A ‘engesztelés’ címkével jelölt bejegyzések

Az evangélisták és prédikátorok a szeretet utáni vágyunkat szólaltatják meg, amikor Isten szeretetének evangéliumát hirdetik nekünk. Ez rendjén is van, mert az evangélium Isten megmentő szeretetéről szól. Az azonban az emberi természettől idegen és ezért ostoba feltételezés, hogy a szív megelégedne azzal, ha pusztán a szeretetről hall. Sok evangélista és prédikátor azt gondolja, hogy az emberek kizárólag Isten szeretetére vágynak, ezért üzeneteikben kizárólag Isten szeretetét kínálják nekik. Ezzel nem csak az a baj, hogy megcsonkítja és az emberek igényeihez igazítja a Biblia ennél lényegesen összetettebb üzenetét, hanem az is, hogy alapvetően félreérti az emberi szívet. Nem a szeretet az egyetlen elemi igényünk. Az igazságos ítélet is az.

Tovább a teljes cikkre »

Szent Anzelm írt egy könyvet a 11. században, amelynek az volt a címe, hogy Cur Deus homo? A latin cím magyarul azt jelenti: Miért lett Isten emberré? Aki még nem tette fel ezt a kérdést, az nem érthette még meg a kereszténység lényegét. A keresztény hit ugyanis nem egy értékrendről szól, noha természetesen az értékrendünkre is hat; nem arról szól, hogy hogyan éljünk együtt egy társadalomban, bár nyilván azt is befolyásolja; nem egy kultúrkör védelméről szól, bár akár azzal is kapcsolatban lehet. A keresztény hit elsősorban arról szól, hogy miért lett Isten emberré. Erre a kérdésre kell tudnunk a választ, hogy megérthessük a kereszténység mibenlétét. Azt hiszem, nem is találhatnék méltóbb témát a Divinity 1000. bejegyzésének.

Tovább a teljes cikkre »

Ebben a sorozatban egyetlen állítást bizonyítottam: a helyettes bűnhődés tana nem a középkori teológia újítása, hanem kezdettől dominánsan és általánosan jelen van az egyházatyák teológiájában. Nem állítottam, hogy a helyettes bűnhődés tana az egyházatyák bizonyságtételén nyugodna, sem azt, hogy az egyházatyák megváltás-teológiája mindenben azonos lett volna, azt meg pláne nem, hogy mindenben igazuk lenne. Számomra az apostoli tanítás a teológia normája – a norma normans, ahogy a reformátorok nevezték –, nem az egyházatyák írásai. Ettől még komoly súlya van az egyházatyák álláspontjának, különösen, ha azt a Szentírásra alapozzák. Azt egyelőre nem bizonyítottam, hogy a helyettes bűnhődés tana apostoli tanítás, arra azonban elegendő bizonyítékkal szolgáltam, hogy az egyházatyák így gondolták. Huszonkilenc plusz egy példával támasztottam alá, hogy a helyettes bűnhődés korai, katolikus (egyetemes) és ortodox tan, amely folyamatosan jelen volt és általános elfogadottságot élvezett az egyház korai időszakában. Az alábbi harminc tanúról van szó:

Tovább a teljes cikkre »

A középkori teológia legjelentősebb alakja Augusztinusz után kétségkívül Aquinói Szent Tamás (1225-1274) volt, legalábbis a kereszténység nyugati felében. Nekünk, protestánsoknak, vannak problémáink azzal a teológiai építménnyel, amelyet Tamás a keresztény hittartalom és az arisztotelészi filozófia ötvözetéből állított össze, hiszen a reformáció a Tamás utáni skolasztika logikai útvesztőiből tért vissza a Szentírás egyszerűségéhez és belső rendszeréhez. Azonban Aquinói Szent Tamás egyik lelkes huszadik századi tanulmányozója éppen az az R. C. Sproul volt, akinél a mi korunkban nem sokan tettek többet a reformátori teológia népszerűsítéséért. Aquinói Szent Tamást egyetlen okból idézem most meg: Krisztus halálát ő, a katolikus teológia egyik legnagyobbja is helyettes bűnhődésként értelmezte. Legyen ez bónuszként az egyházatyákról szóló sorozat harmincadik, utolsó utáni része.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző posztban említett Nüsszai Gergely a Kr. u. 4. század teológusa volt, de okkal hagytam őt ki, amikor a másik két kappadókiai egyházatya (Nagy Baszileiosz és Nazianzoszi Gergely) nézeteit mutattam be. Nüsszai Gergely ugyanis az a görög nyelvű egyházatya, akit G. Aulén Christus Victor c. művében a „váltságdíj-elmélet” legfontosabb képviselőjének nevez. Aulén szerint Nüsszai Gergely azt tanította, hogy Isten a Sátánnak fizetett váltságdíjat, amikor Krisztus meghalt a kereszten, és ez volt (Aulén szerint) a „klasszikus” nézet, amelyet aztán felváltott a nyugati teológiában a helyettes bűnhődés jogi hangsúlyának dominanciája. Az eddigi posztok alapján remélem, mindenkinek világos, hogy Aulén sokat idézett (egyébként viszont meglepően rövid és alig dokumentált) történeti rekonstrukciója ebben a formában tarthatatlan. Azonban eljött az ideje, hogy Nüsszai Gergelyt is szemügyre vegyük, és megvizsgáljuk, vajon az ő tanítása valóban szembemegy-e a helyettes bűnhődés tanával.

Tovább a teljes cikkre »

Hónapok óta zajlik a vita, amit Görbicz Tamás (GT), a Budapesti Autonóm Gyülekezet egyik presbitere robbantott ki Krisztus engesztelő halálának értelmezéséről. Ma már hihetetlennek tűnik, de ettől a vitától teljesen függetlenül indítottam útjára a helyettes bűnhődésről szóló sorozatomat. Ez év július 11-én kommentben utaltam arra, hogy tervezek írni egy cikksorozatot a témában, de csak szeptemberben jutott tudomásomra, hogy akkor már javában zajlott a vita GT új tanításáról. Az egyházatyákról szóló cikkeimet nem ez a vita ihlette, az október 4-i bejegyzésemet viszont már annak a fényében írtam, amit a vitáról tudtam. Sok imádság és beszélgetés előzte meg a döntésemet, hogy most konkrétan és név szerint is válaszoljak GT-nak. Mivel GT engem is bírált egy kommentjében, lett volna eddig is indokom arra, hogy válaszoljak, de meg akartam bizonyosodni arról, hogy jól értem, amit tanít. Mivel GT az új tanítását különböző fórumokon, nagy nyilvánosság előtt fejtette ki, én is nyilvános formában reagálok rá. (A cikket hétfőn elküldtem előzetes kontrollra GT-nak, hogy nézze meg, nem adok-e a szájába olyat, amit ő nem mondana.)

Tovább a teljes cikkre »

Hieronymus – vagy Szent Jeromos, ahogy sokan ismerik – a latin egyház meghatározó teológusa és doktora. Elsősorban bibliakutató volt, a Vulgata fordítója, a bibliai nyelvek kiváló ismerője. Hieronymus megélte a kereszténység államvallássá válását, a Julianus idején bekövetkezett pogány restauráció rövid időszakát, a több évtizedes ariánus vitákat, és Róma lerombolását. Jeromos még Kr. u. 385-ben elhagyta Rómát, és kisebb kitérőkkel Betlehembe költözött, ahol szerzetesi közösséget hozott létre. Tanítással és bibliatanulmányozással foglalkozott. Hieronymus fáradhatatlanul kutatta az Írásokat, levelei is gyakran hosszú és részletes igemagyarázatok. Hogy idős korában sem tért ki a viták elől, azt többek közt az Augusztinusszal folytatott kiterjedt levelezése mutatja. Írásaiból kiderül, hogy Krisztus halálát Hieronymus nem csak példaként, hanem a bűneinkért vállalt helyettes bűnhődésként is értelmezte.

Tovább a teljes cikkre »

Cyprianus Karthágó püspöke volt a Kr. u. 3. században, ő az egyik legjelentősebb afrikai egyházatya és latin teológus Augusztinusz előtt. Cyprianus írásaira erős biblicizmus jellemző, könyveiben folyamatosan szentírási idézetekkel támasztja alá mondanivalóját, az idézetek akár 80-90 százalékát is kiteszik írásainak. Cyprianus általában gyakorlati témákat tárgyal, mint az egyház egysége, az üldözések idején elbukottak visszafogadása, és a keresztény élet számos kérdése, ami abban az időben foglalkoztatta a hívőket. Gyakorlatias hangsúlyai ellenére Cyprianus műveiben is találunk egyértelmű utalásokat arra, hogy Krisztus halálát helyettes bűnhődésnek tartotta. Nézzünk meg néhány példát!

Tovább a teljes cikkre »

Lyoni (Lugdunumi) Irenaeus a korai egyház egyik legismertebb teológusa és apologétája. Polükarposz tanítványa volt, aki ismerte János apostolt, így mindössze két generációnyi távolság választotta el az apostoloktól. Legismertebb műve Az eretnekek ellen (Advesus Haereses), amelyben a gnoszticizmus tanaival szemben képviseli az apostoli hagyományt. A megváltás leírására Irenaeus használta először a recapitulatio kifejezést. A kifejezés arra utal, hogy Isten Krisztussal (a második Ádámmal) újrakezdte, amit (az első) Ádám elrontott, a megváltásban Krisztus engedelmessége hozza helyre az első ember engedetlenségét. Ezt a megváltás-felfogást időnként szembeállítják a helyettes bűnhődés tanával, de a szembeállítás nem csak felesleges, hanem Irenaeus esetében tökéletesen téves is, hiszen a lyoni püspök egyértelműen hitt abban, hogy Jézus a mi bűneink büntetését szenvedte el, engesztelő áldozatként, amely megbékéltet bennünket Istennel.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum