A ‘Don Carson’ címkével jelölt bejegyzések

Az egyszerű, józan gondolkodás időnként a teológiában is nagy előny. A narratív kritikai szempontok megjelenése előtt az újszövetséges szakmában (konzervatív köröket leszámítva) napi gyakorlatnak számított, hogy kutatók újabb és újabb forráselméletekkel, redaktorokkal és hagyományrétegekkel álltak elő, szinte versenyezve, ki tud eredetibb ötletekkel előhozakodni. Ez különösen az evangéliumok esetében volt igaz, ahol a legkorábbi „Jézus-hagyomány” felfedezése érthetően nagy érdeklődésre tartott számot. A narratív kritikai szempontok térnyerésével ez megváltozott, a szakma az utóbbi egy-két évtizedben inkább a szövegek egységére figyelt (akár azon az áron is, hogy kettéváljon az irodalom és a történelem, és az Újszövetség-kutatás még távolabb kerüljön a valódi Jézus megismerésétől). Erős azonban bennem a gyanú, hogy a történeti-kritikai módszer vitatható módszertana és a teljesítménykényszer által szült problémák túlnyomó többségét meglepően gyorsan feloldaná a valóság megismeréséhez nagyobb bizalommal közelítő józan paraszti ész, mely – valljuk be – inkább a konzervatív bibliakutatás sajátja.

Tovább a teljes cikkre »

Egyáltalán nem ritka, hogy egy jelenség akkor válik fontossá kis hazánkban, amikor az már végnapjait éli. Valami ilyesmi történik az „emerging” mozgalommal is. Miközben egyre többektől hallom, hogy ismerkednek – vagy szeretnének megismerkedni – ezzel az egyházi irányzattal, Amerikában a mozgalom irtózatos sebességgel hull éppen darabokra. Persze, soha nem is volt egységes mozgalom. Az észak-amerikai „emerging church” annak idején (a 90-es évek közepén) az X-generáció szükségeit szem előtt tartó missziós párbeszédként indult, majd a posztmodern kultúrára érzékeny, fiatalos, jófej, látszólag konfliktuskerülő, nem doktríner mozgalomként vált széles körben ismertté. Mára kiderült, hogy a kísérlethez más-más reményeket fűztek az egykori alapítók.

Tovább a teljes cikkre »

Amikor az Úristen megteremtette az eget és a földet, és mindent, ami azt betölti, hat napon át dolgozott, a hetediken pedig megpihent. Ezt adta mintául a képmására teremtett alkotó embernek is: a képmás számára legyen az élet helyes ritmusa hat nap munka, egy nap pihenés. A szombatnap morális parancsát Krisztus óta a Lélek szabadságában éljük meg (Róm 14,5-6; Kol 2,16-17), de a parancs lényegét keresztényekként sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Az alkotás és a pihenés egymást feltételezik. A teremtéstörténetben azonban van egy másik ritmus is, mely hasonlít a szombat elvére. Amikor az Úristen az ég és a föld teremtésén dolgozott, minden nap volt este és reggel, közte pedig éjszaka. Az éjszaka választotta el egymástól Isten munkanapjait. Az Úristen ezt is mintául adta az embernek. Ahogy a munkás hét a szombat után indul útnak, az egyes munkanapok minden esetben az éjszakai megnyugvással kezdődnek. Az Úristen rendelte úgy, hogy ne legyen alkotás pihenés nélkül. Az alvás morális kötelesség, megszegése ugyanúgy következményekkel jár, mint a szombat figyelmen kívül hagyása.

Tovább a teljes cikkre »

A könyvek mindig sokat adtak nekem. Másodikos koromban toporzékoltam, hogy el kell olvasnom a Bogáncsot, de aztán nagyon tetszett, azt hiszem, akkor szerettem meg az olvasást. Azóta minden könyv egy-egy ablak, mely izgalmas, új világokat nyit meg előttem. A nehéz olvasmányokat kihívásként fogom fel. Ha elkezdek egy könyvet, ritkán fordul elő, hogy nem fejezem be. Szeretem a mély gondolatokat, talán emiatt fárasztanak viszont a túlzottan gyakorlatias könyvek, melyeknek nem látom az elméleti megalapozottságát. Az olvasás egyébként is időigényes, ezért imádkozva választom ki az olvasmányaimat. Próbálok egészséges étrendet kialakítani, melyben van helye a tanulásnak, a szolgálatnak, a lelki épülésnek és a pihenésnek. Összeszedtem azokat a könyveket a teológia, a spiritualitás és a kultúra területéről, melyek 2011-ben a legjobban tetszettek.

Tovább a teljes cikkre »

Könnyeimmel küszködve olvastam Don Carson Memoirs of an Ordinary Pastor (Egy átlagos lelkipásztor memoárjai) című könyvét, melyben az ismert evangéliumi teológus a nemigen ismert apjának állít emléket. Tom Carson Kanadában baptista gyülekezetplántáló lelkipásztorként szolgált egy katolikus hátterű, és nagyrészt francia anyanyelvű településen. Évtizedeken keresztül rendkívül kemény talajon végezte az evangélium szolgálatát. A munka frusztrálóan lassan haladt, az előrelépést mindig visszaesés követte, a létszám ritkán emelkedett húsz-harmincnál magasabbra. Tom Carsont gyakran kerítette hatalmába a csüggedés. Mégis mindig ment tovább. Hintette a magot. Hirdette az igét. Szerette a rábízottakat. Szerette azokat is, akik elhagyták. Szerette az ellenfeleit, akik gátolták őt a munkájában. Odaadta magát azoknak, akik örömmel fogadták a szolgálatát, és igyekezett megnyerni azokat, akik nem. Sokszor sikertelenül. Évtizedeken keresztül.

Tovább a teljes cikkre »

Don Carson Christ and Culture Revisited (Eerdmans, Cambridge, 2008) c. kiváló könyvében szinte mellékesen mutat rá egy problémára, mely az Isten lényével kapcsolatos diskurzusokban egyre gyakrabban előkerül. Sok alázatosnak tetsző szó esik a mostani időben Isten megismerhetetlenségéről, valamint arról, hogy a hívők Isten lényével kapcsolatos növekvő bizonytalansága nagyon is mély hitre utal. Eszerint Isten megismerhetetlenségének megvallása tulajdonképpen a reformáció gyökeréig hatol, a Kálvin által is hirdetett „sola fide” elv talán legtisztább megélése. Carl Raschke The Next Reformation: Why Evangelicals Must Embrace Postmodernity c. könyvében például szenvedélyesen érvel amellett, hogy a keresztény hit új reformációja a posztmodern magunkhoz ölelése lesz, melynek során túllépünk végre a világnézetek és hitvallások korlátain, és elismerjük, hogy Isten a „Teljesen Más”, akit csak hit által tudunk megvallani.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum