A ‘erosz’ címkével jelölt bejegyzések

Az agapé és erosz közötti szintézis Isten örömében található. „Hisz te magad vagy önmagad örök öröme s világod lakói is örökké benned örvendeznek!” – mondja Augusztinusz (Szent Ágoston vallomásai. Szent István Társulat, 1995, 195). Isten „ama boldog és egyetlen hatalmasság”, aki „megközelíthetetlen világosságban lakozik” (1Tim 6,15-16). Ő az, aki mindent saját dicsőségére tesz, és aki tőlünk is azt várja, hogy mindent az ő dicsőségére tegyünk (1Kor 10,31). Pál szerint Isten „mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsőségének magasztalására legyünk” (Ef 1,11-12). „Bizony, tőle, általa és érte van minden: övé a dicsőség mindörökké.” (Róm 11,36) John Piper amellett érvel, hogy Isten boldogsága önmagában van. Nem csak az ember, de Isten végső célja is az, hogy „dicsőítse Istent és örökké élvezze őt” (Westminsteri kiskáté) (Desiring God. Multnomah, 1996, 42)

Tovább a teljes cikkre »

A Nygren által népszerűsített nézettel kapcsolatos problémákat tehát két fő megállapításban összegezhetjük: egyrészt felesleges és megélhetetlen szembenállást hoz létre a természet és megváltás kapcsolatában, másrészt kizárja az Isten iránti közvetlen szeretet lehetőségét. A kérdés most az, hogy vajon feloldható-e egyáltalán a két szeretet szembenállása, illetve vannak-e olyan szempontok, melyek más alapra helyezhetik az erosz és agapé kapcsolatát. A megoldáshoz két állítással szeretnék hozzájárulni. Egyrészt azt az elsőre félreérthető, de összességében megkerülhetetlen megállapítást szeretném tenni, hogy Isten világában nincs végső altruizmus. Másrészt arra akarok rámutatni, hogy a két szeretet közötti közös pont Isten öröme. Vegyük először az elsőt.

Tovább a teljes cikkre »

Az erosz és agapé nygreni szembeállításának nem a teremtés élvezete az egyetlen áldozata. Nygren antitézisének másik problémás területe az Isten iránti szeretet kérdése. Vajon szerethetjük-e Istent az ő értékéért, vagy pusztán csak elfogadhatjuk (és továbbadhatjuk) az ő irántunk való szeretetét? Luther és Augusztinusz mást-mást tanítottak az Isten és a felebarát iránti szeretet kapcsolatáról. Nygren egyértelműen Luther mellett és a kontemplatív hagyománnyal szemben foglalt állást. A kereszténység középpontjában szerinte nem a mi Isten iránti szeretetünk áll, hanem az ő irántunk való szeretete. A kereszténység nem felkapaszkodás, hanem leereszkedés. Nem az ember útja Istenhez, hanem Isten útja az emberhez. A kapcsolat nem Isten „magasságában” a hozzá felemelkedő emberen keresztül, hanem az ember „mélységében” a hozzá leereszkedő Isten által jön létre. A megváltás folyamata mindig lefelé irányul. Ez igaz a mi szeretetünkre is. A felebaráti szeretet az isteni agapé továbbadása. Istent akkor szeretjük, ha az ő agapéjával szeretünk másokat. Más szóval: az erosznak még az Istennel való kapcsolatunkban sincs helye. Az egyetlen szeretet az, amelyik értéket teremt szeretete tárgyában.

Tovább a teljes cikkre »

Ha túlzónak is hat, van igazság az ateista filozófus, Irving Singer megállapításában, aki Anders Nygren elemzését vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy az agapé keresztény szemlélete kizárja a személyek közötti szeretetet (The Nature of Love. Chicago University Press, 1984). Volt tanárom, C. Stephen Evans hasonlóképpen érvel: „Ha a felebaráti szeretet azt követeli meg tőlünk, hogy minden emberhez ugyanolyan módon viszonyuljunk, akkor az nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen olyan különleges viszonyulásokkal, mint a házasság, romantikus szerelem vagy barátság. Nehezen tudnék bárkit is barátomnak tekinteni, aki ne fektetne többlet-energiát az én jólétem elősegítésébe, hanem pontosan ugyanúgy bánna velem is, mint egy vadidegennel.” (Kierkegaard’s Ethic of Love: Divine Commands and Moral Obligations. Oxford University Press, 2004)

Tovább a teljes cikkre »

Az erosz általános esztétikai jelentésének etikai-teológiai vonatkozásaira a svéd evangélikus teológus, Anders Nygren (1890-1977) híres tanulmánya hívta fel keresztény gondolkodók figyelmét. Nygren kétkötetes művében (angolul: Agape and Eros. Westminster Press, 1953) az eroszt a szeretet másik ismert fogalmával, az agapéval hasonlította össze. A svéd teológus nem szótanulmányokat végzett, hanem a kétfajta szeretet motivációs gyökereit kutatta. A judaizmus, a hellenizmus és a kereszténység meghatározó indítékait kereste, így érkezett el az erosz és agapé kérdéséhez. Az első kötet az agapé és erosz egybevetésén keresztül a keresztény szeretet definícióját adja, a második kötet az agapé és erosz egymásra hatásának történetét mutatja be. A tanulmány immár klasszikusnak számító tézise a görög erosz és a keresztény agapé közötti kibékíthetetlen ellentétről szól. Nygren szerint az alapvető indítékok hatással vannak az egész rendszerre. Míg a hellenizmust az erosz motívuma hatja át, a kereszténység az agapé indítékával írható körül. „Az Erosz esetében mindenekelőtt Plátónra gondolhatunk, az Agapé esetében pedig mondjuk Pálra.” (33)

Tovább a teljes cikkre »

Életünk egyik legszebb, legproblémásabb és legmélyebb témájáról indítok most el egy sorozatot. A cikkek az agapé és erosz néven ismert motívumok kapcsolatáról fognak szólni, Isten és az örökkévalóság perspektívájából. A témát nagyjából tíz évvel ezelőtt gondoltam végig, és bár a jegyzeteimet önálló könyv formájában végül nem publikáltam, Erosz nyomában c. könyvem miniatűr esszéit közvetve ezek a teológiai eszmefuttatásaim alapozták meg. A cikksorozat két részből fog állni: a probléma felvetéséből és a probléma megválaszolásából. A probléma az erosz és az agapé antitézise, mely elsősorban Anders Nygren svéd teológus nevéhez fűződik, és átjárja az egész protestáns hagyományt, a megoldás pedig, amire javaslatot teszek, az erosz és az agapé szintézise, Isten örömében, aki a szeretet.

Tovább a teljes cikkre »

Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik azzal rontják el az ünnepeket, hogy mindent lefényképeznek vagy videóra vesznek. Ezek az ismerőseink képtelenek elfogadni, hogy a pillanat nyomtalanul elmúljék vagy, hogy egyáltalán elmúljék. A jelent a maradandóság reményében a jövő emlékezetével helyettesítik, és így a pillanat számukra örökké elkárhozik. Soha nem képesek átélni az eseményeket, mert azonnal újra akarják élni azokat. Így a jelen is olyan az életükben, mintha már múlt lenne, és a pillanatban való részvételük folytonos fényképnézegetés.

Tovább a teljes cikkre »

Eugene Peterson szerint „az Énekek éneke legmeglepőbb vonása az abban található erotika: olyan szerelmes versek gyűjteménye, melyben mindent átjár a nyilvánvaló szexualitás. Ez annyira szembeötlő, hogy néhány olvasó nem is lát mást benne… De ha modern exegéták számára az Énekek éneke legmeglepőbb vonása az erotika, a könyv értelmezésének történetében a legmeglepőbb vonás annak áhítatos jellege… Mert bármilyen messze is megyünk vissza az időben, a tények azt bizonyítják, hogy zsidók és keresztények egyaránt úgy olvasták, mint a lelki élet – az elmélkedő és imádkozó élet – leírását… Clairvaux-i Bernát nyolcvanhat prédikációt mondott el az Énekek énekéről, és ‘alig jutott túl a második fejezeten!’” (Five Smooth Stones for Pastoral Work, 37) Az Énekek éneke a filozófia és istenismeret legjobb kalauza, vallotta Nüsszai Gergely, és ezzel egyáltalán nem volt egyedül.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum