A ‘engedelmesség’ címkével jelölt bejegyzések

Az ismeretelméleti vonatkozású bibliai igék sorát egy Jézustól származó gondolattal folytatom. Azt hiszem, kétezer éve nincs nagyobb jelentőségű kérdés az emberi kultúrában, mint az, hogy mit kezdjünk a názáreti Jézus tanításaival. Vajon csak egy ember tanításáról van szó? Vagy több annál? Maga Isten szól hozzánk általa? A most következő mondat a kérdés eldöntését befolyásoló tényezőre világít rá. Jézus azt mondta zsidó hallgatóságának: „Az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki elküldött engem. Ha valaki kész cselekedni az ő akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e, vagy én magamtól szólok.” (Jn 7,16-17)

Tovább a teljes cikkre »

Felbecsülhetetlen lelkigondozói jelentősége lehet annak, ha megértjük, hogy a tanítványság a hit engedelmessége. Hadd mondjam el, hogy miért. Jézus Krisztus megszólít: „Kövess engem!”, mi pedig azt válaszoljuk: „Követlek, Uram!” Ekkor kezdődik a valódi tanítványság. Pál saját küldetését így fogalmazza meg: „kegyelmet és apostolságot kaptunk arra, hogy az ő nevéért hitre és engedelmességre hívjunk fel minden népet” (Róm 1,5). A megtérés tehát a hit engedelmessége. Szintén a Római levélben mondja: „Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: ’Uram, ki hitt a mi beszédünknek?’” (Róm 10,16) A hit és az engedelmesség ebben a kontextusban egymás szinonimái. A 16. részben az apostol ezt írja: „az evangélium a próféták írásai által tudtul adatott minden népnek, hogy eljussanak a hit engedelmességére.” (26) De mit jelent ez, és mi a lelkigondozói jelentősége? Innentől átadom a szót Bonhoeffernek.

Tovább a teljes cikkre »

János apostol azt állítja, hogy az Isten parancsolatai nem nehezek (1Jn 5,3). Valóban? Én sokszor éreztem nehéznek őket. Isten elvárásai gyakran bűntudatot, máskor meg lázadást váltottak ki belőlem. Fiatal keresztényként talán ezért is örültem meg egy mondatnak, amit Dávid király imádságai között találtam. Dávid ezt kéri Istentől: „az engedelmesség lelkével támogass engem” (Zsolt 51,14b). Az új protestáns fordítás szerint: „támogass, hogy lelkem készséges legyen”. Keresztény életem egyik legfelszabadítóbb felismerése volt, hogy ezt én is kérhetem Istentől. Isten nem úgy küldi el a rendelkezéseit, mint ahogy egy bankban vagy egy ügyfélszolgálatnál elvárják a dresszkód betartását. Istent bizalommal kérhetem, hogy csinálja meg velem azt, hogy akarjam tenni, amit kér tőlem. Imádkozhatok valahogy így: „Atyám, változtass meg bennem valamit, hogy meg tudjam tenni a parancsolatodat!” János szerintem azért mondja, hogy Isten parancsolatai nem nehezek, mert Isten teszi azokat könnyűvé, amikor támogat bennünket az engedelmesség lelkével.

Tovább a teljes cikkre »

A huszonegyedik századi nyugati kultúra irtózik a hierarchikus szerepektől. Ez nem azt jelenti, hogy a nyugati társadalmakban nincsenek alá-fölérendelt viszonyok, de a nyugati ember zsigereiben, ösztöneiben, saját maga által választott szokásaiban ha lehet, kerüli a kapcsolataiban a hierarchiát, és nem is csak akkor, ha neki kell alul lennie. Ezen az életérzésen a gyakorlatban persze sokszor felülkerekedik a hatalom akarása, a nyugati kultúra egalitarizmusa mégis egészen nyilvánvaló, ha akár az iszlám világ patriarchális berendezkedésével, akár a Távol-Kelet erős tekintélytiszteletre és mintakövetésre épülő kultúráival hasonlítjuk össze. Aki azt gondolja, hogy a nyugati világban (melyhez most Magyarországot is nyugodtan sorolhatjuk) ez csak múló divathullám, lehet, hogy jól gondolja, de ezek a hullámok éppen nagyon magasra csapnak. Tényként kezelhetjük, hogy a hierarchiát és az engedelmességet mifelénk egyre kevesebben tudják összeegyeztetni az egészséges kapcsolatokkal.

Tovább a teljes cikkre »

Nehéz engedelmeskedni, amikor nem látjuk az engedelmesség értelmét. Különösen igaz ez tiltás esetében. Ha eltiltanak bennünket valamitől, és nem értjük a tiltás okát, lázadni kezdünk. Nem kellene lázadnunk, de nekünk ez a természetes, amióta az első emberpár a lázadást választotta. Ők sem értették a tiltást, és miután a kígyó bizalmatlanságot csepegtetett a szívükbe, értetlenségüknek lázadással adtak hangot. Szakítottak annak a fának a gyümölcséből, amelyiket Isten eltiltotta előlük. Mi is ezt tesszük szinte minden nap, csak a mi tetteink nem rántják már magukkal az egész földet. Nehéz engedelmeskedni, ha nem értjük a tiltást, és szinte lehetetlen jó lelkülettel elfogadni a tiltást, ha nem bízunk abban, aki a parancsot adta. Pedig az engedelmesség lényege és gyönyörűsége igazán akkor mutatkozik meg, amikor a tiltás értelmét nem látjuk, de tudjuk, hogy Isten áll a parancs mögött, és bízunk a szeretetében.

Tovább a teljes cikkre »

Milyen legyen a gyülekezeti vezetők és a gyülekezeti tagok kapcsolata? Ez az egyik legizgalmasabb, ugyanakkor az egyik legterheltebb kérdése is a közösségi életnek. Ki az, aki ne szerzett volna sebeket akár gyülekezeti vezetőktől, akár vezetőként a gyülekezete tagjaitól? Én voltam mindkét oldalon. Gyülekezeti tagként bántottam vezetőimet, engem is bántottak vezetőim, vezetőként vétkeztem gyülekezetem tagjai ellen, és engem is bántott gyülekezeti tagok viselkedése. Amikor nem vagyunk vezetői pozícióban, inkább a vezetők visszaéléseitől félünk, és arra törekszünk, hogy a gyülekezeti struktúra elégséges kontrollt képezhessen a vezetők hatalmaskodásának kivédésére. Vezetőkként inkább a gyülekezeti tagok lázadó lelkületétől tartunk, ezért olyan modellt próbálunk megvalósítani, amelyben a gyülekezet akkor is kormányozható marad, ha a közösségben vannak bizalmatlan, gáncsoskodó, szakadást szító emberek. Akik nem voltak még vezetői pozícióban, néha nehezen értik meg, hogy felelősséget csak úgy lehet viselni, hogy ha közben a felelősség hordozójának valódi eszközei vannak a vezetéshez. Vezetők pedig könnyen elfelejtkezhetnek arról, hogy esetleges rossz döntéseik következményeit mások is viselik. Vezetőkként is és gyülekezeti tagokként is szükségünk van tehát apostoli útmutatásra.

Tovább a teljes cikkre »

Reggeli csendességemben tegnapelőtt Mózes második könyvének utolsó fejezetét olvastam. Pontosabban hallgattam, mert az angol ESV fordítás online audio változata segítségével haladtam végig a könyvön. Kiváncsi voltam, hogy máshogy hat-e rám a Biblia szövege, ha nem a szemem, hanem a fülem a kapu. Ahogy hallgattam a fejezetet, feltűnt egy refrénként vissza-visszatérő mondat. Egy idő után már szinte csak ennek a mondatnak a felbukkanását vártam, mint mikor egy autóversenyen azt nézem, hogy az autók hogyan haladnak át újból és újból a rajtvonalon. Az ismétlés retorikai eszköze a héberben a hangsúlyozást szolgálja, a szöveget hallgatva ez teljesen nyilvánvalóvá vált számomra tapasztalati úton is. Leesett, hogy a visszatérő mondattal a szerző valamit nagyon meg akar értetni velem!

Tovább a teljes cikkre »

Tim Keller szerint az Istennek való engedelmességre két dolog motivál bennünket: a gyönyörködés és a kötelesség (beauty and duty). Egyetértek. Ha a szívünk teljesen a helyén lenne, az Istenben való gyönyörködés lenne engedelmességünk egyedüli motivációja. Isten szépsége, jósága, igazsága olyan erővel hatna ránk, hogy semmi mást nem akarnánk, mint megtenni, amit ő kér tőlünk. Sok esetben át is éljük ezt. Ahogy a Szentlélek fokozatosan formálja a szívünket, engedelmességünk alapja egyre inkább Isten lényének és akaratának vonzereje lesz. A lassú átalakítás munkája mellett Krisztus időnként meg is keresztel bennünket Szentlelkével, természetfeletti erővel ruház fel, örömmel, bátorsággal, szent vágyakozással ajándékoz meg, hogy ez a motivációs bázisunk új lendülettel és akarással teljen meg.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum