A ‘esztétika’ címkével jelölt bejegyzések

A tiszta gondolatok védelmet nyújtanak a szellemi homálytól. Az esztétika és a keresztény etika bonyolult kapcsolatáról T. S. Eliot mondta az egyik legtisztább gondolatot, amivel valaha találkoztam: „Nekünk, az irodalom olvasóinak a feladatunk, hogy tudjuk, mit szeretünk. Nekünk, keresztényeknek az is a feladatunk, hogy tudjuk, mit kellene szeretnünk. Nekünk, becsületes embereknek pedig az a feladatunk, hogy ne gondoljuk, hogy amit szeretünk, azt is kellene szeretnünk.” (“Religion and Literature”) Ha megértjük és alkalmazzuk az Eliot által megfogalmazott különbségeket, az önbecsapás sokféle formájától menekülhetünk meg.

Tovább a teljes cikkre »

T. S. Eliot kétszer csinált forradalmat a huszadik századi angol irodalomban. Először akkor, amikor zseniális formabontó elképzeléseivel megtörte a költészetben a romantika hatalmát és egy új, a modern kor életérzését hordozni képes, drámai klasszicizmust állított a helyébe. Ennek jelképe az Átokföldje (The Waste Land) c. vers, melyet sokan a huszadik század legfontosabb költeményének tartanak. Eliot második forradalma az volt, amikor kereszténnyé válása után visszaemelte az etikát az esztétika területére. Ez utóbbi lépése sokak rosszallását váltotta ki, de ekkor már semmi nem akadályozhatta, hogy megkapja a legnagyobb szakmai elismerést, az irodalmi Nobel-díjat. Filozófus-költőként Eliot rendkívül tudatosan lépett ki a modernizmus világnézeti korlátai közül, és a költészetét sem hagyta hátra. Mindenki láthatta, hogy megtérése hatott verseire és irodalomkritikusi megnyilvánulásaira is.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzésemhez kapcsolódva egy ismert zsidó bibliakutató segítségével szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni a mózesi teremtéstörténet esztétikájáról. Isten irodalmi formát használt arra, hogy a világ eredetének igaz történetét elmondja nekünk. Ez a történet mindenekelőtt az ókori mítoszokkal száll vitába, azokhoz képest fogalmaz meg radikálisan új üzenetet. Az irodalmi forma tökéletes összhangban van az eredeti befogadó közeg képességeivel és elvárásaival. Az isteni akkomodáció (ahogy Kálvin Isten felénk lehajló kommunikációját nevezte) ott és akkor megfelelt a célnak, és a hermeneutika és exegézis tanító feladata az, hogy ezt ma is releváns üzenetként közvetítse felénk.

Tovább a teljes cikkre »

„Vigyázat, regény! Nem teológiai értekezés!” Egy népszerű könyv hátsó borítóján szerepel ez a disclaimer. Igen, persze, A Viskóról van szó. De nem a könyvről, hanem erről a két mondatról szeretnék néhány gondolatot írni, mert szerintem rendkívül tanulságos.

A kiadó nyilván megelőző csapást akart mérni a könyvet érő teológiai bírálatokra, elhárítva magától a teológiai tartalommal kapcsolatos felelősséget. Ez érthető, az azonban kevésbé, ha keresztények naivan el is fogadják ezt a magyarázatot. A könyv valóban nem teológiai értekezés, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne teológiai mondanivalója, vagy ami még fontosabb: teológiai látószöge. Nem pusztán azért, mert minden látószög teológiai látószög (beleértve az ateizmust is, amelyik Isten valóságát tagadja), hanem azért is, mert a könyv mögött nyilvánvaló és jól átgondolt teológiai meggyőződés áll. Ráadásul a párbeszédek konkrét teológiai kérdésekkel foglalkoznak, vagy éppen azokat illusztrálják: bűntudat, Isten szeretete, haragja, tekintélye, mindenhatósága, a Szentháromság személyei közti kapcsolat, stb. A Viskó teológiája sok esetben nyíltan vitába száll hagyományos teológiai tanításokkal, alternatív értelmezéseket nyújtva az olvasónak. A regény forma tehát nem teszi a könyvet kevésbé teológiaivá, legfeljebb a teológiai üzenetét erőteljesebb eszközzel mondja el, mint ahogy egy teológiai tankönyv teszi.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum