A ‘ateizmus’ címkével jelölt bejegyzések

„Ateizmus: A hit, hogy egykor nem volt semmi, majd a semmi ok nélkül, varázslatosan felrobbant, megteremtett mindent, majd egy kupac minden mindenféle ok nélkül varázslatosan újrarendezte magát önreprodukáló részekké, melyekből lettek aztán a dinoszauruszok.” Ebben az interneten terjedő, fricskának szánt definícióban ne keressünk filozófiai igényességet, mert nem ez a célja. Vitatkozni sem próbál, sőt, tiszteletet sem akar mutatni az ateista világkép felé. Tudatosan igénytelen. Viszont azt a zsigeri ellenkezést fejezi ki, amit az ateizmussal kapcsolatban rengetegen érzünk, az értetlenséget, ami olyanokban is ott van, akik egyébként átrágták magukat igényes gondolkodók (pl. Hume, Feuerbach, Nietzsche, Russell, Flew, Sartre, Rand) filozófiai érvein.

Tovább a teljes cikkre »

Mostanában Athanasziosz írásait olvasgatom, és döbbenetes számomra, hogy mennyire korszerű mindaz, amit ír, például a világ keletkezéséről szóló vitákkal kapcsolatban. N. T. Wright Stephen Hawking egy idei nyilatkozata kapcsán rámutatott, hogy a történelem ismerete megelőzhet néhány arrogáns megállapítást. Wright emlékeztette a tudóst, hogy a modern ateizmus egyik alaptétele, miszerint a világegyetem örökkévalósága az Isten-hipotézis nélkül is megmagyarázza a világegyetem létezését, egyáltalán nem újkeletű. „Azon töröm a fejem, vajon Hawking tudja-e, hogy pusztán a régi epikureus felfogás egy változatát kelti életre… Nyomasztó, hogy Hawking úgy tűnik, nincs tudatában ennek, ezért nem is gondolkodott el azon, hogy az epikureus felfogásnak lehetnek rendkívül szofisztikált ókori és modern kritikái, melyeket meg kellene vizsgálnia. Többek között a keresztény kritikát, amely, ahogy már említettem, Jézusban összpontosul.” (Részlet The Washington Post cikkéből)

Tovább a teljes cikkre »

Tegnapelőtt arról olvastam, hogy a rák megtámadta Christopher Hitchens végtagjait is, és könnyen lehet, soha többet nem tud már írni. Hitchens azt mondta, ha ez bekövetkezik, nem biztos, hogy lesz kedve tovább élni, bár vonzódik ahhoz a kemény, harcos életszemlélethez, melyet Nietsche a stärker, a jiddis nyelv pedig a shtarker szóval jelölt, és nem adja fel a küzdelmet. Ma reggel arról olvastam, hogy Hitchens meghalt. Nem szeretnék szó nélkül elmenni emellett a szomorú, tragikus esemény mellett. Nem Hitchens írásai fognak hiányozni. Nem is Hitchens. Azért tragikus a halála, mert olyan ember halt meg, akiről semmi okunk feltételezni, hogy az örökkévalóságot jó helyen tölti.

Tovább a teljes cikkre »

Néhány hete A. N. Wilson megtéréséről írtam egy bejegyzést. Most egy másik ateista pálfordulásáról szeretnék beszámolni. Az érintett személye miatt ez a fordulat még Wilson megtérésénél is nagyobb felhorkanást okozott, pedig a megtérés nem vezetett egyenesen a keresztény hitig, csak egyfajta deizmusig (mint Madách drámájában: „A gép forog, az alkotó pihen.”). Nem kisebb személyiségről van ugyanis szó, mint Antony Flew brit filozófusról.

A filozófiában járatos olvasóknak nem szükséges Antony Flew-t bemutatnom. Azoknak a kedvéért, akik nem foglalkoztak filozófiával elmondom: Flew a modern bölcseletben olyan, mint Elvis Presley a zene világában, Franco Zeffirelli a filmrendezők között, vagy Karl Rahner a katolikus egyházban. Megkerülhetetlen gondolkodóról van szó. Flew az analitikus evidencialista iskolához tartozott, fő kutatási területe a vallásfilozófia volt. Azt a meggyőződését írta meg számos könyvében, hogy Isten léte mellett szóló empirikus bizonyítékok hiányában az ateizmus a helyes alapállás. Bár a huszadik századi ateista gondolkodásnak sok ismert alakja volt (pl. Jean-Paul Sartre, Albert Camus, Martin Heidegger A. J. Ayer és Bertrand Russell), ha valaki az ateizmus mellett igazán igényes érveket akart olvasni, elsőként Antony Flew könyveihez nyúlt.

Tovább a teljes cikkre »

Nem sokan járják be mindkét irányban – oda és vissza is – azt a bizonyos damaszkuszi utat, ezért különösen érdekes a ma hatvanadik születésnapját ünneplő brit író, életrajzíró és publicista, A. N. Wilson kétszeres pálfordulása. Wilson negyvenéves korára meggyőződéses ateista, hatvan évesen hitvalló keresztény lett.

A brit író akkor vált istentagadóvá, amikor Magyarországon az akadémiai helyesírás éppen újra elismerte, hogy Isten neve nagy kezdőbetűvel írható. Írásaiban gyakran azt a hitet veszi célba, melynek a nyolcvanas évek végén tudatosan és örömmel fordított hátat. „A hittől való elszakadásom olyan volt, mint egy megtérés a damaszkuszi úton” – írja a New Statesman hasábjain 2009 tavaszán, annak apropóján, hogy az utat immár visszafelé is megtette. „Miért hiszek újra” című cikkében Wilson bevallja, hogy míg ateistává válását egyfajta megtérésként élte meg, visszatérése „lassú, habozó és kételyekkel teli volt”. Vajon mi vezette az írót arra, hogy kétszer is végigjárja a damaszkuszi utat? Wilson egy évvel ezelőtt több cikkben és interjúban részletesen beszámolt mindkét fordulatról, és az azok során átélt katarzisról.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum