A ‘gyerekes’ címkével jelölt bejegyzések

Jordan Peterson az új személyes névmások („zhe” és „zher”) kötelező használata ellen tiltakozva egy alkalommal kitér a transzneműség jelenségének egyik legproblémásabb vetületére. Vajon mi az alapja annak – kérdezi –, hogy valaki az identitásáról szerzett saját szubjektív percepcióját, főleg, ha az közel sem egyértelmű, másokra kényszerítse? A kanadai kormány rendelete, amely az LMBTQI lobbi igazságáról meggyőződve, vagy annak politikai hasznát felmérve, kötelezővé tette az új névmások használatát, abból indul ki, hogy az identitás olyan dolog, amely az ember szubjektív érzékelésétől függ. És nem csak hogy attól függ, de kizárólag attól függ, olyannyira, hogy akár teljesen függetlenné válhat az alapvető biológiai tényektől is. Sőt, akár egészen rugalmassá is válhat, hiszen – mondja Peterson –, a „zhe” és „zher” mellé azóta több tucat új identitást jelölő névmás került, van, aki speciális karkötőt is hord, amely jelzi, hogy aznap éppen férfi vagy nő-e, esetleg valami más. Bizarr identitások alapján közösségekbe is rendeződnek ma már azok, akik tündérnek, kiskutyának vagy éppen medvének képzelik magukat. Ha megkérdőjelezhetetlennek tartjuk a transznemű ember szubjektív percepcióját, ugyanezen logika mentén el kell fogadnunk ezeket az identitásokat is valóságnak.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum