A ‘bűn’ címkével jelölt bejegyzések

Azután ezt mondta Mózesnek az ÚR: Szólj Izráel fiaihoz, és mondd meg nekik, hogy csináljanak bojtokat a ruhájuk szegélyére nemzedékről nemzedékre, és tegyenek a szegélyen levő bojtokra kék bíbor-zsinórt. Arra való ez a bojt, hogy valahányszor ránéztek, emlékezzetek az ÚR minden parancsolatára, teljesítsétek azokat, és ne csábítson el titeket sem a szívetek, sem a szemetek, amelyek paráznaságba vihetnek benneteket, hanem emlékezzetek, és teljesítsétek minden parancsolatomat, és szentek legyetek Istenetek előtt. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!” (4Móz 15,37-41)

Tovább a teljes cikkre »

A kis bűnök olyanok, mint a kölyökrókák – mondta Spurgeon. Ahogy a kölyökrókák tönkreteszik a szőlőskertet (Én 2,15: „Fogjátok meg a rókákat, a kölyökrókákat, mert pusztítják szőlőinket, virágzó szőlőinket!”), a kis bűnök pedig nagy károkat okoznak a szívnek. A kis bűnök bevackolják magukat a lelkünkbe, és úgy megtöltik azt Krisztusnak utálatos dolgokkal, hogy ő nem tud többé kellemes közösségben együtt lenni velünk. Nem a nagy bűnök, hanem a sok kis bűn teszik nyomorulttá a keresztény életet. Szívünk védelmében a kis bűnökre ezért különösen oda kell figyelnünk.

Tovább a teljes cikkre »

A bűn olyan, mint a féreg, mely belülről rágja szét az emberi lelket – mondta Theodore Cuyler ismert New-York-i prédikátor a 92. zsoltárról szóló igehirdetésében. A zsoltáríró szerint az igaz „magasra nő, mint a libánoni cédrus… öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és hirdetik: Igaz az ÚR, kősziklám ő, akiben nincs álnokság!” De mi van akkor – kérdezi Cuyler –, amikor nem ez történik, hanem régóta hitben járó ember hirtelen feladja a meggyőződését, megtagadja Krisztust, vagy olyan súlyos bűnbe keveredik, melyet nem tudtunk volna elképzelni sem róla?

Tovább a teljes cikkre »

A bűn olyan, mint a szakáll, mondta Luther. Ma megborotválkozunk, az állunk tiszta és sima lesz, de a szőr holnap megint elkezd nőni, megint meg kell borotválkoznunk, aztán holnapután is, és ez így megy életünk végéig. Az a bűn természete, hogy állandóan nő, vagy nőne bennünk, ha hagynánk. Nem tudjuk gyökerestül kitépni, újra és újra megjelenik, ezért újra és újra le kell vágnunk. A bűnnel való harc rendszeres és ismétlődő. Ha azt gondoljuk, hogy egyszer s mindenkorra le tudunk számolni vele, becsapjunk és nevetségessé tesszük magunkat.

Tovább a teljes cikkre »

Karl Menninger amerikai pszichiáter sokak hiányérzetének adott hangot, amikor 1973-ban publikálta Whatever Became of Sin c. könyvét. Menninger több oldalról dokumentálja azt a folyamatot, ahogy a nyugati társadalmakban a bűn teológiai fogalma először büntetőjogi kategóriává szűkült, majd a pszichológia kezében szép lassan „betegséggé” szelídült. Viszonylag kis kockázatot vállalva kijelenthetjük: az azóta eltelt évtizedekben ez a folyamat csak eszkalálódott. A szociológia és a pszichológia lényegében eltűntette a bűn fogalmát a nyugati kultúrából. Ennek egyik ékes bizonyítéka a gyerekeknek készült Oxford Junior Dictionary, melynek szerkesztői a 2008-as kiadásból már nemes egyszerűséggel törölték a bűn (sin) szót! Az emberi természet azonban cseppet sem változott, ezért bár az elmúlt évtizedekben a keresztények szótárát is igencsak szerkesztgette a kulturális trend, a bűn fogalmával kapcsolatos hiányérzet is egyre növekszik körülöttünk.

Tovább a teljes cikkre »

A házasság intézményének válsága és a homoszexualitás körüli társadalmi viták miatt keresztények között is középpontba került a szexuális etika kérdése. Én is sokat írtam erről a témáról. Nem eltúlzott mégis az a figyelem, ami mostanában a szexualitásra irányul? Tényleg ennyire fontos helye van a keresztény – pontosabban bibliai – etikában a szexuális tisztaságnak? Nem arról van inkább szó, hogy kiragadunk egy viszonylag marginális kérdést és más – fontosabb – témák rovására lovagolunk rajta? Nem kéne ezt inkább az egyes hívőkre hagyni? Szabad a szexuális tisztaság megítélése miatt kockáztatni akár az egyház(ak) szakadását is? Nem a lényeglátás hiányát bizonyítja, ha a Krisztus-követés sine qua nonjává tesszük az ezzel kapcsolatos állásfoglalást? Van ennek bármilyen bibliai alapja, vagy inkább egy evangéliumi (és tegyük hozzá: katolikus) félresiklás ez, a kultúra változásaira adott ijedt, de indokolatlanul heves konzervatív reakció?

Tovább a teljes cikkre »

„Luther ezt állította egyszer: ’Te vagy a legnagyobb gyilkos, tolvaj, házasságtörő, istenkáromló, szentséggyalázó gazember!’ És ezt nem a kicsapongó X. Leó pápáról, nem is V. Károly császárról, még csak nem is önmagáról jelentette ki, hanem a Megfeszítettről. Ám utána nem fordult el, nem köpött a földre, hanem letérdelt előtte. Miért? Mert ezek Luther bűnei voltak: az övéi, az enyéim, mindannyiunkéi, mert az emberiségé gyűlik egybe Őbenne. ’Bűnné tette értünk.’ Benne mindnyájunk egész elveszettsége, és aki másképpen látja őt, hamisan látja.”

(Siegfried Kettling: Nem kérdett senki, akarok-e élni. Ford. Beluszky Tamás. Harmat, 1997, 94)

Évekkel ezelőtt angolul olvastam A Viskót (The Shack). Amióta magyar nyelven is megjelent, barátaim, ismerőseim gyakran kérdezték, hogy mi a véleményem a könyvről. Ilyenkor lakonikusan annyit mondtam csak, hogy nem szeretem A Viskót. Ha belekérdeztek, hogy miért, több negatív érzelemmel is találkoztak. Nyomasztott a gondolat, hogy egyszer írnom kell majd róla egy könyvkritikát. Lélekben készültem rá, de soha nem volt erőm a megírásához. Ahogy telt-múlt az idő, egyre halványodott bennem a könyv emléke, már nem is éreztem fairnek, hogy írjak róla – hacsak nem olvasom el újra, amitől egyenesen viszolyogtam.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum