A ‘evangélium’ címkével jelölt bejegyzések

Néha érdemes összeszedni egészen egyszerű szavakkal, hogy mit kínál Jézus Krisztus evangéliuma az embereknek, mert a kereszténységgel kapcsolatban sokféle elképzelés uralja a közbeszédet, ami egészen másról szól. Mostanában különösen erős az a változat, amely a kereszténység kulturális jelentőségét hangsúlyozza a rohamosan elvilágiasodó vagy éppen iszlamizálódó nyugati társadalmakban, vagy amelyik pont a befogadás és az irgalom erkölcsi kötelességét tekinti a kereszténység lényegének, vagy amelyik a kereszténységet a progresszív ideológia ellenpólusaként tartja számon egy megháborodott korban. Bármit is gondolunk ezekről a hangsúlyokról, könnyen elhomályosíthatják az evangéliumot, amely a kereszténység központi és legfontosabb üzenete a világnak. De mit kínál az evangélium az embereknek?

Tovább a teljes cikkre »

Egész hívő életemet meghatározta a felekezetköziség, a más felekezetűekkel való egység, az evangéliumi katolicitás. Ezt először a szüleimtől tanultam, akiknek mindig nyitott volt a szíve és az otthona a más felekezetű hívők előtt. Tudatos keresztény életem aztán szorosan összefonódott a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetséggel, ahol teljesen természetes volt számomra, hogy más felekezetű diákokkal végzünk közös missziót. Ugyanezt éltem át a European Leadership Forum és az Evangéliumi Fórum keretein belül, a Latin Link misszióban, a Magyar Evangéliumi Alianszban, és egyéb közös missziókban és fórumokon, amelyek az evangélium alapjára épültek. A felekezet, amelyhez tartozom, szintén olyan szövetség, amely egy minimál-hitvallás mellett az evangéliumban hívő gyülekezeteket tömörít, amelyek közt van ilyen is, olyan is, karizmatikus és nem karizmatikus, hitvalló keresztséget gyakorló és olyan, amelyben csecsemőket is keresztelnek. Az egyik legnyilvánvalóbb igazság számomra az, hogy a keresztény hitben vannak másodlagos kérdések (adiaphora), és hogy a Krisztusban való egység nem ezektől függ, hanem az evangéliumtól.

Tovább a teljes cikkre »

A sola Scriptura elve megnyitotta az utat a reformátorok előtt, hogy a középkori hagyományok és a római magisztérium értelmezési keretei nélkül lássanak neki a Szentírás tanulmányozásának. Az eredmény az evangélium újrafelfedezése volt. Nem egy új evangéliumé, hanem azé a régi evangéliumé, amit az apostolok hirdettek. Athanasziosz a 4. században ugyanígy a Szentírás tanumányozására biztatott, és azt mondta: „Azért nézzük meg…, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az Egyháznak biztos alapja, s aki ezt elhagyja, az már nem lehet keresztény, s nem is nevezhető annak.” (Szent Athanasziosz művei, 484).” Ahogy Athanasziosz idején veszély fenyegette az evangélium üzenetét, úgy a középkori pápaság idején is szükséges volt az eredeti apostoli evangéliumhoz való visszatérés. Ezúttal nem Krisztus istensége volt a kérdés, hanem az, hogy Krisztus hogyan váltja meg az embert. Luther Athanasziosz példáját követve az Írásokat kezdte kutatni, hogy erre választ találjon.

Tovább a teljes cikkre »

A jövő évi életrajzi előadásra készülve, ami John Bunyanról fog szólni, újraolvastam A zarándok útja c. könyvet, Bunyan allegorikus regényét, amely hívő keresztények bestsellere volt évszázadokon át. A 17. századi puritán üstfoltozó könyve a mai ember számára talán túlságosan didaktikusnak hat, de megint rádöbbentem, mennyi bölcsesség van benne, és még mindig lenyűgöznek a hasonlatai. Zseniális könyv. Az egyik kedvenc részem az, amikor Keresztyén Értelmező házába vetődik, aki több felejthetetlen képpel magyarázza el neki a keresztény élet titkait. Ezekből fogok most néhányat megmutatni. Az első a törvény és a kegyelem munkája közti különbségről szól.

Tovább a teljes cikkre »

Vajon miért nem látjuk Jézussal kapcsolatban mindannyian ugyanazt a megigéző, bámulatba ejtő, leírhatatlan örömet adó dicsőséget, amihez Jézus-követőkként a legtöbben életünk érthetetlen fordulatát, megváltozását, megbékélését, hazatérését kötjük? Miért van az, hogy amikor megpróbáljuk elmondani a Jézushoz kötődő érzéseinket, sokszor csak közömbösséggel, hidegséggel, vagy akár cinikus mosollyal és megvető gúnnyal szembesülünk? Mi az, ami bennünk történt, és mi az, ami akadályozza ennek az ismeretnek a továbbadását, akármilyen nyíltan és kendőzetlenül is beszélünk róla? Pál apostol elmagyarázza ennek okát a korinthusi gyülekezetnek. A megismerésnek olyan formájáról van szerinte szó, mely Isten újabb és újabb teremtő megnyilvánulását teszi szükségessé.

Tovább a teljes cikkre »

Élete végéhez közeledve Pál Jézus feltámadására irányítja Timóteus figyelmét: „Emlékezz arra, hogy Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, feltámadt a halottak közül. Erről szól az én evangéliumom, amelyért még bilincseket is viselek, mint egy gonosztevő. Az Isten igéje viszont nincs bilincsbe verve. Ezért tehát mindent elviselek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való üdvösséget örök dicsőséggel.” (2Tim 2,8-10) Négy fontos dolgot szeretnék kiemelni ebből a néhány mondatból: 1) Pál evangéliuma Jézus feltámadásáról szól, 2) Isten igéje nincs bilincsbe verve, 3) a kiválasztásban való hit Pált aktív szolgálatra indította, 4) emlékeznünk kell a feltámadás örömhírére. Egyik sem triviális.

Tovább a teljes cikkre »

Indiai tapasztalataim azt a hitemet igazolták, hogy a kereszténység valódi ereje nem az egyházi struktúrákban, hanem az evangéliumban van. Az indiai lelkipásztorok, akiket megismertem, szinte semmit nem tudnak a nyugati kereszténység történetéről, harcairól, megosztottságáról, Jézus Krisztust viszont élő Úrként ismerték meg, akiben békességet, örömet, reményt találtak. Életüket Isten igéje alapján akarják élni, a Szentlélek segítségével. Hittel imádkoznak, olvassák a Bibliát, megvallják a hitüket. Szégyenkezve láttam, mennyi igeverset tudnak fejből idézni; tolmácsom gyakran ki se kereste az igéket, nem volt rá szükség. Az evangélium ereje ragadta meg őket, kereszténységük felszabadítóan egyszerű. Erről az evangéliumi egyszerűségről akaratlanul is C. H. Spurgeon egyik derűsen polemikus anekdotája jutott eszembe. Az evangéliumi prédikátor a Sandwich-szigetek lakóiról mondta egyik igehirdetésében a következőket:

Tovább a teljes cikkre »

Lenyeltem a csípős-fűszeres kecskepörkölt utolsó falatját, majd odafordultam indiai vendéglátómhoz, aki maszatos kezével egy marék szaftos currys rizst emelt a szájához. Próbáltam én is a kezemmel enni, de néhány szerencsétlen kísérlet után visszatértem a késhez és villához, amit – az idegen iránti könyörületből – előre a tányérom széléhez igazítottak. A palacsintához hasonlító roti kenyérrel ügyesebben bántam, annak ugye nálunk is van némi hagyománya, hogy a kenyérhéjjal kanalazzunk („eb, aki a kanalát meg nem eszi”), de kezdetleges technikámmal mindenki rég megebédelt volna, mire én is befejezem az evést, ezért inkább újra nyugati eszközökhöz nyúltam (kés, villa, kanál). Az ebéd végéhez közeledve az engem érdeklő irányba tereltem a beszélgetést. Szerettem volna többet megtudni arról az evangéliumi mozgalomról, melynek meghívására Indiába csöppentem.

Tovább a teljes cikkre »

„Rettentő durva tévedései voltak a pápaságnak. Akkor még nem ragyogott az evangélium fénye.” (Virág Jenő: Luther Márton önmagáról. Ordass Lajos Baráti Kör, 1988, 45)

„Én, dr. Luther Márton, bizony megöltem volna magamat, ha nem jelent volna meg az evangélium világossága.” (Uo., 67)

„Az evangélium ügyéért való munkámba Isten észrevétlenül sodort bele. Ha előre láttam volna, amit már megtapasztaltam, soha sem tudott volna engem erre rávenni. De Isten bölcsebb, mint az ember… Ő adjon kegyelmet továbbra is.” (Uo., 175)

A keresztény egység alapja azért lehet az evangéliumba vetett hit, mert a keresztény hit egyik jellegzetessége, hogy van középpontja. Maguk az apostolok tettek különbséget a hit középpontja és a másodlagos kérdések között, amikor hangsúlyozták, hogy a keresztény hitben nem minden ugyanolyan fontos. A húsevés vagy a szombat kérdése például nem annyira lényeges, mint az evangélium (Róm 14,1-6). Amikor az evangéliumról volt szó, az apostolok nem ismertek kompromisszumot (pl. Gal 1,6-8). Amikor másodlagos kérdésekről volt szó, tudtak rendkívül rugalmasak lenni (pl. ApCsel 15,3).

Tovább a teljes cikkre »

Hogyan épül fel az evangéliumi egyházfelfogás? Mielőtt felsorolnám az alapvető építőköveit, szeretném tisztázni, hogy nem pusztán szabadegyházi ekkleziológiáról beszélek. Az alábbi egyházfelfogást magáénak érezheti minden evangéliumi keresztény, azok is, akik régi és nagy protestáns felekezetekben szolgálnak, mint amilyen a református, az evangélikus vagy az anglikán egyház. Az itt megfogalmazott alapegységekhez ők talán hozzátennének más építőkockákat is (pl. zsinatok, hitvallások, püspökök, felekezeti hagyományok szerepe), de az alapokkal lényegében egyetérthetnek. Azt hiszem, egyet is értenek.

Tovább a teljes cikkre »

„Lelkiismeretes humorista humorban nem ismer tréfát” – mondta annakidején Karinthy. A humorról sokan azt gondolják, hogy súlytalan, pedig egyáltalán nem az, ha tudatosan alkalmazzuk, és különösen nem az, ha Jézus Krisztus szemszögéből nézzük. Immár hagyomány, hogy minden évben április 1-jéhez kapcsolódóan Körvinkli címmel humoros képzőművészeti kiállítást rendeznek a Kondor Béla Közösségi Házban. Kortárs képzőművészek (többek között Huller Ágoston, Árvay Zolta, Szentgyörgyi József, Lőrincze Miklós, Varga Zsófi) mutatják be tréfás témájú alkotásaikat. A 2012-es tárlatot Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg. Nem a kiállításnak teremtek most reklámot, hiszen az már véget ért, hanem Feledy Balázs egyik gondolatával kapcsolatban szeretném megfogalmazni azt, ami hívő emberként engem foglalkoztat. Feledy a megnyitó beszédben szóvá tette, hogy a magyar kortárs művészetben humorral nagyon ritkán találkozunk, iróniával viszont annál gyakrabban; pedig talán soha nem volt annyira nagy szükségünk a humorra, mint manapság. A Feledy által említett distinkciót hallatlanul fontosnak tartom. És hogy a humor miért is fontos, azt talán csak Jézus követőiként érthetjük meg teljes mélységében.

Tovább a teljes cikkre »

Tegnap este felemelő élményben volt részem. Az új egyházügyi törvény nem maradt következmények nélkül, úgy tűnik, máris közelebb nyomta például egymáshoz azokat az evangéliumi felekezeteket, gyülekezeteket, amelyek a jelenlegi törvény szerint januártól valószínűleg elveszítik az egyházi státuszukat. Néhány hete a Magyar Evangéliumi Egyház, a Szabad Evangéliumi Egyház, az Isten Egyháza és még egy-két kisegyház vezetői megkeresték egymást, hogy együtt imádkozzanak és gondolkozzanak a kialakulóban lévő helyzetről. Ehhez kapcsolódtak a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) vezetői is. Az Aliansz több mint százötvenéves nemzetközi szervezet, mely Magyarországon már a két világháború között is az evangéliumi együttműködést igyekezett segíteni. Az Aliansz elnöke jelenleg Szabó Dániel református lelkész, főtitkára Szuhánszky Gábor metodista lelkész, az elnökségében pedig helyet foglal Szeverényi János evangélikus lelkész, valamint a baptista és a pünkösdi egyház elnökei is.

Tovább a teljes cikkre »

Elsőéves egyetemistaként sokat gondolkodtam azon, vajon mit is jelent kereszténynek lenni, és mi is az evangélium, amiben elvileg hiszek. Nem voltam tudatlan, rengeteg tanítást kaptam Istenről, Jézusról, Isten haragjáról, bűnről, bűnbocsánatról, a Szentlélek erejéről, Isten országáról, helyreállításról, gyógyulásról, Isten atyai szívéről, szenvedésről, önmegtagadásról, énigenlésről, szeretetről, újjászületésről, mennyországról és pokolról. Ezek azonban ahelyett, hogy szerves egységbe rendeződtek volna, inkább egymásnak feszültek és rendre kioltották egymást. Nem kérdőjeleztem meg, hogy az evangélium igaz, de egyre kevésbé értettem, hogy mi is az. Nem kételkedtem a megtérésem valódiságában, ahhoz túlságosan mély megtapasztalás volt, de a fejemben egyre nagyobb volt a köd és a zűrzavar. Isten kegyelméből ekkor került a kezembe John Stott The Cross of Christ (Krisztus keresztje) című könyve.

Tovább a teljes cikkre »

Évek óta egyre jobban zavar, amikor hívők úgy bírálják az evangéliumi kereszténységet, hogy közben egyáltalán nem érződik a szavaikból a Krisztus egyháza iránti szeretet, sem semmiféle hála az elődökért és az általuk elvégzett munkáért. Az ilyen bírálat sokszor önkritikának álcázza magát, vagy az egyház megújítása iránti jobbító szándéknak, vagy a hiteles misszió elengedhetetlen feltételének. Engem inkább a kiábrándulás, az undor és a felfuvalkodottság kellemetlen lehelete csap meg, amikor ezeket hallom vagy olvasom. Gyakran olyan emberek ostorozzák az egyházat, akik semmiféle elkötelezettséget nem mutatnak felé, még gyülekezetük sincs, ahol rendszeresen szolgálnának. Ezek az emberek vadul próbálják lehámozni magukról az evangéliumi élet utolsó bőrrétegeit, hogy ők találhassák ki az igazi kereszténység arculatát. Ez a kereszténység persze releváns lesz, barátságos, forradalmi, innovatív, befogadó és kegyelmes. Nem olyan, mint az előző volt.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum