A ‘helyettes bűnhődés’ címkével jelölt bejegyzések

C. S. Lewis úgy írta meg a Narnia Krónikái c. mesesorozatát, hogy aki megszereti Aslant, ráismerjen Narnia urára a mi világunkban is. Lewis először Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény c. mesét adta közre, azt követte további hat, amely Narnia történetét a születéstől a mennyei ideában való újjáteremtésig meséli el. Aki olvasta a történeteket, nem csak Jézus Krisztusra ismer Aslanban, de a keresztény hit ezer más színét, szagát és ízét is felfedezi Narniában. A helyettes áldozat motívumát is, amely rögtön az első mesében a történet központi szála: egy túszcsere keretében Aslan a boszorkány által elcsábított Edmund helyére lép és a boszorkány kezében brutális kínhalált hal. Ez az a motívum, amelyről szeretnék most néhány gondolatot megosztani.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző posztban említett Nüsszai Gergely a Kr. u. 4. század teológusa volt, de okkal hagytam őt ki, amikor a másik két kappadókiai egyházatya (Nagy Baszileiosz és Nazianzoszi Gergely) nézeteit mutattam be. Nüsszai Gergely ugyanis az a görög nyelvű egyházatya, akit G. Aulén Christus Victor c. művében a „váltságdíj-elmélet” legfontosabb képviselőjének nevez. Aulén szerint Nüsszai Gergely azt tanította, hogy Isten a Sátánnak fizetett váltságdíjat, amikor Krisztus meghalt a kereszten, és ez volt (Aulén szerint) a „klasszikus” nézet, amelyet aztán felváltott a nyugati teológiában a helyettes bűnhődés jogi hangsúlyának dominanciája. Az eddigi posztok alapján remélem, mindenkinek világos, hogy Aulén sokat idézett (egyébként viszont meglepően rövid és alig dokumentált) történeti rekonstrukciója ebben a formában tarthatatlan. Azonban eljött az ideje, hogy Nüsszai Gergelyt is szemügyre vegyük, és megvizsgáljuk, vajon az ő tanítása valóban szembemegy-e a helyettes bűnhődés tanával.

Tovább a teljes cikkre »

Szeveroszt a Kr. u. 6. század elején Antiókhia pátriárkájává választották. Onnan később száműzték, a pátriárka Egyiptomban talált menedéket, ott is halt meg. Szeverosz monofüzita volt, de annak nem szélsőséges formájában. Elutasította Krisztus kettős természetének kalcedóni definícióját, de az eutükhiánusokkal sem értett egyet, akik Krisztus két természetének „elegyedését” vallották. Szeverosz írásai szír nyelven maradtak fenn, kivéve egy homíliát, amely Nüsszai Gergely művei között görögül maradt ránk, és egy nemrég felfedezett katéna-részletet, amely szír nyelven már ismert volt. Szeverosz hitt abban, hogy Krisztus a mi bűneink büntetéseként áldozta fel magát értünk.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző bejegyzést válaszként írtam Görbicz Tamásnak (GT), miután engem is megnevezett és bírált a Krisztus helyettes áldozatával kapcsolatban kirobbant vitában. Mielőtt a cikket megjelentettem, elküldtem GT-nak, hogy lehetőséget adjak neki a helyesbítésre, korrigálásra, ha esetleg olyat adtam a szájába, amit ő nem mondott vagy nem úgy mondott, ahogy hivatkozom rá. Hosszabb levélváltás kerekedett belőle, amelyben GT megismételte álláspontját, illetve átbeszéltük, hogy mit gondolunk a kritikus kérdésekről. GT tegnap átküldte a válaszát a cikkemre és megkért, hogy ezt is közöljem. Az alábbiakban GT válasza következik, utána pedig az én arra adott reakcióm.

Tovább a teljes cikkre »

Hónapok óta zajlik a vita, amit Görbicz Tamás (GT), a Budapesti Autonóm Gyülekezet egyik presbitere robbantott ki Krisztus engesztelő halálának értelmezéséről. Ma már hihetetlennek tűnik, de ettől a vitától teljesen függetlenül indítottam útjára a helyettes bűnhődésről szóló sorozatomat. Ez év július 11-én kommentben utaltam arra, hogy tervezek írni egy cikksorozatot a témában, de csak szeptemberben jutott tudomásomra, hogy akkor már javában zajlott a vita GT új tanításáról. Az egyházatyákról szóló cikkeimet nem ez a vita ihlette, az október 4-i bejegyzésemet viszont már annak a fényében írtam, amit a vitáról tudtam. Sok imádság és beszélgetés előzte meg a döntésemet, hogy most konkrétan és név szerint is válaszoljak GT-nak. Mivel GT engem is bírált egy kommentjében, lett volna eddig is indokom arra, hogy válaszoljak, de meg akartam bizonyosodni arról, hogy jól értem, amit tanít. Mivel GT az új tanítását különböző fórumokon, nagy nyilvánosság előtt fejtette ki, én is nyilvános formában reagálok rá. (A cikket hétfőn elküldtem előzetes kontrollra GT-nak, hogy nézze meg, nem adok-e a szájába olyat, amit ő nem mondana.)

Tovább a teljes cikkre »

Alexandriai Kürillosz (Cyril) püspöki szolgálata szakadatlan vitákban telt. Először az ariánusokkal, majd a novatiánusokkal, végül a nesztoriánusokkal állt harcban. Nesztoriosz kíméletlen ellenfeleként kulcsszerepet játszott a Krisztus kettős természetéről szóló 5. századi vitákban. Kürillosz ellenezte, hogy Krisztusban két személy – egy isteni és egy emberi – egyesülését lássuk, szerinte Krisztus az Istenember volt, egy személyben. Az efézusi zsinat Kr. u. 431-ben az elnöklő Kürillosz formuláját fogadta el, amikor Máriát theotokosznak (istenszülő) nevezte a nesztoriánusok által szorgalmazott krisztotokosz (krisztusszülő) kifejezés helyett. Akármit is gondolunk Kürillosz vitáiról és egyházpolitikai szerepéről, Krisztus halálának természetéről ugyanazt tanította, mint az eddig vizsgált egyházatyák: Krisztus a bűneink jogos büntetését szenvedte el a kereszten.

Tovább a teljes cikkre »

A Kr. u. 5. század végén volt Róma fekete bőrű püspöke Gelasius (I. Geláz), aki ugyan csak négy évig töltötte be ezt a pozíciót, hatása jelentős mind egyházkormányzási kérdésekben, mind a Krisztus kettős természetéről szóló teológiai viták alakulásában. Gelasius még Kr. u. 475-ben bithüniai püspökként írta meg a Niceai zsinatról szóló könyvét, amelyet történeti szempontból kissé megbízhatatlan beszámolónak tartanak, mert Gelasius saját teológiai szempontjai szerint színezi ki a zsinat állásfoglalásait, mégis fontos forrás számunkra a kor vitáinak és hitének a megértésében. Ebben a könyvben Gelasius úgy ír Krisztus haláláról, mint helyettes bűnhődésről, amely kezdettől az Úrtól származó apostoli tanítás.

Tovább a teljes cikkre »

Az előző nyolc posztban azt mutattam meg, hogy elődeikhez hasonlóan az egyház mind a nyolc (!) „doktora” vallotta és tanította a helyettes bűnhődés tanát. Mind keleten, mind nyugaton általánosnak mondható a hit, hogy Krisztus a mi bűneink büntetését szenvedte el a kereszten. Hagyományosan Nagy Szent Gergelyt nevezték az egyház utolsó nyugati „doktorának” (akihez azóta másokat is társítottak), ezért írtam róla közvetlenül Hieronymus után, de Gergellyel kicsit előre ugrottunk az időben. Most visszamegyünk egy évszázaddal korábbra, és a hátralévő posztokban szeretnék még néhány egyházatyát tanúként hozni arra, hogy a helyettes bűnhődés nem a késő középkor újítása, hanem a kereszténység egyik alaptanítása. Nagy Szent Leó következik, aki a Kr. u. 5. században Róma meghatározó püspöke volt. Ő is hitte, hogy Krisztus a bűneink jogos büntetését szenvedte a kereszten.

Tovább a teljes cikkre »

Nagy Szent Gergely Róma püspöke volt a Római birodalom széthullása utáni viharos 6. században. Kr. u. 590-ben választották a város püspökévé, amely titulus akkor már lényegesen többet jelentett püspökségnél, ezért nem anakronisztikus őt az egyik korai pápának sem nevezni. Kálvin, aki gyakran hivatkozott Gergelyre, azt írja: „maga a római püspök csak úgy állott mások fölött, amint alá is volt másoknak rendelve, kitűnik mégis, hogy mennyire nem tetszett Gergelynek ez az állapot, mert többször panaszkodik arról, hogy a püspökség szine alatt visszakerült ismét a világba és hogy jobban elfoglalják őt a földi gondok, mint amennyire valamikor a világi életben szolgált azoknak, s hogy ebben a tisztségben őt a zűrzavaros világi dolgok szinte agyonnyomják.” (A keresztyén vallás rendszere II, 411). Gergely imádkozó vezetőként hordozta ezt a felelősséget, alázatát pedig Krisztus példája motiválta. Írásai alapján Gergely egyértelműen hitte, hogy Krisztus áldozata a mi bűneink ára volt, a mi büntetésünket vette át.

Tovább a teljes cikkre »

Hieronymus – vagy Szent Jeromos, ahogy sokan ismerik – a latin egyház meghatározó teológusa és doktora. Elsősorban bibliakutató volt, a Vulgata fordítója, a bibliai nyelvek kiváló ismerője. Hieronymus megélte a kereszténység államvallássá válását, a Julianus idején bekövetkezett pogány restauráció rövid időszakát, a több évtizedes ariánus vitákat, és Róma lerombolását. Jeromos még Kr. u. 385-ben elhagyta Rómát, és kisebb kitérőkkel Betlehembe költözött, ahol szerzetesi közösséget hozott létre. Tanítással és bibliatanulmányozással foglalkozott. Hieronymus fáradhatatlanul kutatta az Írásokat, levelei is gyakran hosszú és részletes igemagyarázatok. Hogy idős korában sem tért ki a viták elől, azt többek közt az Augusztinusszal folytatott kiterjedt levelezése mutatja. Írásaiból kiderül, hogy Krisztus halálát Hieronymus nem csak példaként, hanem a bűneinkért vállalt helyettes bűnhődésként is értelmezte.

Tovább a teljes cikkre »

A nyugati egyházatyák között óriásként emelkedik ki Aurelius Augusztinusz, a filozófusból és rétorból lett keresztény teológus, Hippó püspöke, akit szintén az egyház doktoraként szoktak emlegetni. Ambróziuszon keresztül tért meg Kr. u. 386-ban, Vallomásaiban részletesen számol be azokról a belső folyamatokról, amelyek a szívbeli megtérésre vezették. Katolikusok és protestánsok egyaránt nagy tisztelettel tekintenek rá, Augusztinusz jelentősége és hatása felbecsülhetetlen a nyugati teológia történetében. B. B. Warfield egyenesen azt mondja, hogy „a reformáció belső lényegét tekintve Augusztinusz kegyelemtanának győzelme volt Augusztinusz egyháztana felett”. Luther és Kálvin egyetlen egyházatyára sem hivatkoztak olyan gyakran, mint őrá. A hippói püspök egyértelműen hitte, hogy Krisztus a mi bűneink büntetését szenvedte el a kereszten.

Tovább a teljes cikkre »

A nemes római családból származó Ambróziusz (Szent Ambrus) hivatásos katonából lett Milánó püspökévé, és miután közfelkiáltással – és némiképp számára is váratlanul – püspökké választották, élete végéig hűségesen látta el szolgálatát. Ambróziusz határozott vezető volt, de nagy irgalommal fordult a bűnösökhöz, mert értette, hogy az apostoli tanításban erényeink alapja nem saját jóságunk, hanem a Krisztusban kapott kegyelem, azé, aki helyettünk bűnhődött a golgotai kereszten. Ambróziusz teológiai jelentőségét mutatja, hogy ő a nyugati egyház négy latin „doktorának” egyike. Ambróziusz igehirdetéseiben úgy próbálta elmagyarázni a keresztény hit lényegét, hogy az a római műveltségű hallgatóinak is könnyen megragadható legyen; így járult hozzá legismertebb katekumenének, Augusztinusznak a megtéréséhez is. Ambróziusz hitt a helyettes bűnhődés tanában.

Tovább a teljes cikkre »

A keleti kereszténység negyedik doktora Krüszosztomosz (Aranyszájú Szent János), aki kiemelkedő igehirdetői ajándékai miatt kapta ezt az elnevezést. Krüszosztomosz a szíriai Antiókhiában született, fiatal felnőttként keresztelkedett meg, szolgálatát először Antiókhiában, majd Kr. u. 397-től Konstantinápolyban végezte. Krüszosztomosz egyszerű életmódja és ezt tükröző igehirdetései sokak haragját váltották ki a pompát szerető és hatalmi intrikákkal terhelt császári fővárosban, ezért néhány évvel később eltávolították és száműzték püspöki székéből. Antiókhiai és konstantinápolyi időszakában rengeteg prédikációt mondott el, amelyek más írásaival együtt a kor egyik legtermékenyebb szerzőjévé tették őt. A Szentírásról szóló homíliáiból és más írásaiból kiderül, hogy Krüszosztomosz szerint Krisztus halála a bűneinkért vállalt helyettes bűnhődés volt.

Tovább a teljes cikkre »

Nagy Baszileiosz barátja volt Nazianzoszi Gergely, akit szintén az egyház doktoraként tartanak számon mind nyugaton, mind keleten. Gergely rövid ideig Konstantinápoly püspöke volt, de mindig jobban szerette a csendes, magányos, elmélkedő életet, ezért a püspöki székről való politikai indíttatású lemondatását is szelíden fogadta. Gergely teológiai hagyatékát főképp azok a beszédek képezik, amelyeket Konstantinápolyban mondott, de fennmaradtak tőle költemények is. Gergely a kappadókiai atyák egyikeként behatóan foglalkozott a Szentháromság kérdésével, valamint azzal, hogy a megtestesülés után hogyan viszonyul egymáshoz Krisztus isteni és emberi természete. Gergely írásaiból világosan látszik, hogy Krisztus halálát értünk vállalt, bűnhordozó, helyettes bűnhődésként értette.

Tovább a teljes cikkre »

Az egyház tekintélyes teológusai (vagyis doktorai) közé sorolják Nagy Baszileioszt (Szent Vazult), Caesarea püspökét, a kappadókiai atyák egyikét. Baszileiosz keresztény családban született, de csak tizennyolc évesen keresztelkedett meg, hogy először szerzetesi közösségben éljen, majd lelkipásztori szolgálatot végezzen. A keresztségről szóló gondolatai szorosan összefonódnak azzal, amit Krisztus keresztjéről gondolt. Baszileiosz, aki teológiai munkáival hozzájárult a Szentháromságról szóló egyetemes keresztény tanítás fogalmi kidolgozásához, Krisztus kereszthalálát olyan helyettes szenvedésként értelmezte, amelyben a Fiú a mi bűneink átkát szenvedte el, hogy a keresztségben vele azonosulva mi is meghaljunk a bűnnek és éljünk Istennek. A helyettes bűnhődés Baszileiosz számára is alaptanítás.

Tovább a teljes cikkre »

Moderálási elvek
Új hozzászólók kommentjei és a több linket tartalmazó kommentek automatikusan moderálósorba kerülnek. Moderálási elveimről a Magamról fül alatt lehet olvasni.
Archívum