Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

elégtétel

Egyébként miért baj Istenre uralkodóként utalni?

Canterbury Szent Anzelm (Anselmus) szerepe egy indokolatlanul felnagyított szál az engesztelésvitában, egy teológiai urban legend, projekciós felület, semmi több. Nem kell lebecsülnünk a munkásságát, egyszerűen csak, hogy stílszerűen fogalmazzak: tegyük a helyére! A 11. században alkotó olasz származású bencés szerzetes Cur Deus Homo (Miért lett Isten emberré?) c. művében pusztán azt próbálta filozófiai nyelven is megfogalmazni, amit az Ószövetség előre jelzett, az apostolok tanítottak, az egyházatyák egyöntetűen vallottak, és később a reformátorok is újra kibontottak. A városi legenda, hogy Anzelm felelős a helyettes bűnhődés tanáért, G. Aulén Christus Victor c. könyvének félreértéséből született. A 20. századi svéd teológus a könyvében az Anzelm utáni skolasztika hangsúlyeltolódásait bírálja, nem az elégtétel vagy engesztelés gondolatát, ami szerinte a reformátoroknál éppen az egyházatyák hangsúlyaihoz tért vissza. Anzelm tehát minden ellenkező híreszteléssel szemben csak egy mellékszereplő ebben az evangélium lényegét érintő vitában.

tovább

A Találkozás Sátrában (2) – Az égőáldozati oltár

„Készíts oltárt akáciafából… és vond be az egészet rézzel!” (2Móz 26,14)

Uram, megérkeztem a találkozás helyére. Bűnös vagyok, sokféleképpen terhel és vádol a lelkiismeretem. Eléd jöttem, az Igaz jelenlétébe. Most kellene ítélned felettem. De nem az ítéleted, hanem a kegyelmed hívott. Azt ígérted, hogy találkozhatok veled úgy, hogy életben maradok. Ezért helyezted a szentély udvarába első állomásként ezt az áldozati oltárt. Ezen az oltáron csillapodik le jogos haragod. Itt kap elégtételt igazságod. Itt békélsz meg velem. Ez az oltár a helyettes áldozat helye, amely utat nyit a szentélyedbe. Itt ég el a bűnöm, itt történik meg az ítélet, itt maradok életben, itt zajlik le a nagy csere. Más kapja a nekem járó büntetést, hogy én élhessek és találkozhassak veled. Te rendelted úgy, hogy egyszerű akáciafából készüljön az oltár, és arra kerüljön a rézbevonat. Az egyik nyers és átlagos, a másik nemes és díszes. Vajon Fiadra utal ez, aki megalázta magát, emberré lett, de utána felmagasztaltatott? Vagy rám, akit bűnösként igazságba öltöztetsz? Csodálatos ez az oltár! Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy elfogadsz az Áldozatért! Találkozni jöttem veled! Ámen.

tovább

Canterbury Anzelm mint projekciós felület

Szegény Canterbury Anzelm most már állandó projekciós felületté vált a helyettes bűnhődés kritikusai számára. Gustaf Aulén 1931-es tézise óta szinte mantraként emlegetik, hogy a kereszt értelmezésében Szent Anzelmnél romlott el minden, ő hozott be olyan jogi értelmezési keretet ebbe a témába, amely félrevitte a teológiai gondolkodást, majd a reformátorok révén az egész protestáns gondolkodást is megfertőzte. A mantra szerint Anzelm előtt a megváltásról személyesebb, szeretetteljesebb, biblikusabb keretben tanítottak, a fő ellenség nem Isten merev igazságossága, hanem a Sátán volt, akinek a...

tovább
Facebook Pagelike Widget

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK