A ‘egyház’ címkével jelölt bejegyzések

„Küzdjetek a hitért, mely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” – mondja Júdás apostol. Mostanában ahhoz vagyok hozzászokva, hogy a házasság és a homoszexualitás kérdésében a társadalom mellett az egyházakon belül is folyamatosan csatákat veszít a történelmi keresztény álláspont. A skandináv lutheránusok (tisztelet a kivételnek) hitehagyását már rég elkönyveltem, a tágan értelmezett evangéliumi világ „progresszív” személyiségeinek (pl. Rob Bell, Steve Chalke, Chuck Smith Jr., Tony Campolo, Ken Wilson) a kulturális trendhez való alkalmazkodása viszont még mindig letör, és az is nyomasztó, hogy olyan „billegő körzetekért” kell izgulni, mint a World Vision vagy a Hillsong. Az apostoli didaché feladása ma ezen a területen a leggyakoribb és leglátványosabb. Mivel sok csatavesztésre számítok, kellemes meglepetésként élem meg, ha pont olyan csoportokat nem sodor el a kulturális lavina, amelyekről azt gondolnám, hogy percek kérdése csak, hogy elessenek. A közelmúltban két ilyen meglepetés is ért.

Tovább a teljes cikkre »

Az egyház léte Dietrich Bonhoeffer szerint csak Krisztusban érthető meg. Az egyház lényege (Exit Kiadó, 2013) címmel megjelentetett előadássorozatának anyaga tanítványai jegyzetein keresztül maradt fenn, ezekből a jegyzetekből azonban mélyebben is megismerhető az a dinamikus egyházkép, melynek mozgásirányát a Sanctorum Communio, a Közösségben, a Követés és a Börtönlevelek is viszonylag jól megrajzolják. Bonhoeffer egyházképében a legfontosabb állandó elem a krisztológiai középpont: az egyház Krisztus teste. Ebből következik, hogy az egyház egybefonódik Krisztus helyettes áldozatával. Krisztus olyat tett, amire ember soha nem képes: átlépte az etikai felelősségvállalás átléphetetlen határát, hogy magára vegye a mi bűnösségünket és annak büntetését. Ez a határátlépés az egyház létének alapja.

Tovább a teljes cikkre »

Rowland Hill tizennyolcadik századi metodista prédikátor mondta: „A világhoz való igazodás minden korban az egyház romlásához vezetett.” Ezt ma is visszaigazolják a statisztikák, melyek földgolyó szerte a liberális egyházak és gyülekezetek hanyatlását mutatják. Horatius Bonar tizenkilencedik századi skót lelkipásztor tovább is ment ennél, szerinte „a világ azért szippantja magába az egyházat, mert az egyház is örül ennek”. Vagyis könnyű Katót táncba vinni, ha maga is akarja. És ez az igazán fejbekólintó igazság. A „világ” akkor jön be az ajtón, ha beengedjük, mi pedig többnyire akkor engedjük be, ha magunk is erre vágyunk. Ez pedig általában azt jelenti, hogy már előbb is jó nagyokat kortyoltunk belőle.

Tovább a teljes cikkre »

Arról szeretném megosztani a gondolataimat, hogy szerintem mi a legfontosabb különbség a katolikus és az evangéliumi egyházfelfogás között. Nem azért írom ezt a cikket, hogy újabb éket verjek katolikus és protestáns hívők közé, hanem azért, hogy akik Jézust követjük, jobban értsük egymást. Miroslav Volf szerint az ölelés közben „az én egyetlen pillanatra sem tagadhatja meg magát vagy a másikat.” (Ölelés és kirekesztés. Harmat, 2001, 160) Az ölelés akkor valódi, ha nem akarjuk asszimilálni a másikat, hanem elismerjük, hogy nem értjük őt, majd kísérletet teszünk arra, hogy a saját keretein belül értelmezzük azt, aki ő. Szerintem szükség van a különbözőségek tiszteletteljes tisztázására katolikus és evangéliumi hívők között is.

Tovább a teljes cikkre »

Mi ez a különös társaság, amit általában egyháznak nevezünk? Hogyan gondolkodott erről az „Apostolfejedelem”, Péter? Vajon ő, akinek azóta nagyon sokan mondták magukat utódának, vajon ő, aki ismerte a Mestert és személyesen kapott felhatalmazást tőle a juhok legeltetésére, vajon ő mit mondott az egyházról? Szerencsére maradt fenn két levél is Szent Pétertől, ezért nem kell találgatnunk. Nézzük mondjuk az elsőt, mert annak péteri szerzőségét nem vitatja senki. Végigszaladok a levélen, és kiemelem azokat a gondolatokat, melyekből szerintem Péter apostol egyházképére következtethetünk.

Tovább a teljes cikkre »

Hogyan épül fel az evangéliumi egyházfelfogás? Mielőtt felsorolnám az alapvető építőköveit, szeretném tisztázni, hogy nem pusztán szabadegyházi ekkleziológiáról beszélek. Az alábbi egyházfelfogást magáénak érezheti minden evangéliumi keresztény, azok is, akik régi és nagy protestáns felekezetekben szolgálnak, mint amilyen a református, az evangélikus vagy az anglikán egyház. Az itt megfogalmazott alapegységekhez ők talán hozzátennének más építőkockákat is (pl. zsinatok, hitvallások, püspökök, felekezeti hagyományok szerepe), de az alapokkal lényegében egyetérthetnek. Azt hiszem, egyet is értenek.

Tovább a teljes cikkre »

Ha valakit érdekel, és szívesen meghallgatna, szeptember 29-én a Szabad Szombat programsorozat keretében fogok előadást tartani A keresztyén egység alapja címmel. Hozzám közelálló, számomra kedves téma ez. Az egyháztörvény körüli furcsaságok miatt most különösen is fontosnak tartom az egymás felé kitárt karokat és az egyenes beszédet – elfogadott és elutasított egyházakhoz tartozók körében egyaránt. A program 13h-kor kezdődik a Kelenföldi Missziós Központban (Budapest, Etele út 55.). Örülni fogok minden ismert és ismeretlen arcnak, aki ott lesz.

Tovább a teljes cikkre »

Az egyházról vallott teológiai álláspontunk meghatározhatja azt is, hogy miért aggódunk, és miért nem. Hadd mondjak erre egy példát. Ha az egyház számunkra elsősorban Jézus követőinek közösségét jelenti, vagyis embereket, akiket Isten az evangélium által elhívott, elsősorban amiatt fogunk aggódni, hogy ezek az emberek kapnak-e megfelelő tanítást, vannak-e pásztori lelkületű vezetőik, szabadon gyakorolhatják-e a hitüket, szeretik-e egymást, ragaszkodnak-e Jézushoz, stb. Másodlagos kérdés lesz számunkra, hogy pásztorlásuk milyen strukturális keretek között történik. Ha az egyház számunkra mindenekelőtt egy intézmény, elsősorban az intézmény működése, fenntarthatósága, szervezeti összhangja, hírneve, anyagi lehetőségei stb. felől fogunk aggódni. Vagyis az intézmény válságát az egyház válságaként fogjuk megélni. Ez akkor is igaz, ha az intézményt szakrális tulajdonságokkal ruházzuk fel, és az intézmény mögött az intézménytől függő emberek sorsát nagyon is szem előtt tartjuk.

Tovább a teljes cikkre »

Ravasz László református püspökként hitt a protestánsok alapvető egységében. Ebben talán az is szerepet játszott, hogy saját bevallása szerint a metodista John Mott evangélizációs szolgálatán keresztül tért meg, és az is, hogy mély barátságot ápolt az evangélikus Kapi Bélával és családjával. Ravasz László önmagát református teológusnak tartotta, de hozzátette: „tudom, mi bennem a protestáns, és mi bennem a keresztyén, mert a protestantizmus a keresztyénség egyik történeti formája, a kálvinizmus (éppúgy mint a lutheranizmus) pedig minősített protestantizmus.” (Emlékezéseim. Kálvin Kiadó, 1992, 207)

Tovább a teljes cikkre »

Balog Zoltánnak írt nyílt levelem megírása után David Baer evangélikus professzor (a Texan Lutheran University filozófia- és teológiaprofesszora) keresett meg emailben, és hívta fel a figyelmemet augusztus 13-án publikált cikkére. A cikkben angolul foglalta össze az új egyháztörvénnyel és a magyarországi kisegyházak státuszvesztés utáni helyzetével kapcsolatos megfigyeléseit. (David Baer hónapokkal ezelőtt is megszólalt az egyháztörvény ügyében, akkor Márfi Gyula veszprémi katolikus érsek válaszolt a felvetéseire, majd David Baer is reflektált az érsek levelére.) A professzor újabb megszólalása még nem csapódott le a magyar egyházi közegben, pedig a cikkben vannak olyan részletek, melyek őszintén szólva engem is megleptek. Kettőt ezek közül kiemelnék, hátha másban is elindítanak építő gondolatokat.

Tovább a teljes cikkre »

Miniszter úr!

Jogfosztott, de Krisztusban szabad evangéliumi lelkészként írok Önnek, az egyházügyekért is felelős államszolgának, a kisegyházak érdekében. Mint keresztény és mint állampolgár szólítom meg Önt, az Önnek a Biblia szerint járó tisztelettel. Bár úgy hiszem, Krisztusban testvérek, teológusként pedig kollégák vagyunk, útjaink több ízben keresztezték is már egymást, jelen helyzetben a tegeződést illetlen bizalmaskodásnak tartanám. Most nem közös evangéliumi szolgálatban találkozunk, mint amilyen a MEKDSZ vagy egy ideig a mindennapi.hu volt, hanem egy egyházi státuszától megfosztott kisegyház lelkészeként szólítom meg Önt, a minisztert, akinek hatalom adatott a kezébe.

Tovább a teljes cikkre »

Minden keresztény egyház hisz a communio sanctorum (szentek közössége) valóságában, hiszen maga az Apostoli hitvallás mondja ki: „Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat, a szentek közösségét” (ökumenikus fordítás). Az egyház egyetemességének megvallása és a szentek közössége szoros kapcsolatban van egymással, hiszen az egyház egyetemessége hozza létre a szentek közösségét, a szentek közössége pedig az egyház egyetemességét. Azért vannak közösségben egymással a szentek, mert az egyház egyetemes, az egyház egyetemességét viszont éppen a szentek közössége adja.

Tovább a teljes cikkre »

Érdekes füzetecskét olvastam nemrég Martyn Lloyd-Jones velszi lelkésztől, aki az elmúlt század ötvenes éveiben London egyik legnépszerűbb igehirdetőjének számított (Emil Brunner svájci teológus kora legnagyszerűbb prédikátorának nevezte). Lloyd-Jones a szélesebb publikum előtt annakidején egyrészt markáns evangéliumi nézeteivel, másrészt az ökumenikus mozgalommal szembeni erős kételyeivel tűnt fel. Az említett füzetecske (Luther and His Message for Today, Evangelical Press, 1968) Lloyd-Jones Luther Mártonról szóló 1967-es előadásának írott változata, melyben a német reformátor méltatása mellett kitér az ökumenikus mozgalom egységtörekvéseivel kapcsolatos ellenérzéseire is.

Tovább a teljes cikkre »

Én is hallottam már a közhelynek is felfogható bölcsességet, hogy „soha ne mondd, hogy soha”, de vannak dolgok, melyekről tényleg úgy érezzük, soha nem történhetnek meg velünk. Mostani fejemmel például elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is katolizáljak. Bár a környezetemben ez nem lenne példa nélküli, bevallom, nehéz megértenem azokat, akikre Róma vonzást gyakorol, mert ennek az erejét én még nem éltem át. Számos teológiai, kulturális és esztétikai gát van bennem, melyek élesen elválasztanak a római egyház barokk világától, és nem hiszem, hogy ezeken könnyedén át tudnék törni. Mind közül az egyik legjelentősebb gát bennem az, hogy a római katolikus egyházat egyszerűen nem tudom katolikus egyháznak látni, ami pedig ugye a legfőbb érv lenne a csatlakozás mellett. Nem kertelek: a Rómához való tudatos kapcsolódást mostani eszemmel a valódi egyetemesség tagadásaként, csúnyábban fogalmazva szektás (!) elhajlásként élném meg. Hadd mondjam el, hogy miért.

Tovább a teljes cikkre »

Valahogy úgy alakult, hogy néhány nap különbséggel jutott el hozzám a Kisfiúkat kasztráltatott a holland egyház c. döbbenetes újsághír, valamint Márfi Gyula veszprémi érsek David Baer texasi teológia- és filozófiaprofesszornak írt válaszlevele, melyben a katolikus egyházi vezető többek között a kisegyházak nyilvántartásba vételével kapcsolatban mondja el általánosító és súlyosan megbélyegző véleményét. Hogy nem csak nekem tűnt fel az egyháztörvény katolikus kezelése és a holland pedofilbotrány közötti elképesztő disszonancia, azt bizonyítja a kereszténységgel szemben régóta nyilvánvaló gyűlölettel viseltető Tóta W. Árpád ezúttal érthető felháborodásból született cikke. Hadd állítsam most ezt a három írást egymás mellé.

Tovább a teljes cikkre »

Athanasziosz könyveit olvasva valószínűleg protestánsok is és katolikusok is meglepődnek az egyházatya biblicizmusán. Protestánsok azért, mert nemigen számítanak ilyesmire a reformáció előtti korban. Katolikusok meg azért, mert Athanasziosz érvelési módszere a reformátorok biblikus észjárására emlékezteti őket. Athanasziosz írásainak legnagyobb része igeversek magyarázata. Elkezdtem megjelölni a könyveiben azokat a mondatokat, amelyekben a „sugalmazott” Szentírásra hivatkozik, de egy idő után abbahagytam, annyira általános ez nála. Vanyó László katolikus teológus is szóvá teszi Athanasziosz biblikusságát, amikor összehasonlítja egy korábbi alexandriai teológussal, Origenésszel: „Ha nem is olyan átgondolt, rendszerező elme, mint Origenész, de igen sokszor mélyebb, hitelesebben biblikus teológus.” (Az ókeresztény egyház és irodalma, 33) Athanasziosz exegetikai fejtegetéseinél gyakran olyan érzésem volt, mintha nem is őt, hanem Kálvint olvasnám.

Tovább a teljes cikkre »

Nem vagyok egyháztörténész, de közel áll hozzám az a vélemény, hogy a reformáció elsősorban a tekintély kérdéséről szólt. J. I. Packer „Fundamentalism” and the Word of God c. rövid, de annál lényeglátóbb könyvében arról ír, hogy a keresztény teológiában három dolgot neveztek meg a tekintély lehetséges forrásaként: a Szentírást, az Egyházat és az egyént. Másképpen fogalmazva: tekintély lehet az önmagát értelmező Szentírás, az egyházi tanítóhivatal által értelmezett Szentírás, vagy a keresztény egyén – más forrásokból vett elvek által vezérelt – kritikus írásértelmezése. Vajon melyik ezek közül a végső tekintély? Packer szerint erre a kérdésre csak háromféle választ adhatunk, attól függően, hogy a három tekintély közül melyiknek vetjük alá a másik kettőt. A választól függően beszélhetünk evangéliumi, tradicionalista vagy szubjektivista nézetekről. Hitvalló protestánsok az első, katolikusok, anglo-katolikusok és ortodoxok a második, liberális protestánsok a harmadik nézetet képviselik.

Tovább a teljes cikkre »

Érdekes gondolatra bukkantam az Ókeresztény írók 13. kötetét olvasgatva. A kötet Athanasziosz püspök írásait gyűjti egybe, az előszót pedig a sorozat szerkesztője, a patrisztika kiváló szakértője, Vanyó László írta. A katolikus teológus Athanasziosz polemikus írásaival kapcsolatban fogalmaz meg néhány mondatot, amire protestánsként felkaptam a fejemet. Vanyó azt magyarázza, hogy Athanasziosz egyházról való felfogása eltért a császárok egyházképétől, és a döntő különbség az egység principiumának megjelölésében volt. A császárok az egység alapját politikai és adminisztratív eszközökkel kívánták megvalósítani, Athanasziosz azonban egészen másképp gondolkodott. Vanyó így foglalja össze az egyházatya nézetét:

Tovább a teljes cikkre »

3.1. KRISZTOLÓGIAI KÖZÉPPONT. Bonhoeffer számára a teológia kiindulópontja mindig a krisztológia volt. Az ún. „német keresztények” a teremtés rendjéből vezették le fajvédő teológiájukat. Bonhoeffer ezt rendkívül veszélyesnek tartotta, ezért – Barth nyomában – Krisztust tekintette az egyetlen kiindulópontnak mindenfajta keresztény teológia számára. Berlini előadásaitól egészen a tegeli jegyzeteiig minden gondolatának kiindulópontja Krisztus, illetve Krisztus követése. A kereszténység „vallástalan értelmezése” mögött is az a kérdés húzódott meg számára, hogy „Kicsoda Krisztus ma?” Kierkegaard-hoz hasonlóan Bonhoeffer az élő Jézusból, az egyidejű Krisztusból indult ki. A tanítvány feladata minden helyzetben az, hogy ott legyen, ahol a Mester van. Az első kérdés tehát az, hogy hol van Krisztus, ebből pedig automatikusan következik a második kérdésre a válasz: a tanítványnak ott kell lennie, ahol Krisztus van.

Tovább a teljes cikkre »

A napokban három dolog kapcsán is elgondolkodtam azon, hogy miért van szükség Magyarországon új egyházakra, gyülekezetekre, vallási közösségekre. Egyrészt szombaton két előadást tartottam a kereszténység és a kultúra/társadalom kapcsolatáról, és óhatatlanul felmerült a témával kapcsolatban az új struktúrák és közösségi formák ügye. Vasárnap pedig a Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezetben prédikáltam a Kolossé 2,6-23 szakaszról, ahol Pál apostol a Krisztusban található teljességet az emberi hagyományok üres bölcsességével állítja szembe, és ez szintén a régi és az új formák területére vitte a gondolataimat. A harmadik – és legnyilvánvalóbb – okot a parlamentben most tárgyalt egyházügyi törvény adta, mely számos evangéliumi gyülekezetet a jövő évtől egyházból egyesületté fog leminősíteni.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum