A ‘hagyomány’ címkével jelölt bejegyzések

Történészek a mai napig vitatkoznak azon, hogy az anabaptista és a baptista hagyomány pontosan hogyan kapcsolódnak egymáshoz, mert a két mozgalom – a közhiedelemmel ellentétben – sem történetileg, sem a jelenben nem teljesen azonosak egymással. A reformáció radikális ága és az angolszász disszenterek között született baptista mozgalom összefonódását azonban sok dolog mutatja. Magyar nyelven Szebeni Olivér baptista teológus írta meg például az anabaptizmus történetét (Az anabaptisták – A reformáció harmadik ága), és a Magyarországi Baptista Egyház kiadásában jelent meg W. R. Estep Az anabaptisták története c. könyve is. Mivel a baptisták sok tekintetben saját előfutáraiknak tekintik az anabaptistákat, én is most egy kalap alá veszem azt, amit az anabaptista és a baptista mozgalom pozitívumairól el akarok mondani.

Tovább a teljes cikkre »

A lutheránus hagyományról is írok egy posztot, bár ahogy nem voltam soha a református egyház tagja (feleségemmel és számos református lelkész ősömmel ellentétben), úgy evangélikus sem voltam soha. Viszont mindkét szülőmet eredetileg evangélikusnak keresztelték, és evangélikusok voltak az apai nagyszüleim (mielőtt a testvérgyülekezethez kapcsolódtak) és az anyai nagymamám is (mielőtt szabadegyházi lett). Sőt, apai ágon a legkorábbról ismert ősöm Darmstadt első lutheránus lelkésze volt, anyai nagyapám ágán pedig a felmenőim szintén már a reformáció idején az ágostai hitvallást vették fel, és csak valamivel később lettek reformátusok. Valamennyi lutheránus érintettségem tehát van, de úgy tűnik, a családomra inkább az evangélikus egyház elhagyása volt jellemző, ezért közvetlen kapcsolatom nekem szinte alig volt ezzel a felekezettel. A lutheránus hagyománnyal azonban annál inkább, és ebben a bejegyzésben most azt szeretném elmondani, amit ebben a hagyományban megszerettem.

Tovább a teljes cikkre »

Édesanyám édesapámmal való házassága előtt metodista volt. Egy ideig édesapám is hozzájuk tartozott, a menyegzőjüket is metodista gyülekezetben tartották, ezért bár egész gyerekkoromban a testvérgyülekezetbe jártunk, jó kapcsolatokat ápoltunk a magyarországi metodistákkal. Akkor még nem tudtam, teológiailag mennyire liberálissá vált a globális metodista mozgalom jelentős része, mert a magyarországi metodistákat a szocializmus idején valahogy elkerülte ez a trend. Talán a vasfüggöny és a gyülekezetekben lévők erős hite vont védőfalat köréjük. Rokonaim között is vannak, illetve voltak metodisták, akiket látogatva részt vehettem metodista istentiszteleteken. A metodista hagyomány iránti rokonszenvemet azonban két meghatározó olvasmányélmény és egy londoni igehirdető tette számomra életre szóló szerelemmé.

Tovább a teljes cikkre »

Első gyülekezetem az Ó utcai Keresztyén Testvérgyülekezet volt Budapesten. Tizenkilencévesen eljöttem onnan, sok tekintetben el is távolodtam ettől a hagyománytól, de több dolog, amit ott kaptam, részévé vált a hitem DNS-ének. A testvérgyülekezeti mozgalmat korai vezetői (pl. J. N. Darby, B. W. Newton, Robert Chapman) mellett az elmúlt két évszázadban számos ismert keresztény is fémjelzett, akik közül némelyekről ma már kevesen tudják, hogy egy időben kapcsolódtak ehhez a mozgalomhoz. Ilyen volt például Müller György, a bristoli árvaházak fenntartója, Hudson Taylor úttörő misszionárius, a Kína-Belföldi Misszió (China Inland Mission) atyja, F. F. Bruce teológia professzor (számos kommentár és bibliakutatással foglalkozó könyv szerzője), James Houston, a kanadai Regent College alapítója, John Lennox oxfordi matematikus és laikus igehirdető, az ő mentora, David Gooding professzor, valamint Ellis Potter, zen buddhista szerzetesből lett keresztény apologéta és lelkipásztor.

Tovább a teljes cikkre »

Teológiailag kontinuacionista vagyok, vagyis hiszek abban, hogy az újszövetségi karizmák (beleértve a nyelvekenszólást, prófétálást, gyógyítást) ma is működnek, vagy működhetnek. Azért vagyok kontinuacionista, mert a Biblia alapján ennek az álláspontnak a helyességéről vagyok meggyőződve. A Szentírás tanulmányozása nyitotta meg az elmémet és a szívemet a Szentlélek „karizmatikusabb” munkái előtt, a tapasztalás ezt csak követte. Az első találkozásaim a karizmatikus mozgalommal inkább riasztottak: nem tetszett a hangerő, a felfokozottság, a csodák hajszolása, az értelem háttérbe szorulása. Ma sem teljesen felhőtlen a viszonyom a pünkösdi-karizmatikus mozgalommal, de van olyan oldala, ami számomra is nagyon vonzó. Megpróbálom összeszedni, mit szeretek ebben az egyházi hagyományban.

Tovább a teljes cikkre »

A hagyományok kialakulása az egyik legesetlegesebb és legviszonylagosabb dolog a világon. Amiről azt gondoljuk, hogy mindig is úgy volt, ahogy most van, valamikor nem úgy volt, ahogy most van, és legtöbbször csak hosszú idő után lett pont úgy, ahogy most van. Ez a helyzet a keresztény (és keresztyén) hagyományokkal is, melyek esetlegességéről nem olvastam derűsebben gyilkos kritikát Klaus Douglass német evangélikus lelkész könyveinél. Douglass az írásaival gyomlál és irt, pusztít és rombol, hogy építhessen és plántálhasson (vö. Jer 1,10). Az új reformáció (Kálvin Kiadó, 2002) és az Isten szeretetének ünnepe (Kálvin Kiadó – Luther Kiadó, 2005) két radikálisan pesszimista és egyben radikálisan optimista könyv, melyek elsősorban a rohamosan fogyatkozó protestáns nagyegyházaknak mutatnak kiutat a hagyományok fojtogató szorításából –  az evangéliumi élet szabadsága felé.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum