lehet, hogy igazad van és pökhendi Meeter megfogalmazása, az is lehet, hogy ezt tényleg nem látom, és én is pökhendi vagyok. Remélem, nem erről van szó, de kívülállók időnként jobban látnak bennünket vagy a megnyilvánulásainkat, mint mi önmagunkat.

    Mentségemre három dolgot hadd hozzak. Az egyik az, hogy még nem kálvinistaként értettem meg azt, amiről Meeter beszél. (A kálvinistát most a legtágabb értelemben veszem, mondhatnám azt is, hogy augusztiniánus.) Nem kálvinistaként döbbentem rá, hogy a Róma 9 érvelésében Pál megközelítése istenközpontú, képzelt ellenfeléé viszont nem az, és egészen addig nem lesz elfogadható számomra sem Pál gondolatmenete, amíg nem veszem fel az ő nézőpontját. Sok dolog akkor került a helyére a teológiámban, amikor rájöttem, hogy én vagyok Pál képzeletbeli vitapartnere. Sokkoló élmény volt.

    A másik mentségem az, hogy meggyőződésem szerint lehet gondolkodási rendszerek között különbséget tenni a hangsúlyaik és alapvetéseik alapján. Az egész nyugati eszmetörténetet átszövő plátóni gondolkodásnak például fontos alapvetése, hogy dualista. A keleti gondolkodási rendszerek általában monisták. Akinek az egyszerűség alapérték, a plátonizmust kevésbé vonzónak fogja tartani, mint a következetesen monista zent. Ez önmagában még nem pökhendiség, hanem értékválasztás alapján született érthető rokonszenv. A keresztény teológiai rendszereknek is vannak hangsúlyaik, ebben szerintem igaza van Meeternek. Mivel több ilyen teológiai rendszert belülről is ismerek, ráadásul voltak kisebb metanoiáim is (pl. ez), sőt, életem egy pontján az arminiánus rendszertől tértem a kálvinista rendszerhez, belülről látom a különbségeket. A kálvinista gondolkodás fontos alapvetése a mindent meghatározó istenközpontúság, és ez egyáltalán nem jellemző mindegyik teológiai rendszerre, akkor sem, ha egyébként olyan értékeket is hangsúlyoznak, amiket a kálvinizmus történetileg nem. Más teológiai rendszerek nem azért nem olyanok, mint a kálvinizmus, mert szerintük nem Isten mindennek a középpontja, hanem azért, mert ezt a gondolatot a kálvinizmussal ellentétben nem feltétlenül teszik teológiai rendszerük középpontjává.

    A harmadik mentségem az, hogy ezt a gondolatot egy nálam sokkal alázatosabb és kiválóbb ember, J. I. Packer is megfogalmazta. A megújulás teológiája c. könyvében például ezt írja: „A kálvinizmus egész világszemléletet jelent, mely Istennek mint az egész világ teremtőjének és királyának látomásában gyökerezik. A kálvinizmus következetesen azon igyekszik, hogy a teremtőt mint minden dolgot tulajdon tanácsa szerint vezérlő Urat ismerje el. A kálvinizmus istenközpontúlag gondolkodik az élet egészéről, melyet Isten Igéje irányít és kormányoz. Másként szólva a kálvinizmus nem más, mint a Biblia szemszögéből nézett bibliateológia, azaz istenközpontú szemlélet, mely minden akár a természetben, akár a kegyelemben létező dolog forrásának, eszközének és céljának a teremtőt látja.” (166)

    Lehet, hogy Meeter megfogalmazása kicsit cizellálatlan, de a kálvinizmussal kapcsolatban szerintem igaz.

  • Zsuzsi says:

    Engem is az fogott meg a kálvinizmusban, hogy Isten személye mintha megsokszorozódott volna, ahogy hallottam Isten szuverenitásáról, dicsőségéről és a kegyelem sokkal nagyobbságáról, mintha ezek meghatványozódtak volna. Az egész kép kitágult és rájöttem, mennyire csak emberi Istenem volt régen. Ugyanakkor a kálvinizmus egyik gyengéje is pont az erőssége lehet. Ha a tanok jobban lelkesítenek, mint Krisztus személye, ha maga Isten kerül háttérbe a róla való tudás miatt, akkor önmagát falja fel a kálvinizmus!

  • Szabados Ádám says:

    Ez igaz, Zsuzsi.

  • Jonas says:

    Ez a bejegyzés, így közvetlenül az aliansz imahét után engem kissé mellbe vágott. Most ezekben a napokban sokkal nemesebb üzenet esett volna jól sok Divinityt szerető olvasónak. (De ettől még nem fogok elpártolni tőled Ádám! Szeretem a cikkeidet!) Jómagam már annyit foglalkoztam a kálvinizmussal, hogy azt kell mondjam, részben értem, hogy miért fogalmaz a kálvinista így, hogy a kálvinizmus az istenközpontú teológia. Ebben az értelemben közel vagyok ahhoz, hogy ezt az elnevezést értsem. De csak azért, mert úgy gondolom, hogy látom az ő olvasatukat (is). Értem, vagy hogy óvatos duhaj legyek, kezdem érteni a megnyilatkozás hátterét. Azonban csodálkoznék, ha más evangéliumi teológiai rendszer úgy gondolná, hogy ő nem igazán istenközpontú. Hiszen a felsorolt egyházak fent megfogalmazott központi gondolatainak sziklaszilárd alapja, és oka mi más lehet, mint az örökkévaló Isten. Csodálkoznék, ha ezt megcáfolnád Ádám. Számomra az lenne a meglepő, mi több, szomorú, ha a 3. mentségben írt J.I.Packer gondolat alább kiemelt mondatát valamelyik evangéliumi egyház nem tudná meggyőződéssel magáénak. Csak nem a “kálvinizmus” szóval kezdené a mondatot. “A kálvinizmus istenközpontúlag gondolkodik az élet egészéről, melyet Isten Igéje irányít és kormányoz.” Ezért aztán valamennyire osztom veled Sytka a pökhendi jelzőt. De hangsúlyozom, nem csodálkozom! Legfeljebb azon, hogy a kálvinista nem látja (be), hogy a másik is a hite és meggyőződése szerint szintén, és kizárólagosan istenközpontú. De folytathatnánk az ezt követő Packer mondattal is, melyen szintén csodálkoznék, ha nem tudná bármelyikünk nagy meggyőződéssel magáénak (is): … nem más, mint a Biblia szemszögéből nézett bibliateológia, azaz istenközpontú szemlélet, mely minden akár a természetben, akár a kegyelemben létező dolog forrásának, eszközének és céljának a teremtőt látja.

  • Szabados Ádám says:

    Jonas, az Aliansz imahét keretében mi egy református gyülekezettel tartottunk közös istentiszteletet, lehet, hogy ez kicsit megmámorosított.:) A bejegyzést egyébként a NYT cikkhez időzítettem, nem az imahéthez. Viszont most akkor nem feszítem tovább a húrt és nem vitatom a gondolataidat. Örülök, ha mindannyian Istent próbáljuk a teológiánk középpontjába helyezni, még jobb, ha ez az életünkben is sikerül. Megyek is, hogy holnap reggel ne lelkiismeretfurdalással, hanem Isten szeretetében ébredjek. Jó éjt!

  • jonas says:

    Én pedig abban a kiváltságban voltam, hogy a Testvérgyülekezet központjában volt az országos megnyitó, katolikus, református, evangélikus, metodista, baptista, pünkösdi, golgota, testvérgyülekezet egyházak és több egyéb evangéliumi szervezet (pl KEVE, vagy Ez az a nap) képviselőivel. (Ilyen sem volt még nálunk korábban, de hála Istennek, eljött ez az idő is. Rendkívül felemelő érzés volt az imádságok hallatán őszintén áment mondani mindegyikre!)
    Ha tegnap a Kol.1-16-20 is eszembe jut, a feszegetett kérdés tekintetében, “Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. … és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. – akkor akár nevezhetjük Krisztus központúnak is az evangéliumi (bibliai) teológiák központi gondolatát. Szóval ezt a “vádat” még szívesen veszem, ha az evangéliumi gyülekezetek bármelyikére ezt “bélyegzi” bármely izmus teológiája. E tekintetben talán inkább kidomborodik a kálvinizmus Isten központú ön-pozicionálása.

  • jobbagyp says:

    Kedves Ádám!

    Tetszett a cikk, köszönöm 🙂

    Kedves jonas!

    Még mielőtt pálcát törsz a “pökhendi kálvinisták” fölött, lapozd fel a divinity néhány ilyen témájú cikkét, és olvasd át a kommenteket. A kálvinizmus ellenzői újra meg újra humanista, emberközpontú és erősen emocionális érveket hoznak föl, míg a kálvinista érvek visszatérő központi tartalma Isten szuverenitása. Jók ezek a viták, mert az érzelmek hevében megmutatják, mi van legbelül, mi a középpont. Nem állítom, hogy csak a kálvinizmus istenközpontú, de azt igen, hogy az eddig általam megfigyelt ellenérvek és -rendszerek túlnyomó többsége emberközpontúságról tett tanúbizonyságot.

    Üdv
    Péter

  • Jonas says:

    Kedves jobbagyp!
    Amennyiben pálcát törtem a kálvinisták felett, megkövetem magam.
    Viszont akkor előttem már valaki pálcát tört a nem kálvinisták felett. Ráadásul kétszeresen is megkövetem magam a fenti írásaim tekintetében, mert egyre inkább az erősödik meg bennem, hogy az evangéliumi, vagy inkább bibliai teológia akkor egészséges, ha krisztusközpontú. Bocsánat, hogy a kálvinista teológiával szemben nem használom az armini teológia kifejezést, ezt tudatosan teszem, mert egyrészt mindkettőben sok értékes és hasznos téziseket látok, másrészt mindkettőben hibásakat is. Értem én az általad említett istenközpontú -, kontra emberközpontú érvelések kritikáit, és ebben részben igazat is adok neked.

  • Szabados Ádám says:

    Jonas, érdekes ez a felvetésed. Barth jutott eszembe róla, akit az egyháztörténelem egyik leginkább krisztocentrikus teológusának tartanak. Az ő Krisztus-központúsága kálvinista talajon született, nem véletlenül. Krisztus Isten Igéje volt számára, és azt hangsúlyozta, hogy Isten – aki mindennek az eredője, cselekvője és célja – mindig Krisztus által nyilatkozik meg. A krisztocentrizmus és a teocentrizmus a kálvinizmusban egymásból következnek. Kálvinnal kapcsolatban is az istenközpontúság mellett azt szokták kiemelni, hogy teológiája különösen szigorúan krisztocentrikus. Egyébként a Szentlélek teológusának is gyakran nevezték, szintén nem véletlenül. A kálvini istenközpontúság alapja a Szentháromság, akit mi kizárólag cselekvésében ismertünk meg, melynek középpontjában Krisztus áll.

  • jobbagyp says:

    Kedves Jonas!

    Örülök, hogy van közös nevezőnk 🙂 Nem gondolom, hogy az egyes rendszerek központi motívumának beazonosítása azok elítélését is jelentené, ahogyan azt sem, hogy a kálvini teológiai istenközpontúsága azonnal és kizárólagosan az “egyedül üdvözítő hitté” emelné azt. Ez a kategorizálás számomra inkább logikus támpontrendszer, amely mentén el lehet indulni adott esetben, ha meg szeretném érteni mások gondolatait.

    Üdv
    Péter

  • Szabados Ádám says:

    Köszi, Péter. Hadd mondjak erre egy példát is. Erős érveket lehetne felsorolni amellett, hogy a lutheránus teológia a hit általi megigazulás tengelye mentén forog. Rengeteg területen kimutatható ez, a megszentelődés kérdésétől az Ó- és Újszövetség kapcsolatán át a keresztények és a kultúra közötti viszonyig. Még a korrekciókat (mint pl. Kierkegaard vagy Bonhoeffer tanítványságra fektetett hangsúlya, vagy éppen a vallástalan kereszténység gondolata) is csak akkor értjük meg, ha észrevesszük ezt a tengelyt. Ez azt jelenti, hogy a kálvinisták vagy a baptisták nem hisznek a hit általi megigazulásban? Szó sincs róla. De a teológiai hagyományuk szerkezetében más szerepet játszik ez a kérdés, mint a lutheránus teológiában. Valami ilyesmiről van szó akkor is, amikor azt hangsúlyozzuk, hogy a kálvinizmus lényegi vonása az istenközpontúság.

  • Jonas says:

    Akartam is írni Ádám, hogy ez a krisztuscentrikus, vagy krisztocentrikus gondolkodás nem az én spanyolviaszom, csak nem volt időm egy summás, mértékadó idézet után keresni.

  • Jonas says:

    Egyetértek jobbagyp az utolsó hozzászólásoddal is! Mindemellett az idézett Packer kizárólagosnak tűnő megfogalmazása a szememben meglepően karcolja a teológiák széles palettáját, még ha a kálvinizmusra igaz is.

  • Idealista says:

    Azt hiszem ez egy olyan cikk, ami az utána kialakult beszélgetés miatt igazán értékes.
    Ádám, köszönöm, hogy belinkelted a hozzászólásodba azt a másik írásodat, az “Értelem megtérése…” címűt. Építő volt.

  • Szabados Ádám says:

    Én meg köszönöm a visszajelzést!

  • Biró János says:

    Ez most csak egy Kálvin szimpózium ismertetője (akit érdekel):
    http://worship.calvin.edu/symposium/presenters.html

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum