A ‘bibliakritika’ címkével jelölt bejegyzések

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, amit úgy hívtak, hogy Dogmatikus Kereszténység. Sokan, sokáig éltek benne békességben, jólétben, keveset tudva az erdőn túli világról. A Dogmatikus Keresztények úgy hitték, magától Istentől kapták a Bibliát, Istennek pedig mindig igaza van, és azokon az esős napokon, amikor mégsem látják őt igaznak, bizonyosan tévednek. Szörnyű és gonosz lett volna ennek az ellenkezőjét feltételezni, kicsik is ők ehhez, ezért elhessegettek maguktól minden kételyt, és kérdezősködés helyett favágással töltötték idejüket. Az erdőből hazatérve esténként köszöntötték egymást, együtt olvasták a Bibliát, és megelégedéssel gondoltak arra, hogy Istennek továbbra is igaza van.

Tovább a teljes cikkre »

Az egyszerű, józan gondolkodás időnként a teológiában is nagy előny. A narratív kritikai szempontok megjelenése előtt az újszövetséges szakmában (konzervatív köröket leszámítva) napi gyakorlatnak számított, hogy kutatók újabb és újabb forráselméletekkel, redaktorokkal és hagyományrétegekkel álltak elő, szinte versenyezve, ki tud eredetibb ötletekkel előhozakodni. Ez különösen az evangéliumok esetében volt igaz, ahol a legkorábbi „Jézus-hagyomány” felfedezése érthetően nagy érdeklődésre tartott számot. A narratív kritikai szempontok térnyerésével ez megváltozott, a szakma az utóbbi egy-két évtizedben inkább a szövegek egységére figyelt (akár azon az áron is, hogy kettéváljon az irodalom és a történelem, és az Újszövetség-kutatás még távolabb kerüljön a valódi Jézus megismerésétől). Erős azonban bennem a gyanú, hogy a történeti-kritikai módszer vitatható módszertana és a teljesítménykényszer által szült problémák túlnyomó többségét meglepően gyorsan feloldaná a valóság megismeréséhez nagyobb bizalommal közelítő józan paraszti ész, mely – valljuk be – inkább a konzervatív bibliakutatás sajátja.

Tovább a teljes cikkre »

Remélem, az eddigi bejegyzésekkel sikerült mindenki számára meggyőzően megmutatnom, hogy a Szentírás Isten igéjeként való fogadása nem a modernista teológiára adott fundamentalista reakció, hanem a reformátori – kálvini és lutheri – teológia közös kiindulópontja. Azok tértek el ettől a hagyománytól, akik Semlert követve elválasztották egymástól az Isten igéje és a Szentírás fogalmakat. Most hátrahagyjuk a protestáns világot, és azt fogjuk látni, hogy a Szentírás Isten igéjeként való tisztelete az egész kereszténység közös öröksége. Mindenekelőtt vessünk egy pillantást a római katolikus egyház hivatalos dokumentumaira.

Tovább a teljes cikkre »

A bibliakutatás egyik legismertebb és legelterjedtebb módszere az ún. történeti-kritikai módszer, melyet evangéliumi körökben a kissé pongyola (hiszen jóval tágabb jelentésű) „bibliakritika” szóval is szoktak jelölni. A 19-20. században ez a módszer uralta az európai egyetemek bibliakutatással foglalkozó tanszékeit. Mivel a módszer követői azt szedték ízekre, amire a hitünk épül (a Szent Biblia üzenetének történeti igazságát), jogos a kérdés, hogy evangéliumi keresztényekként mit kezdjünk ezzel a módszerrel. Bennünket is az igazság érdekel, nem akarunk butaságokhoz ragaszkodni, de a Szentlélek valamire ráébresztett bennünket, melynek létezését furcsa mód legtöbbször akkor is valóságosnak érezzük (vö. 1Jn 2,20.27), amikor körülöttünk mindenki tagadja azt. Nem akarunk kritikátlanok lenni, de most már hitetlenek sem. Mit kezdjünk hívőkként a tudományos igénnyel fellépő bibliakritikával? A kérdés sokrétű, de feltétlenül közelebb kerülünk a megválaszolásához, ha tisztázzuk, mit jelent a „kritikai” szó a „történeti-kritikai módszer” kifejezésben.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum