A ‘barokk’ címkével jelölt bejegyzések

Ha van stílus, amit nagyon nem szeretek, az a barokk. A barokk számomra a felesleges burjánzás, a levegőtlenség, a túlmagyarázás, a letisztultság hiánya, a nyomasztó, fullasztó zsúfoltság, meg egy csomó ezekhez kapcsolódó kellemetlen asszociáció. A barokk templomokból menekülök, legmegengedőbb pillanataimban sem tudom szépnek látni őket. Biztos van embertársam, akinek a barokk a leggyönyörűbb, legcsodálatosabb, legfelemelőbb stílus, és ugye de gustibus non est disputandum, de engem vallásos kisugárzása ellenére taszít ez a mozgalmas, erőszakos kifejezésmód, mely rámenősségével egykor Európa történelmét is más – szerintem rossz – irányba fordította. A barokk cukros, cikornyás, pátoszos, eszetlenül túlcicomázott, izgága formavilág, pedig szerintünk az az igazán szép, ami egy sellő szerénységével magába fordulva egyszerű, nem az, ami egy királyi baldachinos ágy mintájára grandiózus és ékes, mert ami bonyolult és túldíszített, az nem lehet oly kristálytiszta és ártatlan, mint a magasztosan lépkedő Hajnalcsillag a nyári égen, melynek csupán kétszer fényeskedik halványsárga sugara az egyszerű földi halandókra, először akkor, amikor a szentek imához készülnek, majd akkor, amikor a kisded anyja ölében – mint a kis Jézus a Madonna óvó karjaiban – édes álomra hajtja fejét. Nehéz, megterhelt, fájdalomtól átdöfött szívvel fordulok el a barokk zuhatagos folyóként kanyargó, fürgén kígyózó, ragyogóan kacifántos, szövevényes és nyakatekert, monumentálisan dekoratív káprázatától, mely a hit egyszerűségétől csábítana pompás lakomát ígérő délibábokhoz. Akkor ezt most nem is ragozom tovább. Mindenki érti?

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum