A ‘allegória’ címkével jelölt bejegyzések

William Righter szerint „az allegória a didakticizmus hagyományos eszköze” (in Clifford: The Transformation of Allegory, vi.). Ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy – Gay Clifford szavaival – a forma „kiment a divatból”, hiszen a mi korunk talán soha nem látott bizalmatlanságot mutat a művészet tanító céljával szemben. A horatiusi dulce et utile (vagy prodesse et delectare) kettősségéből korunkat az édes és gyönyörködtető érdekli, a hasznos és nevelő célzat inkább idegesíti. Az allegóriával szembeni bizalmatlanság azonban részben a didaktikus szándék félreértéséből, vagy rossz értelmezéséből fakad. Az előző posztban írtam arról, hogy az allegória metaforikus irodalmi forma, amelyben elkülönül egymástól a „hordozóeszköz” és a „rakomány”, a jel és a jelölt, és akkor válik erőtlenné és hatástalanná, ha ezt a különbséget nem tartjuk tiszteletben. Erről szeretnék most többet mondani.

Tovább a teljes cikkre »

Angol irodalomból írt diplomamunkámban két középkori allegorikus művet hasonlítottam össze egymással. Mikor beadtam a témajavaslatot, leendő témavezetőm visszakérdezett, hogy biztosan ezzel akarok-e foglalkozni, mert a 20. század végi ember nem igazán lelkesedik már az allegorikus művekért. Mivel engem viszont lelkesített a dolog, elvállalta a témavezetést, de a modern ember ízlését illetően igaza volt. A 19-20. századi regények (mondjuk a modernizmus fénytelen időszakát leszámítva) sokkal olvasmányosabbak, mint a hozzájuk képest darabos és didaktikus allegóriák, amelyek jelentéséhez sem biztos, hogy végül hozzájutunk. Azt ma is elismerik, hogy a középkorban és a reneszánsz idején volt ereje ennek az irodalmi formának, azonban hozzáteszik: a modern ember már nem ismeri azokat a világnézeti kereteket, amelyekben az allegóriák értelmezhetők, és idegenkedik azoktól a hierarchikus társadalmi viszonyoktól, amelyeket ezek a művek tükröznek. Vagy ahogy Gay Clifford irodalomkritikus egyszerűbben fogalmaz: az allegória „kiment a divatból”.

Tovább a teljes cikkre »

Olyan börtönről akarok szót ejteni, amelynek ajtaja és bilincsei az elmében vannak. Egy allegóriát hívok ehhez segítségül. C. S. Lewis A zarándok visszaútja (The Pilgrim’s Regress) c. regényében – Bunyan allegóriájának mintájára – egy John nevű fiatalember szellemi zarándoklatát mutatja be, attól a pillanattól, hogy gyermekként sóvárgás ébred benne egy távoli sziget távoli hegyei után, egészen addig, míg végül eljut erre a szigetre, majd visszafelé is megteszi az utat otthonáig, Puritániáig. A regény keresztülviszi Johnt észak és dél tájain, ahol megismerkedik a kor szellemi áramlataival és általuk saját vágyai értelmezési lehetőségeivel. A regény egyik legerősebb jelenete az, amikor John Felvilágosodás Sigismund börtönébe kerül. Erről a börtönről lesz most szó, és ez a börtön minden bizonnyal ismerősnek fog tűnni sokunk számára.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum