A ‘büntetés’ címkével jelölt bejegyzések

Alexandriai Kürillosz (Cyril) püspöki szolgálata szakadatlan vitákban telt. Először az ariánusokkal, majd a novatiánusokkal, végül a nesztoriánusokkal állt harcban. Nesztoriosz kíméletlen ellenfeleként kulcsszerepet játszott a Krisztus kettős természetéről szóló 5. századi vitákban. Kürillosz ellenezte, hogy Krisztusban két személy – egy isteni és egy emberi – egyesülését lássuk, szerinte Krisztus az Istenember volt, egy személyben. Az efézusi zsinat Kr. u. 431-ben az elnöklő Kürillosz formuláját fogadta el, amikor Máriát theotokosznak (istenszülő) nevezte a nesztoriánusok által szorgalmazott krisztotokosz (krisztusszülő) kifejezés helyett. Akármit is gondolunk Kürillosz vitáiról és egyházpolitikai szerepéről, Krisztus halálának természetéről ugyanazt tanította, mint az eddig vizsgált egyházatyák: Krisztus a bűneink jogos büntetését szenvedte el a kereszten.

Tovább a teljes cikkre »

A Kr. u. 5. század végén volt Róma fekete bőrű püspöke Gelasius (I. Geláz), aki ugyan csak négy évig töltötte be ezt a pozíciót, hatása jelentős mind egyházkormányzási kérdésekben, mind a Krisztus kettős természetéről szóló teológiai viták alakulásában. Gelasius még Kr. u. 475-ben bithüniai püspökként írta meg a Niceai zsinatról szóló könyvét, amelyet történeti szempontból kissé megbízhatatlan beszámolónak tartanak, mert Gelasius saját teológiai szempontjai szerint színezi ki a zsinat állásfoglalásait, mégis fontos forrás számunkra a kor vitáinak és hitének a megértésében. Ebben a könyvben Gelasius úgy ír Krisztus haláláról, mint helyettes bűnhődésről, amely kezdettől az Úrtól származó apostoli tanítás.

Tovább a teljes cikkre »

Nagy Szent Gergely Róma püspöke volt a Római birodalom széthullása utáni viharos 6. században. Kr. u. 590-ben választották a város püspökévé, amely titulus akkor már lényegesen többet jelentett püspökségnél, ezért nem anakronisztikus őt az egyik korai pápának sem nevezni. Kálvin, aki gyakran hivatkozott Gergelyre, azt írja: „maga a római püspök csak úgy állott mások fölött, amint alá is volt másoknak rendelve, kitűnik mégis, hogy mennyire nem tetszett Gergelynek ez az állapot, mert többször panaszkodik arról, hogy a püspökség szine alatt visszakerült ismét a világba és hogy jobban elfoglalják őt a földi gondok, mint amennyire valamikor a világi életben szolgált azoknak, s hogy ebben a tisztségben őt a zűrzavaros világi dolgok szinte agyonnyomják.” (A keresztyén vallás rendszere II, 411). Gergely imádkozó vezetőként hordozta ezt a felelősséget, alázatát pedig Krisztus példája motiválta. Írásai alapján Gergely egyértelműen hitte, hogy Krisztus áldozata a mi bűneink ára volt, a mi büntetésünket vette át.

Tovább a teljes cikkre »

A nyugati egyházatyák között óriásként emelkedik ki Aurelius Augusztinusz, a filozófusból és rétorból lett keresztény teológus, Hippó püspöke, akit szintén az egyház doktoraként szoktak emlegetni. Ambróziuszon keresztül tért meg Kr. u. 386-ban, Vallomásaiban részletesen számol be azokról a belső folyamatokról, amelyek a szívbeli megtérésre vezették. Katolikusok és protestánsok egyaránt nagy tisztelettel tekintenek rá, Augusztinusz jelentősége és hatása felbecsülhetetlen a nyugati teológia történetében. B. B. Warfield egyenesen azt mondja, hogy „a reformáció belső lényegét tekintve Augusztinusz kegyelemtanának győzelme volt Augusztinusz egyháztana felett”. Luther és Kálvin egyetlen egyházatyára sem hivatkoztak olyan gyakran, mint őrá. A hippói püspök egyértelműen hitte, hogy Krisztus a mi bűneink büntetését szenvedte el a kereszten.

Tovább a teljes cikkre »

5. Érdemes górcső alá vennünk saját erkölcsi ítéletünket is. Sok esetben, amikor az Ószövetség Istenével kapcsolatban bírálatot fogalmazunk meg, azt kifogásoljuk, hogy a bűnre kíméletlen ítélettel válaszol. Nem tetszik nekünk, hogy büntet, és hogy a büntetése súlyos. Ez jellemzően (poszt)modern alapállás. Korábbi korok ritkán kifogásolták, hogy a bűn következménye büntetés legyen, nem is értették volna, hogy mi ezzel a probléma. Dovsztojevszkij Bűn és bűnhődés (Преступление и наказание) c. regényének címe még feltételezi a bűn és a büntetés közötti szükségszerű kapcsolatot (a наказание jelent bűnhődést és büntetést is). A második világháború utáni nürnbergi per ítéletét is általában jogosnak tartották az emberek. Ma már azonban kérdőjelek övezik a bűn és a büntetés közötti összefüggést, és sokan kizárólag a javító jellegű büntetést helyeslik, a bűn megtorlását erkölcstelennek tartják. A megtorló büntetés legnyilvánvalóbb példáját – a halálbüntetést – Európában betiltották, és sokan a börtönbüntetés esetében is a társadalomba való visszailleszkedést tekintik a büntetés egyetlen céljának.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum