A ‘Ariusz’ címkével jelölt bejegyzések

Gondolatban repüljünk vissza a Kr. u. 4. századi Milánóba, mondjuk 385-be. Éppen most érkezett a városba Auxentius püspök, akit Alsó-Moesia egyik Duna-parti városából, Durostorumból helyeztek át Milánóba. Auxentius az anyacsászárné támogatását élvezi, aki azt kéri Ambrus püspöktől, hogy engedje át neki a basilica Portianá-t, a keresztények egyik fontos gyülekezőhelyét, hogy ő is szolgálatba állhasson. A dolog azért sürgős, mert húsvét ünnepe közeledik, amikor a kereszteléseket végzik, és a szokásosnál is nagyobb tömegek hallgatják az igehirdetéseket. A kéréssel csak egy probléma van: Auxentius a „homoiosz” (hasonló) formulát vallja Krisztussal kapcsolatban, a 381-es konstantinápolyi zsinat azonban a „homousziosz” (egylényegű) formulát fogadta el. Ambrus – ismerve az új püspök ariánus hitét – Justina császárné kérésére sem engedi át neki a bazilikát, sőt, miután a városban komoly konfliktus alakul ki emiatt, és a bazilikát megostromolják, Ambrus bezárkózik híveivel a Portianá-ba, zsoltárokat és himnuszokat énekel velük és egész éjszaka szentbeszédekkel buzdítja őket. A tét Ambrus számára maga a keresztény hit. Az ellenállást látva másnap, nagypénteken véget ér az ostrom, Auxentius kénytelen visszahúzódni, az ariánus hit nem tud Milánóban gyökeret verni.

Tovább a teljes cikkre »

Még egy rövid bejegyzés Athanaszioszról és a „homousziosz” formula iránti elkötelezettségéről. Ariusz presbiter Krisztusról írta Nikomédiai Euszebiosznak: „Keletkezése vagy megteremtése előtt, vagy mielőtt elhatároztatott volna, vagy mielőtt megalapoztatott volna, nem volt ő, mert nem volt keletkezésnélküli… A Fiúnak van kezdete, az Isten viszont kezdetnélküli.” (Szent Athanasziosz művei, 560) Athanasziosz megvizsgálta Ariusz érveit, és számos könyvben válaszolt rájuk. Szerintem figyelemreméltóak és meggyőzőek Athanasziosz ellenérvei, mert alaposabb és körültekintőbb magyarázatot ad a bibliai hivatkozásokra, mint teológiai ellenfelei. Ezek közül most egyet szeretnék megmutatni.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum