A ‘cinikus’ címkével jelölt bejegyzések

N. T. Wright elég hosszan időzik a Wredebahnon, hogy bemutassa az ott haladók nézeteit és rámutasson ezen nézetek hiányosságaira – és időnként nyilvánvaló tarthatatlanságára. A Jesus and the Victory of God kiemelt figyelmet fordít a Jesus Seminar tevékenységére, valamint az ahhoz ezer szállal kötődő Burton L. Mack és J. Dominic Crossan Jézus-portréira, és a tőlük különböző, de mégis nagyon hasonló utat bejáró Abraham J. Malherbe és F. Gerald Downing hipotéziseire. Ezekben a portrékban meglepő módon Jézus egyfajta cinikus vándortanítóként jelenik meg, aki időtlen igazságokkal provokálja hallgatóságát. (Wright egyébként éppen az időtlenség, a konkrét zsidó kontextustól való elkülönítés miatt nem tartja sem a Jesus Seminart, sem Malherbe és Downing kísérletét a Third Quest részének. Hasonló konklúziói miatt Wright szerint Vermes is végül a Wredebahnon kötött ki, bár a Third Quest ösvényén indult el.) Szeretném most megmutatni, hogy mit értenek a fenti kutatók „cinikus vándortanító” alatt, és azt, hogy mi Wright problémája ezzel a történeti rekonstrukcióval.

Tovább a teljes cikkre »

A cinikus emberrel könnyű együtt nevetni, de nehéz vele valódi kapcsolatot ápolni. Ennek fő oka az, hogy a cinikus ember identitásának nincs világosan behatárolható középpontja, és mivel ezt ő maga is tudja, szorong, és belső ürességét mindenáron leplezni akarja. Akár azon az áron is, hogy mások identitását rombolja. James Houston (a kanadai Regent College alapítója) tökéletes leírását adja a cinikus ember lelkivilágának: „Tudjátok kik a cinikus emberek?” – kérdezi egy lelkiségről szóló előadásában. „Azok, akiknek az identitásából hiányzik a középpont. Ezek az emberek félnek attól, hogy kinyissák Pandora dobozát, és megmutassák: nincs szilárd identitásuk. Inkább parazitaként élnek, és mások értékeit pusztítják. Beteges humorral ködfelhőt fújnak maguk köré, hogy távol tartsák maguktól az embereket.”

Tovább a teljes cikkre »

Csak ritkán érdemes gúnyolódók tükrébe nézni. Voltaire szerint a megsemmisítés ősi eszköze a nevetségessé tétel, hiszen ha valami nevetségessé válik, azt nehéz többé komolyan venni. Ha Voltaire-nek igaza van, a kereszténységet leghatásosabban nem az észak-koreai diktátorok és az iszlám fundamentalisták pusztítják, hanem azok az írók, publicisták, művészek és filmrendezők, akik képesek nevetségessé tenni. Főleg, ha Jézus követői okot is adnak erre. Márpedig adnak okot bőven. Megérezve a veszélyt sok éleselméjű keresztény inkább maga áll az egyházkritika élére, nehogy ezeknek a gúnyolódóknak a céltáblájává váljon. Úgy gondolkodnak, hogy ha egyébként nekik maguknak is rengeteg bajuk van a kereszténységgel, minek védjék a védhetetlent, védik ehelyett azt, ami még a jó ízlésű emberek előtt is vállalható. Felgyújtják maguk körül a prérit, beállnak a gúnyolódók közé, hátha megakadályozhatják, hogy a tűz eleméssze a házaikat.

Tovább a teljes cikkre »

Utolsó hozzászólások
Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum