A ‘evangélizáció’ címkével jelölt bejegyzések

Lenyeltem a csípős-fűszeres kecskepörkölt utolsó falatját, majd odafordultam indiai vendéglátómhoz, aki maszatos kezével egy marék szaftos currys rizst emelt a szájához. Próbáltam én is a kezemmel enni, de néhány szerencsétlen kísérlet után visszatértem a késhez és villához, amit – az idegen iránti könyörületből – előre a tányérom széléhez igazítottak. A palacsintához hasonlító roti kenyérrel ügyesebben bántam, annak ugye nálunk is van némi hagyománya, hogy a kenyérhéjjal kanalazzunk („eb, aki a kanalát meg nem eszi”), de kezdetleges technikámmal mindenki rég megebédelt volna, mire én is befejezem az evést, ezért inkább újra nyugati eszközökhöz nyúltam (kés, villa, kanál). Az ebéd végéhez közeledve az engem érdeklő irányba tereltem a beszélgetést. Szerettem volna többet megtudni arról az evangéliumi mozgalomról, melynek meghívására Indiába csöppentem.

Tovább a teljes cikkre »

Sötét szobába léptem, melynek közepén egy háromdimenziós kereszt világított. A kereszt egy jókora négyszögletű pódium tetején állt. A háttérben mint egy szívverés Bach Máté Passiójából a 63. számú korál dallama hangzott: „Ó Krisztus-fő, Te zúzott…” A pódium mind a négy oldalán kivilágított igeversek hasították szét a sötétséget, jelezve, hogy a kereszt és az értelmezése együtt jelentik a világosságot. Ez a szoba az evangélium szobája volt. A múzeum szívében jártam, a kamrában, ahol az egész kiállítás értelmet nyer. Úgy álltam ott a sötétben, mint Jónás a cet gyomrában. Ha beledöföm a késemet, a Billy Graham Center, sőt, maga a világmisszió holtan rogyna össze és engem is maga alá temetne. Itt, a múzeum sötét szívkamrájában van a titok, mely Whitefield, Edwards, Moody, Sunday és Graham szolgálatát mozgatta. (És persze itt a magammal hozott kérdőjel: Finney.) Vajon mi ez a titok? Mit mondanak a világító mondatok?

Tovább a teljes cikkre »

Wheatoni tartózkodásom alatt háromszor mentem végig a Billy Graham Center múzeumán. Az állandó kiállítás rengeteg gondolatot indított el bennem. Maga a központ 1979-ben nyílt a Wheaton College területén, hogy elősegítse a világméretű evangélizáció ügyét; jelenleg kb. ötven szolgálaton keresztül látja el ezt a feladatát. Ezek egyike az épület földszintjén található múzeum, mely messze túlmutat önmagán – és minden más tárlaton, amit eddig láttam. A múzeumba lépve a gyanútlan látogató (mint én) azt gondolja, hogy objektív megfigyelőként végignéz egy érdekes kiállítást. Pedig nem, és csak a végén jön rá, hogy ez miért képtelenség.

Tovább a teljes cikkre »

A szavakba belefáradt nyugati kereszténység szereti az olyan jól hangzó aforizmákat, mint a következő: „Hirdesd az evangéliumot, és ha szükséges, használj szavakat is!” Unásig ismételt, frappáns mondat, állítólag Assisi Szent Ferenctól származik. A valódi evangélizáció ezek szerint cselekvés, és csak néha szó. Nem beszélni kell, hanem tenni, és csak ha tényleg szükség van rá, akkor beszélni. Austin és Searle (a beszédaktus-elmélet kidolgozói) végső soron tévednek: nem a beszéd cselekszik, hanem a tett beszél. A jó evangélizáció is ilyen. Legalábbis Szent Ferenc aforizmája szerint. De bölcs gondolat ez? Nos, az biztos, hogy felszabadító azoknak, akik szorongva, szégyenkezve gondolnak az evangélizáció feladatára.

Tovább a teljes cikkre »

November 17-én és 18-án a József utcai baptista gyülekezet Láss, ne csak nézz! evangélizációs programján veszek részt meghívott előadóként. Gondoltam, én is csinálok itt a Divinity-n egy kis reklámot a rendezvénynek. Az előadások témája a vágyakozás lesz. A program ismertetőjét itt, az előadások témáját pedig itt lehet megnézni. Veszprémi érdeklődőknek mondom: decemberben kis változtatással – és egy további résszel megtoldva – hasonló témák lesznek a gyülekezetünk istentiszteletein is, szintén evangélizációs céllal. A cím (Vágyok, tehát vagyok?!) a jubisok kreativitását tükrözi, azonnal beleszerettem, kis módosítással (Vágyakozom, tehát vagyok!) a veszprémi programunkhoz is használni akarom (ha van rajta copyright, szívesen kifizetem).

Ha nem álmegtérőkkel akarunk gyarapodni, akkor…

…hirdessük bátran és állhatatosan Krisztus evangéliumát;

…tanítsunk meg az embereknek mindent, amit Krisztus tanított;

…azt hirdessük, amit az apostolok ránk hagyományoztak, ne mást;

…hangsúlyozzuk az újjászületés szükségességét;

…Jézushoz hasonlóan beszéljünk mi is a tanítványság áráról;

…soha ne tegyük a szoros kaput tágassá, tágasabbá, vagy kevésbé szorossá;

Tovább a teljes cikkre »

Amikor az evangéliumi mozgalmak nyomás alá kerülnek, különleges folyamatok veszik kezdetüket. A nyomásnak általában mennyei oka és célja van. Isten népének el kell hagynia a régi, bejáratott medreket, hogy a Szentlélek kiáradhasson és megöntözhesse az elhanyagolt földeket. A pogányok felé végzett misszió annakidején úgy kezdődött, hogy a jeruzsálemi gyülekezet a hatóságok nyomásgyakorlása miatt szétrebbent, és a tagjai vitték magukkal mindenfelé az evangélium üzenetét (ApCsel 8,1-4). Mintha ez történne most is. Napok óta mély öröm és derű jár át, ha az evangéliumi kisegyházak ügyére gondolok. Mindaz a méltánytalanság, amit velünk csinálnak, emberileg nézve elkeserítő és fájdalmas. Mégis az a vidám meggyőződés hömpölyög bennem, hogy ez valahogy az evangélium terjedését fogja szolgálni. A Szentlelket nem lehet pénzen megvenni, de nem lehet állami kivéreztetéssel elvenni sem. Sőt, a dicsőség Lelke leginkább akkor ereszkedik alá kiterjesztett szárnyakkal, amikor Isten népét – vagy annak egy részét – bántják.

Tovább a teljes cikkre »

Heller Ágnes a Vagy-vagy 1978-as magyar kiadásához utószóként írt kissé osztályharcos ízű tanulmányát (A szerencsétlen tudat fenomenológiája) azzal a mondattal zárta, hogy „Immár majd százötven esztendeje itt helyezkedik el a választás: Kierkegaard vagy Marx; vagy-vagy.” A könyv 1994-es kiadásában apró kiegészítéssel elárulja saját választását: „Én már vagy húsz esztendeje lemondtam, némi rezignációval, a nagy elbeszélésről – és ezzel (Marx után) Kierkegaard-t választottam.” De vajon Heller Ágnes döntése a valódi kierkegaard-i vagy-vagyot érintette-e, az igazság és a szeretet szenvedélyének megnyilvánulása volt-e, vagy éppenséggel a világ megváltoztatásának marxista útjáról való lemondásról, a posztmodern kiábrándulásról szólt? Vajon megértette-e Kierkegaard valódi szenvedélyét?

Tovább a teljes cikkre »

Nagyjából ötven évvel ezelőtt Martyn Lloyd-Jones mondta egy igehirdetésben a következőket:

„Mi a legfontosabb az evangélizációban? A legelső és legnyilvánvalóbb dolog ez: tudatában kell lennünk a hatalmunknak és tekintélyünknek! Istennek kell engedelmeskednünk, semhogy embereknek. Enélkül minden erőlködésünk haszontalan. Hiszem, hogy a keresztény egyház legtöbb kudarca ebben a században az emberektől való félelemnek köszönhető. Az egyház félni kezdett a tanult emberektől. Azt mondogatta: ’A múltban az emberek tudatlanok voltak, de most már általános oktatás van, az emberek újságokat és könyveket olvasnak, tudományt tanulnak.’

Tovább a teljes cikkre »

A Kolossé levélben Pál apostol azt írja: „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.” (Kol 1,24) Furcsa ez a mondat, hiszen Pál máshol Krisztus szenvedéseinek befejezett, elvégzett munkáját hangsúlyozza, melyhez nem lehet sem hozzátenni, sem elvenni. A Kolossé levélben is éppen az az apostol egyik fő témája, hogy magában Krisztusban és az ő kereszten bemutatott áldozatában van a teljesség (pl. Kol 2,11-15). Miért írja akkor itt mégis azt, hogy hátravan még valami Krisztus gyötrelmeiből?

Tovább a teljes cikkre »

C. S. Lewis a nagyvilág előtt úgy ismert, mint népszerű meseíró, a tudományos világban pedig mint elsőosztályú irodalomkritikus. Legismertebb műve a Narnia Krónikái mesesorozat, legfontosabb tudományos műve pedig a tizenhatodik századi angol líra és epika átfogó feldolgozása, mely a mai napig alapműnek számít. Lewis azonban mindenekelőtt keresztény apologéta volt. Erről a világ sem feledkezett meg teljesen: Az emberiség felszámolása című könyvét a National Review a huszadik század hetedik legjobb könyvének választotta a nem-fikció kategóriában, és mások mellett Francis Fukuyama is elismeréssel nyilatkozott a könyvről. Az emberiség felszámolása mellett Lewis természetesen számos más apologetikai könyvet is írt, mint például a Keresztény vagyok!, A fájdalom, vagy a Csodák.

Tovább a teljes cikkre »

Megkérdeztem egyszer C. Stephen Evans filozófust, egykori tanáromat, hogy hogyan definiálná a filozófiát. A válasza egyszerű volt, de új távlatokat nyitott számomra. Lényegét tekintve valami ilyesmit mondott: „Nekünk, keresztényeknek a filozófia az, amikor komolyan gondolkodunk a világról.” Azt is hozzátette, hogy a filozófia definiálása már önmagában filozófiai tevékenység. Nem lehet a filozófiát anélkül meghatározni, hogy már a meghatározással ne filozófiai véleményt fogalmaznánk meg. A filozófia definíciója is filozófiai kérdés, ezért majdnem annyi meghatározása van, ahány filozófiai rendszer.

Tovább a teljes cikkre »

És akkor még egy – egyelőre utolsó, és némelyeknek talán meglepő – bejegyzés a genfi reformátorról. Kálvin szolgálatának egy olyan oldaláról szeretnék említést tenni, mely nem igazán ismert az emberek előtt, pedig rendkívül inspiráló lehetne azok számára, akik az evangélium ügyéért valami nagyszerűt akarnak tenni. A genfi egyház vezetője a történelem egyik legbátrabb, legfigyelemreméltóbb gyülekezetplántáló mozgalmát indította útjára a tizenhatodik századi Franciaországban.

A rendszerváltás utáni Magyarországon a Calvary Chapel (Golgota) volt az a felekezet, mely rövid idő alatt sok új gyülekezetet hozott létre. Fiatal lelkipásztorok jöttek Amerikából, hogy Budapesten és vidéki városokban bibliaórákat kezdjenek, melyek hamar önálló gyülekezetekké nőtték ki magukat. Mindig csodáltam azt a dinamizmust és hitet, amit a golgotások szolgálatában láttam. Nem voltak mindig bölcsek, a teológiájuk is hagyott kívánnivalót, viszont lelkesedésük és eredményességük megszégyenítette a kritikusaikat. Minden nagyszerűségével ez a misszió mégis eltörpül a Kálvin vezette genfi egyház gyülekezetplántáló mozgalma mellett.

Tovább a teljes cikkre »

C. H. Spurgeon, akiről az előző bejegyzést írtam, kálvinista volt, de nem hiperkálvinista. Sokszor félreértik a hiperkálvinizmus fogalmát, és úgy utalnak rá, mintha a hiperkálvinizmus eltúlzott kálvinizmust, vagy egyszerűen csak erőteljes kálvinizmust jelentene. Pedig a hiperkálvinizmus a történelem során nem eltúlzott, hanem félreértett, kiforgatott, megcsonkított kálvinizmust jelentett. Spurgeon meggyőződéses kálvinistaként egyszerre küzdött az arminiánus és a hiperkálvinista nézet ellen. Mindkettő jelen volt azon a baptista hagyományon belül, mely Spurgeon számára az elsődleges felekezeti közösséget jelentette. Spurgeon soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a kálvinizmus teológiai rendszerét vallja („a kálvinizmus az evangélium”), de azt is gyakran kifejtette, hogy a hiperkálvinizmus szemben áll a valódi, bibliai kálvinizmussal.

Tovább a teljes cikkre »

Az 1974-ben Lausanne-ban kezdődött folyamat harmadik állomásaként tavaly októberben a világ evangéliumi kereszténységének közös evangélizációs kongresszusa zajlott Dél-Afrikában. A földgolyó minden tájáról érkeztek evangéliumi vezetők Fokvárosba, hogy az evangélizáció kérdéséről együtt tanácskozzanak. Most egy rövid, alig tízperces előadásra szeretném felhívni a figyelmet, melyet Os Guinness tartott a globalizáció és az evangélizáció kapcsolatáról. Os Guinness évtizedek óta az egyik legfigyelemfelkeltőbb elemzője a közöttünk zajló társadalmi folyamatoknak.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum