A ‘Ellis Potter’ címkével jelölt bejegyzések

Az Evangéliumi Fórum 2017 résztvevői között négy személyhez is kapcsolódik olyan friss alkotás, amelyre egy kis figyelmet szeretnék irányítani. Egyikük Visky Péter kolozsvári református lelkész, aki testvérével, Visky Andrással szerepel a On the Spot Az ellenség gyermekei 5. c. filmjében. A filmet a Duna TV mutatta be szerda este. A Visky család története az egyik nagy inspiráció az életemben. Visky Péter annak a hét gyermeknek az egyike, akiket annak idején a családfő (Visky Ferenc) hitéért való bebörtönzése után az édesanyjukkal (Júliával) a Duna-deltába deportáltak. Erről a történetről szól többek közt Visky András megrázó drámája, a Júlia. Az idei Evangéliumi Fórum egyik katartikus élménye volt számomra Visky Péter személyes bizonyságtétele arról az időszakról. Érdemes megnézni a dokumentumfilmet.

Tovább a teljes cikkre »

A Harmat Kiadó szokatlan életrajzi kötettel lepi meg a magyar publikumot. A Meredek görbén Istenhez c. könyvben Izsák Norbert beszélget Ellis Potterrel – Ellis Potterről. Ellis Potter zen szerzetesből lett keresztény lelkipásztor és apologéta, aki a zen egyszerűségével tudja megfogalmazni, mi a radikális különbség a zen és a kereszténység között, és a bibliai bölcsesség méltányosságával tudja elmondani, miért vonzó a zen, de miért jobb alternatíva a kereszténység. A könyv nem csak a témája miatt szokatlan, hanem azért is, mert azon ritka esetek közé tartozik, amikor egy magyar ötlet ihleti egy angol nyelvű könyv kiadását is, amit megjelenése után várhatóan más nyelvekre is lefordítanak majd. A Meredek görbén Istenhez bemutatójára november 16-án 17h-kor kerül sor a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán (Budapest, Ráday utca 28.). Én fogok beszélgetni a beszélgetőkkel. A részvételi szándékot az esemény facebook oldalán lehet jelezni. Ezt a posztot is oszthatjátok.

Mi a művészet célja? Elképzelem, hogy némelyek már a kérdéstől is lúdbőrösek lesznek. Miért kell, hogy célja legyen a művészetnek? És ha nincs célja? Van, aki szereti a világot felhúzott órához hasonlítani, de ez ma már kevesek szubkulturális életérzése. A többség nem akar mindenestül funkcionális világban élni. Felszabadult a modernitás utilitarizmusa alól, és nem akar újból rabjává válni. Nem akarja Giacometti szobrait vagy Mikszáth novelláit úgy osztályozni, mint környezetismeret órán a hasznos és a kártevő bogarakat. Már nem hiszi, hogy mindig az lenne a jó, ami hasznos. Egyre több ember meggyőződése, hogy a jó valójában az, ami élvezetes, nem az, aminek célja van. Melyikünk szeretett gyerekként inkább az iskolapadban céltudatosan figyelni, mint a vidámparkban céltalanul szórakozni? Na ugye. Milyen életidegen megfontolásból akarnak némelyek felnőttként mindenből iskolapadot csinálni, mikor létezhetnek a dolgok vidámparkként is? Miért legyen minden olyan célszerű és fegyelmezett, mint Torma Gedeon, ha egyszer Abigél sokkal szerethetőbb és izgalmasabb nála?

Tovább a teljes cikkre »

Ellis Potter zen buddhista szerzetesből lett keresztény lelkipásztor és evangélista. Svájcban él, de a világ  mind az öt lakott földrészén hirdeti a Szentháromság Isten evangéliumát. A European Leadership Forum miatt minden évben jár Magyarországon, és ilyenkor ha van rá mód, Veszprémbe is ellátogat. Ellishez lassan évtizedes barátság fűz, idén májusban ismét a gyülekezetünk vendége volt. Az alábbi interjú a Liszt Ferenc repülőtéren készült vele. A kérdező Kubiszyn Viktor, a mindennapi.hu újságírója volt, én csak segédkeztem az interjú elkészítésében és szerkesztésében. A beszélgetés eredetileg a mindennapi.hu felületén jelent meg. Ellis Potter megközelítése nem szokványos, az interjú éppen ezért érdekfeszítő és rendkívül tanulságos.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum