KULTÚRA ÉS KRITIKA – A PPKE Esztétika Tanszék Kritikai Portálja

Van-e valami a vágyakozáson túl?

Rendhagyó könyv Szabados Ádámé, mely a Harmat Kiadó megjelentette zsebkönyvek egyike. Nehezen kategorizálható, afféle metaforikus és csapongó esszékötet Eroszról és Yeshuáról, Thomas Stearns Eliot szellemében papírra vetve.

Eliot mint ihlető szerepel a műben, amely az átokföldje-vers töredezettségét idézi meg szertelen témaváltogatásával – ami egyúttal tapasztalataink fragmentáltságát hivatott lekövetni, valamint általa a könyv a türelmetlen olvasó érdeklődését is képes fenntartani. érzékeljük bármily kaotikusnak is a fejezetek egymásra következését, a kaleidoszkopikus sokszínűségben rend látszik kibontakozni, a felvázoltak eredője egyazon misztikus origóra mutat. Ahogy a vágy, amely „mozgat napot és minden csillagot” a nagybetűs Szeretet tengelye körül forgatja az univerzumot, úgy a könyv beteljesületlen és megtévesztő vágyakozásokat magyarázó elemei is mind a központra mutatnak: a hit reménységére. Az abban való hitre, hogy az elvágyódás, a teljességérzet szomja – persze a könyvíró mindezt e néhány szó kifejezőerejénél testközelibben mutatja be – egyszer végleg lecsillapodhat.

„Égi prológgal” indul a mű: Szókratész monológjával a Lakomából. Innen értesülhetünk róla, hogy mindaz, amit Erosz szerez, szüntelenül kifolyik az ujjai között, ezért aztán soha nincs ínségben, de bőségben sem, örökre társa a szükség, de barátja ő a bölcsességnek is.

Kant írja: „magasztos név a filozófusé, s a bölcsesség ismerőjét jelenti, s ezzel tulajdonképpen senki sem hivalkodhatik”. A bölcsesség szeretete, Erosz e megjelenési formája persze tovább és tovább hajtja a filozófust az igazság felé, amely mozgás egyesek szerint örök, és maga a keresés a célja is egyben. Ez a könyv viszont egy másik utat mutat, amely után megáll ez a vágyból fakadó mozgás: beteljesedik a kutatás és minden sóvárgás.

Az előszó (és a fülszöveg) visszatérő eleme, hogy bár a könyv Eroszról szól, a főhőse Yeshua rabbi – aki természetesen a Názáreti Jézus. ám ahhoz, hogy kilétére rájöjjünk, egy-két perc gondolkodási idő, vagy néhány oldal elolvasása szükséges. E játékos fogás segítségével az író könnyebben közvetíti üzenetét azoknak (a fiataloknak) is, akiket a kötet témái érdekelnének (és kit ne érdekelhetnének, hiszen ezek az egyetemes emberi létállapot mindenkori jegyei!), de a vallásos könyveket unalmasnak vélik. Viszont ez a bújócska, ahogy az író kvázi rejtegeti evangelizációs szándékát, egyesekben szélsőséges visszatetszést kelthet. így, ami egyfelől indokolható szerzői fogás, az másfelől gyenge pont, és esetleges támadási felületet kínál. Szabados ádám összességében jól kihasználja a kevésbé ismert névváltozat használata nyújtotta lehetőségeket: a klisés, sémáktól hemzsegő megközelítést hanyagolva új és izgalmas perspektívát kínál.

Olyan örök érvényű példákat hoz fel, amelyek a „ma élő generációk”, a „XXI. századi nyugati ember”, a „posztmodern tömegek” számára átélhetők, sőt ismertek – csak épp más szemszögből. Tolkien fantasy-világának örökéletű tündéit és a túlzásba vitt fotózást eddig nem feltétlenül tekintettük annak, aminek Szabados ádám lényeglátóan leírja A megörökített pillanat elvesztése című fejezetben: a pillanatba dermedt lét, és az erre irányuló csalfa vágy szimbólumának.

Az Erosszal összefüggő témákról, a szerelemről, a házasságról, a nemiségről és az istenszeretetről érvelve okít, és próbál jobb belátásra bírni. és nemcsak Aurelius Augustinust vagy Blaise Pascalt szólaltatja meg ezek ügyében: nem fél Dan Brown híres könyvének tanulságait sem megfontolni, és megjegyezni, hogy a Da Vinci-kód számtalan hibája ellenére bír némi erénnyel is.

A szerző e szerethető kis könyvben nem kinyilatkoztatásokat közöl, és ahogy az egyik fülszövegíró mondja: a lezárt kijelentések helyett a kérdéseket részesíti előnyben. és még az utolsó fejezetben is hagy „menekülési útvonalat”. A végső válaszutat Søren Kierkegaard-ral és C. S. Lewis-szal egyetértésben vázolja fel: csodálhatjuk Yeshuát, vagy megvethetjük őt, bármiféle harmadik út kizárt.

Paár Tamás

 

MAGYAR NEMZET

Puszta erotika – Szabados Ádám esszéi

A fiatal kereszténység legnagyobb kihívása az inkulturáció volt, az tudniillik, hogyan adható át a speciális, zsidó közegben elhangzó jézusi tanítás a pogány nagyvilágnak; és megfordítva: mi az, ami integrálható, elfogadható, beemelhető – akár csak e tanítás átadhatósága érdekében – a nem zsidó és nem keresztény világnak. A vélemények még a legrégebbi és legtekintélyesebb egyházak, a jeruzsálemi és antiochiai között is megoszlottak, de hamarosan az a zsidó szemlélethez és gyakorlathoz képest inkulturációs paradigmaváltás vált uralkodóvá, amelyik a lényeg megtartásával és az akcidentáliák hanyagolásával alkalmassá tette a kereszténységet arra, hogy szélsebesen terjedjen el az egész világon. Az első apostoli zsinat döntésével azonban nem oldódott meg a probléma véglegesen, egyszer s mindenkorra. Minden kor keresztényének tisztáznia kell a viszonyát a tanításhoz, s ha elfogadja Jézus Krisztust, óhatatlanul szembe kell néznie azzal is, mit tart összeegyeztethetőnek a szekuláris kultúrából a kereszténységgel.

Szabados Ádám közelmúltban megjelent esszéje, az Erósz nyomában a görög értelemben vett fogalom eredeti jelentésével foglalkozik. Az erósz a görögöknél a szép, a jó és az igaz utáni vágyakozás. Platónnál végső soron a szép, a jó, az igaz egy, vagyis az önmagában és önmaga által létező valóság. És bár Kierkegaard úgy véli, hogy épp a kereszténység felelős azért, hogy a görögök erószából a nyugati világban puszta erotika lett, nem kétséges, hogy az erósz igazi értelmét és jelentését leginkább a kereszténység adhatja vissza, és a kereszténység alkalmas arra, hogy jelenlétét felfedje kultúránkban.

S hogy mely szegmenseiben? Mindenütt. Persze egy vékony kis esszégyűjtemény nem alkalmas a teljes emberi kultúra bemutatására e szemszögből, ezért inkább csak válogatást kapunk Trisztán és Izolda történetétől Tolkienig, Umberto Ecótól a kettős népszavazás és a hazaszeretet kérdéseiig. Talán lehetett volna kicsit egységesebb és konzekvensebb a válogatás, bár e tarkaság valóban jól reprezentálja a kérdés összetettségét. A szép, a jó és az igaz utáni vágyakozás ugyanis mindig mindenütt jelen van, még – ha erről nem ír is a szerző – a kárhozatban is.

Fáy Zoltán

 

METROPOL

Musicaltől istenhitig

Valóban lelket frissítő köteteket találunk a Harmat Kiadó könyvhétre előkészített újdonságai között. Egy lelkipásztor elmélkedései Erószról, egy pszichológus gondolatai arról, hogy az istenhit is ugyanazokat a szeretetnyelveket beszéli, mint az emberek közti kapcsolatok bármelyike, és egy keresztény újságíró véleménye a kegyelem szükségességéről – korántsem csak hívőknek.

Szabados Ádám az Erosz nyomában című karcsú kis kötettel az olvasónak is elmélkedésre kínál lehetőséget. Alig néhány oldalas írásaiban a legmeglepőbb területeken keresi a szép, a jó és az igaz szeretetét. A szerelem, a szexualitás vagy a romantika után az öngyilkosság, a környezetvédelem vagy egy modern musical, a Rómeó és Júlia is gondolatokat ébresztenek benne.

Philip Yancey a Meghökkentő kegyelemben olyan témát boncolgat, mely az istenhit kontextusából kiemelve is értelmezhető. Hiszen a megbocsátás, a mások irányából felénk érkező, szinte megmagyarázhatatlan jócselekedetek, vagy a „vakszerencse” mindannyiunk életében igen fontos szerepet játszanak. Hogy ezeket kegyelemnek éljük meg, vagy másnak, rajtunk áll – de kellenek nekünk. Néhány történettel tűzdelt, igazán olvasmányos kötet ez.

Gary Chapman Istenre hangolva című kötete a hitben keresi azt az öt szeretetnyelvet – minőségi idő, szívességek, ajándékok, dicséret és fizikai kontaktus – amelyek emberi kapcsolatainkat is meghatározzák. Nem meglepő, hogy a vallásos emberek Isten felé is elsődleges szeretetnyelvükön fordulnak, szól az alaptézis. „Pszichológushumbug” helyett nagyon is használható teória az öt szeretetnyelv elmélete, ezért is érdemes fellapozni a kötetet (Chapman korábbi, a család, a partner, a gyermekek vagy az egyedülállók szeretetnyelveit taglaló kötetivel együtt.)

Krezinger Szonja

 

ÚJBUDA

Szabados Ádám: Erosz nyomában

A kérdés, hogy vajon Jézus volt-e szerelmes, régóta izgatja a közvéleményt. Létezik a „hivatalos” állásfoglalás, mi szerint Isten Fia a szentség olyan mértékét bírja, amelyhez nem férhet hozzá ez a túlságosan is emberi, érzékiséggel fűszerezett érzelem. Ugyanakkor újra és újra kidoboltatnak ellenvélemények is. Bár ezek többnyire tiszavirág életűek, hangosak és széles körben terjednek el (elég a Da Vinci-kód robbanására gondolnunk), vakmerőn hirdetik, hogy Krisztus nemcsak hogy szerelembe esett, de meg is házasodott, gyermeke is született. (Természetesen ezek a nézőpontok Jézus istenfiúságát sem fogadják el.) Szabados Ádám Erosz nyomában című könyve egyik változatnak sem szentel megkülönböztetett figyelmet, rövid esszéinek mégis központi motívuma – ahogy a szerző nevezi – Yeshua rabbi és Erosz viszonya. Szemlélete új és izgalmas. Nem választja el őket egymástól élesen, ahogy a „hivatalos” vélekedés teszi, de nem is rendeli Erosz hatalma alá Yeshuát, ahogy teszik ezt a különféle „alternatív” nézetek. A könyvben körvonalazódó nézőpontból azt látjuk, hogy Erosz mintegy megtestesítője mindannak, ami az ember: azoknak az indítékoknak, amik nyomán cselekszünk, a vágyakozásnak, az örökös nyugtalanságnak és keresésnek, a kérdések sokaságának. Yeshua pedig az egyetlen, tőmondatokba tördelt, szűkszavú felelet minderre.

Kelemen Angelika

 

INFERNO MAGAZIN

Szabados Ádám: Erosz nyomában

(Érdekes, pici könyvet tartok a kezemben. Alig száz oldal, és még képek is vannak benne. Szokatlan, hisz sokszor hallani, hogy az olvasás reneszánszát éljük. Egyes írók rég nem látott vastagságú művei fogynak milliószám, úgyhogy először nem is érteni, hogy Szabados Ádám könyvét illetően mire ez a visszafogottság?) Az „Erosz nyomában” egy nagyobbacska farzsebben is elfér, mindössze 25 apró fejezet. Ha átpörgetjük, kitűnik, hogy nemcsak a forma, de a tartalom is „elaprózott”. Olyan címek, hogy „Faust, Manfréd, Szauron, Voldemort és Darth Vader” vagy „Don Juan és a Passió”, illetve „Másság” legalábbis nagyobb lélegzetvételű fejezeteket feltételeznek, mégis másfél-két oldalnál többet nem tesznek ki.

A könyv elején találunk magyarázatot e jelenségre. „Nincs nagy történet, nincs kerek egész” – írja a szerző. – „Töredékek vannak. Utalások vannak. Élménymorzsák vannak.” Más szóval a forma tudatos. Ennyi jár a mai kor emberének, mert ennyit kér. Inkább az ezeroldalas kötetek milliós példányszámai a szokatlanok.

A fenti idézett nemcsak a formát, de a tartalmat is meghatározza. A könyv 25 rövid gondolatmenet, melyek megállnak önmagukban, melyek nem kívánnak közösködni, s amelyekből elvehetünk és elvethetünk egyet anélkül, hogy a másik csorbát szenvedne. A szerző erosz – belső szomjunk és sóvárgásunk, örök kielégítetlenségünk – nyomát kutatja és éppúgy rábukkan arra Goethe, Pascal és Kierkegaard életében, Don Juan, Neo és Anakin Skywalker történetében, mint sok kortársunk azonos neműek vagy épp a matematika iránt érzett vonzalmában. Ezért a könyv lassú olvasását ajánlom, hogy legyen időnk felidézni, ami kultúránk – és ezért mindennapi életünk – része. Harry Potter és Tevje, Poirot és A Da Vinci-kód ugyanarról beszélnek: Eroszról, melynek nyomába eredtünk, és Yeshua rabbiról, aki az utunkon elkísér. ő egyébként az „Akasztott ember”, a „vörös szikla”. A szerző szerint a könyv valódi főszereplője, hisz erosz nyomai hozzá vezetnek.

„Erosz vágyakozása a görögök szerint mindent felölel, ami szép, jó és igaz. Sóvárgását semmi nem képes betölteni, éhsége csillapíthatatlan, és éppen akkor válik elviselhetetlenné, amikor megkapja, amire vágyott.”

Hamar Dávid

 

EL MONDO

Erosz nyomában

A kérdés, hogy vajon Jézus volt-e szerelmes, régóta izgatja a közvéleményt. Létezik a „hivatalos” állásfoglalás, mi szerint Isten Fia a szentség olyan mértékét bírja, amelyhez nem férhet hozzá ez a túlságosan is emberi, érzékiséggel fűszerezett érzelem. Ugyanakkor újra és újra kidoboltatnak ellenvélemények is. Bár ezek többnyire tiszavirág életűek, hangosak és széles körben terjednek el (elég a Da Vinci-kód robbanására gondolnunk), vakmerőn hirdetik, hogy Krisztus nemcsak hogy szerelembe esett, de meg is házasodott, gyermeke is született. (Természetesen ezek a nézőpontok Jézus istenfiúságát sem fogadják el.)

Szabados Ádám Erosz nyomában című könyve egyik változatnak sem szentel megkülönböztetett figyelmet, rövid esszéinek mégis központi motívuma – ahogy a szerző nevezi – Yeshua rabbi és Erosz viszonya. Szemlélete új és izgalmas. Nem választja el őket egymástól élesen, ahogy a „hivatalos” vélekedés teszi, de nem is rendeli Erosz hatalma alá Yeshuát, ahogy teszik ezt a különféle „alternatív” nézetek. A könyvben körvonalazódó nézőpontból azt látjuk, hogy Erosz mintegy megtestesítője mindannak, ami az ember: azoknak az indítékoknak, amik nyomán cselekszünk, a vágyakozásnak, az örökös nyugtalanságnak és keresésnek, a kérdések sokaságának. Yeshua pedig az egyetlen, tőmondatokba tördelt, szűkszavú felelet minderre.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a szerelmet mindenki ismeri. Távolról, vagy közelebbről. Lehet, hogy kellemes emlékek fűződnek ehhez az megismeréshez, lehet, jobb volna elfelejteni. Mindenesetre van fogalmunk arról, ki is a címben megnevezett Erosz. Ugyanakkor az a széles perspektíva, amit a könyv felvillant, a görögségtől ránk hagyományozott isten új arcait mutatja meg. Gondoltuk volna, hogy a szocializmus ideológiájában ugyanúgy föllelhető, mint a detektívregényekben? Hogy nem csak az irodalomban és a művészetekben bontakozik ki, hanem a nemzeti tudatban és a logikában is?

Erosz mint alfa. Törekvéseink mozgatórugója – irányuljanak azok a másik ember birtoklására, vagy egy pillanat megörökítésére. S mindez azért, mert az emberben legbelül dolgozik a hiány, ami kielégülésre vár. Ha nem is tetováljuk a homlokunkra, ha még a tükör előtt sem suttogjuk el, mégis, valahol mindannyian tudjuk, hogy szomjasak vagyunk. Lehet ezt úgy is mondani, hogy „hiányzik a másik felem” de találóbb lehet az – Ady után –, hogy „minden egész részekre tört”. Halomba gyűjtjük a darabokat – szerelmekét, ideológiákét, élményekét –, hogy hátha majd ettől összeáll a kép, végre hátra dőlhetünk, szemlélhetjük a „művet” és abba hagyja ezt az idegesítő dörömbölést a szív.

Ómega is Erosz, legalábbis: vágyik arra, hogy ómega lehessen, hogy befejezhesse végre azt a mondatot, amit megkezdett akkor, mikor megszülte a hiányt (vagy a hiány szülte meg őt?) és el kezdte betömködi a réseket. Olyan ez, mint a régi rajzfilmekben: a mesehős az egyik ujjával betömi a hajón keletkezett rést, és megnyugszik, megmenekült az elsüllyedéstől, aztán meglátja a következő rést, arra rátapasztja a lábát, de a repedések csak egyre sokasodnak, az összes testrész igénybe van már véve, végül nem marad más, csak a gunyoros záródallam, miközben a főhős lemondó pillantással lassan, de biztosan elsüllyed. Erosz képtelen megnyugtató módon befejezni az által megkezdett mondatot.

Akkor mi lesz? Ülünk tovább a széttördelt egészen, az összeragasztás reménye nélkül, a darabokra szakítottságot hordozva? Gyűjtjük tovább a pillanatnyi szerelmeket, lázálomba illő hevületeket? Hiszen teljesen igaza van Szabados Ádámnak, mikor azt állítja: „Erosz ugyanis nem elégíthető meg a metafizikai természetű hiány betöltése nélkül.”

De ki tölti be ezt a metafizikai hiányt? Azt a hiányt, ami az elsődleges, ami megelőzi Erosz vágyakozását, mélyebb annál. Azt a vágyakozást, ami a legritkábban tudatosul bennünk, hiszen olyan sok látszólagos kívánságunk telepszik rá. A hiányt, ami Isten után kiált, végső, rendíthetetlen pontokat akar, hogy beléjük gyökerezhessen és érvénytelenné váljon végre az üvegcserepek kupaca.

Ezt a kérdést teszi föl minden egyes esszé. Válaszként jelennek meg, ha csak egy-egy mondat erejéig is Yeshua szavai. Újra és újra ugyanazt ismétli: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Ezzel nem tagadja Eroszt, nem minősíti az ember mélyéből fakadó vágyakozás tárgyát, nem ítélkezik összegyűjtött kincseink fölött. De túlmutat mindezen, ráadásul magára mutat. Azt állítja, hogy végig ő volt, akit kerestünk, ő, aki az egyetlen lehetséges ómega, az egyetlen lehetséges befejezése annak a mondatnak, amit életünkkel megkezdtünk.

Ugyanakkor, akár csak a kötetbe gyűjtött írások, Yeshua sem határoz az ómega sorsáról. Mindenki eldöntheti, oda kívánja-e illeszteni saját mondata végére, vagy másképp gondolja.

Hecker Héla

 

EVANGÉLIKUS ÉLET

Erósz és a Messiás

Ki tud-e váltani bennünket Yeshua Erósz vágyakozásaiból? Vagy erre nincs is szükség? Megteheti-e az evangélium mellett elkötelezett lelkipásztor, hogy a pogány mitológia alakját egy lapon említi a Názáretivel? Az idei ünnepi könyvhétre megjelent esszékötetében Szabados Ádám körbevezeti az olvasót a vágy, a vágyakozás birodalmában.

Ha nem ismerném évek óta a szerzőt, nehezen jutottam volna tovább bevezető mondatain: „Eroszt mindenki ismeri, Yeshua rabbit sokkal kevesebben… Erosz idea, szimbólum, isten, Yeshua történelmi lény, valódi személy, ember.” Miért magasztalja fel Erószt egy veszprémi protestáns gyülekezet vezetője, és miért „nem nevezi nevén” Jézust? Mert az emberi vágyakozás sokszínűségéről szóló leírásokat az evangélium szolgálatába állítja. Miközben Platóntól tanulva egyre mélyebben érteti meg az olvasóval, hogy az „erotikus” vágy nem csupán a testi szerelem, hanem „mindent felölel, ami szép, jó és igaz”, csendesen a Szentháromság Isten utáni sóvárgást ébreszt a kereszténységet a többi vallással egy sorba helyező posztmodern lélekben.

Jézust zavarba ejtően és konzekvensen Yeshua rabbiként emlegeti. Yeshua nem a mi megszokott „Jézusunk”. Jézusnak a hívő és a nem hívő egyaránt azonnal helyet talál a saját kategóriái között, Yeshuának, a rabbinak kevésbé. „Jézusnak” valami különlegeset kellene mondania az agyonkrisztianizáltság miatt relativistává vált európai számára, Yeshua rabbinak annyi is elég, ha megszólítja a vágyakozásaitól beteg asszonyt.

A szerző a korlátokat feszegető názáreti tanító szavait csendesen szövi bele huszonnégy rövid esszéjébe (néhány cím: A leggyönyörűbb hazugság: Trisztán és Izolda, A Da Vinci-kód és a szex szakramentuma, Tolkien tündéi, A nemek szocialista realizmusa), hogy a huszonötödikben követésre szólítson fel. Ám itt is távolságot tart: saját meggyőződését C. S. Lewis és Kierkegaard szavaival vallja meg, hogy végül a lélek legmélyebb vágyakozására a legkínzóbb felelettel hagyja magára az olvasót: „Ki vagy te? – kérdezték a zsidók… A válasz mindenekelőtt attól függ, hogy él-e a megszólított.”

Dániel-Tóth Zoltán

 

JELIGE

Útitárs vágyakozóknak

„Van-e a szerelmen túl is élet? Van-e valóságosabb, többet ígérő tárgya vágyainknak, vagy bele kell törődnünk: Erosz a kárhozatunk? Utat mutathat esetleg éppen a szerelem az elveszett éden felé? Úgy tűnik, a bibliai történet valami ilyesmiről beszél.”

Vágy. Lehet emésztő, vagy kínzó, égető, vagy perzselő vágyódás. Aki átélte már, hogy valamire vágyott, és mégsem kapta meg, vagy megkapta, de akkor szertefoszlott az illúzió, az azok közé az emberek közé tartozik, akik találkoztak Erosszal.

Ő az, aki elkíséri az emberiséget hosszú vándorútján, és ezer alakot öltve lép elénk.

Ez a könyv nem tudományos értekezés és nem is teológiai munka, Erosz felvillanó maszkjait gyűjti egy csokorba, hogy kedvünkre szemlélhessük. Nem arra hív, hogy előadást hallgassunk, inkább egy beszélgetésre, amelyben szószólóink azok a gondolkodók és alkotók, akik a történelem folyamán a mi kérdéseinket fogalmazták meg műveikben. Tolkien, Pascal, Agatha Christie, Dan Brown, Kierkegaard, Shakespeare és Goethe, valamint velük együtt sokan mások telepednek le a kávéházi asztalhoz, hogy elmondják véleményüket életről, halálról, szépségről, szabadságról, örömről és gyászról. Yeshua rabbi közöttük ül és hallgat. Aztán halkan megszólal, de nem tolakodóan, hanem szelíd szenvedéllyel. E könyvben a szerző közvetít Erosz és Yeshua rabbi vitájában.

„Erosz valójában Isten hiánya az emberi szívben.”

Hisszük-e, hogy minden vágyat, amely a szívünkben van, Isten elé vihetünk? Hisszük-e, hogy minden vágyat, amely a szívünkből fakad, Isten be tud tölteni? Francis Schaeffer, a teológus, filozófus és lelkipásztor, a L’Abri közösség alapítója, azért küzdött, hogy felismerjük, a megváltás az egész emberre érvényes. Ezért lehet keresztény művészet, zene, gondolkodás. Ez az, ami miatt teljes lényünkkel – így vágyainkkal együtt – léphetünk be Isten országába.

Erosz hű kísérőnk a zarándokúton, de vajon csak kettesben megyünk?

Hallgassuk meg mit mond erről Yeshua rabbi: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Nem hevül-e a szívünk?

Zeke Szabolcs