A ‘Erosz nyomában’ címkével jelölt bejegyzések

Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik azzal rontják el az ünnepeket, hogy mindent lefényképeznek vagy videóra vesznek. Ezek az ismerőseink képtelenek elfogadni, hogy a pillanat nyomtalanul elmúljék vagy, hogy egyáltalán elmúljék. A jelent a maradandóság reményében a jövő emlékezetével helyettesítik, és így a pillanat számukra örökké elkárhozik. Soha nem képesek átélni az eseményeket, mert azonnal újra akarják élni azokat. Így a jelen is olyan az életükben, mintha már múlt lenne, és a pillanatban való részvételük folytonos fényképnézegetés.

Tovább a teljes cikkre »

Meglepő Jane Austen regényeinek huszonegyedik századi reneszánsza. A posztmodern kultúra igen érzékeny mindenféle nemi diszkriminációra, az angol viktoriánus társadalmi berendezkedés pedig kifejezetten nem tartozik a posztmodern ízlés számára vonzó jelenségek körébe. Mégis, jelenleg Jane Austen az egyik legnépszerűbb klasszikus író, olyannyira, hogy nemrégiben két regényét (Emma, Büszkeség és balítélet) is megfilmesítették. Mi lehet ennek az oka? Kimerítő választ talán hiába is keresnénk, az egyik ok azonban nagyon is kézenfekvő. Jane Austenban Erosz lázadását láthatjuk a posztmodern ethoszban is megbúvó szocreállal szemben.

Tovább a teljes cikkre »

D. A. volt az, aki a 2004. december 5-i kettős népszavazás kudarca után először írt nyílt levelet az erdélyi magyarok nevében, és másokkal ellentétben azonnal békítő hangot ütött meg. Csalódása elképzelhetetlenül nagy lehetett, hiszen D. A. a gyimesi csángó magyarok patrónusaként sokat tett a nemzeti öntudat megőrzéséért. Minden évben Magyarországról érkező csoportokat vezetett a Gyimesbükk szélén található „ezeréves” határhoz, melyet a mai napig egy határkunyhó és egy kisebb hegyvonulat jelez. Rövid személyes ismeretség alapján békülékeny szelídségét leginkább annak a romantikus nemzet- és hazaszeretetnek tudom be, melyre a népszavazás hatalmas csapást mért ugyan, de amely hazaszeretet jogosságának megkérdőjelezése egész életművét tette volna feleslegessé. Inkább ismét menteni akarta, ami még menthető.

Tovább a teljes cikkre »

A romantikus irodalomban nem ritka a sötét oldallal való szövetkezés, ha az ember a végtelenbe törő vágyait ezen keresztül érheti el. Lord Byron Manfrédje vagy Goethe Faustja kitűnően ábrázolja a romantikának ezt a vonását. Bár Szerb Antal talán túlértékeli a romantika társadalomformáló szerepét, jól fogja meg sötét oldalát: „A nyugati kultúrát a ’fausti ember’ építette fel: az az ember, akit semmi sem tud kielégíteni, aki nyugodtan aláírja az ördöggel való szerződést, mert tudja, sosem jöhet el a pillanat, amelynek azt mondaná: maradj! – a fausti ember a végtelenbe törő vágy és akarat. Átélésébe, az ’időtlen pillanatba’ (Gundolf) bele akarja fogni a mindenséget, és nem ismer megállást, amíg a távlatok intenek.” (A világirodalom története, 427)

Tovább a teljes cikkre »

“Azt mondja, akkora a szomja, / Hogy mindig inni kell neki, / Mert végtelen tűz égeti.” (Trisztán és Izolda)

„[A] hetedik hónapnak a tizenötödik napján hét napig tartó sátoros ünnep kezdődjék az Úrnak… Vegyetek magatoknak az első napon nemes fákról való gyümölcsöt, pálmaágakat, sűrű lombú faágakat és fűzfagallyakat, és örvendezzetek hét napon át Istenetek, az Úr előtt.” A zsidók – ha betartották a törvényt – minden évben házaikból lombsátrakba költöztek ki, és nyolc napon át azokban laktak. A kívülálló számára vicces lehetett ez a jelenet, de a zsidóknak örömünnep és vigasság volt. „Aki nem látta még annak a napnak az örömét, az soha nem látott örömet” – tartotta a mondás.

Tovább a teljes cikkre »

A Rómeó és Júlia francia musical-változata rendkívül színvonalas színpadi előadásban vált világhírűvé. A Júliát megtestesítő énekesnő könnyed hangja, a Montague fiúk vérpezsdítő éneke, a fülbemászó dallamok nemcsak megelevenítik, de felejthetetlenné is teszik Shakespeare 16. századi színdarabját. A musical koreográfiájában fontos szerepet kap a halált megformáló alak. A romantikus szerelem a halál által fogan, minden döntő ponton a halál vezeti, és a tragikus végkifejletnél is a halál hatalmában marad. Gérard Louvin és Gérard Presgurvic darabja hűségesen tolmácsolja a tragédia üzenetét, sőt, a romantikus erosz veleszületett morbiditását is páratlan erővel hirdeti. Rómeónak és Júliának meg kellett halnia. A halálnak győznie kellett. Egyedül ez vezethet katarzishoz. Tökéletes színdarab!

Tovább a teljes cikkre »

Umberto Eco Baudolino című regényében a vallás kérdéseivel foglalkozik, de egészen más szemszögből, mint A rózsa neve vagy A Foucault-inga esetében. Ebben a regényben keveredik a valóság és a babona, a tényleges történelem és a középkori hiedelmek alapján ténylegesen megélt történelem. Eco feleleveníti azt a korabeli vélekedést, hogy létezett keleten egy bizonyos János pap, akinek keresztény országlása új erőt jelenthetett volna a keresztény nyugatot fenyegető veszélyekkel szemben. A könyv főhőse, Baudolino útra kel, hogy megkeresse János pap királyságát. Útitársak is szegődnek mellé, akik különböző indítékokból szintén ezt az országot akarják megtalálni. Vele megy Abdul, akit ismeretlenül is rabul ejtett álmai asszonya, valamint a Poéta, Nikétász, és Salamon, a zsidó rabbi, aki azok után az elveszett törzsek után kutat, amelyek állítólag János pap országában telepedtek le.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum