A ‘átok’ címkével jelölt bejegyzések

A nyugati egyházatyák között óriásként emelkedik ki Aurelius Augusztinusz, a filozófusból és rétorból lett keresztény teológus, Hippó püspöke, akit szintén az egyház doktoraként szoktak emlegetni. Ambróziuszon keresztül tért meg Kr. u. 386-ban, Vallomásaiban részletesen számol be azokról a belső folyamatokról, amelyek a szívbeli megtérésre vezették. Katolikusok és protestánsok egyaránt nagy tisztelettel tekintenek rá, Augusztinusz jelentősége és hatása felbecsülhetetlen a nyugati teológia történetében. B. B. Warfield egyenesen azt mondja, hogy „a reformáció belső lényegét tekintve Augusztinusz kegyelemtanának győzelme volt Augusztinusz egyháztana felett”. Luther és Kálvin egyetlen egyházatyára sem hivatkoztak olyan gyakran, mint őrá. A hippói püspök egyértelműen hitte, hogy Krisztus a mi bűneink büntetését szenvedte el a kereszten.

Tovább a teljes cikkre »

A nemes római családból származó Ambróziusz (Szent Ambrus) hivatásos katonából lett Milánó püspökévé, és miután közfelkiáltással – és némiképp számára is váratlanul – püspökké választották, élete végéig hűségesen látta el szolgálatát. Ambróziusz határozott vezető volt, de nagy irgalommal fordult a bűnösökhöz, mert értette, hogy az apostoli tanításban erényeink alapja nem saját jóságunk, hanem a Krisztusban kapott kegyelem, azé, aki helyettünk bűnhődött a golgotai kereszten. Ambróziusz teológiai jelentőségét mutatja, hogy ő a nyugati egyház négy latin „doktorának” egyike. Ambróziusz igehirdetéseiben úgy próbálta elmagyarázni a keresztény hit lényegét, hogy az a római műveltségű hallgatóinak is könnyen megragadható legyen; így járult hozzá legismertebb katekumenének, Augusztinusznak a megtéréséhez is. Ambróziusz hitt a helyettes bűnhődés tanában.

Tovább a teljes cikkre »

A keleti kereszténység negyedik doktora Krüszosztomosz (Aranyszájú Szent János), aki kiemelkedő igehirdetői ajándékai miatt kapta ezt az elnevezést. Krüszosztomosz a szíriai Antiókhiában született, fiatal felnőttként keresztelkedett meg, szolgálatát először Antiókhiában, majd Kr. u. 397-től Konstantinápolyban végezte. Krüszosztomosz egyszerű életmódja és ezt tükröző igehirdetései sokak haragját váltották ki a pompát szerető és hatalmi intrikákkal terhelt császári fővárosban, ezért néhány évvel később eltávolították és száműzték püspöki székéből. Antiókhiai és konstantinápolyi időszakában rengeteg prédikációt mondott el, amelyek más írásaival együtt a kor egyik legtermékenyebb szerzőjévé tették őt. A Szentírásról szóló homíliáiból és más írásaiból kiderül, hogy Krüszosztomosz szerint Krisztus halála a bűneinkért vállalt helyettes bűnhődés volt.

Tovább a teljes cikkre »

Nagy Baszileiosz barátja volt Nazianzoszi Gergely, akit szintén az egyház doktoraként tartanak számon mind nyugaton, mind keleten. Gergely rövid ideig Konstantinápoly püspöke volt, de mindig jobban szerette a csendes, magányos, elmélkedő életet, ezért a püspöki székről való politikai indíttatású lemondatását is szelíden fogadta. Gergely teológiai hagyatékát főképp azok a beszédek képezik, amelyeket Konstantinápolyban mondott, de fennmaradtak tőle költemények is. Gergely a kappadókiai atyák egyikeként behatóan foglalkozott a Szentháromság kérdésével, valamint azzal, hogy a megtestesülés után hogyan viszonyul egymáshoz Krisztus isteni és emberi természete. Gergely írásaiból világosan látszik, hogy Krisztus halálát értünk vállalt, bűnhordozó, helyettes bűnhődésként értette.

Tovább a teljes cikkre »

Az egyház tekintélyes teológusai (vagyis doktorai) közé sorolják Nagy Baszileioszt (Szent Vazult), Caesarea püspökét, a kappadókiai atyák egyikét. Baszileiosz keresztény családban született, de csak tizennyolc évesen keresztelkedett meg, hogy először szerzetesi közösségben éljen, majd lelkipásztori szolgálatot végezzen. A keresztségről szóló gondolatai szorosan összefonódnak azzal, amit Krisztus keresztjéről gondolt. Baszileiosz, aki teológiai munkáival hozzájárult a Szentháromságról szóló egyetemes keresztény tanítás fogalmi kidolgozásához, Krisztus kereszthalálát olyan helyettes szenvedésként értelmezte, amelyben a Fiú a mi bűneink átkát szenvedte el, hogy a keresztségben vele azonosulva mi is meghaljunk a bűnnek és éljünk Istennek. A helyettes bűnhődés Baszileiosz számára is alaptanítás.

Tovább a teljes cikkre »

Tizennégy példát láttunk eddig arra, hogy a helyettes bűnhődés tana (tehát hogy Krisztus a mi bűneink jogos büntetését vette magára) masszívan jelen van az egyházatyák írásaiban. Most az egyház doktorai következnek. A katolikus egyház hagyományosan négy latin és négy görög nyelvű teológust sorol az egyház doktorai közé. Az orthodox hagyomány három egyházatyát nevez doktornak: Nagy Baszileioszt, Nazianzoszi Gergelyt és Krüszosztomoszt, a katolikus egyház ehhez veszi hozzá Athanaszioszt és további négy latin teológust: Ambróziuszt, Augusztinuszt, Hieronymust és Nagy Szent Gergelyt (és az elmúlt évtizedekben még sokakat). Athanasziosz tehát – bár nagy becsben tartják keleten is – csak a nyugati kereszténységben lett az egyház doktora, mégis az egyház történetének egyik legfontosabb teológusáról van szó (keleten is), aki a Kr. u. 4. század közepén megvívta a szükséges csatát a háromságtagadó arianizmussal szemben. Ahogy az alábbi idézetekből látni fogjuk, Athanasziosz egyértelműen hitte, hogy Jézus a bűneink átkát szenvedte el helyettünk a kereszten.

Tovább a teljes cikkre »

A Kr. u. 4. század egyik latin püspöke volt Poitiers-i Hilarius. Feleségével és lányával együtt tért keresztény hitre, majd részben filozófiai tudása és retorikai képességei miatt az ariánus viták kellős közepén (350-ben) nevezték ki Poitiers (Potavium) püspökévé. Az ortodoxia védelmében végzett munkájáért az „ariánusok kalapácsa” (Malleus Arianorum) nevet kapta, hiszen nem csak írásaival, de meggyőződéséért vállalt száműzetésével is megmutatta, mennyire fontos számára a Szentháromság tana. Hilarius nem csak hitt a Fiú értünk vállalt helyettes bűnhődésében, de azt is igyekezett tisztázni, hogy ez hogyan érinti isteni természetét. Hilarius újabb fontos tanúja annak, hogy a tan nem a késő középkor teológiai újítása, hanem kezdettől a keresztény teológia központi igazsága.

Tovább a teljes cikkre »

Ha valakit az eddigi idézetek nem győztek meg arról, hogy a helyettes bűnhődés tana jelen van az egyház legkorábbi időszakában, tehát nem Anzelm vagy a reformátorok újítása, az olvassa el, mit mond Krisztus haláláról Caesareai Euszebiosz, a korai kereszténység vitathatatlanul legfontosabb egyháztörténésze! Euszebiosz felszabadított rabszolgából lett Caesarea püspöke, valamint Nagy Konstantin császár tanácsadója. Órigenészt tekintette legfontosabb mesterének, aki szintén Caesareában szolgált egy ideig. Euszebiosz aláírta a Niceai zsinat hitvallását, noha később Athanasziosz ellenfeleként lépett fel a Tiroszi zsinaton, amit jogosan róhatunk fel neki. A megváltás kérdésében azonban nem érte bírálat, hiszen Euszebiosz azt tanította, amit ortodox elődei és kortársai is: Jézus Krisztus halála helyettes bűnhődés volt.

Tovább a teljes cikkre »

Tertullianus a 2-3. század fordulóján élt egyházatya, akitől jelentős mennyiségű írás maradt fenn, és aki a római egyházzal való szakítása és a montanista mozgalommal való kacérkodása ellenére éppen montanista időszakában írta több kiváló könyvét az egyetemes keresztény hit védelmében (például Markion tanításai ellen írt négy könyvét). Tertullianust csodálta Cyprianus és Augusztinusz, Lerinumi Vince a legkiválóbbnak tartotta a latin és görög szerzők között. Tertullianus számos témát ölel fel az apostoli hagyománytól a keresztségen és az imádkozáson át a keresztény asszonyoktól elvárt viselkedésig, Krisztus váltsághalála nem tartozott az általa részletesen tárgyalt témák közé. Ennek ellenére több alkalommal bepillantást nyerhetünk abba, hogy a karthágói egyházatya hogyan értette Krisztus halálát, és az alábbi idézetekből láthatjuk, hogy azt helyettes bűnhődésnek tartotta: Krisztus a mi bűneink átkát vette magára, amikor az Atya mint igaz Bíró általa békélt meg velünk, törvényszegőkkel.

Tovább a teljes cikkre »

Hogy a helyettes bűnhődés megfelelő leírása-e Krisztus megváltó munkájának, azt a Szentírásnak kell eldöntenie. Véleményem szerint a tan nem csak biblikus, de a vele szembeni kétely az evangélium központi igazságát kérdőjelezi meg. Ebben a sorozatban azonban nem a tan szentírási alapjait akarom megmutatni, hanem csak azt szeretném bizonyítani, hogy a helyettes bűnhődésben az egyházatyák is hittek, vagyis nem igaz, hogy a tan Anzelm vagy a reformátorok teológiai újítása lett volna. Jusztinosszal folytatom a sort, aki Rómában élő filozófus volt, keresztény hitre tért, és Kr. u. 165-ben mártírhalált halt a hitéért. Három műve maradt fenn: két Apológia, amelyeket a keresztény hit védelmében vetett papír(usz)ra, és egy dialógusként megírt mű, a Párbeszéd a zsidó Trifónnal. Utóbbi írásában egyértelmű igazolást látunk arra, hogy a második századi keresztény filozófus a bűneink átkaként elszenvedett helyettes bűnhődésként értelmezte Jézus váltsághalálát.

Tovább a teljes cikkre »

Bár elterjedt nézet, mégis egyértelmű tévedés, hogy a helyettes bűnhődés tana Anzelm vagy a reformátorok újítása volna. A rendkívül szűkös források ellenére jó okkal hihetjük, ahogy az előző posztokban megmutattam, hogy a helyettes bűnhődésben hitt Római Kelemen, Antiókhiai Ignatiosz és Szmirnai Polükarposz, három ismert apostoli atya. A sort folytatva Barnabás levelében is ugyanezt fogjuk most látni (és még messze a sor vége!). A Barnabás-levél egy valamikor Kr. u. 70-135 között született írás, amely a korai keresztények között nagy népszerűségnek örvendett. Barnabás neve alatt maradt fenn, de kutatók szerint inkább egy alexandriai zsidó szerzőtől származik, aki azt igyekszik számtalan példával igazolni, hogy az Ószövetség Krisztusról szól. Az időnként elrugaszkodott allegorizálásba is hajló fejtegetések a szerző szándéka szerint azt illusztrálják, hogy a zsidók nem értették meg az áldozatok, az étkezési törvények, a körülmetélkedés és a szombat valódi jelentését, hiszen ezek Krisztusra mutatnak. Ahogy a levél szerzője az Ószövetség tipológiai jelentőségének példáit veszi sorra, nyilvánvalóvá válik, hogy a megváltást Krisztus helyettes bűnhődéseként értelmezi. Két hosszabb szakaszt nézzünk meg, ahol ezt láthatjuk.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum