A ‘Descartes’ címkével jelölt bejegyzések

Mámorító érzés szkeptikusnak lenni. A szkeptikus ugyanis könnyedén megnyerhet minden vitát, amibe belefolyik. Nincs az az ideológia, nincs az a hitrendszer, nincs az az eszmefuttatás, nincs az az érvelés, amin ne lehetne lyukat ütni, és ezt a szkeptikus jól tudja. Nem boldog ettől, de ha már így alakult, él helyzeti előnyével. A szkeptikusnak egyszerű dolga van: a kezében lévő gombostűvel higgadt, kimért léptekkel oda kell csak osonnia valamelyik nyuszivá, pillangóvá, vagy masnivá hajtogatott lufihoz, és bele kell böknie. Pukk! Ezután már csak rá kell mutatni az ernyedten lifegő gumidarabra, és gúnyos mosollyal odébb lehet állni. Mindenki láthatja megint egy lufiról, hogy az valójában csak egy nyomorult gumicafat. A szkeptikusnak nincs félnivalója: neki nem lufija van, hanem gombostűje, amit nem lehet kipukkasztani.

Tovább a teljes cikkre »

Két korábbi bejegyzésemben (Jó az, ha hittel közelítünk a Biblia szövegéhez? Mi a Szentlélek szerepe a megismerésben?) nagy hangsúlyt fektettem a hit és a Szentlélek jelentőségére a megismerés folyamatában. Ez azt jelenti, hogy a keresztény hit pusztán belső, szubjektív meggyőződés, a verifikáció (bizonyítás) lehetősége nélkül? Nincsen olyan külső, objektív valóság, melyre a hit támaszkodhat? A keresztény meggyőződés érvényessége csak akkora, mint azok meggyőződése, akik egykor Zeusz villámaitól vagy Thór isten pörölyétől rettegtek? Mindenki mondhat, gondolhat és képzelhet, amit akar, és majd egyszer talán kiderül, kinek volt igaza? Vagy tud a keresztény hit valamiféle objektív valóságra támaszkodni?

Tovább a teljes cikkre »

Néhány nappal ezelőtti blogbejegyzésemben (Jó-e az, ha hittel közelítünk a Biblia szövegéhez?) arról írtam, hogy a felvilágosodás kételyre és az objektivitás mítoszára épült ismeretelmélete a huszadik század második felére gyakorlatilag összeomlott. Kiderült, hogy a megismerő és a megismerés tárgya nem választható el egymástól. Annak beismerése viszont, hogy a hitünk, személyes meggyőződéseink, tapasztalataink, közösségi hátterünk befolyásolja a megfigyeléseinket, komoly válságot eredményezett az ismeretelmélet terén. Ezt a válságot legkönnyebben az irodalomban zajló változásokon keresztül tudom érzékeltetni.

Tovább a teljes cikkre »

Tegyük fel, hogy két ember azonos felkészültséggel és alapossággal közelít a bibliai szöveghez, de egyikük azzal az előfeltevéssel olvassa, hogy az pusztán egy vallási meggyőződésektől befolyásolt ókori dokumentum, a másik viszont ugyanezt az ókori dokumentumot Isten megbízható kijelentésének tartja. Melyiküknek van nagyobb esélye arra, hogy közelebb kerüljön a szöveg valódi jelentéséhez? (A kérdésem persze arra a bátor előfeltevésre épít, hogy a szövegeknek van jelentésük.)

Tovább a teljes cikkre »

A modern hisz az objektív igazságban, a posztmodern nem hisz benne. Valóban ennyire egyszerű a képlet? Egyik kedves professzorom, C. Stephen Evans tavaly új összefoglaló tanulmányt jelentetett meg Kierkegaard életművéről (Kierkegaard: An Introduction. Cambridge University Press, 2009). A könyv egyik bekezdése rávilágít a modern és a posztmodern között meglévő ismeretelméleti rokonságra. Evans azt állítja, hogy a posztmodern alapvetés sokkal közelebb áll a modern filozófiai hagyományhoz mint azt posztmodern gondolkodók általában elismerik. Mind modern mind posztmodern filozófusok elkötelezték magukat a következő premissza mellett: ha van objektív igazság, akkor van olyan módszer is, mely garantálja számunkra az igazsághoz való hozzáférést. A különbség csak az, hogy míg modern filozófusok – Descartes-tól Husserlig – azt gondolták, hogy van ilyen módszer (bár a véleményük eltért azzal kapcsolatban, hogy melyik az), posztmodern szkeptikusok kételkednek abban, hogy létezik ilyen módszer, és levonják ebből a következtetést: nincs objektív igazság sem.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum