Nehéz vitatkozni azzal az állítással, hogy Pál apostol után Szent Ágoston (Augusztinusz) a kereszténység egész történetének legnagyobb hatású teológusa. A nyugati kereszténységben mind katolikusok, mind protestánsok tisztelettel hivatkoznak rá. B. B. Warfield 19. századi presbiteriánus teológus szerint a reformáció nem is volt más, mint „Augusztinusz kegyelemtanának győzelme Augusztinusz egyháztana felett” (Calvin and Augustine. Presbyterian and Reformed, 1956, 381–383). Szent Ágoston katolikus és protestáns örököseinek egy dolgon viszont biztosan nem kell marakodniuk: az egyházatya Szentírás-tanán. Augusztinusz a Bibliát Isten szavának tartotta.

A keresztény tanításról (Paulus Hungarus – Kairosz, 2001) c. könyvében Augusztinusz a Biblia magyarázatának elveit fejti ki. A Biblia számára „isteni Írás” (70), de az ember nem magyarázhatja kényére-kedvére, hanem csakis a szerzők szándékának megfelelően. Ha valaki elszakad a szerzői szándékoktól, egy idő után saját véleményében jobban bízik majd, mint a Szentírásban. „Ha viszont engedi elharapózni ezt a betegséget, maga is belepusztul. Mert hitben járunk, és nem szemlélésben, márpedig ha a Szentírás tekintélye meginog, akkor ingadozni fog a hit is.” (77-78) „Az isteni kinyilatkoztatás kutatójának… törekednie kell arra, hogy feltárja a szerző eredeti szándékát, hiszen a Szentlélek mégiscsak általa hozta létre ezt az írásművet” (189).

Ágoston a Szentírásra Isten szavaként tekint, amikor azt hangsúlyozza, hogy bár „az isteni Írás… egyetlen tökéletes nyelven kiválóan el tudott volna terjedni az egész földkerekségen, a fordítók különböző anyanyelvein jutott el mindenhová, és így vált ismeretessé a népek üdvösségére e könyv, melynek olvasói semmire sem vágynak jobban, minthogy feltárják írásba foglalóinak gondolatait és szándékait, és általuk Isten szándékát, amit szerzőik követtek, és amiről hitük szerint hírt adtak.” (85) A Szentírást ugyanis a Szentlélek „alakította” (88), a pátriárkák, a próféták és mások által a Szentlélek adta az Írás segítségét és vigaszát számunkra (166).

Az egyházatya ezért a Biblia iránti bizalomra int. Alázattal kell a könyvhöz közelednünk, és „nem szabad ellentmondanunk a Szentírásnak, sem akkor, ha megértettük, és azzal szembesülünk, hogy éppen a hibáinkat ostorozza, sem akkor, ha nem értettük meg: ne tegyünk úgy, mintha mi bölcsebbek lennénk, vagy jobban értenénk ahhoz, hogy mit kell előírni. Inkább gondoljuk és higgyük is, hogy az ott leírtak, még ha értelmük rejtve maradt is előttünk, jobbak és igazabbak annál a bölcsességnél, amelyet saját erőnkből megszerezhetünk.” (88) Isten igéje szólt Jeremiás által, még ha keményen is, és akik engedelmeskednek neki, azok számára ez az ige nem idegen többé (286).

Vallomásaiban így imádkozik: „Ki más, mint te, Istenünk, helyezted fölénk a tekintély erősségét a te isteni Írásodban! Mert az ég, mely most mint sátorponyva feszül ki felettünk (103. Zsolt. 2.), felgöngyölődik majd, mint az irattekercs (Iz. 34,4). A te Szentírásod tekintélye ellenben még nagyobb, mióta a halandók, akik által azt kezünkbe adtad, eltűntek már a halálban. (…) Azért Könyved erősségét, mindenütt egybehangzó igéidet, mint sátorponyvát feszítetted ki felettünk, halandó férfiaid közvetítésével felénk terítetted.” (Szent Ágoston breviárium. Szent István Társulat – Kairosz, 57)

Augusztinusz és a Westminsteri Hitvallás között hosszú és töretlen ív húzódik. De Augusztinusz is csak egy állomás a kereszténység kezdettől szilárd hagyományában, mely a Bibliát Isten igéjének tartotta.

Hozzászólás

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum