Keresés részletei

A János első levele második fejezetében szereplő „kenet” (χρῖσμα) jelentőségét episztemológiai szempontból annyira izgalmasnak tartom, hogy ThM tézisemet is erről a témáról írtam. János az „antikrisztusokkal” összefüggésben hangsúlyozza olvasóinak a „kenet” ismeretelméleti szerepét: „Nektek pedig kenetetek van a Szenttől, és ezt tudjátok is mindnyájan. (…) Ezt azokról írtam nektek, akik megtévesztenek titeket, de bennetek megvan […]

A sorozat előző bejegyzésében János első leveléből mutattam meg egy mondatot, amely Isten bizonyságtételének episztemológiai jelentőségéről szólt. Isten bizonyságtétele, amellyel bizonyságot tesz Fiáról, Jézus Krisztusról, erősebb, mint az emberek bizonyságtétele. Most ugyanezt a gondolatot két további példával szeretném alátámasztani. A levél kétszer is félreérthetetlenül kimondja, hogy az Istennel való egységünkről onnan szerzünk tudomást és bizonyosságot, […]

János első levele több olyan mondatot tartalmaz, amelynek ismeretelméleti jelentősége van. Ilyen mondat például az, amikor János kétféle bizonyságtételről beszél, amelyek által bizonyosságot szerezhetünk arról, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Az egyik az apostoli bizonyságtétel, a másik a Lélek bizonyságtétele. Az egyik emberek bizonyságtétele, a másik Istené. János szerint az utóbbi az erősebb. „Elfogadjuk ugyan az […]

Az igazság és a hazugság megkülönböztetéséhez, valamint az igazság mélyebb megértéséhez gyakorlatra van szükségünk. A gyakorlat episztemológiai jelentőségét hangsúlyozza a Zsidókhoz írt levél szerzője: „Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok. Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten […]

Jézus Krisztus üzenetének középpontjában az Isten országa állt. Az a valóság, mely olyan, mint a mustármag, a konkoly, a magától növekedő vetés, a földbe rejtett kincs, az igazgyöngy vagy a kerítőháló. Csupa olyan dolog, ami a hit számára válik láthatóvá és megragadhatóvá, máskülönben viszont rejtve marad. „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, […]

Pál példája látszólag kivétel az alól a szabály alól, hogy Krisztus a bölcsek és értelmesek elől elrejti az Atyát, és a gyermekeknek jelenti ki magát. A farizeusból apostollá átvedlett Saul neveltetése és hallatlanul erős belső hajtóereje folytán a bölcsek és tanultak közé tartozott. Valójában azonban az ő példája is alátámasztja Jézus szavait, hiszen bölcsként nem […]

Kis kihagyás után folytatom az ismeretelméleti jelentőségű bibliai szakaszokról szóló sorozatot. Több bejegyzésben a hallgatólagos dimenzióban (Polányi kifejezése) lévő előfeltevésekkel és ismeretelméleti szűrőkkel kapcsolatos igékről írtam. A 7. bejegyzés óta viszont elsősorban olyan igéket veszek elő, melyek azt mutatják meg, amit Isten tesz a belső világunkban, hogy újfajta megismerésre jussunk. A most következő idézet Máté evangéliumából […]

Pál apostol egyik legtöbbször félreértett mondatáról lesz most szó. A korinthusiaknak írja: „Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint: ha ismertük is Krisztust test szerint, most már őt sem így ismerjük. (Ὥστε ἡμεῖς ἀπὸ τοῦ νῦν οὐδένα οἴδαμεν κατὰ σάρκα· εἰ καὶ ἐγνώκαμεν κατὰ σάρκα Χριστόν, ἀλλὰ νῦν οὐκέτι γινώσκομεν.)” (2 Korinthus 5,16) […]

Vajon miért nem látjuk Jézussal kapcsolatban mindannyian ugyanazt a megigéző, bámulatba ejtő, leírhatatlan örömet adó dicsőséget, amihez Jézus-követőkként a legtöbben életünk érthetetlen fordulatát, megváltozását, megbékélését, hazatérését kötjük? Miért van az, hogy amikor megpróbáljuk elmondani a Jézushoz kötődő érzéseinket, sokszor csak közömbösséggel, hidegséggel, vagy akár cinikus mosollyal és megvető gúnnyal szembesülünk? Mi az, ami bennünk történt, […]

Egy egész fejezettel szeretném folytatni az episztemológiai jellegű igékről szóló sorozatot. Eddig – az első hat részben – olyan igéket mutattam meg, melyek a hallgatólagos dimenzió szerepét emelték ki, vagyis azt a belső szívbeli hozzáállást, mely paradigmaként szűri és értelmezi a bejövő információt és tapasztalatot. Most olyan igéket szeretnék megmutatni, melyek elsősorban arról szólnak, amit […]

Az előzőhöz hasonló, bár attól némileg különböző hangsúllyal bíró igéről lesz most szó, szintén János evangéliumából. A szavak Jézus Krisztus szájából hangoznak el, ugyanúgy, mint a János 7 mondatai. Jézus ott az engedelmesség készségének ismeretelméleti feltételére mutatott rá. A most következő igék egy lépéssel tovább vezetnek és rámutatnak a tanítványság episztemológiájára: „Ha ti megtartjátok az […]

Az ismeretelméleti vonatkozású bibliai igék sorát egy Jézustól származó gondolattal folytatom. Azt hiszem, kétezer éve nincs nagyobb jelentőségű kérdés az emberi kultúrában, mint az, hogy mit kezdjünk a názáreti Jézus tanításaival. Vajon csak egy ember tanításáról van szó? Vagy több annál? Maga Isten szól hozzánk általa? A most következő mondat a kérdés eldöntését befolyásoló tényezőre […]

Olyan igével folytatom a sort, melynek első ránézésre nem sok köze van az episztemológiához, ráadásul nem is explicit tanítás, hanem egy nagyobb történet parányi epizódja. Ebben a parányi epizódban azonban az egyik legfontosabb ismeretelméleti motívumot látjuk, mely a tapasztalatainkban megjelenik: a csalódás episztemológiai jelentőségét. Az ige egy ismert történet része. Amikor József testvérei hazamentek Egyiptomból […]

A következő ige, melyre a figyelmet szeretném irányítani, egy szintén ismert szakasz a 2. Thesszalonikai levélből. A mondatokat az antikrisztussal kapcsolatban szokták idézni (akárki is ő), de én most nem eszkatológiai, hanem episztemológiai jelentőségüket szeretném kiemelni: „Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság (ψεύδους) minden hatalmával, jelével és csodájával; és a […]

Az episztemológiai jelentőségű igék sorát kezdjük egy jól ismert szakasszal: „Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, […]

Cikksorozatot indítok episztemológiai (ismeretelméleti) jelentőségű bibliai igékről, melyek rámutatnak a megismerés összetett és személyes folyamatára. Ebben az első részben ennek a sorozatnak ágyazok meg egy Polányi Mihálytól származó ismeretelméleti gondolattal. Azt szeretném megmutatni, hogy a Biblia megismeréssel kapcsolatos képe összhangban van azzal, ahogy a tudásszerzés más esetekben is történik (beleértve a tudományos módszert). Polányi tudományfilozófiai […]

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum