A ‘500. évforduló’ címkével jelölt bejegyzések

A sola Scriptura és a sola fide után rátérek a reformáció harmadik szlogenjére: sola gratia. Pál apostol az efézusi gyülekezetnek írta: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9). Nagyon fontos mondattá vált ez a reformátorok számára, hiszen tömören megfogalmazza azt az igazságot, hogy az üdvösség Isten ajándéka, hogy nem a cselekedeteink szolgáltatják az üdvösségünk alapját, hanem a kegyelem, és hogy a kegyelem hit által kapcsol össze Krisztussal, akiben az üdvösség ajándékát megkapjuk. A versben együtt van jelen a sola fide (egyedül hit által), a sola gratia (egyedül kegyelemből) és a solus Christus (egyedül Krisztusért) elve, amelyek összefoglalják azt, ahogy a reformátorok az evangéliumot értették.

Tovább a teljes cikkre »

A sola fide szavak a megigazulásra vonatkoznak: a reformátorok szerint Isten egyedül hit által fogad el bennünket igaznak. A szent Isten felmentő ítéletet hoz azokról, akik Jézus Krisztusban hisznek, mert a hitükért az ő igazságát tulajdonítja nekik. Luther szerint az egyház ezen a hittételen áll vagy bukik (articulus stantis et cadentis ecclesiae). Jézus példázatában (Lk 18,9-14) a vámszedő nem mert felnézni, de irgalomért és bocsánatért könyörgött, miközben a farizeus hálát adott azért, hogy nem olyan, mint a vámszedő, hiszen istenfélő cselekedeteket hajt végre a hét minden napján. Jézus szerint a vámszedő ment haza megigazultan, nem a farizeus. Az az egyház, amely a saját érdemeink alapján méri az üdvösséget, a reformátorok szerint a farizeus egyháza, nem a vámszedőé. Jézus Krisztus igazi egyháza olyanokból áll, akik nem az érdemeikben bíznak, hanem kinyitják a tenyerüket, mint a vámszedő, és Istentől várják a felmentést. Csak hisznek. Az igaz katolikus egyház ott van, ahol ezt hirdetik.

Tovább a teljes cikkre »

A sola Scriptura elve megnyitotta az utat a reformátorok előtt, hogy a középkori hagyományok és a római magisztérium értelmezési keretei nélkül lássanak neki a Szentírás tanulmányozásának. Az eredmény az evangélium újrafelfedezése volt. Nem egy új evangéliumé, hanem azé a régi evangéliumé, amit az apostolok hirdettek. Athanasziosz a 4. században ugyanígy a Szentírás tanumányozására biztatott, és azt mondta: „Azért nézzük meg…, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja, s aki ezt elhagyja, az már nem lehet keresztény, s nem is nevezhető annak.” (Szent Athanasziosz művei, 484).” Ahogy Athanasziosz idején veszély fenyegette az evangélium üzenetét, úgy a középkori pápaság idején is szükséges volt az eredeti apostoli evangéliumhoz való visszatérés. Ezúttal nem Krisztus istensége volt a kérdés, hanem az, hogy Krisztus hogyan váltja meg az embert. Luther Athanasziosz példáját követve az Írásokat kezdte kutatni, hogy erre választ találjon.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy a reformátorok törekvése az eredeti forrásokhoz, az apostoli hithez való visszatérés (ad fontes) volt. Ez mindenekelőtt két dolgot jelentett: a Szentírás tekintélyének való engedelmességet és a bibliai evangélium újrafelfedezését. Arisztotelészi logikával megfogalmazva a reformátorok helyre akarták állítani a hit formális elvét, azt a keretet, amely a hittartalomnak formát ad, és a hit materiális elvét, azt a tartalmat, amelyet a forma meghatároz. A reformáció evangéliumi (evangelisch, evangelique, evangelical) motivációja a Szentírás tekintélyéről (formális elv) és az evangélium üzenetéről (materiális elv) szólt. A reformátorok és követőik ezt a két hangsúlyt az ismert öt latin szlogenben foglalták össze: sola Scriptura, sola fide, sola gratia, solus Christus, soli Deo gloria. Ezek közül most az elsőt nézzük meg.

Tovább a teljes cikkre »

A reformáció a közhiedelemmel ellentétben nem szakadár, hanem restaurációs mozgalom volt. A re-formáció szó az eredeti formába való visszaállást jelenti, mint mikor egy végtag kificamodik és a helyére kell visszapattintani, vagy mint mikor egy épület megrongálódik és helyre kell állítani. A reformáció legfontosabb törekvése az eredeti katolikus hit restaurációja, az apostoli hithez való visszatérés, a hitehagyás állapotából való megtérés volt. A reformátorok hite nem a római katolicizmus utáni hit, hanem a római katolicizmust megelőző hit. Nem új hit, hanem a régi, egyetemes, ortodox, apostoli hit, amitől a pápaság vezetése alatt a nyugati kereszténység fokozatosan elfajzott. Az „ad fontes” latin szavak ezt a visszatérést jelölték. Ad fontes: vissza a forrásokhoz! Vissza oda, ahonnan a kereszténység elindult, vissza az apostoli alapokhoz, vissza az eredeti közös hithez, vissza a Szentíráshoz!

Tovább a teljes cikkre »

Ma már valószínűleg nincs élő ember Magyarországon, akihez ne jutott volna el a hír, hogy idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját. Luther Márton 1517. október 31-én tűzte ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tézisét, amely örökre megváltoztatta az egyház – és nyugodtan mondhatjuk: a világ – arculatát. Ez a hónap a Divinity-n is a reformációról fog szólni. A reformáció nem volt tökéletes, hibátlan és mindenestül sikeres mozgalom, kár is lenne idealizálni. Minden megújulási mozgalomnak vannak vakfoltjai, következetlenségei és nem kívánt következményei, ez igaz a protestáns reformációra is. Ötszáz évvel ezelőtt mégis olyasmi történt Európában, amelyről nem csak a történészeknek fontos megemlékezni, hanem nekünk is, akik szeretnénk az evangélium ügyét a 21. században hitelesen képviselni. Van okunk az ünneplésre, és lehet célunk is az ünnepléssel.

Tovább a teljes cikkre »

Liviu Mocan kortárs román szobrásszal több mint tíz éve az ELF-en ismerkedtem meg, azóta fontos inspiráció a számomra. Legismertebb alkotásai a romániai forradalom áldozatai emlékére készült szoborcsoport, amely Kolozsvárott, az egykori Rhédey palota előtti téren kapott helyet, valamint Genfben a Kálvin születésének 500. évfordulójára készített Tízparancsolat címe szobra, amely egy kéz tíz ujjaként ábrázolja a parancsolatokat, kívül érdes, belül sima, puha felületként, mintha bele lehetne ülni Isten kívülről félelmesnek ható, belülről megnyugtató tenyerébe. Amióta hallottam ennek a szobornak a tervéről, nem tudok úgy gondolni Isten parancsolataira, hogy ne jusson eszembe a tíz hatalmas ujj. Idén a reformáció kerek évfordulóján Liviu újabb projektbe fogott, amelynek valószínűleg az előzőeknél is nagyobb visszhangja lesz.

Tovább a teljes cikkre »

Utolsó hozzászólások
Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum