A ‘evangéliumi’ címkével jelölt bejegyzések

Cambridge-i tartózkodásom anglikán élményei pont olyan vegyesek lettek, amilyen az anglikán egyház jelenlegi állapota. Konkrétan a Church of England helyzetére gondolok, amely valahogy beszorult az észak-amerikai progresszívek és az afrikai evangéliumiak prése közé. Az anglikán közösség súlypontja egy ideje már nem az amerikai és brit régió, amit az amerikai episzkopálisok tagságának tavalyi felfüggesztése is jelez, de még mindig elképzelhetetlen lenne az anglikánok világméretű közössége a Church of England meg a Canterbury érsek nélkül. A szexuális forradalom és az azt egyre lelkiismeretesebben követő progresszív teológia mégis olyan változásokat indukál, amelyek jelenleg ennek a világméretű egyházi formációnak a szétesésével fenyegetnek. Persze sokan gondolják, hogy ez most már talán nem is volna olyan nagy baj.

Tovább a teljes cikkre »

Nem tartozom azok közé, akik a keresztény alkotások fikázását az értelmiségi lét kötelező ujjgyakorlatának tekintik (sőt, kifejezetten taszít ez az attitűd), de az evangéliumi filmekkel tényleg gond van. Evangéliumi filmek alatt most az amerikai „evangelical” rendezők által készített alkotásokat értem (Fireproof, Courageous, God’s Not Dead, Woodlawn stb.), melyek vegyes fogadtatását jól jelzi, hogy a nagyközönséghez általában már el sem jutnak. Az esztétikában és a teológiában egyaránt jártas Peter Leithart épp azokat a gondolatokat fogalmazza meg nemrég publikált cikkében, melyek bennem is ott motoszkáltak, csak ő pontosabban és kedvesebben állítja fel a látleletet, mint ahogy én tettem volna. Leithart elismeri, hogy az evangéliumi rendezők filmjei sokat fejlődtek az elmúlt években, de valamiért még mindig azzal az érzéssel állunk fel a fotelből, hogy ezek a filmek nem fognak tetszeni az ismerőseinknek, és őszintén szólva nekünk sem tetszenek. Vajon miért kudarcosak újból és újból ezek a jó szándékú alkotások?

Tovább a teljes cikkre »

A livingout.org honlap készítői nyíltan elismerik jelenlegi vagy múltbeli homoszexuális vágyaikat, de azokhoz evangéliumi módon akarnak viszonyulni, és ebben szeretnének másoknak is segíteni. Honlapjukon a „Mit hiszünk?” fül alatt közzé teszik a brit Evangelical Alliance Biblical and pastoral responses to homosexuality (Bibliai és pásztori válaszok a homoszexualitásra) c. állásfoglalását, melyet saját álláspontjukként fogadnak el. Lefordítottam a nyilatkozatot, szerintem érdemes elolvasni, mert összefoglalja azokat a sarokpontokat, amelyek az evangéliumi hozzáállást meghatározzák. Ezek fényében talán kevesebb lesz a félreértés. Ha valaki nem is ért egyet a nyilatkozatban megfogalmazott evangéliumi hozzáállással, jó, ha legalább tudja, hogy mi az, amire reagál.

Tovább a teljes cikkre »

Etikai paradigmaváltás zajlik a nyugati kereszténységben (vagy egyes szegmenseiben), mely a szemünk láttára veri szét az evangéliumi erkölcs korábban megkérdőjelezhetetlennek gondolt építményét (leglátványosabban a szexuális etika terén). Mégsem új jelenségről van szó, legfeljebb számunkra új és sokkoló ez. A mostani paradigmaváltás lényege ugyanaz, mint ami az őskereszténységet is fenyegette: Jézus és az evangéliumi etika különválasztása. Vagyis a tévhit, hogy Jézus és a vele való kapcsolat megélése elválasztható az apostoli hagyomány erkölcsi vonatkozásaitól. A második századi gnosztikusok a valódi gnózishoz képest lényegtelennek tartották Jézus etikai parancsait. Az apostoli atyák és az apologéták küzdöttek ellenük, de az Újszövetségből tudjuk, hogy ez a szétválasztás már az első századi gyülekezetekben is megjelent. A történelem most is csak ismétli önmagát. De mi a baj ezzel?

Tovább a teljes cikkre »

Wheaton barátságos „evangelical” sziget Amerika egyik legszekulárisabb metropolisza tövében. Az itt élők számára védőburok, mely kicsiny burok globális hatása ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen. Chicago – az amerikai Midwest New Yorkkal versengő központja – igazi multikulturális világváros, tele európai és ázsiai bevándorlókkal, akik részben beleolvadtak már az amerikai olvasztótégelybe, részben éppen maguk olvasztják még azt a bizonyos tégelyt új, sokféle kulturális tradíciót megjelenítő formává. Wheaton sajátos szín ebben a kavalkádban. Természetesen itt sem mindenki evangéliumi keresztény, de a túlnyomó többség az. Egymás hegyén-hátán templomok és imaházak láthatók, a kisváros szellemi központja pedig nem más, mint az 1860-ban alapított Wheaton College. (Az egyetem tőszomszédságában lévő evangéliumi gyülekezetnek kb. 2500 aktív tagja van.) Wheaton jómódú, rokonszenves, evangéliumi „suburb”, annak minden vonzerejével és illúziójával együtt.

Tovább a teljes cikkre »

Arról szeretném megosztani a gondolataimat, hogy szerintem mi a legfontosabb különbség a katolikus és az evangéliumi egyházfelfogás között. Nem azért írom ezt a cikket, hogy újabb éket verjek katolikus és protestáns hívők közé, hanem azért, hogy akik Jézust követjük, jobban értsük egymást. Miroslav Volf szerint az ölelés közben „az én egyetlen pillanatra sem tagadhatja meg magát vagy a másikat.” (Ölelés és kirekesztés. Harmat, 2001, 160) Az ölelés akkor valódi, ha nem akarjuk asszimilálni a másikat, hanem elismerjük, hogy nem értjük őt, majd kísérletet teszünk arra, hogy a saját keretein belül értelmezzük azt, aki ő. Szerintem szükség van a különbözőségek tiszteletteljes tisztázására katolikus és evangéliumi hívők között is.

Tovább a teljes cikkre »

A keresztények egységét definiálhatjuk úgy is, hogy határt húzunk az igazak köré, és úgy is, hogy megnevezzük a középpontot, mely összeköti mindazokat, akik ahhoz a középponthoz igazodnak. A két módszerrel különböző hatást érünk el. A tizennyolcadik századi evangéliumi ébredések idején mindkét módszert kipróbálták. Az előbbire példa a presbiteriánus Erskine testvérek körül kialakult mozgalom szemlélete, az utóbbira az anglikán-metodista George Whitefield evangélizációs gyakorlata. Az Erskine testvérek és Whitefield egyaránt kálvinisták voltak, de az evangéliumi egységről gyökeresen eltérő elképzeléseik voltak. Ez a gyakorlatban is megmutatkozott.

Tovább a teljes cikkre »

Hogyan épül fel az evangéliumi egyházfelfogás? Mielőtt felsorolnám az alapvető építőköveit, szeretném tisztázni, hogy nem pusztán szabadegyházi ekkleziológiáról beszélek. Az alábbi egyházfelfogást magáénak érezheti minden evangéliumi keresztény, azok is, akik régi és nagy protestáns felekezetekben szolgálnak, mint amilyen a református, az evangélikus vagy az anglikán egyház. Az itt megfogalmazott alapegységekhez ők talán hozzátennének más építőkockákat is (pl. zsinatok, hitvallások, püspökök, felekezeti hagyományok szerepe), de az alapokkal lényegében egyetérthetnek. Azt hiszem, egyet is értenek.

Tovább a teljes cikkre »

Az egyházról vallott teológiai álláspontunk meghatározhatja azt is, hogy miért aggódunk, és miért nem. Hadd mondjak erre egy példát. Ha az egyház számunkra elsősorban Jézus követőinek közösségét jelenti, vagyis embereket, akiket Isten az evangélium által elhívott, elsősorban amiatt fogunk aggódni, hogy ezek az emberek kapnak-e megfelelő tanítást, vannak-e pásztori lelkületű vezetőik, szabadon gyakorolhatják-e a hitüket, szeretik-e egymást, ragaszkodnak-e Jézushoz, stb. Másodlagos kérdés lesz számunkra, hogy pásztorlásuk milyen strukturális keretek között történik. Ha az egyház számunkra mindenekelőtt egy intézmény, elsősorban az intézmény működése, fenntarthatósága, szervezeti összhangja, hírneve, anyagi lehetőségei stb. felől fogunk aggódni. Vagyis az intézmény válságát az egyház válságaként fogjuk megélni. Ez akkor is igaz, ha az intézményt szakrális tulajdonságokkal ruházzuk fel, és az intézmény mögött az intézménytől függő emberek sorsát nagyon is szem előtt tartjuk.

Tovább a teljes cikkre »

Miniszter úr!

Jogfosztott, de Krisztusban szabad evangéliumi lelkészként írok Önnek, az egyházügyekért is felelős államszolgának, a kisegyházak érdekében. Mint keresztény és mint állampolgár szólítom meg Önt, az Önnek a Biblia szerint járó tisztelettel. Bár úgy hiszem, Krisztusban testvérek, teológusként pedig kollégák vagyunk, útjaink több ízben keresztezték is már egymást, jelen helyzetben a tegeződést illetlen bizalmaskodásnak tartanám. Most nem közös evangéliumi szolgálatban találkozunk, mint amilyen a MEKDSZ vagy egy ideig a mindennapi.hu volt, hanem egy egyházi státuszától megfosztott kisegyház lelkészeként szólítom meg Önt, a minisztert, akinek hatalom adatott a kezébe.

Tovább a teljes cikkre »

Érdekes füzetecskét olvastam nemrég Martyn Lloyd-Jones velszi lelkésztől, aki az elmúlt század ötvenes éveiben London egyik legnépszerűbb igehirdetőjének számított (Emil Brunner svájci teológus kora legnagyszerűbb prédikátorának nevezte). Lloyd-Jones a szélesebb publikum előtt annakidején egyrészt markáns evangéliumi nézeteivel, másrészt az ökumenikus mozgalommal szembeni erős kételyeivel tűnt fel. Az említett füzetecske (Luther and His Message for Today, Evangelical Press, 1968) Lloyd-Jones Luther Mártonról szóló 1967-es előadásának írott változata, melyben a német reformátor méltatása mellett kitér az ökumenikus mozgalom egységtörekvéseivel kapcsolatos ellenérzéseire is.

Tovább a teljes cikkre »

Hadd fogalmazzam meg egyszerűbben is az előző cikk lényegét. Az apostolica successio katolikus és ortodox elképzelését hallva az a játék jut eszembe, amit gyerekkoromban az óvodában játszottunk. Az egyik gyerek kitalál egy mondatot (pl. „az erkély hűvös”), és belesúgja a mellette ülő fülébe. Ő továbbadja, amit hallott, majd a következő is, aztán ő is, és így tovább, egészen a kör végéig. Az utolsó gyerek aztán elmondja hangosan, hogy az ő fülébe mi jutott el (pl. „a szekrény büdös”). A játék azért vicces, mert az üzenet akaratlanul is torzul. Rutinos óvodások néha rá is játszanak a félrehallásra, hogy a vége – szerintük – még mókásabb legyen.

Tovább a teljes cikkre »

Én is hallottam már a közhelynek is felfogható bölcsességet, hogy „soha ne mondd, hogy soha”, de vannak dolgok, melyekről tényleg úgy érezzük, soha nem történhetnek meg velünk. Mostani fejemmel például elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is katolizáljak. Bár a környezetemben ez nem lenne példa nélküli, bevallom, nehéz megértenem azokat, akikre Róma vonzást gyakorol, mert ennek az erejét én még nem éltem át. Számos teológiai, kulturális és esztétikai gát van bennem, melyek élesen elválasztanak a római egyház barokk világától, és nem hiszem, hogy ezeken könnyedén át tudnék törni. Mind közül az egyik legjelentősebb gát bennem az, hogy a római katolikus egyházat egyszerűen nem tudom katolikus egyháznak látni, ami pedig ugye a legfőbb érv lenne a csatlakozás mellett. Nem kertelek: a Rómához való tudatos kapcsolódást mostani eszemmel a valódi egyetemesség tagadásaként, csúnyábban fogalmazva szektás (!) elhajlásként élném meg. Hadd mondjam el, hogy miért.

Tovább a teljes cikkre »

Azt ígértem, hogy valamilyen formában beszámolok majd a European Leadership Forumról. Szerettem volna egyszer-kétszer a helyszínről is tudósítani, de olyan sok dolog zajlott körülöttem, hogy nem jutottam hozzá. Most is csak röviden tudok írni, mert még egyáltalán nem sikerült kialudnom magam, és tegnap óta egy kis post-Forum „depresszió” is erőt vett rajtam (azt hiszem, az adrenalin-szint zuhanása egy hét maximális fordulatszámon való pörgés után ezt tökéletesen magyarázza; az alvás fontosságáról meg ugye, éppen nemrég írtam egy bejegyzést). Azonnali reflexióként összegyűjtöttem mégis néhányat az ELF-en szerzett benyomásaimból. (Ha valaki szeretné jobban átlátni és megérteni, hogy mi ez az ELF, ajánlom a tavaly májusi bejegyzéseimet.)

Tovább a teljes cikkre »

„Ha megerőszakolnak egy szűzet, legalább kiáltson!” – emlékeztetett az ószövetségi parancsra az egyik kisegyház lelkésze az Evangéliumi Egyházak Fóruma legutóbbi találkozóján. Azzal kapcsolatban hangzott ez el, hogy nagyon úgy tűnik, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) által támogatott harminchét evangéliumi kisegyház egyike sem (!) tarthatja meg egyházi státuszát. A parlament illetékes bizottsága annak ellenére elutasította gyakorlatilag az összes jogfolytonossági kérelmet, hogy a kisegyházak jelentős része megfelelt a szigorított törvényi követelményeknek (pl. száz év nemzetközi vagy húsz év hazai működés). Indoklás nem volt, hacsak az nem, amit a bizottság elnöke mondott, hogy az egyházi státusz mostantól „nem jog, hanem kegy”. Ezt a kegyet tehát nem kaptuk meg.

Tovább a teljes cikkre »

Bár Athanasziosz a „homousziosz” (egylényegű) kifejezés védelmezőjeként vált ismertté, biblikus gondolkodása pedig a reformátorok biblicizmusával is vetekedett, az alexandriai püspök tisztában volt azzal, hogy az evangéliumi, apostoli hit iránti hűség nem pusztán bibliai szavak szajkózásából áll. Egyrészt azért nem, mert teológiai ellenfelei, a Krisztus örök istenségét tagadó ariánusok is használtak bibliai szavakat, csak éppen egészen mást értettek alattuk. Másrészt azért nem, mert bibliai igazságokat ő is csak nem-bibliai kifejezésekkel tudott megvédeni, amikor ellenfelei bibliai kifejezéseket használtak eltérő tartalom megjelölésére. Harmadrészt: Athanasziosz felismerte, hogy más-más terminológia mögött viszont időnként ugyanaz a meggyőződés áll.

Tovább a teljes cikkre »

Nem vagyok egyháztörténész, de közel áll hozzám az a vélemény, hogy a reformáció elsősorban a tekintély kérdéséről szólt. J. I. Packer „Fundamentalism” and the Word of God c. rövid, de annál lényeglátóbb könyvében arról ír, hogy a keresztény teológiában három dolgot neveztek meg a tekintély lehetséges forrásaként: a Szentírást, az Egyházat és az egyént. Másképpen fogalmazva: tekintély lehet az önmagát értelmező Szentírás, az egyházi tanítóhivatal által értelmezett Szentírás, vagy a keresztény egyén – más forrásokból vett elvek által vezérelt – kritikus írásértelmezése. Vajon melyik ezek közül a végső tekintély? Packer szerint erre a kérdésre csak háromféle választ adhatunk, attól függően, hogy a három tekintély közül melyiknek vetjük alá a másik kettőt. A választól függően beszélhetünk evangéliumi, tradicionalista vagy szubjektivista nézetekről. Hitvalló protestánsok az első, katolikusok, anglo-katolikusok és ortodoxok a második, liberális protestánsok a harmadik nézetet képviselik.

Tovább a teljes cikkre »

Tegnap este felemelő élményben volt részem. Az új egyházügyi törvény nem maradt következmények nélkül, úgy tűnik, máris közelebb nyomta például egymáshoz azokat az evangéliumi felekezeteket, gyülekezeteket, amelyek a jelenlegi törvény szerint januártól valószínűleg elveszítik az egyházi státuszukat. Néhány hete a Magyar Evangéliumi Egyház, a Szabad Evangéliumi Egyház, az Isten Egyháza és még egy-két kisegyház vezetői megkeresték egymást, hogy együtt imádkozzanak és gondolkozzanak a kialakulóban lévő helyzetről. Ehhez kapcsolódtak a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) vezetői is. Az Aliansz több mint százötvenéves nemzetközi szervezet, mely Magyarországon már a két világháború között is az evangéliumi együttműködést igyekezett segíteni. Az Aliansz elnöke jelenleg Szabó Dániel református lelkész, főtitkára Szuhánszky Gábor metodista lelkész, az elnökségében pedig helyet foglal Szeverényi János evangélikus lelkész, valamint a baptista és a pünkösdi egyház elnökei is.

Tovább a teljes cikkre »

Július 27-én délután három óra tizenöt perckor az evangéliumi hit óriása távozott el közülünk. Egy ember, akinek a szavát a világ minden táján hívők milliói és evangéliumi vezetők generációi figyelték. Egy ember, aki képes volt egy személyben megtestesíteni az evangéliumiság lényegét, és azt zászlóként fél évszázadon keresztül a magasba emelni. Egy anglikán, aki elsősorban evangéliumi volt. Egy vezető, aki szolgált. Egy megkérdőjelezhetetlen tekintély, aki a Szentírás tekintélyének vetette alá magát, és másokat is erre bíztatott. Egy tanító, aki haláláig tanult. John Stott kilencven éves volt, amikor bement Atyja örömébe. Most már időtlen.

Tovább a teljes cikkre »

Évek óta egyre jobban zavar, amikor hívők úgy bírálják az evangéliumi kereszténységet, hogy közben egyáltalán nem érződik a szavaikból a Krisztus egyháza iránti szeretet, sem semmiféle hála az elődökért és az általuk elvégzett munkáért. Az ilyen bírálat sokszor önkritikának álcázza magát, vagy az egyház megújítása iránti jobbító szándéknak, vagy a hiteles misszió elengedhetetlen feltételének. Engem inkább a kiábrándulás, az undor és a felfuvalkodottság kellemetlen lehelete csap meg, amikor ezeket hallom vagy olvasom. Gyakran olyan emberek ostorozzák az egyházat, akik semmiféle elkötelezettséget nem mutatnak felé, még gyülekezetük sincs, ahol rendszeresen szolgálnának. Ezek az emberek vadul próbálják lehámozni magukról az evangéliumi élet utolsó bőrrétegeit, hogy ők találhassák ki az igazi kereszténység arculatát. Ez a kereszténység persze releváns lesz, barátságos, forradalmi, innovatív, befogadó és kegyelmes. Nem olyan, mint az előző volt.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum